Pesti Srácok

Magyar ugar

Így tudta meg Puzsér Róbert, hogy a kilóra megvett Jobbikért tüntet! (PS-videó)

Csibra Tibor Magyar ugar 2017 december 16.
Alapjaiban reformálná meg Magyarországot és a magyar társadalmat a Jobbik, ám a párt péntek délutánra meghirdetett, gigatüntetésnek beállított fáklyás felvonulására csak a lózungok maradtak. Az ellenzéki sajtó által több ezresnek álmodott tömeg valójában legfeljebb ezer ember lehetett, és az összesítésben az újságírók, illetve a Fidesz Lendvay utcai székházának környékét biztosító rendőrök is benne voltak. Néhány tucat fáklyázó jobbikos, egymást méregető exradikálisok és momentumosok, belvárosi hipszterpolitikusok. Az ötven fős kemény mag erejéből annyira futotta, hogy az „Orbán takarodj”-rigmus is elhalt negyedik nekifutásra.

Úgy tűnik, Vonáék máris megszegték a Simicskával kötött plakátszerződést

Pilhál Tamás Magyar ugar 2017 december 16.
A Jobbik eladta a Simicska Lajostól „bagóért” szerzett több mint ezer plakáthelyet – derül ki a párt pénteki közleményéből, amelyben magyarázni próbálták a portálunk által föltárt pártfinanszírozási gigamutyit. Az a kisebbik baj, hogy a kommüniké próbálja menteni a menthetetlent. A nagyobbik, hogy Vonáék és a Simicska-cégek szerződése szerint a plakátokat 2020 végéig el sem adhatták volna. Ezek szerint tehát sikerült egy kis szerződésszegéssel is megspékelniük a panamázást.

A mutyi mellett tesz hitet az ellenzék - Fáklyás felvonulást tart a Jobbik (17 órától nézze élőben a PS-en!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2017 december 15.
Fáklyás felvonulással tiltakozik ma délután öt órától a Jobbik, illetve a vele szimpatizáló politikai szervezetek és magánszemélyek a szélsőségességnek már minden fokozatát megjárt párt Állami Számvevőszék (ÁSZ) általi megbüntetése ellen. Bár a Jobbik az ellehetetlenítésére való törekvésként igyekszik kommunikálni az ÁSZ döntését, a PestiSrácok.hu értesülései szerint a hatóság verdiktje az egyik legnagyobb hazai pártfinanszírozási botrányra hívta fel a figyelmet. A pénteki, a Fidesz Lendvay utcai székházához meghirdetett demonstrációhoz olyan politikai erők is csatlakoztak, amelyek korábban a Jobbikot még megnevezni sem igazán akarták, de most valamiért szabadságharcnak igyekeznek beállítani egy nagypályás csalás melletti kiállásukat. Legalábbis így értelmezhető, hogy a már korábban a részvételét jelző Momentum, az Együtt, az LMP péntek délutánig nem jelezte a visszalépését. A rutinos MSZP-nek és a DK-nak már korábban büdös lehetett a Jobbik plakátfinanszírozási története, mert ők eleve a távolmaradásukról döntöttek. Bár a Jobbik néhány napja az ÁSZ hatszázhatvan milliós büntetésének hírére kétségbeesett tarhálásba kezdett, az nem világos, hogy ha korábban szinte korlátlanul kaptak ingyenpénzt Simicska Lajostól, akkor most az oligarcha miért nem nyúl Vona Gábor hóna alá. A PestiSrácok. hu stábja a demonstrációt 17 órától élőben közvetíti, és megpróbál válaszokat kapni a kényes kérdésekre.

Novák Katalin V4 országok gyermekeit köszöntötte a cirkuszban

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2017 december 15.
A cirkuszban mindig valami csodára várunk, itt a lehetetlen is lehetségessé válik. Én azt kívánom nektek, hogy minél több olyan esemény, pillanat legyen az életetekben, amikor a számotokra elsőre lehetetlennek tűnő dolgot is meg tudjátok valósítani, amikor a lehetetlennek tűnő akadályokat is le tudjátok küzdeni - mondta Novák Katalin család és ifjúságügyért felelős államtitkár annak a közel 1200 kisgyereknek, akik az Erzsébet-karácsony programra érkeztek a Fővárosi Nagycirkuszba.

Megszereztük a Simicska–Jobbik plakátmutyi-szerződéseket! – Százmilliókkal tömte ki a milliárdos Vonáékat

Pilhál Tamás Magyar ugar 2017 december 15.
A PestiSrácok.hu megszerezte Simicska Lajos két plakátcége és a Jobbik közti plakátszerződéseket, amelyekből fény derül egy minden határt átlépő, elképesztően arcátlan pártfinanszírozási mutyira. Az oligarcha olyan feltételekkel kötött szerződést, amelyekkel gyakorlatilag több százmillió forintot ajándékozott a baloldalra átlavírozó néhai nemzeti pártnak. Nem túlzás azt állítani, hogy az évtized legdurvább pártfinanszírozási botrányával állunk szemben. És Vonáéknak még van arcbőrük ma este tüntetni, amiért az ÁSZ megbüntette őket egy másik, szintén több százmilliós plakátmutyi miatt. Portálunkon most elolvashatják mindkét szerződést!

Farkas Boglárka a Polbeatben: Még a balliberális újságírók sem tudtak belekötni a megújult Echo TV-be

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 december 15.
Az Echo TV december 4-i megújulásával, a televízió Angol utcába történő költözésével, az egykori Nap TV logójának leverésével tényleg befejeződött Magyarországon a médiarendszerváltás - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Farkas Boglárka, az Echo TV vezérigazgatója. Farkas Boglárka a balliberális újságírók fanyalgásáról is kifejtette a véleményét, szerinte nevetséges, ahogy támadásba lendültek, és látszik, hogy a megújulással és az Echo TV-vel kapcsolatban nem tudtak mibe belekötni.

Szakmai kérdések helyett már személyeskedésről kezd szólni a Dózsa–Pruck-ügy

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 december 14.
Immár bírósági szakaszban tart a Dózsa–Pruck-ügy, illetve annak egy része. Lehetett volna az egészből egy sima történészi polémia, ehhez képest sikerült az egész ’56-os emlékévet összekenni a felfújt botránnyal. A Közalapítvány és a 15 éven át vele szerződéses munkaviszonyban álló Horváth Miklós történész között is elmérgesedett a helyzet, egyre több részletre terjed ki a vita. Horváth Miklós a Magyar Nemzetnek adott legutóbbi interjújában maga az ügy helyett már Schmidt Mária vezetési módszerei kapták a legerősebb hangsúlyt, amire Tallai Gábor, a Terror Háza programigazgatója reagált.

Rabhalál a Kozma utcában: már nem nyomoz a börtönőrök ellen az ügyészség

PDPámer Dávid Magyar ugar 2017 december 14.
Lezárta a nyomozást az ügyészség annak a három börtönőrnek az ügyében, akik a gyanú szerint tavaly novemberben összevertek egy rabot a Kozma utcai börtönben. A férfi nem sokkal a bántalmazás után életét vesztette. Szakértői vélemények szerint ugyan az elítélt halálát gyógyszer-túladagolás okozta, ám a brutális verés miatt a fegyőröket így is életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják.

A borsodi cigányvajdánál is pitizett a Jobbik, méghozzá nem is olyan régen

SPSzecskó Petra Magyar ugar 2017 december 14.
„A magyar baloldal ezek után egymásra talál a jófiúvá váló kisnácival és megpróbálja kivakarni a trágyából, s közben nem letisztítani tudja, hanem ő is szaros lesz.” Ezt Lakatos Attila borsodi cigányvajda írja a Vona Gábornak címzett nyílt levelében, melyet nemrég juttatott el a PestiSrácok.hu-nak is. A dokumentummal kapcsolatban megkerestük Lakatos Attilát, aki azt is elmondta, hogy Vona Gábor kérésére két hónappal ezelőtt megkereste őt a jobbikos N1TV főszerkesztője, hogy adjon egy nagy interjút, amiben arról kellene beszélnie, hogy a Jobbik már megváltozott és már nem cigánygyűlölő.

Lázár János a PS-nek: Igazi meglepetés, hogy jövőre teljesítményalapon is nyerhetünk

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 december 14.
Orbán Viktor miniszterelnök véleményéről, a 2017-es évről és a PestiSrácok.hu Semmelweis Orvostudományi Egyetemen feltárt csalás, hűtlen kezelés és súlyos szerződésszegések gyanújáról, a francia Veolia nevű multicég ügyeskedéséről, csalásáról kérdezte portálunk Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert a mai Kormányinfón. Portálunk nekiszegezte a kérdést Lázárnak, így az év végéhez közeledve a lázadás évének tartja-e 2017-et. Emlékezetes, Orbán Viktor az év elején úgy jellemezte 2017-et, hogy az a lázadás éve lesz. Lázár János kérdésünkre úgy válaszolt, nem összegezte még az évet, amely ugyanakkor kemény volt. A tárcavezető arra a kérdésünkre sem tudott válaszolni, hogy Lázár szerint mi volt az év sikere, az év bukása és az év botránya. "Nem tudok erre válaszolni, de egy biztos, nehéz évet zárunk. Sok munkát végeztünk, a kormányzati teljesítményre büszkék lehetünk, így a jövő évi választásokon teljesítményalapon is tudunk nyerni. Talán ez az igazi meglepetés" - vélekedett Lázár János.

Karácsony Gergely bevallotta, régóta egyezkedik az MSZP-vel

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 december 14.
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd leendő miniszterelnök-jelöltje a Heti Válasznak adott interjújában beszélt az ellenzék támogatottságának folyamatos csökkenéséről, amelyet szerinte csak a közös listában való gondolkodás menthet meg, ám ennek nem sok esélyét látja. Az interjúból kiderül, az MSZP-ben nagyobb esélyt lát, mint az Együttben, így régóta egyezkedik a szocialistákkal. Továbbá ismertette, jobbnak tartja magát Szél Bernadettnél és Vona Gábornál.

Magyar lelemény, magyar játékosság

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 december 13.
Reneszánszukat élik a társasjátékok, amelyekhez többségünknek kellemes gyerekkori élményei fűződnek, és ma is szívesen elővesszük őket néha. A Gazdálkodj okosan! hazai legendának számít, de ha ezen kívül kell itthoni kiadású példát mondani, akkor elakadunk. Emiatt általában külföldi, esetleg magyarra fordított társasjátékokkal játszunk, ma már viszont magyar nyelven készült társasjátékok is elérhetők, amelyek mind az általuk kínált élményben, mind kinézetre simán felveszik a versenyt a külföldiekkel. A Kard és Korona Kiadó immár több ilyet kínál.

A Párbeszéd árulásán siránkozik Juhász Péter

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 december 13.
Ma ül össze az Együtt elnöksége, hogy kiértékeljék azt a vizsgálatot, amely a Karácsony Gergelyről titokban készült hangfelvétel kiszivárogtatásának hátterét tárná fel. A felvételt az Origo.hu értesülései szerint Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke készítette. Juhász Péter ma tartott sajtótájékoztatóján az esettel kapcsolatban nem tudott érdemi választ adni, ahogy arról is kitérően nyilatkozott, mi az oka annak, hogy a felmérések szerint nincs túl sok támogatója a Belvárosban. A politikus emellett megemlítette azt is, hogy a Párbeszéd cserbenhagyta őket.

Kétségbeejtőnek és problémásnak tartja Havas Henrik befeketítését Gulyás Márton (PS-interjú!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 december 13.
Havas Henrik szexuális zaklatásairól és a balliberális médiumok Havast óvó és védő beszédes hallgatásáról, a botrány elmaszatolásáról kérdezte a PestiSrácok.hu Gulyás Márton anarchista festő-mázolót és étteremfoglalót. A civil aktivista portálunk kérdéseire úgy válaszolt, elítéli a szexuális zaklatókat, ez Havas Henrik esetében sincs másként, de a botrány kirobbanásának időzítését nem tartja véletlennek. "A Havas-ügyet tudatosan vették elő, nagy probléma, hogy a propagandasajtó Havas Henrik Vona Gáborról írt könyve és a Jobbik miatt ezerrel nyomja a botrányt. Havas Henrik befeketítése problematikus és kétségbeejtő, az ügy a politikai lejáratókampány része, amelyet le is aljasítottak" - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gulyás Márton.

Schwezoff Dávid: A baloldal és a Jobbik technikai koalíciója kizárólag a hatalom megszerzéséről szól

Magyar ugar 2017 december 12.
A magyarországi baloldalt és a magyarországi zsidóság Jobbikkal való összefogást szorgalmazó részét bírálta vasárnap esti Facebook-bejegyzésében Eli Hazan, az izraeli kormánypárt, a Likud nemzetközi igazgatója. Felidézte a Jobbik korábbi antiszemita kijelentéseit és cselekvéseit, és kifejtette véleményét, miszerint a Jobbik csak kifelé kommunikálja a megváltozását, de ez nem őszinte. Erről, valamint a Jobbik és a baloldalhoz kötődő, prominens zsidó személyiségek által erőltetett technikai koalícióról kérdezte a PestiSrácok Schwezoff Dávidot, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) korábbi ügyvezető igazgatóját.

Megint az a fránya időjárás: Fél órát szánt az emberek valós problémáira az LMP

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 december 12.
Miközben az Országgyűlés a Soros-terv végrehajtásával kapcsolatban benyújtott fideszes határozatot tárgyalta, addig az LMP Szél Bernadett vezetésével az utcára vonult, hogy amíg a tárgyalások tartanak, addig inkább az emberek sokkal fontosabb problémáival foglalkozhassanak. Ami nem világos, hogy ezt miért nem lehet az év minden napján megtenni, esetleg talán a tárgyalások után. Az LMP álláspontjával még egy baj van: egy rövid összeborulás kivételével a párt egyáltalán nem tartózkodott a Kossuth téren, hogy az emberekkel beszélgessen. Amikor a kötelező lepacsizás véget ért, a tisztelt ellenzéki politikusok melegebb helyre vonultak, hogy ott vészeljék át a hosszadalmas munkanapot.

"Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt" - Nézze meg, korábban hogyan ekézte az MSZP-t Karácsony Gergely (videóval!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 december 12.
Még fél évvel ezelőtt is utálta a szocikat, mára azonban az MSZP miniszterelnök-jelölt aspiránsa Karácsony Gergely, Zugló párbeszédes polgármestere. A PestiSrácok.hu csokorba gyűjtötte, az MSZP által nagyon akart Karácsony korábban miket nyilatkozott mostani hódolóiról, videonkban pedig azt is megnézheti, a politikus hogyan egyértelműsítette, hogy az MSZP és a DK ágyazott meg a Fidesz kétharmadának, ezért ezekkel a pártokkal nem lehet szövetségre lépni és hogy az MSZP és a DK a két legelutasítottabb párt Magyarországon.

“Vége az egyoldalú baloldali médiavilágnak" - Farkas Boglárka, az Echo TV vezérigazgatója a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 december 12.
Farkas Boglárka, az Echo TV vezérigazgatója lesz Szarvas Szilveszter és Stefka István vendége a mai PS-Polbeatben. A Duna TV és a Hír TV korábbi riporterét, műsorvezetőjét, az Echo TV vezetőjét nemcsak a megújult televízióról és tartalmakról kérdezzük, hanem arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldal televíziójának nevezte a médiumot. Természetesen a Polbeatben a balliberális médiumok folyamatos, a jobboldali médiumokat ért támadásait, fanyalgásait is kivesézzük, mint ahogy a G-napról, Simicska Lajos oligarcha médiabirodalom-lenyúlásáról is szó lesz. Farkas Boglárkától megkérdezzük, mi a véleménye a magyar sajtószabadságról és miként értékeli, hogy Mészáros Lőrinc után a televízió tulajdonosának felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix, a csatornát működtető Echo Hungária TV Zrt. igazgatóságának elnöke is a balliberális újságírók céltáblája lett. Élő közvetítés a megszokott módon kedd este hét órától, a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk Önöket a helyszínre és örömmel látjuk vendégünknek feltett kérdéseiket itt, a videó alatt.

Újra odaállt a pofon elé Vona: Hanukai üdvözletet küldött a zsidóságnak, de a választ idén sem teszi zsebre

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 december 12.
A tavalyi pofon után idén is küld hanukai üdvözletet a magyarországi zsidóságnak Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke, de az előző évhez hasonlóan most sem kér a cinikus üdvözletből Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) főrabbija, aki a 168 óra című hetilapnak úgy fogalmazott, válaszra sem méltatja Vonát, egy olyan párt elnökét, amely nem is olyan régen a Dunába lövette volna a zsidókat.

A bíróság szerint harminchat gyereket erőszakolt és rontott meg a tizennégy évre ítélt csepeli nevelőtanár

PDPámer Dávid Magyar ugar 2017 december 12.
Tizennégy év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte első fokon huszonnyolc rendbeli szexuális erőszak, húsz rendbeli szexuális visszaélés, testi sértés és szexuális kényszerítés miatt B. Tamást, a csepeli Burattino Iskola és Gyermekotthon egykori nevelőjét kedden a Fővárosi Törvényszék. Az elsőfokú döntés szerint a végzettség nélkül dolgozó tanár összesen harminchat gyerekkel fajtalankodott.

Az ügyészt sértegette, önmagát mentegette a vörösiszap-per elsőrendű vádlottja

Csibra Tibor Magyar ugar 2017 december 11.
Korábbi hallgatásával ellentétben három tárgyalási napot lefoglaló vallomásba kezdett Bakonyi Zoltán, a MAL Zrt, vezérigazgatója a hét évvel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa miatti büntetőper megismételt eljárásának hétfői tárgyalásán. A Győri Törvényszék által – de a korábbiakhoz hasonlóan Veszprémben – tárgyalt eljárás elején az elsőrendű vádlott jelezte, semmilyen formában nem tartja magát felelősnek a tíz ember életét követelő és százak sérülését okozó tragédiában. A vádlott inkább az ügyészség ármánykodásának igyekezett beállítani a tizennégy társával együtt ellene folytatott pert, mire a bíró kijelentette: nem fog lehetőséget adni a személyeskedésre, ezzel az eljárás további elhúzására.