Pesti Srácok

Magyar ugar

„Lehet, hogy Haris Éva adott tanácsokat, de bárki adhat” – Elkezdődött az olimpiai pályázat megtorpedózása

Pilhál Tamás Magyar ugar 2017 január 19.
Mily meglepő: Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom (MoMo) vezetője és Molnár Gyula szocialista pártelnök sem cáfolta, hogy az MSZP választmányának egykori helyettes vezetője, Haris Éva tanácsokkal látja el a „civil” mozgalmat, amely csütörtök reggel kezdte meg fővárosi aláírásgyűjtését a budapesti olimpiai pályázat megtorpedózásáért. Közben a Magyar Idők azt is megtudta, Szabó Pál, a Gyurcsány-kormány egykori minisztere is a MoMo körül bábáskodik. Csak hogy a „függetlenség” teljes legyen. A PestiSrácok.hu az aláírásgyűjtések helyszínén járt, és a legújabb Haris-tanítványokkal is szóba elegyedett.

Csökkentek a kórházi várólisták, de a java még hátravan

MKMiklós Kata Magyar ugar 2017 január 19.
Tovább csökkentek a várólisták a kórházakban, idén pedig csaknem ötezer beteggel tudnak többet megműteni - hangzott el Ónodi-Szűcs Zoltán budapesti sajtótájékoztatóján. Szerinte túl vannak a nehezén, nem úgy mint a járóbeteg-ellátás esetében, ahol most kezdik meg a várólisták mérsékléshez szükséges első lépéseket. Kérdésünkre reagálva az egészségügyért felelős államtitkár elmondta, a tavaly novemberi kórház-konszolidációs pályázatra elkülönített tizenöt milliárd forintot olyan intézmények között osztották szét, amelyek garantáltan megvalósítják a hatékonyságnövelő intézkedéseiket. Nyáron vizsgálják meg, hogy beváltak-e az elképzelések.

Polbeat Extra: Trump és Magyarország - Élő stream tv adás ma 18 órakor!

Dezse Balázs Magyar ugar 2017 január 19.
Holnap hivatalba lép az Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump. Az esemény apropóján ma 18:00-kor élőben jelentkezünk a Polbeat Extra című műsor keretein belül, ahol Trump Magyarországgal való lehetséges viszonyáról fogunk beszélgetni Szentesi Zöldi Lászlóval, a Demokrata főmunkatársával, illetve Szilágyi András újságíróval az R56 szabadságharcos sörözőben, a Bem rakpart 53-ban. Műsorvezetők: Ambrózy Áron és Dezse Balázs.

"Most aggódik az MSZP, vagy újra éhes és megint lopni akar?" - Lázár feljelentést tesz a 4-es metró ügyében

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 január 19.
A kormány döntése alapján ma délután büntetőfeljelentést tesz a 4-es metró ügyében Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter - derült ki a mai Kormányinfón. A tárcavezető bejelentette, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján tesz feljelentést az ügyben. A PestiSrácok.hu kérdésére, hogy a 4-es metró beruházásának szétlopásának felelősségi rangsorában hol áll Demszky Gábor korábbi főpolgármester és helyettesei, Atkári János, Horváth Csaba és Hagyó Miklós, Lázár János nyomatékosította: első, második, harmadik és negyedik helyen. "Nemzetközi baloldali bűncselekményről van szó. A 452,5 milliárd forintos uniós forrásból megvalósuló beruházásban a csalással érintett számlák összege megközelíti a 170 milliárd forintot, hazánknak pedig 76,5 milliárd forintos bírságot kell megfizetnie az uniónak" - ismertette Lázár János.

Adócsalással gyanúsítják a milliárdos pornógurut, Gattyán Györgyöt

PDPámer Dávid Magyar ugar 2017 január 19.
Költségvetési csalással gyanúsítja a Nemzeti Adó - és Vámhivatal a milliárdos pornógurut, Gattyán Györgyöt – értesült a PestiSrácok.hu. A Docler cégcsoport egyik vállalkozását érintő eljárásban összesen hat személyt gyanúsított meg az adóhatóság, amely már be is fejezte a nyomozást és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Alig alakult meg, máris menekülnek a tagok az olimpiaellenes „civil” mozgalomból

Pilhál Tamás Magyar ugar 2017 január 19.
Bár csak tavaly jött létre a budapesti olimpia megfúrásával kampányoló, csütörtöktől aláírásgyűjtésbe kezdő Momentum Mozgalom (MoMo), amely a szokásos ballib forgatókönyv szerint függetlennek és civilnek mondja magát, máris komoly törésvonalak látszanak a szervezetben. A MoMo egyik viharos körülmények között távozó tagja révén a PestiSrácok.hu bepillantást nyerhetett a mozgalom belső életébe, hátországába. A fiatalember elmondása szerint azért hagyta faképnél a csoportot, mert „leszerepelt kommunisták” kezdték el mozgatni a szálakat a háttérből. Az egyik kulcsembernek az MSZP választmányának egykori helyettes vezetőjét, Haris Évát nevezte, aki Bajnai Gordon és Falus Ferenc fölépítésén is fáradozott már – az ismert eredménnyel.

Hamisítás miatt pártja is elmarasztalta a hatvani ifjú szocialistát

Jurák Kata Magyar ugar 2017 január 18.
Aláírást hamisíthattak a megyei MSZP-tisztújításnál - értesült a Hatvanonline. Egy, a portálhoz eljuttatott pártdokumentum szerint tényleg elmarasztalta az MSZP megyei etikai bizottsága a tavaly nyári tisztújításon felfedezett szabálytalanságok miatt azt a Romhányi Csabát, akit tanúként hallgattak ki egy apci halálos balesetben. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt: a Societas hatvani elnöke elismerte, hogy ő vezette azt az autót, amely tavaly decemberben halálra gázolt egy apci gyalogost.

Nagyobb szavazóbázis ígéretével lopta be magát Botka László az MSZP-elnökség szívébe

Magyar ugar 2017 január 18.
Az MSZP országos elnöksége egyhangúlag kiállt Botka László mögött, így eldőlt, hogy ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje 2018-ban. Persze egy jó ideje Botka neve szerepelt a legesélyesebb szocialista jelöltek között, és ez most készpénzzé is vált annak ellenére, hogy Szanyi Tibor mindössze egy nappal korábban szintén jelezte, hogy képesnek érzi magát a feladatra.

Vona a mecsetépítést is beemelte a cukiságkampányba

SMSusánszky Mátyás Magyar ugar 2017 január 18.
Vona Gábor nem kíméli a változáshoz nehezebben igazodó szimpatizánsait, hiszen miután kiderült, a Jobbik újabban elismeri és tiszteletben tartja Izrael államiságát, Baló Györgynek az RTL Klubban azt is elárulta, engedélyezné mecsetek építését Magyarországon. A cukiságkampány részeként a Jobbik volt alelnökét, Novák Elődöt is leállították a melegek ekézéséről, hiszen Vona Gábor újabban elfogadhatónak nevezte, ha egy meleg büszke arra, ami. A párt újra és újra meglepődő radikális szimpatizánsainak Vona azt üzente, ő kezdettől beszélt ezekről a változásokról, de szétválnak útjaik azokkal, akik nem tudnak lépést tartani. Összegyűjtöttük, hol tart a cukiságkampány.

Schiffer András a Polbeatben: "Aki hisz az MSZP megújulásában, az valószínűleg hisz a Mikulásban is" (videó!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 január 18.
Soros György hatása, magyarországi befolyása radikálisan csökkenne, ha az Orbán-kormány nagyvonalúbb lenne és nem csak a CÖF-ös haveroknak adná oda a civil pénzeket, hanem adott esetben kormánykritikus önszerveződéseknek is jutna forrás - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című tegnapi adásában Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő. Kiemelte, Soros György ott tudja megvetni a lábát szerte a világon, ahol a hatalom erőből, akár financiális eszközökkel akar elfojtani olyan önszerveződéseket, amelyek a számára akár kedvezőtlenek. "Soros György globális szerepét én nagyon negatívan látom, Soros a spekuláns tőke egyik vezéralakja. Azt a mesét én nem veszem be, hogy a globális kapitalizmus egyik legkellemetlenebb jelenségének vezéralakja érdek nélkül még filantróp is tud lenni" - szögezte le Schiffer András.

Geopolitikai zűrzavar: Trump sapkákat árulnak Szentendrén a kínaiak

Dezse Balázs Magyar ugar 2017 január 18.
Meglepő dolgot tapasztalhat az, aki Szentendrén szeretne téli ruhát vásárolni magának, ugyanis a helyi kínai üzletben “Trump” feliratú sapkákat árulnak. A kínaiak mindig is híresek voltak arról, hogy megtalálják a piaci réseket és hihetetlenül gyorsan reagálnak a piaci igényekre, sőt, a napokban felreppent az a hír is, miszerint Kína kész átvenni Amerikai vezető szerepét a globalizált világban. Trump eközben minden eszközzel megpróbálja Amerikába visszatelepíteni a termelést, így a Trump feliratú sapik a kínai válaszreakciók legbékésebb változataként is értelmezhetők. Vagy nem...:-)

Nem akarnak hajléktalanparadicsomban élni a zuglóiak

Dezse Balázs Magyar ugar 2017 január 18.
Ismét hajléktalanok fagytak halálra Zuglóban, miközben Karácsony Gergely szociális szépségszalont nyittat az általa liberális mintakerületnek nevezett városrészben, ahol nincs megtiltva az, hogy bárki életvitel szerűen tartózkodjon a köztereken. Bár ez is a szociális érzékenység egyik formája, azonban fontos lenne észben tartani, hogy a nagy erő nagy felelősséggel jár, mintájára bizony az öngondoskodásra képtelen emberek odahívása is kötelezettségekkel jár együtt, de ebben, úgy tűnik, nem jeleskedik a helyi vezetés.

Vereség után bosszú? - Megrongálták az ellenzék sunyi koalícióját leleplező szentendrei újságírónk autóját

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 január 17.
A szentendrei sunyi koalíció bukása és az időközi választás elvesztése után előbb körbekarcolták, majd ma reggelre csavarhúzóval kiszúrták a PestiSrácok.hu újságíró, Jurák Kata autójának kerekét. A nagy értékű rongálás és garázdaság feltehetően összefüggésbe hozható azzal, hogy az egyébként Szentendrén élő Jurák Kata a választás előtt több oknyomozó cikkben rántotta le a leplet a fideszes jelölttel szemben létrejött civil álcáról és ellenzéki összeborulásról, és arról, hogy az egyik ellenzéki szentendrei jelölt a hírhedt Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében diplomázott. Kollégánk egy videóriportban a vasárnap vesztes Helyes Imrével, a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület színeiben induló jelölttel is foglalkozott. Jurák Kata szerint nem lehet véletlen, hogy valaki, vagy valakik éppen a vasárnapi vereség után okoztak neki több százezer forintra rúgó kárt. "Azt üzenem a barbároknak és mindenkinek, hogy nem tudnak megfélemlíteni, és csakazértis folytatom" - mondta Jurák Kata. A PestiSrácok.hu újságírója az ügyben feljelentést tett.

Jogerősen is közveszélyes garázda lett az ex-krétakörös Gulyás Márton (videó!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 január 17.
Garázdaságért jogerősen is elítélte a Fővárosi Törvényszék az ex-krétakörös Gulyás Mártont, amiért a kormányellenes demonstrációiról elhíresült aktivista tavaly leszerelte a Nemzeti Választási Iroda és Nemzeti Választási Bizottság épületéről a névtáblát azután, hogy a kopaszok megakadályozták a szocialista Nyakó Istvánt abban, hogy a vasárnapi boltzárral kapcsolatban népszavazási kezdeménnyel éljen. Gulyás Márton a Tumblren úgy kommentálta az ítéletet, hogy "jogerősen is közveszélyes garázda lettem".

Újabb pofon Vonának – „Aki 10 évig hideget fújt, az ne akarjon meleget fújni, mert nem túl hiteles”

Magyar ugar 2017 január 17.
Mindenki csak a saját szemétdombját építgeti, miközben semmivé válik a közösséghez tartozás élménye – írja pártjáról Orbán Imre, a Jobbik Veszprémi megyei meghatározó arca, megyei önkormányzati képviselő. Újabb Facebook kirohanásában a szélsőjobboldali politikus azt írja, ezért mondott le 2014-ben a pápai szervezet vezetéséről, 2016-ban pedig megyei elnöki tisztségről.

A kesztölci emberek ’56-os hősei, akikről most először mondták el az igazat

Magyar ugar 2017 január 16.
Egyszerű pilisi bányászfalu volt Kesztölc, amely a 20. század közepén önszándékán kívül tett szert komolyabb hírnévre. A szocialista propaganda hatására évtizedekig gúnyolódott a környék a Kesztölci Köztársaságon és a falu tankján, pedig valójában rendhagyó hőstörténet ez, amelyre büszke lehet a község. A történetet Marek Viktor közelmúltban megjelent, Kesztölc 1956 című könyve teszi tisztába, amely a propaganda által kinevetett falu helyett az életrevaló falu képét mutatja meg.

Tudta? Lukács György nem is tömeggyilkos, és munkássága a „humanista örökség értéke”

Pilhál Tamás Magyar ugar 2017 január 16.
„Nemzeti kultúránk rangja és nemzetközi tekintélye szempontjából botrányos lenne”, ha megváltoztatnák a Lukács György Alapítvány nevét – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a kriptokommunista zárványként máig köztünk élő szervezet kuratóriumi elnöke. Agárdi Péter arról is fölvilágosította portálunkat: nem is igaz, hogy Lukács tömeggyilkos volt, az 1919-es poroszlói mészárlás nem is úgy történt, ahogy a fősodratú történetírás állítja. Eközben megtudtuk: a Fővárosi Törvényszék a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását kérte arról, törvényes-e a Lukács alapítvány elnevezése.

Vona és Heller kéz a kézben - A "nemzetáruló" Jobbik-elnök ellen tüntettek Debrecenben (videóval és galériával!)

Szarvas Szilveszter Magyar ugar 2017 január 14.
Vona, takarodj! - zengték a volt jobbikosok Debrecenben, akik a Jobbik pártelnöke ellen tüntettek ma délután, demonstrációjukkal pedig azt üzenték, hogy a Jobbik vezetése visszaélt a választók bizalmával. A tüntetők egy óriásplakátfotót is felemeltek, amelyen Vona Gábor és a liberális Heller Ágnes volt látható, ahogy kéz a kézben haladnak együtt, míg egy másik transzparens azt üzente: "Vona, elárultátok a nemzeti radikalizmust". Vonára és a pártjára egyre több jobbikos mond nemet.

Saját neje tette helyre a kispesti szoci polgármestert a vacogó wekerlei diákok miatt

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2017 január 14.
Gajda Péter Kispest szocialista polgármestere sértődötten ugyan, de átadta az államnak a 2016 december 31-ig önkormányzati működtetésben álló Erkel Ferenc Általános Iskolát. Ez az az ominózus tanintézmény, amelyik január első hetében azzal került be a hírekbe, hogy megfagynak a gyerekek a termekben, mert nincs fűtés. Egy szülői levél nyomán borult a bili, a 444.hu pedig kapva kapott a lehetőségen, hogy a Klebelsberg Központ számlájára írhassa ezt is. Ám de! Hátra van még a feketeleves, amit Gajda Péter felesége főzött hites urának. Nyílt Facebook-posztban forrázta le ugyanis a férjét, aki szerinte "immunis" az iskola gondjaira.