Magyar ugar
Politikai Hobbista – Nem véletlenül hallgat el fontos információkat az ellenzéki sajtó (Videó!)
Az IMF 4,3-ról 6,2 százalékra módosította a Magyarországról szóló gazdasági előrejelzést, és egyedül a hvg.hu – leánykori nevén Heti Világgazdaság – nem számolt be erről az „érdektelen apróságról” – hívta fel a figyelmet a műsorvezető a Politikai Hobbista legutóbbi adásában. Szóba került még Szabó Tímea legújabb ámokfutása és az is, hogy a napokban homoszexuális orvosokat vertek meg Pécsett, de persze nem azok, és nem úgy, ami a baloldali narratívát erősítette volna. Ábrahám Róbert szerint csavargók követtek el rablási kísérletet, miközben az ellenzéki médiumok összemossák és párhuzamot vonnak az említett eset és a pedofilellenes törvénycsomag elfogadása között.Ki ette meg a misszionáriust? – A vudu varázslat célkeresztjében a műsor? (Videó!)
A Ki ette meg a misszionáriust? című műsor célja az, hogy megmutassa, miféle józan ésszel el sem képzelhető elmebajokkal találkozhatnak a gyerekeink, az unokáink a Facebookon, a TikTokon és a többi, az elmebaj terjesztésére szakosodott platformon. Egyenként természetesen sajnáljuk azokat az embereket, akik nem férnek bele – saját maguk szerint sem – a normalitásba, de csoportonként már a saját képükre akarják formálni a világot és így már veszélyesek, mert nemhogy nem akarnak alkalmazkodni a többiekhez, hanem azt akarják, hogy mi, az óriási többség alkalmazkodjunk hozzájuk. Ebben az adásban jogi értelemben is megvizsgáltuk, hogy miért is nyilvános az, amit valaki magáról kitesz a netre. Nem csak a józan ész szerint az, hanem a jog szerint is. Minő meglepetés. És vajon mennyire jogszerű és helyes, ha egy kiskorú gyermek legbelsőbb magánügyeit teszi ki a netre a szülő? Zelenka Dóriról meg már készítik a vudu babát, ezt sem sokan mondhatják el magukról! A teljes műsor megnézhető a Pesti TV oldalán.Huth Gergely és Villányi Károly vette át idén a Jótollú magyar újságíró díjat (Videó!)
„Ez a csapat, ez a hőskor nagyon sokat hozzátett a konzervatív oldal identitásához. Az, hogy szabadon lehetett kritizálni, oknyomozni, gondolkodni a Napi Magyarország, Magyar Nemzet majd a Hír Tv és később a Magyar Hírlap műhelyeiben az egy olyan lehetőség, amiről sokszor a baloldalon csak álmodozni mernek – mondta Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, a PestiTV programigazgatója, miután átvette a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat harcostársával, Villányi Károllyal, a Mediaworks hírcentrumának főszerkesztőjével együtt, aki korábban a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese volt.Huth Gergely a Politikai Hobbistában: A jobboldali újságírás egy identitás, egy érték, amit meg kell őrizni (Videó!)
A Villányi Károllyal közösen március 15-én elnyert Jótollú magyar újságíró díjat szerdán átvevő Huth Gergely volt a Politikai Hobbista keddi adásának vendége, aki a konzervatív újságírás az első Orbán-kormány alatti kibontakozásáról és a balliberális médiatúlsúly elleni küzdelemről beszélt a Pesti TV stúdiójában. A PS főszerkesztője, a csatorna programigazgatója szót ejtett az általa elnyert elismerésről, de kifejtette azt is, hogy vállveregetésben, öntömjénezésben nem tudjuk felvenni a versenyt a baloldallal. Ugyanakkor – tette hozzá – a legnagyobb újságíródíj a nézők és az olvasók szeretete, figyelme és ez élteti a szakmát már a rendszerváltoztatás óta. A PestiSrácok.hu főszerkesztője beszélt az online jelenlét szükségességéről, és a hagyományos platformok létjogosultságáról is.Pofára esés: Ejtette Czeglédyt az ellenzék, már csak Gyurcsányék támogatják a milliárdos adócsalással vádolt baloldali ügyvédet
Bár sokáig váratott magára, nyilvánosságra hozta az MSZP-Párbeszéd szövetség is, hogy kit támogat Szombathelyen az előválasztáson. Jött is a hidegzuhany, mármint Czeglédy Csabának, ugyanis nem mellé, hanem Ungár mögé álltak be, akárcsak a Jobbik. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt és négy másik büntetőeljárásban is érintett Czeglédyt csak Gyurcsány támogatja... Az őszi előválasztáson a vele szemben a szintén összellenzéki támogatásban bízó Ungár Péter úgy áll ki, hogy az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és persze saját pártja, az LMP is őt támogatja. Kérdés, hogy Gyurcsány meddig tartja még fenn a rejtélyes véd- és dacszövetséget.A "feddhetetlen" MSZP-s Tóth Csaba és a "korrupcióvadász" Hadházy találkozása Zuglóban garantálja az előválasztásig a szórakozást
Zuglót akár a pesti Secondiglianónak is lehetne hívni, ugyanis az elmúlt évtizedekben a baloldal nápolyi stílusú bázissá alakította a XIV. kerületet. Tóth Csaba a kerület MSZP-s országgyűlési képviselője rendre keresztülvitte akaratát az aktuális polgármesteren, legyen az Karácsony Gergely vagy Horváth Csaba. Tóth az MSZP színeiben elindul az ellenzéki előválasztáson, azonban homokszem kerület a gépezetbe, ugyanis Tóthra a Momentum ráindította Hadházy Ákost, aki neki is látott a munkának.Dobrev Klára ritka, de őszinte percei: lesz ereje és bátorsága a demokráciaellenes intézmények újjáépítéséhez
Dobrev Kláráról mindig is tudtuk hogy meg akarja dönteni az Orbán-kormányt, de most egy még elvadultabb ötlettel állt elő: döntsük meg a demokratikus intézményeket! Igen, pontosan. Szemkilövetőné pár napja posztolt Facebook-oldalán, ahol beharangozta a Magyar Hangnak adott interjúját. A bejegyzésben elmondja, mire is vállalkozott.Polbeat Pankráció: Megérte a baloldalnak felépítenie a krumplikirály Jakab Pétert? (Videó!)
Az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjeinek népszerűségéről készített felmérést hozta témául Huth Gergely a Pesti Tv Polbeat Pankráció keddi adásában, majd azonnal parázs vita robbant ki az előválasztás demokratikusságáról. A Pesti Tv programigazgatója által idézett Kutatócentrum a felmérés alapján ugyanis azt a konklúziót vonta le, hogy Jakab Péter támogatottsága messze magasabb, mint Dobrev Kláráé és Karácsony Gergelyé együttvéve. Huth szerint a baloldali médiának is szerepe van abban, hogy felépítette a milliós fizetésből is nyomorgó Jakabot, amely most gólemként telepszik rá az őt megteremtő balliberális oldalra.Az idén tizenkilenc, jövőre húsz milliárd forintos támogatást biztosít a kormány a kultúra újraindítására
A kultúra nélkül lehet, de nem érdemes élni, ezért újra elérhetővé kell tenni – mondta Novák Katalin a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján. A családokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: javaslatokat tesznek a kormány elé azzal kapcsolatban, hogy többletforrást kapjon a terület. Terveik szerint jövőre húsz milliárd forinttal segítenék az ágazatot. A tájékoztatón szó volt a tao-pénzekről is, amit újra százhuszonöt milliárd forintra emelnének.Boomerlázadás – Thürmer Gyula szerint Magyarországon már nincs baloldal (Videó!)
A Pesti TV Boomerlázadás című műsorának hétfői vendége Thürmer Gyula volt, aki többek között arról beszélt, hogy véleménye szerint Magyarországon már nincs baloldal. A Magyar Munkáspárt elnöke kifejtette: Horn Gyula a miniszterelnöksége idején átállt a liberálisok oldalára, saját pozícióit úgy erősítette meg, hogy szövetségre lépett az SZDSZ-szel és átvette azt a liberális politikát, amely Magyarországnak rengeteg kárt okozott. Thürmer szerint Medgyessyék, Gyurcsányék ugyanazt az utat folytatták, és annak ellenére, hogy sokan most is azt gondolják, Gyurcsány szocializmust akar, Gyurcsány nem akar szocializmust – ahogy fogalmazott: ő a legliberálisabb, legdurvább, legszemetebb, legtisztességtelenebb kapitalizmust akarja. Thürmer Gyula abban egyetértett Stefka Istvánnal, hogy egy esetleges kormányváltás esetén minden családtámogatási és szociálpolitikai kedvezmény veszélybe kerülne, amit az utóbbi tíz évben az Orbán-kormány megteremtett, helyette pedig LMBTQ-propaganda árasztaná el az országot, és megnyílnának a kapuk a bevándorlók előtt is.Németh Szilárd a pedofilellenes törvényről a Pesti Riporterben: nem sikerült az ellenzék társadalommegosztási kísérlete (Videó!)
A kormány elfogadtatott egy pedofilellenes törvényt, mert azt tapasztalta, hogy nem megfelelő a büntetési tétel, a védelem nem teljes körű, és szigorítani kellett a szabályozáson – mondta el Németh Szilárd honvédelmi államtitkár a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának hétfői adásában. A Fidesz alelnöke hozzátette: a cél a gyermekek védelme, és hiába hívják sokan pedofilellenesnek, ez egy gyermekvédelmi törvénycsomag. A gyermekek védelméről szól, és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. szakaszában foglaltakat erősíti meg a magyar jogrendszerben.Nyári eső újramixelve a Gerilla Bárban – Auguszt Bárió és DJ Plastic (Videó!)
A hétfői Gerilla Bár első vendégei Auguszt Bárió énekes és DJ Plastic voltak. A zenészek beszéltek a közös munkáról és arról, hogy miként jött a Nyári eső című sláger újramixelése. Hetven éves a Magyar Állami Népi Együttes – Módos Máté táncművész a Gerilla Bárban. A hétfői Gerilla Bár második vendége Módos Máté táncművész volt, akivel a Magyar Állami Népi Együttes ünnepi évadáról beszélgettünk. Szó volt a táncegyüttes elmúlt éveiről, a fellépésekről és az évek alatt kapott elismerésekről.Gyurcsány Ferenc lassan befejezi az MSZP újrahasznosítását, DK lesz a szocialistákból is
Kiss László, Szaniszló Sándor és Molnár Gyula – csak néhány ősszocialista, akiket megkörnyékezett korábbi vezérük, Gyurcsány Ferenc és elcsábultak. Az őszödi beszéd és a szemkilövetés óta ugyanis már eltelt tizenöt év, sokan már nem emlékeznek a gaztettekre és az ország kifosztására, sokan pedig azt sem tudják, mi történt akkor. Mi viszont, akik emlékszünk és minden egyes újra lejátszott 2006-os videónál borzongunk, pontosan tudjuk, hogy kik ezek és mit akarnak. Olyanok, mint a lejárt hús a boltban. Kicsit átmossák, újracsomagolják, átcímkézik és ugyanazon az áron eladják a gyanútlan vásárlónak, aki csak akkor jön rá, hogy mit vett, amikor otthon bontogatja. Ezt a bűzlő, már-már lárvás cafatot a kutyájának sem adná. Ez az átcsomagolt termék viszont nem más, mint a régi, jól ismert gyurcsányos MSZP újratöltve, immáron DK-s csomagolásban.Potápi: a rendezvények megtartásával visszakaphatják életerejüket a határon túli magyar közösségek
A járványhelyzet pozitív alakulása lehetővé teszi azoknak a határon túli rendezvényeknek a megtartását, amelyek révén a magyar közösségek visszakaphatják életerejüket, lendületüket, a Nemzeti Újrakezdés Program második ütemében a magyar kormány ezeket az eseményeket is támogatni kívánja – jelentette be Potápi Árpád János hétfői sajtótájékoztatóján. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta: az 500 milliós keretösszegből induló második ütemben június 28. és július 30. között lehet a vissza nem térítendő támogatásokra pályázni.Siketek párbeszéde és politikai hisztéria zajlik az unióban
Európai uniós szinten is viharos héten vagyunk túl, annak ellenére, hogy a járványhelyzet javul. A magyar gyermekvédelmi vagy más néven pedofiltörvény nagyon heves reakciókat váltott ki Európában, az uniós intézményekben és a futballpályák körül is. A csütörtök–pénteken megrendezett uniós csúcstalálkozón ez volt az egyik olyan téma, amely nagy viták kereszttüzébe került – idézte fel cikkében a hirado.hu.Milliárdos metrókorrupció: mégsem hagyta futni a bíróság a balliberális politikusokat lefizető kulcsembert
Mégsem hagyták futni a Demszky-féle budapesti városvezetés és az MSZP–SZDSZ-kormányhoz köthető legnagyobb korrupciós botrány, az Alstom-ügy kulcsfiguráját. A Fővárosi Ítélőtábla ugyanis hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság tavaly decemberi döntését, amely megszüntette a büntetőeljárást T. Géza ellen, azért, mert az osztrák hatóságok ellene egyszer már vizsgálódtak, így – az ügyet tárgyaló Fővárosi Törvényszék szerint – kétszer ugyanazért nem vonható eljárás alá senki. A táblabíróság ugyanakkor nem osztotta ezt az érvelést és a Fővárosi Törvényszéket az eljárás folytatására utasította. Az ügyészség vádja szerint egyébként T. Géza volt az, aki a balliberális köröknek juttatott vesztegetési pénz átadásában működött közre.Fogy a levegő Czeglédy körül
Baloldali politikai körökből – méghozzá Szegedről –, Czeglédy egy volt ügyfelétől kapta Budai Gyula azt a vélhetően hamisított lehallgatási jegyzőkönyvet, amelyben Czeglédy Csaba és fő strómanja, A. Zoltán beszélgetnek pénzfelvételről és továbbításról, valamint arról, hogy Kunhalmi Ágnes milliókat kér kampányokra. Ez már nem az első dokumentum, nyomozati irat a Czeglédy-ügyben, ami a baloldalról kikerül. Korábban a PestiSrácok.hu a vádiratot, valamint a nyomozás során készült revizori jelentést is arról az oldalról kapta. Egyre több jel utal arra, hogy bár az előválasztáson Szombathelyen Czeglédy Csaba megkapta a DK támogatását, valójában fogy a levegő a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt politikus körül.A NATO-kötelezettségeket teljesítő hadseregfejlesztést is lelkesen támadja a baloldal
Amikor a liberálisok a hadsereggel foglalkoznak, annak történelmileg mindig rossz a vége. Demokráciánkban a szocialista-liberális kormányzatok 12 éve alatt a hadseregben alacsonyan tartották a fizetéseket, csak elvettek, eladogattak és lerohasztottak. Miután a Fidesz–KDNP-kormány hozzáfogott egy modern hadsereg kialakításához, azóta semmi sem tetszik nekik, minden fejlesztést kritizálnak. Tudatlanságukra jellemző, hogy a kormány NATO-előírásoknak megfelelő lépéseit is megszólják. Teszik mindezt úgy, hogy mindeközben fogalmuk sincs arról, hogy egyáltalán vannak ilyenek, így értelemszerűen azt sem tudják, hogy azok mit tartalmaznak.Látványos fotókon a holland drukkerek, akik szivárványos zászlócskákkal vonultak Budapesten
Budapesten rendezik meg a hibátlan mérleggel továbbjutó Hollandia, valamint az angolok mögött második helyen végző – a horvátokat és a skótokat megelőző – Csehország összecsapását. A vasárnapi meccs körül élénk érdeklődés alakult ki az elmúlt napokban. A hollandok csapatkapitánya előre kijelentette: rasszista megnyilvánulások esetén levonul a pályáról. A mérkőzés előtt számos holland szurkoló érkezett Budapestre szivárványos zászlókkal, azonban az UEFA utasítására a stadion és a szurkolói zóna előtt kötelesek leadni azokat. A drukkerek vonulását a PestiSrácok.hu munkatársa, Horváth Péter Gyula örökítette meg, a képeket fotógalériánkban tekinthetik meg.Schiffer kiakadt az LMBTQ-propagandára – itt van, mi verte ki nála a biztosítékot
Élesen kifakadt Schiffer András, az LMP alapítója közösségi oldalán, miután a labdarúgó Európa-bajnokságon is megjelent az LMBTQ-propaganda. Ez a történet régen nem a melegek egyenjogúságáról és még kevésbé a fociról szól – fejezte ki ellenérzését. Mint arról korábban portálunk is beszámolt, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jóváhagyta, hogy Európa-bajnokság hátralévő meccsein LMBTQ-témájú, szivárványos hirdetések jelenjenek meg a pálya szélén lévő reklámtáblákon. Ezzel a lehetőséggel több nagyvállalat is élt, így a Volkswagen, a Heineken, a Booking.com és a JustEat reklámjai is szivárványszínben jelentek meg a szombati mérkőzések alatt.Szijjártó: Példátlan inzultus történt a magyar nagykövetség ellen Hágában
Ma már a nemzetközi politikai vitákat a liberális mainstream a lehető legkevésbé a tények talaján vívja meg, egész egyszerűen globális fake news támadást indítottak Magyarországgal szemben – reagált a pedofil bűnelkövetőkkel kapcsolatos törvényt ért kritikákra a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, mindaz, amit mondanak, hazugság, mindaz amit mondanak, semmilyen összefüggésben nincs azzal a törvénnyel, amelyet a gyermekek védelmének érdekében fogadtunk el. A magyar gyermekek védelméről szóló törvény kimondja – tette hozzá –, hogy egyrészt meg kell védeni a gyermekeket a pedofiloktól, másrészt a szülők kizárólagos joga a gyermekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése.Az a baj, hogy nem férkőzhetnek a gyerekeink közelébe? Itt van, miért hisztériázik az LMBTQ a pedofiltörvény miatt (Videó!)
Nehezen vettem rá magam, hogy foglalkozzunk ezzel a témával, annyira gyomorforgatónak tartom, azonban eljutottunk oda, hogy tényleg meg kell húznunk a vonalat az LMBTQ-propaganda számára, hogy végre megértsék: eddig és ne tovább! El a kezekkel a gyerekeinktől! Az Ügyben megmutatjuk, hogyan vezették félre és miként dezinformálták a társadalmat a pedofiltörvényről az ellenzékiek, akik a normalitásnak totálisan ellentmondva még tüntetést is szerveztek annak megszavazása ellen, azt harsogva, hogy kirekesztő és homofób a magyar kormány. De hogyan is jött be a képbe a másság? Egy gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban? Elgondolkodtak már ezen? Ha nem, akkor most érdemes lesz velünk tartani, hogy megértsék, miről is van szó.Bányai Gábor csodálatos gyógyulása mögött az Isten áll és éppen ezért bizakodva tekint a jövőbe – Akinek kétszer is leállt a szíve
Álmában még van, hogy koporsóban látja magát, de már a felépülése utáni időre készül – nyilatkozta a Heteknek Bányai Gábor fideszes országgyűlési képviselő, aki nyolcvanöt napot töltött kómában, miután elkapta a koronavírus hírhedt angol variánsát. A vírusból ugyan gyorsan felgyógyult, azonban a szövődményekbe majdnem belehalt. Bányai most a rehabilitáción napról napra erősödik, de mind lelkileg, mind testileg fel kell dolgoznia az elmúlt hónapok traumáit, küzdéseit. Már látszik a fény az alagút végén: a honatya a jövőre, a munkára és egy tartalmas, szép életre készül.Donáth Anna segítségért kiált, barátnője, Věra Jourová pedig szivárványos mentőövvel szaladni fog (videó!)
Tudjuk, nehéz az élet Európában, Magyarországon különösen. Amióta az országgyűlés a gyermekvédelmi törvénycsomagot elfogadta, nemcsak a gyermekek iránt betegesen érdeklődő gazemberek sorsa lett sokkal nehezebb, hanem a nemváltó műtéteteket propagáló civilszervezeteké is, és elnézve az ellenzék mentális állapotát, az ő életük sem lett könnyebb. Itt van például Donáth Anna, a Momentum üdvöskéje, aki – míg Fegyőr Cseh Katalinnal Európában turnézik, és sörözik a progresszív erők eklatáns képviselőivel – tartja itthon a frontot.Ajánljuk még

































