Sport exkluzív
Így kell ezt csinálni: mintajátékkal vertük Hollandiát!
Kimondottan brusztolós, kimagasló védekezőjátékot hozó meccset kerekített a magyar és a holland női válogatott a vízilabdatornán. A magyar csapat megadta a módját a hazai pályának, pazar védekezéssel és kreatív támadójátékkal rukkolt elő. Világklasszis teljesítménnyel vertük meg a nemzetközi mezőny egyik legjobb válogatottját, csoportelsők lettünk, és ha így tudunk játszani, akkor egészen szép reményeket szőhetünk. Áthelyezhetik a vízipólódöntőt, ha bejut a magyar férfiválogatott
Lenyűgözte a külfüldi résztvevőket a vízilabdatorna iránti érdeklődés úgy a férfi, mint a női tornán. A tribünök máris zsúfolásig tele vannak a magyar csapatok meccsein, pedig még csak a csoportküzdelmek zajlanak. Emiatt felmerült, hogy ha a magyar férfiválogatott döntőbe jut, akkor nem lesz elég a Hajós Alfréd Uszoda befogadóképessége, ezért a Duna Arénában rendezhetnék a torna zárómeccsét. Hetedik lett a magyar váltó a nyíltvízi úszók csapatversenyében
A hetedik helyen végzett a magyar váltó a nyíltvízi úszók csütörtöki csapatversenyében a vizes világbajnokságon, Balatonfüreden. Egy döntetlen, amiben több is volt – Nem bírtunk az olaszokkal a csoportrangadón
Nem adtak esélyt a franciáknak a magyar pólós lányok
Az előzetes várakozásoknak megfelelően lemosta a franciákat a magyar női válogatott a világbajnokság vízilabdatornájának második fordulójában. Ismét nem a védekezés volt a csapat legerősebb pontja, de jobb gólaránnyal így is első helyről várhatja a hollandok elleni rangadót, amely a csoportgyőzelemről dönt. Nem sikerült az érem, de Rasovszky felzárkózott a legjobbakhoz
Az 5 kilométeres nyíltvízi úszásban elért hetedik helye után javítani tudott Rasovszky Kristóf, és pontszerző, ötödik helyen tudott célba érni 10 kilométeren. A 20 éves magyar junior világ- és Európa-bajnok végig az élmezőnnyel tartva tudta elérni a kiváló eredményt, és immár kijelenthető, hogy számolni kell vele a világ legjobbjai között. A versenyt a riói olimpián is győztes holland Ferry Weertman nyerte, így ő a sportág első regnáló olimpiai és világbajnoka. A másik magyar induló, Székelyi Dániel 21. helyen végzett.
Parádés kezdet a Hajósban: lemosta Ausztráliát a férfi pólócsapat, jöhet az olaszok elleni rangadó
Remek védekezéssel, világklasszis kapusteljesítménnyel, a vártnál jóval simábban nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott első csoportmeccsén, a messze nem lebecsülendő Ausztrália ellen. Az olaszok ellen a közvetlen negyeddöntőt érő csoportelsőségért játszhat válogatott a magyarországi vizes vébén. Meghatotta őket a hazai szurkolás – lemaradt a döntőről a Kormos-Fazekas szinkronműugró-kettős
Minden percét élvezte a Duna Arénában megrendezett versenynek a Kormos Villő, Fazekas-Gondos Flóra páros, de sajnos nem jutott be a női szinkronműugrás döntőjébe. A szinkronúszó vegyespárosok döntőjében az oroszok és az amerikaiak búslakodtak, megelőzte őket a kevesebbre tartott olasz páros. A leggyorsabbak még mindig csíphetnek meg jegyeket a vizes világbajnokságra
Kettős siker: A Duna Arénában rendezik a 2024-es rövidpályás úszó vébét, és velünk marad Gyárfás Tamás (FRISSÍTVE A NYILATKOZATOKKAL)
A Margitsziget is példásan vizsgázott: csodálatos hangulat, könnyed magyar győzelem a megújult Hajósban
Hatezer néző, fölényes magyar siker: remekül mutatkozott be a női vízilabda-válogatott a megújult Hajósban a magyarországi vizes világbajnokságon. A japánok elleni győzelemből sok mindenre nem lehet következtetni, hosszú még az út a kívánt vébé éremig. A legjobb tíz közé úszott Olasz Anna, elkezdte magát túltenni a kazanyi csalódáson
Újabb szép magyar eredményt hozott a hosszútávúszó versenyek második versenynapja a hangulatos balatonfüredi helyszínen. Rasovszky Kristóf szombati 7. helye után ezúttal Olasz Anna tudott első tízbe kerülni a női 10 kilométeres úszásban. A 2015-ös világbajnokság csalódása után, a fiatal magyar versenyző ezzel az elmúlt évek legjobb világversenyes helyezését érte el ezen a távon.
A meccsek előtt, alatt és után szurkolói zónákkal, koncertekkel várják a vizes vébé szurkolóit
Több ismert zenekar is fellép azokban a szurkolói zónákban, amelyeket a pénteken kezdődő vizes világbajnokságra alakítanak ki. A szervezők komoly, de emberséges biztonsági ellenőrzéssel készülnek, a versenyekre érdemes a kezdés előtt egy órával kilátogatni. Még a legjobbak ellen is játszatná csapatát a felkészülés során Märcz Tamás
Keszthelyi Ritát, az UVSE 25 éves balszélsőjét és Nagy Viktort, a Szolnoki VSC 32 éves kapusát választották a szurkolók a 2016/17-es szezon legjobb vízilabdázójának a Szerencsejáték Zrt. által szervezett internetes közönségszavazáson. A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) fő támogatójának számító vállalat a május végén-június elején tartott voksolással kívánta felhívni a figyelmet a sportágra és a közelgő világbajnokságra – hangzott el a szerdai sajtóbeszélgetésen. A sajtótájékoztatón részt vett többek között Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke, valamint Bíró Attila, a női és Märcz Tamás, a férfi válogatott szövetségi kapitánya is – utóbbi a PestiSrácok.hu-nak is nyilatkozott. Budapest közepén rendezett, látványos vízi show nyitja a vizes vb-t
A vizes világbajnokságok és Magyarország történetének leglátványosabb show-műsorát láthatják a nézők július 14-én, este 21 órakor a 17. FINA Világbajnokság megnyitó ünnepségén – ígérik a szervezők. A főváros szívében, a Lánchíd és az Erzsébet-híd között, a Dunán megvalósuló előadásban olyan magyar világsztárok működnek közre, mint Eötvös Péter, Bogányi Gergely és Herczku Ágnes, valamint fellép a 2012-es londoni olimpia nyitó- és záróünnepségén is éneklő Emeli Sandé. Seszták Miklós: A FINA elégedett, a magyarok pedig büszkék lehetnek a vizes vébére
Kásás Zoltán és Tamás is vízbe ugrik a történelminek ígérkező Masters-vébén
Bár mindenki a várva várt magyarországi vizes világbajnokságról beszél, hatalmas az érdeklődés a júliusi tornát követő Masters Világbajnokság iránt is. Vízilabdacsapat már nem is jelentkezhet, mert bőven a nevezés határidő vége előtt összegyűlt százhúsz együttes. Mi, magyarok leginkább a Kásás Tamás-féle aranygeneráció meccseit várjuk, de az idősebbek is vízbe csobbannak. Közöttük lesz Kásás Tamás vízilabdaklasszis édesapja, Kásás Zoltán is, aki a 70+ korosztályban versenyez. És természetesen gőzerővel készül. Nem csak Hosszú Katinkáék, mi is úszhatunk júliusban - itt a 35. Balaton-átúszás
Július elsején lesz idén a hagyományos Balaton-átúszás, amelyre tízezernél is több indulót várnak. A rajt Révfülöpnél, a cél Balatonbogláron lesz. Akkor nyer a csapat, ha minden játékos egyformán fontos – Kemény Dénes-interjú
A nyári vizes vb egyben azt is jelenti, hogy Magyarország először rendez vízilabda világbajnokságot. Ez a helyzet így nemcsak a szervezőknek teljesen új, hanem a válogatott számára is, amely idehaza mennybe mehet, viszont a vereség is fájdalmasabb a lelkes hazai szurkolók sokasága előtt. Kemény Dénes, a magyar vízilabda egyik legsikeresebb korszakában tizenhat évig irányította szövetségi kapitányként a csapatot, és egyetlen alkalommal játszottak hazai világversenyen: 2001-ben, friss olimpiai bajnokként a budapesti Európa-bajnokságon. Ennek a tapasztalatáról, a régi nagy csapatról és a mai válogatottról is kérdeztük az edzőként három olimpiát nyert szakembert, a Magyar Vízilabda Szövetség jelenlegi elnökét. Kenderesi Tamás: Nagyon jó érzés lenne Cseh Lacival holtversenyes aranyat nyerni Budapesten (interjú)
Nem csak egy egész ország, egy egész nemzet megszerette Kenderesi Tamást, aki élete első olimpiáján kétszer is megelőzte a világtörténelem legnagyobb úszóját, hogy aztán bronzérmet szerezzen Rióban. A fiatal klasszis őszinte, spontán nyilatkozataival, sugárzó életerejével, optimizmusával is rengeteg rajongót szerzett. Sokat nem változott, maradt, aki volt - önbizalommal telített világklasszis, akinek nem szálltak a fejébe a sikerek. Bár megint apróbb sérüléssel küszködik, ki meri mondja: Budapesten az arany a célja. Ha lehet, akkor Cseh Lászlóval holtversenyben. Minden, amit a balatonfüredi vizes VB helyszínről tudni kell
Ne legyen vihar és szélcsend uralkodjon a Balaton felett- csupán ezt kérte Bóka István Balatonfüred polgármestere, amikor a PestiSrácok.hu meglátogatta a vizes világbajnokság okán, hiszen köztudott hogy a magyar tenger partján elterülő település társszervezője a 17. FINA VB-nek, ezzel együtt a nyíltvízi úszás helyszíne. Portálunk Bóka István polgármesterrel, Cserép László önkormányzati osztályvezetővel és Kérész Attila projektkoordinátorral beszélgetett arról, hogy mit is jelent a város számára az, hogy az egész világ szeme Füreden lesz. Meggyőző a Duna Aréna főpróbája: csodálatos világbajnokságot látunk a nyáron
Bár kívülről is tetszetős, igazán belülről nyűgözi le a kilátogatót a Duna Aréna, amely csütörtökön versenyhelyzetben bizonyította, hogy felkészült a világbajnokságra. A vasárnapig zajló Budapest Open a vébé főpróbája, az első nap alapján elmondhatjuk: mind az úszócsarnok, mind a szervezők jelesre vizsgáztak. Lenyűgözték a FINA-t a vizes vébé helyszínei
Budapest Open – főpróbának tekinthető úszóverseny a Duna Arénában
Remek helyszínnek bizonyult a hétvégén a Duna Aréna, hiszen a Szolnok férfi vízilabda-csapata csodálatos hangulatban nyerte meg a Bajnokok Ligáját. A csütörtökön kezdődő Budapest Openen az úszók is kipróbálhatják a csarnokot, végre versenykörülmények között. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint biztos lesz, aki most fog bekerülni a vizes vébé magyar csapatába. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.