Ps TV
Nemcsák Károly a PS-nek: Nagyon jól tette Csák János, hogy nem fogadta el Vidnyánszky Attila lemondását
Sajnálom, hogy a bulvármédia ebből csak szenzációt akar csinálni – emelte ki Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója portálunknak azzal kapcsolatban, hogy lemondott igazgatói posztjáról Vidnyánszky Attila. Nemcsák Károly hangsúlyozta: nagyon jónak tartja ugyanakkor, hogy mindenki próbál mérsékletre inteni ebben a kérdésben. Hozzátette a Nemzeti Színházban történt balesettel kapcsolatban, hogy bár egy igazgató egy személyben felelős, de mégsem lehet mindig és mindenhol ott. Ezért is teszi helyesen Csák János kulturális és innovációs miniszter, hogy megvárja a vizsgálat lezárultát a döntéssel. Vörös és fehér: A terrort elkezdeni nem kellett volna – Honi felderítés
Még ma is inkább ideológiai, semmint történészi vita zajlik az az eseménysor körül, amelyet a bolsevik propaganda és a marxista történetírás fehérterrorként híresztelt el, míg a jobboldal különítményes megtorlásnak nevezi. A társadalmi előzmény és indok nélkül 1919-ben az országra rázúduló kommunista diktatúra óriási döbbenetet okozott. Az önmagát büszkén vörösterrornak nevező államhatalmi erőszakhullám komoly indulatokat és bosszúvágyat gerjesztett, amelyek lábra kaptak a kommunisták bukása után. A restaurált Magyar Királyság köztörvényes bűncselekményekként kezelve és nem elfogulatlanul, de mégiscsak szabályos jogi úton igyekezett elégtételt venni a történtekért, míg fegyveres különítményesek a saját szakállukra kezdtek önbíráskodni. Prónay Pál, Héjjas Iván és a többiek kommunista bűnözők sokaságát kapták el és ölték meg, de közben túlkapások egész sorát is elkövették, ártatlanokat is meggyilkoltak. Mindezt azonban egy olyan korban, amikor nemcsak a bosszú mozgatta az államhatalmat és a különítményeseket egyaránt, hanem a kommunizmus visszatérésétől való aggodalom is. A korszak társadalmi viszonyait és a korabeli nézőpontokat Nánay Mihály történész, a Rubicon Intézet főmunkatársa hozza közelebb. GEOrgPOLITIKA – Öt nap fegyverszünet a túszokért cserébe?
A Hamász öt napos fegyverszünetet kért az elhurcolt nők és gyermekek szabadon bocsájtásáért cserébe. Több tucat gyermeket, köztük csecsemőket is túszként tart fogva a terrorszervezet. Mind Izrael, mind az USA eddig elutasították az úgynevezett humanitárius tűzszünetet, mivel ez időt adna a terroristáknak, hogy újraszervezzék a védelmi vonalaikat. A Hamász egyre szorongatottabb helyzetbe kerül, mivel az izraeli hadsereg már Gázaváros központjában van, és szisztematikusan számolják fel a terrorszervezet búvóhelyeit, fegyverraktárait. Egy gyomorrontásból is lehetett koncepciós pert gyártani – Susa Éva antropológus és az Öreg
Az igazságügyi biológus-antropológus szakértő már 1989-ben részt vett a Nagy Imre-perben kivégzettek kihantolásában és exhumálásában. Azóta is a kommunizmus áldozatainak, a névtelenül, álnéven eltemetett kivégzettek azonosításán dolgozik. Különvélemény – A HVG felébredt Csipkerózsika-álmából
Éveken keresztül démonizált a liberális sajtó bizonyos kifejezéseket az illegális migrációval összefüggésben. Ilyen volt például maga a migráns szó is. A no-go zónák nem létezéséről külön dokumentumfilmeket gyártottak, ráadásul a leghíresebbet épp Svédországban. Ehhez képest most azt írja a HVG: „Migránsok bandaháborúja dúlja fel Svédország nyugalmát”. Valóban csak felébredt a HVG csipkerózsika-álmából, vagy egyszerűen csak megváltozott a nyugati narratíva? Erre a kérdésre kereste a választ Ábrahám Róbert és Varga Ádám a Különvélemény aktuális epizódjában. GEOrgPOLITIKA – Bejrút lehet az új Gáza
Benjámín Netanjáhú és Joáv Galant honvédelmi miniszter komolyan megfenyegették a libanoni vezetést: „Bejrút lehet az új Gáza, ha a Hezbollah nem hagy fel a rakétatámadásokkal Észak-Izrael ellen”. Az Irán által támogatott síita milícia az elmúlt két napban széles frontot nyitott a határon az izraeli hadsereg ellen. Főként páncéltörő rakétákkal lőtték az izraeli tankokat és páncélozott járműveket. Eközben Teherán elkerülhetetlennek látja, hogy a háború kiszélesedjen a térségben.
Magyarország után a néhai Svédország területén is megszűnt a demokrácia – The Fair Right (videó)
Svédország migránsbanda-háborúját olyan merész kijelentésekkel prezentálja a haladósajtó, amelyek korábban még tabunak számítottak. A kárpátaljai hírek kapcsán a helyi portáloknak gyorsan fel kellene iratkozniuk a Hírklikk körleveleire, mert látszólag ők hamarabb értesülnek a helyi hírekről. A legújabb "demokráciajelentésből" kiderül, hogy még az afrikai diktatúrák is előrébb vannak a demokrácia útján, mint mi, a mucsai magyarok. Egy Soros-társ kiszivárgott vallomása szerint mindenbe bele fognak kötni, ami Magyarországon történik, amíg nem az "ő embereik" irányítanak. Az illegális migrációról szóló hír pedig mesebeszéd csupán a Népszava egyik t(r)ollforgatója szerint. A terrorizmus és az illegális határsértők között nincs semmiféle összefüggés. A mai videóban Szamosi Timivel közösen fogjuk elemezni a baloldali progresszió által alkotott ironikus freskót, ami azóta is az internet falán éktelenkedik. Nézzétek meg a teljes beszélgetést! Van-e helye a Nemzeti Múzeumban a Bel-Manhattannek? – Hardcore Hobbista
Vajon mi a demokrácia, és hogy lehetne SI-mértékegységekben kifejezni, hogy az Orbáné mellett hogyan robogott el Mauritánia demokráciája? Ha mi nem is, a haladó muciológia megpróbálkozik ennek tudományos felmérésével. L Simon László közelmúltbeli, nagy vihart kavart elbocsátása a stábot se hagyta hidegen, és Ambrózy és Kurtz nem is feltétlen értett egyet abban, hogy van-e helye a Nemzeti Múzeumban a Bel-Manhattanben finomra hangolt sajtófotó-kiállításnak. A második részben Kacsoh Dániel, a Mandiner újságírója hozott nekünk témákat. Miért jár jatt az ételfutároknak? Jár-e jatt egyáltalán alanyi jogon? – Dezse Vű
Ha valaki megpróbálta már valaha megrendelni ugyanazt az ételt az egyik népszerű ételfutár cégen keresztül, majd egy következő alkalommal közvetlenül az étteremtől, akkor elképesztő árkülönbségeket tapasztalhatott. És ennek ellenére most egy amerikai futárcég a haszon további kimaxolását kísérleti jelleggel úgy oldotta meg, hogy tulajdonképpen kötelező jattot adni a futárnak, ha az ember meg akarja kapni belátható időn belül az ételét, ja, és természetesen nem jéghidegen, hanem fogyasztható állapotban. És amúgy miért adjunk jattot valakinek, aki simán csak elvégzi a munkáját? A borravaló annak idején akkor járt egy pincérnek, vagy egy pultosnak, vagy egy fodrásznak, ha az nemcsak a tudása szerint a legjobban látta el a feladatát, ami egyébként is pénzbe kerül, de emellett kapott az ember valami pluszt, mondjuk meghallgatta az ember szerelmi bánatát, a legjobb ételt ajánlotta, vagy épp lebeszélt valamiről, ami nem érte volna meg, vagy csak simán kedves és szimpatikus volt. Beszélgessünk erről egy kicsit. A DK app szépségeitől az antiszemita Netanjáhúig – Asszociációs játék a Grundban
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Kurmai Kornél volt, a srácok pedig ezúttal egy asszociációs játék formájában dolgozták fel a körülöttünk lévő világ legfrissebb kulturális és politikai történéseit. A műsorban többek között Netanjáhú leantiszemitázása, a DK app megjelenése és fél Hollywood Budapestre települése is felmerült, de az ukrán választások demokratikus (?) elhalasztása és Putyin vérző gyerekekhez fúződő viszonya is terítékre került. A dobókockák számai alapján azonosított témákra Kornél és Hunor egy-egy dobás után reagált, ezzel a feldolgozást pörgősebbé, a gyors reakciókat pedig szokatlanul őszintévé téve. Nézzétek vissza a műsort! Ha eddig nem tudtad, mi hiányzott: szexi cukrászda nyílt Budapesten – Mutatjuk a kínálatot – The Fair Right (videó)
Pénteken Mr. Dick néven nyitotta meg kapuját Budapest első "szexi cukrászdája". Úgy döntöttünk, ezt meg kell néznünk. A rovarburger és a vagina ízű csipsz után igazi felüdülés, ha egy ételnek ezentúl csak a formája emlékeztet minket egy nemi szervre. Az itt készült gofrik azonban nemcsak arra emlékeztetnek minket, egy az egyben olyanok is. A cukrászda dolgozói elmondták, hogy az olaszországi tulajdonosnak több európai nagyvárosban is van hasonló tematikájú cukrászdája, amit a helyiek valósággal "zabálnak". És mivel nagyon szereti Budapestet, úgy döntött, nyit egy "szexi cukrászdát" nálunk is. Szabina, az egyik eladó elmondása szerint főleg a fiatalokat célozzák, azon belül is a legény- vagy leánybúcsúztató csapatokat, de szeretettel várnak minden érdeklődőt. De hogy pontosan hogy is néz ki egy ilyen cukrászda (és mit kaphatunk ott be), az csak a videóból derül ki. Nézzétek meg a teljes riportot! Az utolsó utáni pillanatban vagyunk: ez már nem illegális migráció, hanem az európai muszlim hódítás – Karanténvlog
Rendhagyó különkiadással jelentkezik a Karanténvlog, ahol kivételesen nem a hazai baloldal heti ostobaságait és gonoszságait vesézzük ki, hanem a mindennapjainkat már teljesen betöltő migráció sorsfordító pillanataival foglalkozunk. Az Európába özönlő hordák, akik nagyrészt életerős, fiatal férfiakból állnak, egyre merészebben, egyre nagyobb tömegben és egyre elszántabban veszik birtokukba a kontinenst, és hozzák magukkal az általuk minden fölött álló iszlám térhódítás tanait. Általában háborús övezetekből érkeznek, a pusztítás mellett elképesztő népességfelesleget termelő Afrikából, Közel-Keletről és Ázsiából indulnak útnak, hogy álmaik földjére, az egyre gyengülő és inogó Európába érkezzenek. Ha pedig itt vannak, láthatják az öreg kontinens elképesztő gyengeségét, az önvédelem hiányát, így most már nem csupán illegális migrációról beszélhetünk, hanem egyértelmű hódításról. A valaha erős keresztény Európa napról napra veszti az erejét, néhol már akarat sincs a védekezésre, tettek pedig még kevésbé. Hazánk nem kér a kultúrát átalakító, az európai és keresztény hagyományokat elmosó hódításból, de egyelőre igen kevesen vannak, akik nem a behódolást választják. Európa az utolsó utáni pillanatban van, hogy megpróbáljon felébredni, mert úgy tűnik, hogy nem a kontinens kultúrája integrál, hanem fordítva történik. A Karantén tehát ezekkel a vészjósló időkkel foglalkozik, amikor már nem lehet elbújni és eltakarni a szemünket, hanem szembe kell nézni a kellemetlen és egyre fájdalmasabb rögvalósággal, amikor eldől, hogy megmarad-e a saját kultúránk, vagy a nyitott kapukat továbbra is kitárva várja Európa, hogy a saját sírját ássák meg azok a tömegek, akiktől semmilyen jóindulatra nem számíthatunk.
Egy nagy nyugati bank figyeli, hogy mire költesz, és rád szól, ha nem vagy vegán, vagy túl sokat tankolsz – The Right Brothers
Egy új banki alkalmazással kísérleteznek Nyugaton, ahol ugyan nem Orwell Nagy Testvére a miniszterelnök, de biztos nagyon szeretne az lenni, ha élne és létezne. Ugyanis a brit Natwest kitalálta, hogy ezentúl figyelni fogja, hogy mire költenek az ügyfelei (nem mintha eddig a bankok ne figyelték volna), és ahelyett, hogy az infót eladnák az adathalász cégeknek reklám céljából, inkább megfegyelmeznek, ha mondjuk túl sok benzint vásárolsz vagy épp nem vagy vegán. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mekkora diktatúrát kiabálnának egyesek, ha ezt Magyarországon az OTP csinálta volna meg, de talán még durvább lenne, ha ez Oroszországban történt volna. De így persze minden rendben, ez ugyanis a Nyugat. A jobboldali újságírók titkos élete – The Fair Right (videó)
Mivel rengeteg sztereotípia kering a jobboldali újságírók életéről, úgy gondoltuk, most rákontrázunk ezekre. A mai videóban bemutatjuk nektek a konzervatív újságírók titkos életét négy különböző szemszögből. Mit gondol rólunk a baloldal? Mit gondolnak a rajongók? Mi a valóság? Az összes sztereotípiát persze nem tudtuk összeszedni, de a meglévőket a végletekig kisarkítottuk. Nézzétek meg a teljes videót! Mi kérdezünk – Ruszin-Szendi Romulusz könyvet írt a háborúról, a békéért
Huszonkét év béke után ismét háború dúl Európában. A délszláv háború után mindenki abban reménykedett, hogy a következő generációk nem fogják megismerni fegyveres konfliktus rémségeit. Tévedtünk. Közel két éve dúl az orosz-ukrán háború, ahol katonák százezrei vesztették életüket és milliók kényszerültek elhagyni otthonaikat. Még azok is, akiket nem igazán érdekelt a politika és a hadviselés elkezdtek odafigyelni a híradásokra, és igyekeztek nyomon követni a történéseket. A fegyveres konfliktusok kirobbanásáról, természetéről, a győzelem és vereség okairól számtalan írás született az ókortól egészen napjainkig. Az Afganisztán, Irak és Ukrajna hadszíntereit megjárt dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség volt parancsnoka most könyvében arra vállalkozott, hogy öt egyszerű, világos pontba sűrítse a háború alapelveit. Az ezeket megvilágító példák ugyan háborús szituációkból származnak, ám ez a könyv nem csak a hadtörténet és a hadászati elméletek iránt érdeklődő olvasónak szól - minderről a Mi kérdezünk adásában beszélt a szakember, aki arról is kifejtette a véleményét, hogy vajon meg lehet-e szüntetni a világban zajló konfliktusokat. Ruszin-Szendi Romulusz szavai szerint az ideológiai különbségek komoly feszültséget okoznak Európában, a helyzet különösen kiéleződött a migránspárti országokban. Öt perc – KaróGeri megsarcolta az agglomerációt, aztán káoszba döntötte a körutat
Megkezdték a biciklisávok felfestését a Szent István körút Margit híd és Nyugati pályaudvar közötti szakaszán is. Kollégáink a helyszínen azt tapasztalták, hogy a munkálatok óriási közlekedési káoszt okoztak, az autósok felháborodva vették tudomásul a Budáról Pestre, a nagykörútra és a Váci út irányába vezető közlekedési lehetőségek szűkülését. De nem ez volt a főpolgármester egyetlen húzása: ahogy azzal portálunk több ízben is foglalkozott, Karácsony Gergely elképesztően aljas politikai zsarolással élve azzal fenyegette meg az agglomerációs településeket, hogy elzárja a vízellátásukat. A lépésre, amely Tarlós István szerint már a büntető törvénykönyvet súrolhatja, az érintett települések vezetőit követően Menczer Tamás is reagált, aki bejegyzésében felkérte a kormányt, hogy védje meg az agglomeráció lakosait a főpolgármestertől. Míg Karácsony húzásaira valahol számíthattunk, azért meglepő fordulatot is hozott az ősz, hiszen Donáth Anna bejelentette: már soha nem is voltak szövetségesek a DK-val, és ezután sem terveznek összefogni Gyurcsányékkal – kivéve, ha mégis. Ferenc testvér azonban láthatóan rossz néven vette, hogy az egyik szatellit új útra vezetődik és legalábbis papíron meghatározza magát a DK-val szemben, ezért a méltán tetszhalottnak tűnő DK TV egyik arcával “fejtették meg”, miképpen fordulhat elő az, hogy egy ellenzéki párt nem szereti a Gyurcsány-szektát. GEOrgPOLITIKA - Izrael nem akarja elfoglalni a Gázai-övezetet
Benjamin Netanjahú az amerikai FOX TV-csatornának bejelentette, hogy nem akarja elfoglalni a Gázai-övezet. A katonai akció célja a terrorizmus felszámolása és a Hamász vezetőinek elfogása vagy likvidálása. Megszólalt a Hamász is és az állítják, hogy Izrael a kórházakat is bombázza. Jó hír viszont, hogy katari közvetítéssel az Iszlám Dzsihád ismét el akar engedni két túszt. "Olyan pénzügyi elit jött létre Magyarországon a 60-as és 70-es években, ami egyértelműen a kapitalista világtól függött" - Borvendég Zsuzsanna történész a Mi kérdezünkben
Azok a keretek, melyek szerint tanultunk a kommunizmusról és a szocializmusról, nem alkalmasak arra, hogy leírjuk a valóságot - emelte ki a Mi kérdezünk című műsorunkban Borvendég Zsuzsanna történész. Vörös polip című, most indult történelmi dokumentumfilm-sorozatról - amely alkotás az ő kutatásaira épült - hangsúlyozta, hogy olyan pénzügyi elit jött létre Magyarországon a 60-as és 70-es években, ami egyértelműen a kapitalista világtól függött. "Törvényileg működött egy offshore pénzszivattyú a szocialista Magyarországon" - fogalmazott a történész. Az adásban elmondta azt is, hogy egyáltalán nem igaz erre a korra a "gulyáskommunizmus" kifejezés, hiszen a Kádár-rendszerbe a társadalom belebetegedett. Tragédia: Megbukott az alternatív népszavazás – The Fair Right (Videó)
A hatszor tíz a huszonharmadikon sorszámú diákszervezet ezúttal is gondoskodott róla, hogy ne unatkozzunk! Az Egységes Diákfront nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint 200 000 aláírás összegyűjtése az általuk csak "alternatív népszavazásként" emlegetett bohózat keretein belül. Vitorlát bontottak hát az ifjak, majd kiküldték legvitézebb legényeiket (és leányaikat) a stratégiailag fontos városokba, hogy toborozzanak híveket szent küldetésükhöz, a harcedzett(len) fiatalok azonban ismét kudarcot vallottak. Nem jöttek a népek. Csalódottan konstatálták, hogy ma sem váltják le Pintért. Ma sem lesz forradalom. Ma sem bukik meg "a Zorbán." Mondhatnánk, hogy legalább most megtanulják, milyen az, amikor a baloldal kihasználja a csillogó szemű fiatalokat egy politikai cél eléréséhez, de ez nem igaz. Persze nem azért, mert nem voltak kihasználva, hanem azért, mert nem tanulnak belőle. Sosem teszik. Az Egységes Diákfront kabaréján túl beszélgettünk még Nagy Ervin fergeteges fetrengéséről, Magyarország Halloweenesedéséről, és a CSOK bővítéséről is. Nézzétek meg a teljes videót! A Mi Hazánk a Kossuth téren is megállította a WHO-t? – Hardcore Hobbista
Mire készülhet vajon az Egészségügyi Világszervezet? És mi az oka annak, hogy a sajtóban nem túlságosan frekventált helyeken számolnak csak be az ellenük való hétvégi tüntetésről? Ennél a fontos kérdésnél is sokkal izgalmasabb az, hogy mikor változott meg annyira a mese, hogy zsidó járőrök igazoltatják a németeket, majd érdeklődnek származásukról. A második részben vendégünk Somkuti Bálint, akivel végre csatahajókról is beszélgethettünk, de fókuszban inkább Ukrajna és a Közel-Kelet kiújult konfliktusai voltak. Nem követendő, hanem elrettentő példa a transznemű "influenszer", akit ismét körözött a rendőrség – Libz of TikTok
Napokig kereste a rendőrség eltűnt személyként, most pedig már újra aktív a közösségi médiában a transznemű influenszer, akinél elrettentőbb példát nem is találhatnánk a rossz család és a nemi diszfória okozta lelki sérülésekre. GEOrgPOLITIKA – Mit csinál a határainkon az afgán Haqqani-csoport?
A szerb-magyar határon egyre veszélyesebb emberek és csoportok jelennek meg. Talán a legjelentősebb per pillanat a Haqqani csoport. Ez a fegyveres milícia Afganisztánban van otthon és fegyvertársai a táliboknak. A szervezet már egy maffiahálózattá is kinőtte magát. A drogcsempészeten kívül beszálltak a migráns üzletágba is. A Haqqani csoportot még az USA hozta létre Afganisztánban, hogy harcoljanak a szovjetek ellen. A magánhadsereget Dzsalaluddin Haqqani afgán hadúr vezette egészen haláláig, utána fia Sziradzsuddin Haqqani ragadta magához a hatalmat. Jelenleg ő a tálib kormány belügyminisztere. Skót duda – Jakab Péter a legjobb példa arra, milyen jól fizető ágazat az eredmények nélküli politizálás (Videó)
Nagyon jó megélhetési lehetőség lehet politikusnak lenni, hiszen a Jobbik egykori elnöke, Jakab Péter sem tud lemondani erről a foglalkozásról. Az sem zavarja, ha zuhogó esőben kell 25 embernek prédikálnia, neki az is megéri, ennél többen úgysem nagyon lesznek. Az igazi munka világába véletlenül sem akar visszamenni, állampolgári szemmel viszont azért már nem olyan vicces, hogy ennyi, támogatottság nélküli pártocskát, politikust tartunk el. A mögöttük lévő produktum viszont csak annyi, hogy országszerte járatják a szájukat. Ahogyan ezt Dobrev Klára is tette Békéscsabán, de ott a helyi erők meghekkelték a majomparádét egy kis cirkuszi zenével. A tömeggyilkos leszármazottat viszont ez nem érdekelte, betanult szövegét ennek ellenére is hangoztatta. Ezekről a megélhetési politikusokról beszélgettünk Gav Duncannel az eheti Skót dudában, de persze kitértünk Gav "kedvenc" politikusára, Baranyi Krisztinára is, aki ezúttal egészen Berlinig menekült a kerülete feladatai elől. A kiruccanás meglepetése, hogy a Momentum német szervezete hívta meg, pedig öt évvel ezelőtt még hatalmas harc dúlt Baranyi és a ferencvárosi momentumos jelölt, Jancsó Andrea között. Az ilyen emberek miatt tűnik el Kárpátaljáról a magyarság – The Fair Right (Videó)
A nemzetközi propagandagépezet keleti hadteste Kárpátaljára látogatott, ahol megállapították: A kárpátaljaiak nem kérnek Orbán Viktor politikájából. Erre a fantasztikus következtetésre pedig úgy jutottak, hogy parancsba kapták megkérdeztek egy ruszint, egy magyart, egy idegenszívűt és egy magyargyűlölőt. Egészen mélyre kellett ásni, hogy összehozzák ezt a fantasztikus anyagot, viszont a brit tudósok azóta is keresik a riport célközönségét. Magyarországgal próbálják elhitetni, hogy Kárpátalja nem kér az anyaország támogatásából? A kárpátaljaiakkal szeretnék elhitetni, hogy ők nem is magyarok? Esetleg az ukránoknak szeretnék bebizonyítani, hogy Kárpátalja szabadon gyarmatosítható? Nincs annyi brit tudós, ahány képes lenne megoldani ezt a rejtélyt. Hab a tortán, hogy ezt a riportot egy kárpátaljai portál hasábjain találtuk, ami a HÍRKLIKKRE HIVATKOZIK. Igen. A Hírklikk hamarabb szerzett tudomást a kárpátaljai ügyekről, mint maguk a kárpátaljaiak. Ez bizonyára azért van, mert ott fekete öves oknyomozók dolgoznak, nem pedig azért, mert a Langley-i központ már megint kör-e-mailben küldte szét az aktuális narratívát. Nézzétek meg a teljes videót!