Sport exkluzív
„Te segg!” – Fellázadt Trump ellen az amerikai sportvilág a „térdelős himnusz”-ügy miatt
„Amerikában verik a négereket” – a kommunista diktatúrában gyakran elhangzott ez a viszontválasz, ha az emberarcú szocializmust bírálta valaki. Azóta már ilyen kifejezéseket nem használunk, de az Egyesült Államok továbbra sem a csodák birodalma. Donald Trump elnök ismét darázsfészekbe nyúlt, elvileg az amerikai himnuszt akarta megvédeni, de néhány jól irányzott mondattal magára haragította hazája sportközvéleményét. Végül a bilincs sem kattant, utoljára Gyárfás Tamást imádták ennyire, az úszószövetség Wladár Sándorra szavazott
Az ismét szánalmasra sikerült közgyűlés tagjai végül megválasztották a már előre közismert befutót: Wladár Sándor a Magyar Úszó Szövetség elnöke. Az új vezető néhány napja megtisztelőnek nevezte a sportágra árnyékként nehezedő Gyárfás Tamás bizalmát, most ugyanaz a társaság avatta királlyá, amelynek láthatóan sohasem volt problémája a Gyárfás-korszakkal, de villámgyorsan megbuktatta a kívülről érkezett Bienerth Gusztávot. Szubjektív beszámoló következik. Elment a „Dühöngő bika” – búcsú a filmtörténet egyik legnagyobb sportikonjától
Sporttörténeti ikontól búcsúzunk. A nyomorból, a bűnből emelkedett a legnagyobb bokszolók közé Jake LaMotta - kilencvenöt esztendős korában hunyt el. Ünnepelt piros: Németh kiállítása újabb lépés a jobb, tisztább futball felé
Amerika példát mutat az európai futballban: a videobírót bevezető észak-amerikai bajnokságban ezúttal Németh Krisztián járt pórul, hiszen utólag állították ki egy könyökös, de legalábbis kaszáló mozdulat miatt. A döntés jó volt, a fejlődés tagadhatatlan, ha jól használják, és mindenhol bevezetik, a videóbíró megreformálhatja a futballt. Igaz, küzdeni kell érte. A fogadóirodák, a bűnszervezetek és a zsebükben lévő futballvezetők továbbra is mindent megtesznek majd ellene. Belevaló döntéssel kezdett Erdei Zsolt: megszüntette a pénznyelőnek minősített bokszakadémia támogatását
Reméljük, hogy Erdei Zsolt nem jut Bienerth Gusztáv sorsára, az új ökölvívóelnök bátor döntést hozott, hiszen egyrészt az egész sportágat átvilágítattja, másrészt azonnal megszüntette az eredményeket nem hozó, viszont rengeteg pénzt felemésztő akadémia támogatását. A szervezetet egyébként egy olyan edző vezette, aki mind gyerekkorában, mind pár éve verekedésekbe keveredett, és a többi szakember szerint nadrágszíjjal verette egymással a gyerekeket. Csötönyi Sándornak és a korábbi elnökség ennek ellenére bízta rá a komoly összeggel támogatott, kiemelt akadémia vezetését. És akkor Hosszú Katinka megválasztja Hosszú Katinkát elnöknek - zavaros víz a sikersportág körül
A cím természetesen vicc, de azért sokat elárul a magyar úszás szürreális helyzetéről. A sportág sokadik sikerkorszakát éli, most vagyunk túl minden idők legcsodálatosabb világbajnokságán, erre fel Gyárfás Tamás kiszorítása után az új elnököt, Bienerth Gusztávot megalázva buktatták meg. Cseh László szerint Wladár Sándor jöhetne, Wladár korábbi nyilatkozata szerint egyedül Szabó Tünde lenne alkalmas, de amúgy is Hosszú Katinka dönt majd, talán a mögé sorolt Orbán Viktor. Szeptember végén újabb közgyűlés, visszalopakodnak Gyárfás káderei, esetleg folytatódnak a reformok? Egyelőre mi is csak találgatunk.
Idehaza is megfürdették Kemény Dénest a pólósai
Úgy világbajnokságot nyerni, hogy az eredmények nem is igazán számítanak – ez már igazán nagy teljesítmény. Amikor az a lényeg, hogy együtt láttuk őket, és számukra az, hogy újra együtt játszhattak, de persze így tökéletes hogy nyertek is. Ez a csapat nemcsak nekünk generációs élmény, hanem a tagoknak is, legtöbben együtt nőttek fel az ifitől kezdve. Ez a kivételes pólósnemzedék azt is lehetővé tette, hogy bárkinél jóval erősebb csapatot állítsanak ki a leginkább baráti társaságokat felvonultató masters vb-n. Ilyenje nincs más országnak, ezért a végső győzelemhez kétség sem férhetett, hiszen amíg az ellenfelek szoros meccseket vívtak egymás ellen, a Millennium mindenkit bedarált, és minden meccsén gólfesztivált rendezett. Figyelem, a termék űrvízilabdát tartalmazhat!
Az igazán nagy sportcsapatok általában legendává válnak. Különösen így van ez, ha a bő egy tucatnyi, kiválóan vízilabdázó ember teljesen egyszerre bukkan fel, hiszen mindannyian szinte egyidősek, ráadásul ifikoruktól rendszeresen végigverik a világot. És ezt a legendát ők maguk is hibátlanul éltetik most azzal, hogy elindultak a budapesti masters vízilabda világbajnokságon. Negyvenen alig túl még bőven fel tudják idézni azokat a mozzanatokat, amelyekért – persze az eredmények mellett – imádta őket a közönség, ráadásul most is látszik, hogy ez nem csupán egy olimpiai bajnokokból összerakott csapat, hanem baráti társaság, akik tényleg szeretnek együtt játszani, és ezt a közönség is észreveszi. Olyannyira, hogy percek alatt kapkodták el a belépőt minden meccsükre. A csapat egyelőre bőven meghálálta a bizalmat. Gyárfás a masters vb után vitázna Bienerth-tel
Még egy esély van jegyhez jutni Kásásék meccseire
Kormánybiztos: Budapest bizonyított a vizes vb sikerével
Fürjes Balázs kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos szerint a vasárnap zárult vizes világbajnokság nem a kormány, hanem Budapest és Magyarország sikere, amely megerősítette a magyarok önbizalmát és összetartozását, összekovácsolta a nemzetet. Mint mondta, a létesítmények elkészültével kapcsolatos, számos álhír és hazugság csak fokozta az elszántságukat. Az elvesztett vízilabda-arany, amit az idő megnyert ezüstté változtat
Ha a felkészülés kezdetéről szemléljük a dolgot, akkor csodálatos és váratlan ezüstérmet nyert a magyar válogatott a vízilabda világbajnokságon, ha viszont a döntő szemszögéből, akkor mégsem lehet elvonatkoztatni a csalódástól. Hasonlóan kettős hangulatban zajlott a csapat hétfő délutáni sajtótájékoztatója, ahol Märcz Tamás szövetségi kapitány és négy játékosa – Nagy Viktor, Vámos Márton, Varga Dénes és Erdélyi Balázs – mérsékelt lelkesedéssel mondta el, hogy az ezüstérem nagy eredmény, de egyelőre mindannyiukban ott munkál a döntő negatív élménye. Varga egy évre biztosan visszavonult a válogatottól, utána meglátja a folytatást, Märcz Tamás viszont már a jövőről is szót ejtett.
Budapest minden idők legjobb vizes világbajnokságát rendezte meg
Minden idők legjobb világbajnokságának nevezte a Budapesten és Balatonfüreden rendezett 17. vizes világbajnokságot Julio Maglione, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA elnöke a Papp László Budapest Sportarénában rendezett záróünnepségen. Az elnök köszönetet mondott a magyar kormánynak, Budapest és Balatonfüred önkormányzatának, a szervezőknek és a több ezernyi önkéntesnek. Repülés Budapest felett – Az égből ugráltak a Batthyány téren
Hosszú Katinka nagyon megverte a világot, majd megkönnyezte a második aranyát (FRISSÍTVE)
Nem ment el pincérnek, inkább világbajnoki ezüstérmes lett – Verrasztó Dávid ismét fölbukott az árból
Verrasztó Dávid igazi Janus-arcú sportoló, hol a legszebb, hol a kevéssé kedvelhető arcát mutatja, de ismét meg kell emelnünk a kalapunkat előtte. A riói kudarc után felállt a padlóról és hatalmas úszással ezüstérmes lett 400 m vegyesen a vizes világbajnokságon! Háromszor döntőzünk a vizes vb utolsó napján
Elsősorban a legnagyobb presztízsű versenyszámokról, a 400 méteres vegyesúszásokról szól a vizes világbajnokság zárónapja, legalábbis a magyarok számára mindenképp. A mi úszóink úgy a két egyéni, mint a két csapatversenyben érmes, illetve döntős reményekkel ugrottak vízbe a délelőtti előfutamokon. Az egyéni számokban az előfutamok után tovább az éremesélyeink, sőt Hosszú Katinka esetében az aranyesély. Váltóink közül a férfiak jártak sikerrel, a nők sajnos lecsúsztak a döntőről. Ezüstérmet nyertünk vízilabdában, egyetlen borzalmas negyeden ment el a világbajnoki esély (KÉPGALÉRIÁVAL)
Az első negyed katasztrofális kezdése megbosszulta magát, hiszen ott szedtük össze azt a hátrányt, amit mindvégig nem tudtunk ledolgozni, hiába tettek meg mindent Vámosék, óriási szívvel harcolva. A magyar csapat később már hozta az egész tornán látott parádés védekezését, csak sajnos egy negyeddel később kezdte el, mint kellett volna, és ez végzetes lett. Az ezüstérem itthon marad, a horvátok viszik haza az aranyat. Hosszú Katinka és a fiatal Milák Kristóf csodálatos úszással ezüstérmes!
Hatalmasat úszott Hosszú Katinka, aki óriási versenyben a második helyen végzett 200 méter háton a vizes világbajnokságon. Nem tudjuk, mekkora a része a Duna Aréna közönségének ebben az éremben, de az biztos, hogy nem csekély. 100 méter pillangón a fiatal Milák Kristóf alkotott hihetetlen nagyot: ezüstérmes lett egy újabb junior világcsúccsal! Kapás Boglárka végül lemaradt az éremről 800 m gyorson, az 5. helyen végzett. Negyedik idővel döntős a 4x100-as mix gyorsváltó!
Bár már a délutáni magyar döntőket és az esti vízilabda-finálét vártuk, több fiatal is megmérette magát a Duna Arénában a vizes világbajnokság utolsó előtti napján. Igazán nagyot a 4x100-as mix gyorsváltónk ment, amely 4. helyen jutott be a döntőbe. Rajtuk kívül Bohus Richárd is továbblépett 50 m háton, ő az elődöntőből próbálhat meg bekerülni a legjobb nyolc úszó közé. Milák Kristóf két junior világcsúcsot úszott egy nap alatt!
Bernek Péter értékes hatodik helyet szerzett 200 m háton, Hosszú Katinka pedig ugyanezen a távon irtó kemény küzdelemben verekedte be magát a döntőbe, a nap hősei viszont Milák Kristóf és Cseh László. Előbbi kora este megdöntötte a reggel úszott junior világcsúcsát, és harmadik helyen döntős 100 m pillangón, Cseh pedig óriási szívvel hajrázott, és a sírból hozta vissza a holnapi döntős úszását. De visszahozta! Megküzdött a becsületéért és az ötödik helyért a női vízilabdacsapat
A magyar csapat jött ki jobban abból a meccsből, amelyet a világbajnokság ötödik helyéért játszott két olyan csapat, amely egyaránt éremért jött. Az utóbbi években szoros találkozókat vívtunk az olaszokkal, váltakozó sikerrel, most viszont a magyar csapat hamar magához ragadta a kezdeményezést, és azt mindvégig ki sem engedte a kezéből. A pontszerző, ötödik helyre így odaértünk, azonban a csalódás nemcsak a szurkolókban, de a csapatban is ott van. Hosszú Katinka a 2. legjobb idővel, Milák Kristóf junior világcsúccsal lépett tovább
Remek idővel jutott tovább az elődöntőbe Hosszú Katinka (200 m hát) és Milák Kristóf (100 m pillangó) a vizes világbajnokság pénteki előfutamaiban. Kapás Boglárka egyből a döntőbe úszott, ami sajnos a 4x200 méteres férfi gyorsváltónak nem jött össze. Marad a Hajós, nem viszik át a Duna Arénába a pólódöntőt (FRISSÍTVE)
Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.