Sport
Uszályon mutatják be, hogyan nyerhetjük meg a 2024-es olimpia rendezését
Átadták azokat az interaktív látogatóközpontokat, amelyen bemutatják Budapest 2024-es olimpiai pályázatát és a jövő nyári magyarországi vizes világbajnokság helyszíneit, köztük a Dagály Úszóarénát. Tarlós István főpolgármester szerint a magyar olimpiához a sikeres vizes vébén keresztül vezet az út. Storck nem akar Hortobágy poétája lenni - ne hagyjuk, hogy „lelegeljék”
Sport 2016 szeptember 20. Füzéri lovas nyerte a Nemzeti Vágtát
Kun Ferenc füzéri lovas nyerte a Nemzeti Vágta döntőjét. A 2016 leggyorsabb lovasa címet elnyerő füzéri versenyző a Nemzet Vágta vándoríját, egy 1848-as huszárszablyát és ötmillió forintos jutalmat vehetett át az ünnepélyes díjátadón. Szellő és Baranyi is WBO-címet nyert a várpalotai bokszgálán
A cirkálósúlyú Szellő Imre elnyerte a Boksz Világszervezet (WBO) interkontinentális övét, mivel a várpalotai Thury-vár udvarán rendezett vasárnap hajnalban véget érő címmérkőzésen legyőzte a brazil Hamilton Venturát. Baranyi Richárd ugyanezen a gálán megszerezte a WBO félnehézsúlyú Európa-bajnoki címét. Paralimpia 2016 - Túlteljesített célkitűzés
A negyvenhárom fős magyar csapat egy arany-, nyolc ezüst- és kilenc bronzéremmel zárja a XV., riói nyári paralimpiát, amely a helyi idő szerint vasárnap esti záróünnepséggel ér véget. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke előzetesen tíz éremmel kalkulált, s azt mondta, szeretné ha lenne köztük legalább egy arany is. Ezt alaposan sikerült túlszárnyalni. Se nem Jézus, se nem Júdás - Albert Flórián: Császár, zseni és a kádári alkuk szimbóluma
„…bajnok lett a Ferencváros, fasza gyerek Kádár János!”. Zseniális futballista, mégis labdarúgásunk hanyatlásának szimbóluma. Császár, művész, aranylabdás, aki "fasiszta" fradistából a kárádi konszolidáció ünnepelt csillaga lett. Ember a mítosz mögött - futballszakírónk írása.
Három újabb magyar bronzérem a paralimpián
Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás és Konkoly Zsófia egyaránt bronzérmet szerzett 100 méteres pillangóúszásban a riói paralimpia csütörtöki versenynapján. A harmadik csütörtöki bronzot a Krajnyák Zsuzsanna, Dani Gyöngyi, Veres Amarilla összeállítású magyar kerekesszékes vívó-válogatott szerezte. Könnyekkel búcsúzott Platini, szlovén jogász az UEFA élén
Sport 2016 szeptember 14. Új elnököt választott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). A nagy újító, Michel Platini, személyiségéhez hűen kissé színpadiasan távozott, utódja a szlovén Aleksander Čeferin. Az új vezető kiállt a kisebb klubok érdekei mellett. Tőrözőként lett paralimpiai ezüstérmes a kardvívásban Osváth Richárd
Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók kard egyéni versenyében a riói paralimpia hétfői versenynapján. Bár a döntőig remekül vívott, ott viszonylag sima vereséget szenvedett. Osváth így sem tűnt letörtnek, ami teljesen érthető, ha megjegyezzük, hogy a harmincegy éves sportember alapvetően tőrvívó, és hatalmas sikert ért el ezzel az ezüstéremmel. Nyilasi Tibor Kempes, Savicevic és Panenka mellett az ausztriai álomcsapatban
A Ferencváros legendáját, Nyilasi Tibort is beválasztották az osztrák labdarúgó-bajnokság élvonalának légiós álomcsapatába. 'Nyíl' mellett Panenka, Kempes, Savicevic és Hugo Sanchez is bekerült a kiválasztott tizenegybe. Magyar szám a vegyesúszás: két újabb érem a paralimpián
Ezüst után bronzérmet nyert Pap Bianka a riói paralimpián. A magyar lány 200 méteres vegyesúszásban lett harmadik. Ugyanebben a versenyszámban Sors Tamás ezüstérmes lett a férfiak között. Ezüstérmet szerzett az úszó Pap Bianka a paralimpián
Pap Bianka ezüstérmet szerzett 100 méteres hátúszásban a riói paralimpia szombati versenynapján. Ez a második érmünk a versenyen.
Gyakorlatilag kijutott az Eb-re a férfi kosárlabda-válogatott
Folytatta remek sorozatát, és negyedik mérkőzését is megnyerte Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A Kezdo5.hu szakportál számításai szerint ezzel gyakorlatilag kijutott a kontinenstornára. Futball: A szurkolóknak vallás, identitás, a címéhes tömegnek termék, illúzió
Rossz irányba megy a világfutball, a sport? Régen vallás volt, most üzlet, címéhségben, aranylázban szenvedő szurkolókkal az egész világon. „A tradíciókhoz ragaszkodó szurkoló ma már értéktelen, beskatulyázott és kiirtandó anomália a legtöbb klub számára”. Pedig mi ikonokat szeretnénk látni, nem a pénzvilág hamis bálványait. Vissza a futballvalóságba: 0-0 Feröer ellen
Senki sem gondolta, hogy ilyen hamar fel kell ébrednünk az összességében csodálatos élményt jelentő Európa-bajnokság után, de így történt. A magyar válogatott sovány eredménnyel, gól nélküli döntetlennel kezdett Feröer-szigetek vendégeként a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezős nyitányán. Magyar vitorlázó Európa legjobbja
Vadnai Jonatán Európa-bajnoki arany- és ezüstérmet is kiérdemelt a vitorlázók Laser Standard kategóriájában Splitben, ahol az U19-es mezőnyben kontinenselső lett, az U21-es korosztályban pedig másodikként végzett. Hosszú Katinka máris az élen a pontversenyben
Máris tetemes előnnyel vezet Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatában, miután az első állomáson, a franciaországi Chartres-ban pénteken és szombaton hét számban is az első lett, emellett három ezüstöt és egy bronzot is nyert. Négy aranyérem egy nap alatt, bravúrosan szerepelt Hosszú Katinka a Világkupán
Négy számban győzött szombaton Hosszú Katinka az úszók rövidpályás Világkupa-sorozatának a nyitóállomásán, Chartres-ban. Sifu Váradi György: Húsz év lemaradást hoztunk be a kung fuban
Sifu Váradi György az Imádkozó Sáska Kung Fu hazai stílusvezetője, edző, bíró, a legrégebbi aktív tanítványa Sigung Tix Richárdnak. A harcművésszel a kung fu magyarországi fejlődéséről, a helyes bírói felfogásról, és a sportág nagy álmáról, a hazai edzőközpontról beszélgettünk. Búcsú Riótól - a zseniális Hosszú Katinka vitte a magyar zászlót
Csodálatos élmények, óriási győzelmek. több korábbi sikersportág (elsősorban a küzdősportok) eredménytelensége, elképesztő bírói mellényúlások. Sok mindenre emlékezünk a riói olimpiáról, amely vasárnap este (hétfő hajnalban) hivatalosan is véget ért. A búcsúceremónián a hazai sport 'renegát' csillaga, Hosszú Katinka vihette a magyar zászlót. Rió, utolsó nap: visszavonult Kis Gábor olimpiai bajnokunk a nemzeti csapattól
Minden tiszteletünk a két magyar maratoni futóé, de a nap számunkra legfontosabb híre a vízilabdázó Kis Gábor visszavonulása volt. A center Pekingben aranyérmet nyert a ’Nagy generációval’, most ötödik hellyel búcsúzott a válogatottól. Ahogy vártuk, az olimpia utolsó napja nem rólunk szólt, a maratonfutást egy kenyai nyerte, mindkét magyar lefutotta a távot. Nem bírt az amerikai gépezettel, de a bronzot hazahozhatja a női pólócsapat
Hiába reméltük, igazából nem volt esélyünk a női vízilabda-torna legerősebb csapata, az Egyesült Államok válogatottja ellen, amelyet azért a játékvezetők is megtámogattak. A magyar csapat végül 14–10-re kikapott az elődöntőben, de pénteken jobb kedvre derülünk, ha legyőzi a bronzmeccsen Oroszországot. Megvan erre minden esélye. Pars Krisztián döntős, ott van a 'doppingkirály' fehérorosz Tyihon is...
Pars Krisztián remek küzdő, nagy sportember: bár a sérülések és a műtét után saját állítása szerint is 'formán kívül' van, így is bejutott az olimpiai döntőbe a kalapácsvető. Sajnos, nem csak ő: ott lesz a korábbi három olimpián doppinggal lebukó, vagy amiatt visszaléptetett fehérorosz Tyihon is. Három magyar döntős, Kozák Danutánál nem volt gyorsabb
Két magyar kettősnek, s két egyéni indulónak szurkolhattunk szerdán a kajak-kenuban, s a fiatal Hajdu Jonatán kivételével mindenki bejutott az A-döntőbe. Kozák Danuta éppenséggel a legjobb idővel. Az éremcsaták csütörtökön következnek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.