Pesti Srácok

Sport

A Videotonnak nem kellett, a németeknél bevált: Kleinheisler "megérkezett" a Bundesligába

PPestiSrácok.hu Sport 2016 október 26.
A Videotonnál finoman szólva sem marasztalt, de Bernd Storck által beválogatott, és már a nemzeti csapat alapemberének számított Kleinheisler László megszerezte első gólját a német bajnokságban. A fiatal magyar szerint az erőnléte fejlesztése révén most "érkezett" meg a Bundesligába. A válogatottnál dolgozó Andy Möller a középpályás hozzáállását emelte ki. "Magyarországon majdnem elpazarolták a tehetségét!" - mondta.

„Fasiszták fészkelődtek a B-közép soraiba” - film a Fradi tönkretételéről és újjászületéséről

Exkluzív 2016 október 24.
Rákosiék hiába próbálták tönkretenni, megalázni a Ferencváros csapatát, az egyesület 1956. november elsején újjászületett. „Október huszonhárom és november negyedike között a fellegekben jártunk. Csodálatos volt. Az emberek vigadtak, az ember nem tudja kifejezni, amit akkor átélt, hogy mitől szabadultunk meg” - mondta a klub alapítójának, Springer Ferencnek unokája, Springer Miklós az FTC által készített kisfilmben.

Boban a horvátokért, „utódai” a következő Ferrariért harcoltak (Varázstalanított futball, 1. rész)

PPestiSrácok.hu Sport 2016 október 19.
A változás látványos: nincs szükség egyéniségekre, főleg nem politikára a posztmodern futballban. A cél a semlegesítés, a tudatos fogyasztó komfortzónájának védelme, a szórakoztató jelleg túlhangsúlyozása. Lassan eltűnnek a tömegfelfogás ellen lázadó játékosok, az ultramozgalmak is halálra vannak ítélve. Mi az, amit sajnálunk, és mi az, amit nem?

"Ha van tó, lesz béka is" - lejátszották az első meccset az új Hidegkuti Stadionban

PPestiSrácok.hu Sport 2016 október 14.
A közel százharminc esztendős MTK együttesét ünnepelték csütörtök este, majd a labdarúgó-csapat játékkal is felavatta az új Hidegkuti Nándor Stadiont. „Hiszünk benne, hogy ha van tó, lesz béka is" - mondta az átadóünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök, arra utalva, hogy az új létesítmények hatásának előbb-utóbb az eredményekben és nézőszámokban is meg kellene mutatkozniuk.

Fasiszta induló vagy felemelő emlékezés? A Lazio '56-os dalának nyomában

PPestiSrácok.hu Sport 2016 október 13.
A bulvárlapok cikkeit nézve veszélyes vízekre evezett a Petőfi Rádió, amikor kiírta az olasz SS Lazio szurkolóinak indulójára hirdetett szövegírói pályázatot. A Bors már "neonácikról" ír, ami a szokásos agymosás eredménye, hiszen az olasz egyesületet történelme a fasizmussal fonódott össze. Mit jelentett ez a dal a Lazio szurkolóinak? Miért kell valóban óvatosan bánni vele? S miért kell mégis „visszavennünk”, megalkotnunk saját érvényes verziónkat? Szerencsés Dániel Márton írása.

Örkény Ecuadorban: sérülést színlelt az Everton-játékos, hogy elmeneküljön a rendőrök elől

Sport 2016 október 7.
Javában zajlanak a világbajnoki selejtezők – a mienk például ma, péntek este lépnek pályára, – de ennél a jelenetnél biztosan nem lesz szürreálisabb. Az angol Everton ecuadori játékosa, Enner Valencia szimulálással akart meglépni az őt letartóztatni próbáló rendőrök elől, mialatt hazája színeiben éppen Chile ellen játszott. Az ok prózai: nem fizette be a gyerektartást.

Miért beteg a diósgyőri (a magyar) futball? Csak a szurkolókban van szenvedély

PPestiSrácok.hu Sport 2016 október 1.
Kieső helyen áll a Diósgyőr a labdarúgó-bajnokságban, annak ellenére, hogy válogatott játékosok futballoznak a csapatban, és a DVTK-é az ország egyik utolsó összetartó tábora. Kihátrál a klubtulajdonos? Elképzelhető. Ő is belátta, hogy a Videotonnal és Ferencvárossal nincs értelme versenyezni? Lehet. A játékosok többsége nem érti, nem érzi, mit jelent Diósgyőrön futballozni? Biztosan. „A diósgyőri mentalitás a végletekre tőr, arra van kiélezve. Diósgyőrből kiindulva csak daccal, makacssággal, rengeteg tűréssel lehet előre törni, mert pontosan ilyenek az emberek” írja futballszakírónk.

„Puskás nem akart a Realba menni” - Volt egyszer egy magyar menekült-válogatott

Exkluzív 2016 szeptember 27.
Puskás Ferencék és Östreicher Emil terve az volt, hogy az '56-os forradalom és szabadságharc leverése után egy menekült-válogatottal járják a világot. Az 1957-ben Ausztriában élő világklasszis futballistáknak, és a zseniális menedzsernek eszébe sem jutott a Real Madridba vagy a Barcelonába igazolni, együtt akartak maradni - mondja Juhász Andor, aki a csapat fiatal kapusa volt. Bár az idős sportember végül itthon alapított családot, és összességében jóra fordult az élete, máig nem tudja megbocsátani a FIFA-nak, hogy eltiltotta a klasszisokat, és ezzel megpecsételte a menekült-válogatott sorsát.

Orbán Viktor a budapesti olimpiáról: Dávid két Góliátot is legyőzhet

PPestiSrácok.hu Sport 2016 szeptember 23.
„Ha azzal a lelkesedéssel és kitartással dolgozunk a budapesti olimpiáért, amit Rióban önöktől láttunk, ha sikerül a fülünk mellett elengedni a cinikusok huhogását, és ha a szerencse is meglesz hozzá, akkor Dávid legyőzhet két Góliátot is” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az Országházban, ahol Áder János államfővel és Kövér László házelnökkel állami kitüntetésben részesítette a riói olimpiai és paralimpiai játékokon érmet szerzett sportolókat.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.