Magyar ugar
Mer nagyot álmodni az ellenzék: Karácsony Gergely lesz a főpolgármester, mert elhiszik, hogy a budapestiek ezt akarják
Újabb nagy ellenzéki nekibuzdulásnak lehettünk pénteken tanúi, hiszen az MSZP, az LMP, a Momentum, a DK és a létezőnek beállított, ám szinte mérhetetlen Párbeszéd a Gerlóczy utca sarkán, a Fővárosi Önkormányzat közelében jelentette be, hogy leadja az eddig összegyűjtött ajánlásait. Magabiztosan mondták el, hogy a budapestiek változást akarnak, a változást pedig Karácsony Gergely jelenti. A változás szövetségének aposztrofált társaság sajtótájékoztatójának címe "Vegyük vissza Budapestet" volt, mi azonban nagyon nem szeretnénk ismét látni és bőrünkön érezni azt a fővárost, amelyiket Demszky, Hagyó és társai hagytak örökül 2010-ben. Az elsíbolt százmilliók, panamák és a roskadozó, koncepció nélkül vezetett város csak Demszky zavaros gondolataiban volt világváros, ezért a fővárosi választók remélhetőleg visszatekintenek a múltba és bölcsen mérlegelnek majd, hogy milyen vezetést szeretnének Budapestnek. A PestiSrácok.hu megkérdezte a magabiztos szocialista Molnár Zsolttól, hogy vajon mit gondolnak Szanyi Tibor új mozgalmáról, mely a hétvégén bont zászlót, és kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon nem érzik-e, hogy romokban hever a pártjuk, azonban Molnár semmi ilyesmit nem ismert el, sőt, rendkívül optimistán fogalmazott válaszában. Ezen kívül több újságírói kérdésre érkeztek izgalmas válaszok a jelenlevő politikusoktól: ezeket foglaljuk most össze.Tavaly még kaposvári, most éppen II. kerületi lokálpatrióta a New York-i momentumos, Berg Dániel
Teleplakátolták a II.kerületet Daniel T. Berg fotóival - erről maga Cseh Katalin párja, a Momentum elnökségi tagja számolt be büszkén közösségi oldalán. Az viszont rejtély, hogy egy New York-ban született és ott nevelkedett fiatalembernek hogyan is lett szívügye a II. kerület annyira, hogy önkormányzati képviselőként októberben ott mérettesse meg magát. A PestiSrácok.hu megkeresésére Láng Zsolt polgármester elmondta: Berg Dánielt ezidáig nem is látták a környékbeliek, mindenkit meglepett, hogy ott jelölteti magát. Izgalmas adalék, hogy a fiatalember a CEU miatt költözött Amerikából Magyarországra alig három évvel ezelőtt, tavaly pedig Kaposvár egyéni körzetében indult rendszerváltó erős emberként - elnézést, jelöltként. Akkor még mint kaposvári lokálpatrióta haknizta körbe a médiát, de úgy tűnik, időközben a II. kerület is szívügyévé vált.Magyar igazságszolgáltatás: Három év után is képtelen befejezni a bíróság a százmilliókat rejtegető Simon Gábor ügyét
Már három éve tart, ennek ellenére csak jövőre várható elsőfokú ítélet az MSZP volt elnökhelyettesének adócsalási ügyében – derült ki a Fővárosi Törvényszék portálunknak küldött válaszából. A csúszás persze azért sem meglepő, mivel a törvényszék tájékoztatása szerint eddig mindössze tizenegy tárgyalási napot tartott a bíróság, ráadásul az ügyészség nemrég újabb jogsegélykérelemmel fordult a svájci hatóságokhoz. A vádhatóságnak már korábban is volt hasonló kérelme, ám a svájci szervek banktitokra hivatkozva nem teljesítették a kérést. Persze a helyzetet megkönnyítené, ha a volt szocialista politikus hozzájárult volna a banktitok feloldásához, ám ezt eddig nem tette meg. Simon külföldi bankszámláin talált pénz eredetét azóta sem sikerült kideríteni…Környezetkímélő fejlesztésekre és hatékony kutatásra alapozza a jövőt Magyarország
Erős makrogazdasági alapokon áll az ország, ami fontos a várható gazdasági lehűlés előtt – mondta Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter azon a szerdai háttérbeszélgetésen, amelyen Magyarország jövőbeli gazdasági stratégiájáról is beszélt. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozó szakterületekről – mint a környezetkímélő fejlesztések, felsőoktatás, kutatás, közlekedésfejlesztés – részletesen is kifejtette az elképzeléseket, és kategorikusan cáfolta a kormányt ért, propagandisztikusan leegyszerűsítő bírálatokat az európai uniós klímaegyezménnyel kapcsolatban.A maffiabaloldal akarja rátenni az enyves kezét a fejlődő fővárosra – Borbély Lénárd és Sára Botond a Polbeatben (PS-VIDEÓ)
Nem visszavennék Budapestet a balliberális jelöltek, hanem visszavinnék a fővárost a Gyurcsány-Demszky-Hagyó fémjelezte múltba, amikor mindent szemérmetlenül eladtak vagy kiprivatizáltak, mégsem maradt utánuk más, mint tetemes adósságok – hangzott el a Polbeat keddi műsorában, ahol ezúttal Sára Botond józsefvárosi, és Borbély Lénárd csepeli fideszes polgármestereket láttuk vendégül. Vendégeink egyetértettek abban, hogy mindezek ellenére még mindig Gyurcsány Ferenc kézivezérli a fővárosi ellenzéket a háttérből. Ugyanakkor megjegyezték: árulkodó lehet, mi várna Budapestre Karácsony Gergely vezetése alatt; hogy egyetlen kerület van, amely szeptemberre a fizetésképtelenség határáig juthat, és az Zugló.Tallai Gábor a PS-nek: Láncziék távozásának nincs közéleti oka, de intellektuálisan és munkabírásban is többet vártunk tőlük
Sokan felkapták a fejüket kedden, amikor Schmidt Mária, a Terror Háza mellett működő, számos fontos emlékezetpolitikai projektért felelős XXI. Század Intézet főigazgatója a Facebook-oldalán tudatta a nyilvánossággal, hogy „puccsszerűen” távozott a posztjáról Lánczi Tamás igazgató és tíz munkatársa. A főigazgató nem rejtette véka alá, hogy nem jósol nagy jövőt a lelépőknek, hiszen posztját a Brian élete a Júdeai Felszabadítási Front Elit Öngyilkos alakulatának kultikus jelenetével illusztrálta. A pikáns ügy hátteréről a társintézmény vezetőjét, Tallai Gábort, a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány programigazgatóját kérdeztük.Printernet, avagy az Index megint mucsaimagyarozik
Leporolta a tavalyi országgyűlési választásokra feltalált, emlékezetesen sikeres kommunikációs stratégiáját az ellenzéki sajtó: az Index szerint jelentősen csökkenti a helyhatósági választáson az ellenzék esélyeit, hogy a magyarok jelentős része kizárólag a közmédia híreit fogyasztja, így agymosott zombikként nem képesek értelmezni a függetlenobjektív valóságot. Az alaptalan teória valószínűleg előzetes magyarázat a várható eredményekhez, ugyanakkor reményt ad arra, hogy felhőtlenül szórakozhassunk a kampányidőszakban, amennyiben újra előveszik a csodafegyvert, a nyomtatott internetet. Ha ezt meglépik, talán még a vidékiek is megtanulják, hogy miképp váltsanak csatornát a tévéiken, rádióikon, és a számítógépeiken sem csak a fideszes képernyővédőt bámulják majd.Az ellenzéki és hajléktalanbarát Pikó András nem érti, miért baj, hogy politikai cikkeket rendelt a HVG-től (PS-videó!)
A 32-esek tere volt a józsefvárosi ellenzék dobogó szíve ma délelőtt, ahol Pikó András, független ellenzéki polgármester-jelölt tartott sajtótájékoztatót, ahol harciasan szidta a jelenlegi fideszes önkormányzatot, miközben grandiózus, de általánosságokat tartalmazó terveket osztott meg a jelenlevőkkel. Megtudhattuk, hogy Pikó kisöpri az orbáni elnyomó rezsim kiszolgálóit Józsefvárosból, és kész tervekkel rendelkezik a virágzó jövőt illetően. A PestiSrácok.hu stábja megkérdezte a volt újságírótól, hogy hogyan egyezteti össze a függetlenségét és civilségét azzal, hogy korábban a baloldali HVG-t házi sajtójának tekintette, cikkeket rendelt meg tőle, de Pikó szerint minden demokratikusan történt, nincs itt semmi látnivaló, hiszen ez a gyakorlat. Hosszasan és részletesen kitért a jelenlegi fideszes önkormányzat bűneire is, de elmondása szerint minden sebre van náluk gyógyír. Portálunk érdeklődött arról is, hogy ha ilyen kész tervekkel rendelkezik, akkor mit tud mondani a jelenlegi VIII. kerületi költségvetésről, az óvodák számáról és a helyi viszonyokról, Pikó pedig nagy magabiztossággal kijelentette, hogy hosszan tudna beszélni a témákról. A feltételes mód meg is maradt, hiszen végül nem osztott meg velünk egyetlen adatot sem. A sajtótájékoztató végén szerettünk volna rákérdezni még néhány témára, hiszen nem volt lehetőségünk minden kérdésünket feltenni, azonban Pikó András elmondta, hogy nem beszél velünk, hiszen nagyon haragszik a PestiSrácok.hu-ra. A baloldali józsefvárosi polgármester-jelölt haragjának okairól videónkból tudhatnak meg többet.Fideszesek fölakasztásáról delirál az egyik legelborultabb ellenzéki újságíró
Komoly ámokfutást rendezett a Facebookon az egyik mérsékelten ismert ellenzéki médiaszemélyiség. Az egykoron jobboldali, ám mára szélsőliberálissá vedlett rádiós, Perjés Zoltán ezúttal arról ábrándozott, hogy – a történelmet ismerve – hamarosan újra bekövetkezik majd, ami 1956-ban, amikor a nép megdöntötte a kommunista rezsimet, és a rendszer katonáit, kiszolgálóit meglincselte. Gondolatait egy fölakasztott ávós képével illusztrálta – jelezve, ez lesz a sorsa az Orbán-kormánynak és kiszolgálóinak...Orbán Viktort és portálunkat ekézte Dobrev Klára, aki a kérdéseink elől is megfutamodott (PS-videó!)
Szürreális gondolatokat, különös víziókat fogalmazott meg a DK-s Dobrev Klára azon a fórumon, ahol eredetileg Újbuda polgármester-jelöltjét mutatta volna be, de ez végül mégsem sikerült neki az eredeti terveknek megfelelően. A DK üdvöskéje néhány mondattal azért mégiscsak érintette László Imre alkalmasságát is az Orbán-kormány szidalmazása közben, míg a szólásszabadság jegyében portálunkat nem engedték kérdezni.Metrókorrupció a Demszky-korszakban: Az Alstom-ügy kulcsfigurája ellen is vádat emelt az ügyészség
A 2010 előtti MSZP-SZDSZ-kormányhoz kapcsolódó Strabag-botrány korábbi kulcsfigurája, az Izraelbe menekült Terner Géza ellen is vádat emelt az Alstom-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A vád szerint Terner a 4-es metróhoz köthető vesztegetési pénz továbbításában, átadásában működött közre. Az előkészítő ülést október 15-ére tűzte ki a Fővárosi Törvényszék, az ügyben ugyanakkor az a bírónő fog eljárni, aki korábban Fürst György volt MSZP-s terézvárosi alpolgármestert és Gyurcsány egykori, tízmilliárdos hűtlen kezeléssel vádolt miniszterét is futni hagyta.Karácsonynak még a molinóját sem sikerült szabályosan kihelyezni
Karácsony Gergelyt ábrázoló molinó fogadja a Budapestre érkezőket az az M1-M7 közös bevezető szakaszán, ahol egy gyalogos híd korlátjára helyezték el a főpolgármesteri címre ácsingózó politikus képmását. Ezzel azonban nem csupán az a gond, hogy színvilágában a jóízlés határát súrolja, hanem az is, hogy az érvényes jogszabályok alapján szabálytalanul helyezték ki. A gyalogos híd a budaörsi önkormányzathoz tartozik, így a molinó ügyében Wittinghoff Tamásnak, Budaörs polgármesterének kell intézkednie. Aminek sikere kétséges, hiszen a budaörsi SZDSZ-es veterán bevallásuk szerint "zöldfülű polgármester korától" barátként istápolja Karácsonyt.Karácsony, Pikó és a Bangó-klón, Budapest ennyit érdemel? – Borbély Lénárd és Sára Botond a mai Polbeatben! (ÉLŐ 19 órától!)
Borbély Lénárd csepeli és Sára Botond józsefvárosi polgármester lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a ma esti Polbeatben. A 19 órakor kezdődő élő műsorunk fő témája a hivatalosan is elrajtolt önkormányzati választási kampány és annak tétje, valamint a szivárványkoalíciós ellenzék kottája, taktikája és politikája lesz. Sára és Borbély is olyan városrészt irányít, amely az elmúlt évek megfeszített munkája révén szinte rég nem látott fejlődésnek örvendhet, és amelyeket a korábbi szocialista-liberális vezetés meglehetősen lelakott. Háború utáni újjáépítők ők, mégis velük szemben furcsa figurák kérik most a választópolgárok bizalmát – a közvélemény-kutatásokat tekintve nem is teljesen reménytelenül. Az eszközökkel sem szerénykednek: míg Józsefvárosban a posztkomcsi újságíró Pikó András a választópolgárok kínzó halálra röhögtetésével tör előre, addig Csepelen a magukat XXI. századinak nevező pártocskák kiegyeztek a helyi szocialista maffiaellenzékkel. Násztáncukat a cé-kategóriás celluloid-turkálókból előbányászott akciófilm-jelenetek is fűszerezik, mint ma megtudhattuk. Van-e sárkányfű ellenük? Este héttől, a PestiSrácok.hu szokásos Polbeat-vitájából megtudhatják, amelyet szokás szerint élőben közvetítünk ITT, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.Struccpolitika, blama az ellenzéki összefogás eddigi mérlege
Kezdetét vette a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselők választását megelőző kampány; a pártok és a jelölő szervezetek sorra veszik fel az ajánlóíveket a választási irodáktól. A nagy elánnal beharangozott ellenzéki összefogásról azonban egyre több településen derül ki, hogy az barokkos túlzással sem mondható még tiszavirág életűnek sem. Portálunk értesülése szerint Dunaújvárosban, Hajdúszoboszlón és Szentendrén is másként alakultak a jelöltállítások, mint azt korábban elképzelték.A DK komáromi képviselőjelöltje szerint a fideszes nyugdíjasok nem mások, mint birkahús, akik eladják magukat pár ezer forintért
Minősíthetetlen nyilvános Facebook-bejegyzésben gyalázza a jobboldali nyugdíjas szavazókat Gyurcsány pártjának komáromi képviselőjelöltje. "Csökkent a birkahús ára! Már csak 9000 forintba kerül egy szavazat" – osztotta meg a bejegyzést saját oldalán Balla István, akinek a tettét persze közfelháborodás követte a dunántúli városban. A DK helyi politikusa, aki ráadásul tanárember, élettelen, passzív tömbhúsnak, birkahúsnak titulálta a Fidesz-szavazó szépkorúakat, ráadásul azzal is rágalmazza őket, hogy annyira elvtelenek, hogy néhány ezer forintért megvehetők. Csak emlékeztetőül hoznánk fel, hogy az, aki még csak nem is néhány ezer, hanem ezer forintért szerez magának látszattámogatókat, az éppen az ő főnöke, Gyurcsány Ferenc. Egy hete tettük közzé azt a videót, amit az ATV egy négy évvel ezelőtti, vidéki tudósítása rejtett: a felvételen Gyurcsány és csapata pontosan ezer forintot fizet fiatal lányoknak a közös fotózkodásért.Gyurcsányné ismét hazája ellen: nem támogatja, hogy az unió kifizesse a határvédelem árának felét
Gyurcsányné az ATV tegnapi adásában ismét bizonyította, hogy neki és pártjának a magyar érdekek számítanak legkevésbé. Dobrev Klárát Rónai Egon kérdezte a magyar határvédelmi kiadások megtérítését illetően, hiszen ismert, hogy a magyar kormány méltatlannak érzi, hogy Brüsszel a 2015 óta határőrizetre fordított összeg alig 1 százalékát akarja kifizetni, miközben Magyarország több, mint 500 milliárdot költött erre. Gyurcsány Ferenc felesége azonban hű maradt férje és pártjuk migrációpárti álláspontjához, és nyíltan kimondta a műsorban: NEM TÁMOGATJA, hogy a magyar kormány megkapja ezt az összeget az Európai Uniótól.Kapitány nélkül védte "fellegvárát" a Jobbik és az ellenzéki összefogás Egerben
Hevesben is Fidesz-buktatásra készül az ellenzék, amit annyira komolyan gondolnak, hogy még egy érdekesnek mondható jelöltet is sikerült a nagy forradalom élére állítani Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselőjének személyében. Ez csupán azért érdekes húzás, mert a politikus korábban még egyértelműen kinyilatkoztatta: nem hajlandó összeborulni a balliberális ellenzékkel, minden ez irányú közeledést pedig politikai prostitúciónak tart. Mirkóczki erről portálunknak is beszélt a Polbeatben még a 2018-as országgyűlési választások előtt. A világ tehát gyorsan változik: ezzel szembesítette stábunk a hevesi összeborulást beharangozó brigádot is, akiket Dudás Róbert, a Jobbik Heves megyei elnöke képviselt az összefogás csúcsjelöltjének, Mirkóczkinak hiányában.Ezért tiltja a Facebook az oldalainkat – Megint lebukott egy agytröszt szoci
Napjainkra a mindent uraló közösségi média – persze csak a szólásszabadság és a tolerancia jegyében – a cenzúra legfőbb terepe lett. Közösségi alapelvekbe ütközőnek, gyűlöletkeltőnek titulálják, eltávolítják a posztjainkat, korlátozzák a profiljainkat most már napi szinten, és amikor azt hisszük, cenzúrát ennél jobban már nem lehet fokozni, kiteljesíteni, kiderül, hogy de, igen. Bár nem kétséges, hogy Zuckerberg fiú face-rendőrsége is árgus szemekkel figyeli minden mozdulatunkat, talán joggal van az a sanda gyanúnk, hogy leginkább szervezett jelentéscunami áldozatai vagyunk, ami mögött ellenzéki gyűlöletkommandó áll. Nos az ajkai ősszoci városvezetés egyik kitartottja (talán nem készakarva) be is mutatta, hogyan. P. László véletlenül (?) nyilvánosan írta ki a minap kérését, hogy teljesen mindegy, milyen okkal, de folyamatosan jelentsék a helyi, ajkai jobboldaliak egyik híroldalát, mert akkor a Facebook majd törli azt.Civilnek álcázott Soros-kommandó akciózik Budakalászon
Az önkormányzati választásokon való részvétel lehet az ellenzék utolsó esélye a túlélésre, a kétségbeesett próbálkozásokat látva pedig egyre erőteljesebben érezhető: nekik valóban "a lét a tét". A rutinosabb kormánypárti szavazónak azonban nem lett szaporább a pulzusa akkor sem, amikor olyan hírekkel találkozott, melyek szerint az ellenzéki összefogásnak hála októberben közös erővel ledöntik az Orbán Viktor által épített diktatúrát. A roncskoalícióként aposztrofált "fideszellenes fan clubban" a már levitézlett pártok képviselői mellett újabb szereplők is feltűntek. Tudják, ők azok, akik olyan szupercuki fogalmakat mantráznak – leginkább egyébként önmagukra aggatva –, mint "lokálpatrióta", "környezetvédő" vagy éppen "politikamentes". Nos, ez utóbbi annyira igaz, hogy például Budakalászon az egyik ilyen civil szervezet aktivistája – nyilván véletlenül – bár DK-s szimpatizáns, mégis az MSZP szavazatszámlálójaként feltűnősködött, míg egy másik helyi csoportosulás több tagja – valószínűleg szintén a véletlenek összjátékának köszönhetően – a Soros-szervezetek képzésein tanulta ki a civilkedés csínját-binját. (És itt még véletlenül sem a szemétszedés technikájára gondolunk, vagy a nemlétező magyar esőerdők megmentésére.) A Budakalászon feltűnősködő "civilek" jó iskolapéldái lehetnének azon országos jelenségnek, mellyel az önkormányzati választásokhoz közeledve több településen is találkozhattunk, az ottani csoportosulás azonban mégiscsak kitűnik a sorból: ők ugyanis nemcsak a helyi önkormányzattal vívják képzeletbeli csatáikat, hanem saját magukkal is, sőt, képzeletbeli ellenségeikkel sem bánnak kesztyűs kézzel. Egy átlagember számára egyébként nem túl egyszerű feladat megérteni azt a sajátságos "civil" logikát, mely szerint mindegy, miért, de valamiért, valakit hibáztatni kell, és ha az érdekük úgy kívánja, akkor bizony szélkakast megszégyenítő gyorsasággal tudnak ideológiai irányt váltani, mert az jó. Pikáns helyzetjelentés a Lupa-tó környékéről.Íme, így hazudta a kameránkba Mirkóczki, hogy soha nem fognak össze Gyurcsányékkal – Most ő a roncsellenzék egri polgármesterjelöltje
Ma mutatják be Egerben a magyarországi roncsellenzék közös polgármesterjelöltjét, a jobbikos Mirkóczki Ádámot. Azt a Mirkóczkit, aki nem is olyan régen éppen a PestiSrácok.hu élő műsorában, a Polbeatben jelentette ki ártatlan, bociszemekkel, hogy pártja bizony soha nem fog összefogni a balliberálisokkal, kizárt dolog. Olyan szemérmetlenül belehazudott a kameránkba, hogy érdemes visszaidézni akkori szavait, visszanézni az egész adást. Itt bizony egy gyurcsányi szintű hazudozóval állunk szemben.Hungaroklíma sorozatunkban bemutatkozik: Ujhelyi Gréta
Egyedül is megakadályozhatja az Európai Unió és a Brazília közötti kereskedelmet Ujhelyi Gréta, az MSZP lánglelkű EP-képviselője, aki állítólag addig egyik pár Ipanema strandpapucsát sem hajlandó használni, amíg Bolsonaro elnök személyesen el nem oltja országában a füstölgő bokrokat. A helyzet apokaliptikus, naponta több futballpályányi erdő hamvad el a Föld Tüdejében – üzente Orbánnak futballnyelven HungaroGréta, hogy Orbán is megértse a futballnyelvet. Ujhelyi Gréta elvárja a magyar miniszterelnöktől, hogy mentse meg a Föld Tüdejét, és ne spanoskodjon Bolsonaróval, aki a haverjaival felgyújtotta a Föld Tüdejét a brazil gazdaság érdekei miatt, hogy így több füstöt exportálhassanak. Kínzó hiány, hogy a Lángtengerré Váló Föld apokalipszisének ügyében egyelőre hallgat az Igazi, az Egyetlen Gréta, a Thunberg.Gyürk András minden idők legizmosabb Tranzitjáról: Egy erős és hagyományaira büszke Magyarország képével gazdagodtunk a hétvégén
Idén minden eddiginél erősebb programmal tartották meg a Tranzit Közösség nyári találkozóját a Club Tihany Hotelben, ahol a kormány és a közélet számos alakja és az ellenzék több hangadója tartott előadást, vitatkozott egymással vagy inspirálta moderátorként a főként fiatalokból álló, ezerfős hallgatóságot. A Tranzit közösség három hívószaváról és a találkozó mottójáról, azaz az Erős Magyarországról megkérdeztük Gyürk András szervezőt, aki kifejtette: az a céljuk, hogy valóban pezsgő, értelmes és színvonalas vita folyjék Magyarország jövőjéről. Gyürk azt is elárulta, miként lehet csatlakozni a közösséghez. A három napos fórumot ezúttal a Gondolat Expo nevű kiállítás is kiegészítette, ahol helyet kapott a PestiSrácok.hu a rendszerváltozást bemutató sátra és szamizdatkiállítása. (A program itt olvasható el.)A Böszme megfejtette az amazonasi erdőtüzek titkát: Orbán!
A szokottnál is erősebb napot zárt pénteken utánozhatatlan roncsellenzékünk. Gyurcsány az amazonasi erdőtüzek fényénél látni vélte Orbán Viktort és az ő bűnös mulasztásait. Közben a balliberális szaksajtó azon görcsölt, miért nem írt gyásztáviratot a miniszterelnök Heller Ágnesnek (!). A kényszerzubbonyra a szíjat végül Ungváry Rudi bácsi varrta föl, kijelentve: ami itt van, ahhoz képest a nyilasterror bakfitty volt. Jelentem: ezeknek végleg elmentek otthonról!Tóth Bertalan és az MSZP keblére ölelte a Jobbikot a Fidesz ellen (Videó!)
Az MSZP felkészült a szombaton induló önkormányzati választási kampányra, megvan a fideszes kiskirályok legyőzésének receptje – mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken, Budapesten, sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan közölte: a fővárosban, a megyei jogú városokban, a 10 ezer fő feletti településeken, ahol lehetett, létrejött az ellenzéki együttműködés. Úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok nem egymással fognak küzdeni, hanem mindenhol azért, hogy a helyi fideszes kiskirályokat leváltsák. A PestiSrácok.hu kérdésére, miszerint hány győzelemre számítanak a választásokon, a szocialisták elnöke ködösített, számszerűsíteni nem kívánta válaszát.Ajánljuk még

































