Pesti Srácok

Magyar ugar

Rettegés az ellenzék utcájában: Puch László jóváhagyásával kötött Fidesz-MSZP-alkut vizionálnak a Népszava körül

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 január 26.
A legmagasabb szinten megkötött Fidesz-MSZP-alkut vizionál a HVG a baloldali Népszava körüli kavarásokban, sejtéseit pedig hetilapjában és online felületén is hosszan taglalja a médium. A bizonyítékokat nélkülöző összeállításaiban a HVG a Vasárnapi Hírektől hangosan és nagy médiavisszhangokkal minap távozott főszerkesztő, Gál J. Zoltán nyilatkozatával is ráerősít vélekedéseire, miszerint Gyurcsány Ferenc korábbi bizalmi embere, Gál J. is Fidesz-MSZP-alkut vél felfedezni a Népszava átalakulásának hátterében. A hetilap szerint kérdéses, hogy Puch Lászlónak lesz-e elegendő pénze finanszírozni a Népszavát.

A valódi civilek igenis részt vehetnek a közpolitikában - mondta a Polbeatben ifj. Lomnici Zoltán

HGHuth Gergely Magyar ugar 2017 január 26.
Érthető a mosdatlan szájú LMP-s politikusok kiáltozása, hiszen rámutattam arra, hogy volt idő, amikor külföldről, Soros Györgyéktől kaphattak pénzt, holott ezt pártoknál világosan tiltja a törvény - mondta ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, a Revolution 56 Sörözőben. Az alkotmányjogász Schiffer András ügyvéd, volt LMP-s politikus egy héttel korábban szintén a Polbeatben elmondott állításaira és korábbi szócsatájukra reagált így.

"A szoci elvtársakat levendulával is meg lehet venni" - Atomjaira hullik a Heves megyei MSZP

Jurák Kata Magyar ugar 2017 január 25.
A Heves megyei szocialisták oszlopos tagjai közül többen is kapituláltak a pártból az elmúlt időszakban, úgy tűnik, a szervezet szétesése megállíthatatlan. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozó ex-szocialisták szerint a különböző bűncselekmények eltusolása már-már gyomorforgató méreteket ölt, csakúgy, mint a halálos közúti balesetet okozó Romhányi köré épült védelmi vonal. Azt mondják, hogy a Heves megyei elvtársakat egy-egy üveg levendulaborral, az elvtársnőket egy-egy csokor levendulával vagy levendulaszappannal is meg lehet venni. És akkor még "Sósinvest Tamás" viselt dolgait nem is említettük.

Vicces fiúk - Kamu Soros-köszönőlevéllel akarja beetetni a jobber közönséget a MoMo

Pilhál Tamás Magyar ugar 2017 január 25.
George Soros magyar nyelven írt levélben köszönte meg a Momentum Mozgalom (MoMo) „külügyi kapcsolattartójának” az eddigi munkáját, amelyet a 2024-es budapesti olimpia aláaknázásáért küzdő szervezetben végzett – többek között ez a meseszerű kitétel is olvasható abban a kamulevélben, amelyet egy bizonyos „Várady Fruzsina” küldött a PestiSrácok.hu-nak. A történetben nem is az állevél a legérdekesebb, amellyel megpróbálták hülyére venni kollégánkat és olvasóinkat, hanem a MoMo reakciója: ugyanis megkeresésünkre felemás választ adtak, így sejthető, hogy a fáradt poén mögött a szervezet aktivistái állnak.

Ki csúsztat? - Egymásnak feszült a vád és a védelem a vörösiszapperben

Magyar ugar 2017 január 24.
Védőbeszédekkel és viszontválaszokkal folytatódott ma a vörösiszapper a Győri Ítélőtáblán. A védők álláspontja gyakorlatilag egyöntetűen az, hogy egy koncepciókon alapuló nyomozás után olyan vádirat született, ami egyoldalú és lehetőséget sem adott a szakmai szempontok érvényesülésének. Mind a 15 vádlott védője vitatta, hogy megalapozatlan lenne az első fokú ítélet, és annak jóváhagyását kérték az ítélőtáblától. Viszontválaszában a vádhatóságot képviselő ügyész azt mondta, hogy a csúsztatásokkal teli védőbeszédek félrevezetőek.

A belvárosi ingatlanpanama kirobbantója szerint nevetséges és tragikomikus Fürsték ítélete (PS-interjú!)

Dezse Balázs Magyar ugar 2017 január 24.
Ha arra gondolok, hogy egy 2006-ban tett feljelentésre 2017-ben születik ítélet, akkor nem volt értelme harcolni a belvárosi ingatlanpanama ellen és a bűnösök elszámoltatásáért - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gyenge Zsolt, korábbi VI. kerületi önkormányzati képviselő, aki 11 évvel ezelőtt az alapfeljelentést tette több Andrássy úti, valamint terézvárosi ingatlan eladásának ügyében. Portálunk kérdésére az egykori politikus nyomatékosította, nevetséges és tragikomikus, hogy a bíróság ma "csak" felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a vádlottakat, a korábbi szocialista és szabaddemokrata politikusokat, köztük Fürst Györgyöt, volt VI. kerületi szocialista alpolgármestert.

"Minden szinten loptak" - Az ingatlanpanamáért csak felfüggesztettet kaptak Fürst Györgyék

AMApáthy Melinda Magyar ugar 2017 január 24.
Nem jogerősen, de két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden a volt szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt a Fővárosi Törvényszék a belvárosi ingatlanpanama ügyében. Mivel az ügyészség súlyosbításért, a vádlottak védői pedig felmentés reményében nyújtották be fellebbezésüket, a Fürst Györgyékkel szemben született ítélet egyelőre nem jogerős.

A bíróság szerint Juhász Péter sajtóértesülésekre hivatkozva bizonyítékok nélkül is lebűnözőzheti Rogánt

Jurák Kata Magyar ugar 2017 január 24.
Elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék elutasította Rogán Antal kabinetminiszter és az V. kerületi önkormányzat keresetét, amit azért adtak be, mert az Együtt alelnöke bűnözőnek nevezte a minisztert, azt állította, hogy Rogán bűnözőkkel üzletel és összefüggésbe hozta egy tízmillió forintos állítólagos vesztegetési üggyel. Érdekes, hogy a tárgyalás után újságírók előtt Juhász nem kevesebbel hencegett, mint hogy bírósági papírja van róla, hogy Rogán bűnöző, pedig az ítélet nem jogerős. A Fővárosi Törvényszék azzal a pikáns indoklással adott igazat Juhásznak, hogy az ellenzéki politikus "sajtóértesülésekre reagált Facebook-posztjaiban, márpedig a médiatudósításokra alapozva Juhász joggal gondolhatta, hogy Rogán Antal bűnözői körökkel üzletel"... Rogán Antal ügyvédje az ítélet után azt nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak, hogy "az elfogult bírónő miatt erre az ítéletre számítottak, kifejezetten az volt a céljuk, hogy kikényszerítsék az elsőfokú ítéletet, és majd másodfokon számítanak sikerre".

Uniós jogszabályba ütközik a szlovák kárpótlási törvény, de Pozsony megregulázását megfúrta az Európai Bizottság

Magyar ugar 2017 január 24.
Diszkriminálta a kitelepített magyarokat és leszármazottaikat a 2003-as szlovák kárpótlási törvény, és ezt már az Európai Bizottság is elismerte. Szlovákia elszámította magát az időzítéssel, az Európai Bizottság viszont nem szívesen megy bele a kényes kérdésbe, ezért inkább kifogásokat keres, hogy miért nem kell betartatnia a saját demokratikus alapszabályait. A PestiSrácok.hu által megszólaltatott szakértők szerint kénytelenek vagyunk belemenni a bizottság játszmájába, és annyi érintettet kell találni, amennyit már nem hagyhat figyelmen kívül az európai jogállamiság legfőbb őre.

Újabb gyanúsított a Mengyi-ügyben

PDPámer Dávid Magyar ugar 2017 január 24.
Újabb gyanúsítottat hallgatott ki a Mengyi Roland és társai ellen költségvetési csalás, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indított büntetőügyben a Központi Nyomozó Főügyészség – értesült a PestiSrácok.hu. A Fidesz országgyűlési képviselőjéről tavaly lehallgatási jegyzőkönyvek és beismerő vallomások alapján írták meg, hogy uniós támogatásért cserébe tízmillió forint “alkotmányos költséget” kért a pályázóktól. A képviselő állítólag ebből 2015 nyarán át is vett ötmillió forintot, amit az adóhatóság nyomozói videón rögzítettek. Mengyi ugyanakkor az eljárás kezdete óta tagadja, hogy bármilyen bűncselekményt is elkövetett volna és azt ígérte, hogy mindenben együttműködik az ügyészséggel.

Vörösiszapper: A védelem szerint a társadalom hibája, hogy "koncepciós" perbe fogták a MAL-vezetőket

Magyar ugar 2017 január 24.
Felháborodott és az elsőfokú ítéletet keményen bíráló Győri Fellebbviteli Főügyészséget ekézte a tíz halálos áldozatot követelő vörösiszap-katasztrófa vádlottjainak védelme a Győri Ítélőtábla mai másodfokú tárgyalásán. A büntetőper másodrendű vádlottja, Deák József védelmében ma arról beszélt Pál Helga, hogy szerinte nem az elsőfokú ítélet megalapozatlan, hanem a vádhatóság fellebbezése alaptalan. Megírtuk, a tegnapi tárgyalási napon a vádat képviselő fellebbviteli főügyészség egyértelműsítette, gyakorlatilag jogi nonszensz a Veszprémi Törvényszék ítélete a vörösiszap katasztrófa ügyében indult büntetőperben és az első fokon eljáró törvényszék hibáit csak egy új eljárás orvosolhatja.

Mécséknek most már jól jönnének a vidéki „parasztok” – Átjelentkezésre buzdítanak

Pilhál Tamás Magyar ugar 2017 január 23.
Az olimpiaellenes Momentum Mozgalom (MoMo) budapesti aktivistái, tagjai sorra beszélik rá a szervezet vidéki – de szintén Budapesten élő – tagjait, szimpatizánsait, hogy jelentkezzenek be fővárosi lakcímekre, mert így alá tudják írni a 2024-es budapesti olimpia elgáncsolását célzó népszavazási kezdeményezésüket – hívta föl a PestiSrácok.hu figyelmét egy levélírónk, aki szoros kapcsolatban áll a Momó-val.Megkeresésünkre a mozgalom elismerte, aktivistáik tényleg javasolni szokták az átjelentkezést az itt élő vidékieknek.

Az ügyészség a veszprémi bírák kizárása mellett kér új eljárást a vörösiszap perben

Magyar ugar 2017 január 23.
Gyakorlatilag jogi nonszensz a Veszprémi Törvényszék ítélete a vörösiszap katasztrófa ügyében indult büntetőperben a vádat képviselő fellebbviteli főügyészség szerint: Az első fokon eljáró bírói tanács miközben a nyomozóhatóság eljárását, és a vádhatóságot illette szakmai hiányosságokkal és szabályszegésekkel, eljárási hibák során át, iratellenesen, a tanúvallomások közt szelektálva, a megalapozott szakértői véleményeket kizárva, elfogult szakértőre alapozva, helytelen tényállást állapított meg. Továbbá súlyosan megsértette az indokolás törvényi előírásait. Így foglalható össze a vádbeszéd, melyben Fejes Péter fellebbviteli főügyészségi ügyész hangsúlyozta, bármennyire szeretnének érdemi felülbírálatot, az első fokon eljáró törvényszék hibáit csak egy új eljárás orvosolhatja.

Gyászban Magyarország - A mai nap a megemlékezésé

Jurák Kata Magyar ugar 2017 január 23.
Gyászba borult az ország. A tizenhat halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset miatt nemzeti gyásznapot hirdetett a kormány hétfőre. Áder János és Orbán Viktor is tisztelgett az áldozatok emléke előtt a Kossuth téren, miközben a nemzeti lobogót félárbocra eresztették. A túlélőket pszichológusok segítik a trauma feldolgozásában, a sérültek hazaszállítása folyamatos. A hatóságok egyelőre nem közöltek pontos információt az áldozatok kilétéről, DNS-minták segítségével próbálják azonosítani őket. A baleset körülményeit az olasz rendőrség vizsgálja, munkájukat három magyar nyomozó is segíti. Gyászol a Budapesti Gazdasági Egyetem is: a Pénzügyi és Számviteli Kar egyik hallgatója is életét vesztette a tragédiában.

"Elegünk van abból, hogy csak a fehér, keresztény, heteroszexuális ember nem számít" - Videó!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 január 21.
Nagy várakozással nézünk Donald Trump elnöksége elé - mondta a PestiSrácok.hu-nak Bayer Zsolt író, publicista a budapesti Szabadság téren, az amerikai nagykövetség előtt rendezett péntek esti beiktatási ünnepségen, amit portálunk élőben közvetített. Bayer hozzátette: "a demokrata külügyi apparátus olyan mérhetetlenül gyűlölte Orbán Viktor kormányát, hogy ellehetetlenült minden normális kapcsolat. E most alapvetően meg fog változni." Az ünnepség végén átmentünk a tér túloldalára, az Obama-búcsúztatóra is.

Bagoly mondja? - A Fideszt tolvajozza a 4-es metróval már odakozmált MSZP

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2017 január 20.
A 3-as metró felújításának késése miatt tüntetett, de a 4-es metrót érintő gigantikus baloldali bűncselekményről csak néhány keresetlen szót ejtett az MSZP ma délután a Nyugati téri aluljáróban. Ismert Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap pikánsnak nevezte, hogy most azok tüntetnek a 3-as metró ügyében, annak felújításáért, akik ellopták a 4-es metró pénzét. A szocialista Kunhalmi Ágnes mai demonstrációjukon arról beszélt, hogy szerinte a kormánynak az az érdeke, hogy kifossza a fővárosiakat, büntessen, panelprolizzon és lopjon. Véleménye szerint ez bosszú, mert a fővárosiak soha nem szavaztak a Fideszre. Kunhalmi arról is beszélt, helikoptertávlatból nyilván nem látszik mennyit szenved az az ötszázezer ember, aki nap mint nap a "háromas" metróval utazik.

Holnap felvételiznek a diákok - A gyerek tudása szerint kellene középiskolát választani

MKMiklós Kata Magyar ugar 2017 január 20.
Holnap délelőtt már nagyban körmölnek a diákok. A továbbtanulás a tét. Azok a 10, 12 és 14 évesek írnak központi írásbelit, akik olyan középiskolában szeretnének szeptembertől tovább tanulni, amelyekbe nem az addig megszerzett érdemjegyekkel, hanem felvételivel lehet bekerülni. Évek óta vita tárgya, valóban szükség van-e rá, tényleg a gyerek jövőjét szolgálja? A PestiSrácok.hu által megkérdezett oktatási szakértő szerint még mindig jobb a megléte, mert szerinte a hasonló képességű gyerekek tudnak egy közösségben fejlődni. A dolgozatokra egyébként 45-45 perce lesz a diákoknak, az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint feladatsorok célja a készségek mérése.

"Hozol be bablevest?" - A 4-es metró szétlopása miatt már a börtöntől retteg Demszky Gábor

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 január 20.
Lázár János kancelláriaminiszter 4-es metró ügyében tett feljelentése miatt már a börtöntől retteg Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármester, aki közösségi oldalán hergeli híveit és arra buzdítja fanklubjának tagjait, hogy majd vigyenek be neki bablevest, ha arra kerül a sor - szúrta ki a PestiSrácok.hu az egykori városvezető Facebook-oldalán. Demszky persze nem bújt ki a bőréből, hiszen régi szocialista szokás szerint meg sem próbálja megmagyarázni a bizonyítványt, inkább Lázárt ekézi, mondván, a miniszter gyáva alak, aki csak vádaskodik. Ismert, tegnap a Miniszterelnökséget vezető miniszter a PestiSrácok.hu kérdésére nyomatékosította, a 4-es metróberuházás szétlopásának felelősségi rangsorában első, második, harmadik és negyedik helyen áll Demszky Gábor korábbi főpolgármester és helyettesei, Atkári János, a szocialista Horváth Csaba és Hagyó Miklós. Lázár kijelentésére Atkári János is reagált, aki azt vizionálja, hogy nem is biztos, hogy létezik az OLAF-jelentés. A szocialista-szabaddemokrata kormányzat idején elkövetett bűncselekményeket Tarlós István főpolgármester és Kovács Zoltán kormányszóvivő sem hagyta szó nélkül.

Nem kér bocsánatot Szerető Szabolcs az árulózásért, sőt még ő van megsértve múltja felhánytorgatásáért

Pilhál Tamás Magyar ugar 2017 január 20.
Gyorsan pontot tehetett volna a maga által kirobbantott botrány végére Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, aki kedden „hitványnak”, „aljasnak” és „árulónak” nevezte veterán kollégáját, Pilhál Györgyöt, amiért elhagyja a Magyar Nemzetet. Egy gyors bocsánatkéréssel a történet rég lezárult (sőt el sem kezdődött) volna, és pár hónap múlva legfeljebb a két főszereplő emlékezik az egészre. Mea culpa helyett Szerető csütörtökön interjút adott az ugyancsak Simicska Lajos lapcsoportjába tartozó Válasz.hu-nak, de magyarázkodását sajnos nem sikerült a valósággal összhangba hoznia. Nézzük pontról-pontra az interjú csúsztatásait, valótlanságait. És ezzel a magunk részéről le is zárjuk ezt a nem mindennapi históriát.