Magyar ugar
Villamosra nincs pénz, LMBTQ-ra akad Budapesten
Ha tudni akarod, milyen az ideológiai alapú kormányzás, akkor vess egy pillantást Budapest költségvetésére! Karácsony Gergely szerint semmire nincs pénz, mindjárt le kell állítania a tömegközlekedést (ami az első számú, törvényben előírt kötelező feladata az önkormányzatnak), de 120 milliót szeretne egy LMBTQI közösségi tér létrehozására fordítani.A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM.Wunderblöff – az elvtelen pártok „csodafegyvere”
A csodafegyvert várja minden ellenzéki, ami majd elhozza számukra a rég áhított hatalmat. Persze mi másban is reménykedhetnek, miután négyszer egymásután csúnyán elhasaltak. Nem kicsit, nagyon. Mivel demokráciában élünk, ehhez kellenek pártok is és hát a pártoknak valamiféle ideológiát kellene képviselniük – legalábbis jó esetben.Az ellenzéki csodafegyver azonban nem ilyen.Rogán Antal: pontosan tudjuk, hogy kik állnak a kormányt támadó lejárató kampányok mögött
Minden esetben megtesszük a feljelentést. Lesznek következmények - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai vasárnapi adásában az ellenzék legújabb vádaskodásáról, a fiktív pedofilbotrányról.Hányszor hazudott már Magyar Péter?
Mandula Viktor elkezdte összegyűjteni Magyar Péter hazugságait. A nagy számok általában lenyűgözik az embereket. Nyűgözzük le mi is magunkat és mindenki mást Magyar Péter hazugságainak számával. Szedjük össze őket.Bütyök bejelentette, hogy nem indul a választáson
Elnézést kell kérnünk a kattintásvadász címért, de ha Magyar Péterék így folytatják, a végén még igazunk lesz. Bütyök ugyanis bejelentette, hogy nem jelenti be a jelöltjeit, hogy "megvédje őket". Azaz, nincsenek jelöltjei, csak fél bevallani.Hadházy megint aranybudit keres Hatvanpusztán (Galéria)
Hadházy Ákos már pár hónapja úgy rá van kattanva Hatvanpusztára, hogy komolyan aggódni kezdtünk, milyen gyógyszerekhez férhet hozzá állatorvosi praxisából adódóan.Soviniszták mellé álltak a magyarokkal szemben a Tisza politikusai
Nem véletlenül hívjuk a baloldali politikusokat magyarországi ellenzéknek, nem pedig magyar ellenzéknek. Magyar ember ugyanis nem áll másik nemzet mellé a sajátjával szemben, ők viszont azon soviniszták mellett kardoskodnak, akik a határon túli magyarok jogait veszik el.Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.Nagy Feró: Csurka megmondta, hogy Orbánra oda kell figyelni! - Ankét Feróval
"Eléggé radikális vagyok, a jobboldaltól mindig egy picit még jobbra állok, de '79 óta nagyjából ugyanez a hitem" - mondta Nagy Feró Huth Gergellyel beszélgetve az Ankét Feróval című podcastműsorban. Nem véletlen, hogy már 1989-ben is részt vettem a Fidesz rendszerzáró bulijának megszervezésében - tette hozzá Feró.A Poloska Akadémia utat mutat a tévelygőknek
Humorral a tiszás gyűlölködők ellen.Terry Black, a liberális ikon “karaktergyilkolta le” Vona Gábort
Terry Black-et pont annyira lehetett korábban komolyan venni, mint ma egy ellenzéki politikust.Orbán Viktor:súlyos jogkövetkezményei lesznek a hazug ellenzéki pedofil vádaknak
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában többek beszélt az ellenzék hazug pedofil vádjairól, aminek szerinte súlyos következményei lesznekKocsis Máté üzent Dobrev Klárának: Tudom, hogy most idegesnek tetszik lenni
A Fidesz frakcióvezetője arra kéri Dobrevet, hogy ne fenyegetésnek, hanem ígéretnek vegye a megtorlást. Kocsis Máté rögzítette: emberek millióit tévesztette meg tehát néhány ember egy olyan ügyben, melyből akár zavargások, államrend elleni bűntett is kialakulhatott volna.Gulyás Gergely: A kormány zéró toleranciát alkalmaz pedofilügyekben (Visszanézhető!)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón tájékoztatta az újságírókat a friss kormányzati intézkedésekről.Magyar Péter és a paranoid nárcizmus kórképe
A mentális betegségek különös halmazata az, mikor valaki egyszerre hiszi el magáról, hogy ő a mindenható és hogy ennek ellenére mindenki üldözi. Magyar Péter legújabb performanszában tökéletesen szemléltette a paranoid nárcizmus kórképét, és megfejtette azt is, hogy még a Telexet is jól fizeti a Tóni.Emberevéssel és fekete mágiával vádolja a kormány tagjait az ellenzék!
Sikerült az ellenzék egyik kommunikációs tanácsadójával háttérinterjút készítenünk. Joe Smith a neve elhallgatását kérte, mert fél, sőt retteg Orbán Viktortól, különösen azóta, amióta biztos forrásból tudja, hogy a miniszterelnök saját kezűleg szokta vudu bábuként szurkálni azokat, akiket nem szeret. Joe-val angol nyelven beszélgettünk, mert a rettegés hatására elfelejtett magyarul. Nem ő találta ki az emberevést, de büszke rá, hogy ő fűszerezte. (Ezt az írást csak az ellenzék elmeállapota szempontjából kell komolyan venni.)„Közöttünk a kezdetektől létezik egy láthatatlan, de nagyon erős kapocs!” – Beszélgetés Menczer Erzsébettel, a SZORAKÉSZ elnökével (PS-exkluzív!)
Exkluzív interjút adott portálunknak a harmincötödik születésnapját ünneplő SZORAKÉSZ elnöke, Menczer Erzsébet.Ilaria Salis és a végső megoldás
Elpusztítandó másodrendű állampolgárok vagyunk a globális baloldal szemében.Lázár beszéde a digitális polgári körök tökéletes közös hitvallása egyben
Becsicskulunk mi is, vagy merünk-e hazafiak lenni? - idézte Huth Gergely Lázár János a hétvégi DPK-nagygyűlésen elmondott beszédét a Magyar Nemzetben, hozzátéve: az elmúlt években kissé elhanyagolt nemzeti tábor gondolatai és törekvései ezúttal Lázár János kerek, kiáltványként is felfogható gondolatmenetében tükröződtek vissza leginkább.Döbbenetes megállapítások a Tuzson-jelentésben a Szőlő utcai javítóintézeti botrány kapcsán
Nincs kis-, vagy gyerekkorú szereplője a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban kirobban botránynak. Nincs politikusi, vagy éppen miniszteri érintettség. Ám brit titkosszolgálati szála is lehet a kormánypárti politikusok besározásának.Itt a bizonyíték, hogy teljes hazugság a DK és a Tisza pedofilvádja!
Megszólalt a PestiSrácoknak Thaly Kristóf, a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet volt nevelője és növendékügyi előadója, aki levezette, hogy miért teljes képtelenség a pedofilvád, amivel a DK és a Tisza Párt Semjén Zsoltot és más fideszes politikusokat akar besározni. Hiába állítja ugyanis Dobrev Klára és hiába utalgat rá Magyar Péter, Arató Gergely és Tordai Bence, hogy az intézetből prostitúciós céllal gyerekeket vittek ki, ez a gyakorlatban nem történhetett meg.LMBTQ, "zsoltibácsizás" és tiltakozók hada - ülésezik a Fővárosi Közgyűlés (Cikkünk frissül)
Taxisok tüntetnek szerda reggel óta a Városháza előtt.Katolikus papot zaklatott a harangozás miatt Hadházy csürhéje (GALÉRIA)
A jakobinus időkben volt hasonló, amikor az ótvaros söpredék igyekezett mindent elpusztítani, ami a kereszténységre emlékeztette. Hadházy keménymagja most megmutatta, hogy méltó szövetségese ezeknek az alakoknak és az akasztani igyekvő tiszásoknak, hiszen a maroknyi hőbörgő egy papba kötött bele a harangozás miatt.Ajánljuk még
































