Pesti Srácok

Sport

Elhunyt Varga János, a Nemzet Sportolója

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 december 29.
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Varga János olimpiai bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója. A sportember haláláról Németh Szilárd, az MBSZ elnöke számolt be a Facebook-oldalán. Varga Jánost a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Birkózók Szövetsége és a szülővárosa, Abony saját halottjának tekinti, katonai tiszteletadás melletti temetéséről később intézkednek.

Az IBA-elnök oroszellenességgel vádolja a NOB-ot

PPestiSrácok.hu Sport 2022 december 24.
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) üldözi az általa irányított szervezetet, és mindezt azért teszi, mert ő orosz állampolgár. Kremljov a világszövetség tagországainak küldött – az IBA görög főtitkára, George Jerolimposz által is aláírt – levélben fogalmazta meg vádjait a NOB-bal szemben, miután az ötkarikás testület csütörtökön értésre adta: fontolgatják a boksz kihagyását a 2024-es, párizsi olimpia programjából.

Leváltották és letartóztatták a magát orosznak valló elnököt, az UEFA és a FIFA ezért kizárással fenyegette meg az ukrán szövetséget

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 december 20.
Megnyílt az orosz–ukrán háború újabb frontja. Igaz, egyelőre még csak a fenyegetések szintjén, de úgy néz ki, hogy Kijevnek újabb ellenféllel kell megküzdenie, az országot ugyanis megfenyegette a FIFA és az UEFA, akik figyelmeztettek, hogy felfüggesztik az ukrán szövetség (UAF) tagságát, ha az eddigi elnököt, Andrij Pavelkót leváltják, és helyébe a korábbi aranylabdás játékost, Andrij Sevcsenkót ültetik. Pavelko egyébként rettenetes bűnt követett el Ukrajnával szemben: a háború kitörése után is orosznak vallotta magát.

Orbán Viktor: most ki kell jutni az Eb-re és aztán jöhet a vb!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 december 20.
Azon az úton vagyunk, hogy 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sport online kiadásában hétfőn megjelent interjúban, amelyben a magyar sport helyzetéről is beszélt. Orbán Viktor a katari világbajnoki döntő helyszínén adott interjúban úgy fogalmazott: a vita eldőlt, Lionel Messi a legnagyobb, méghozzá szó szerint a legkisebb fiúból lett a legnagyobb hős. Hozzátette: a döntőn látható volt az is, hogy ki az új trónkövetelő, sőt, a "szemünk előtt zajlott le a generációváltás".

Kilépve Maradona árnyékából, Lionel Messi megkoronázta pályafutását!

KAKovács Attila Exkluzív 2022 december 18.
Amint arról portálunkon is beszámoltunk, Argentína legyőzte Franciaországot a katari labdarúgó-világbajnokság döntőjében, és története során harmadszor is világbajnok lett. Amellett, hogy ez hatalmas siker Argentínának, és felfoghatatlan öröm a dél-amerikai ország népének, van a vb-győzelemnek még egy nagy története. Ez pedig az elmúlt másfél évtized legjobb labdarúgója, Lionel Messi vb-címe, amellyel a rosariói csillag minden értelemben felért pályafutása csúcsára.

LIONEL MESSI MEGCSINÁLTA!!! ARGENTÍNA VILÁGBAJNOK!!! - Labdarúgó vb-döntő: Argentína-Franciaország 3–3 (2-0, 2-2, 2-2), büntetőkkel: 4-2

KAKovács Attila Exkluzív 2022 december 18.
Elképesztő izgalmak után, amely végül büntetőpárbajt hozott, Argentína megnyerte a világbajnokság döntőjét Franciaország ellen! Ezzel a dél-amerikaiak harmadik vb-címüket nyerték, a hétszeres aranylabdás klasszis, Lionel Messi pedig 35 évesen hazája válogatottjával is a csúcsra jutott!

A horvátokat 2018 óta nem lehet letaszítani a világbajnoki dobogóról – Horvátország–Marokkó 2:1

Sport 2022 december 17.
Luka Modrić újabb vb-éremmel búcsúzhat a horvát válogatottól, két európai csapat – a négy évvel ezelőtti döntősök – lesz a világbajnokság dobogóján. Nem tudott feltámadni a marokkói csoda, Horvátország, ha bukdácsolva és jókora adag szerencsével is jutott el a bronzmeccsig, végülis megmutatta, hogy az oroszországi siker nem egy kiugró véletlen volt. Marokkót sem érheti azonban az a vád, hogy teljesen véletlenül kerültek volna a legjobb négybe, hiszen a két bekapott gól ellenére ma is hozták az őket oda juttató szívós védekezésüket és kellemetlen támadójátékukat. A horvátoknak azonban sikerült jól felkészülniük erre, és végül győzelemre tudták váltani a játékerőben meglévő fölényüket.

Rabiot és Upamecano igen, Zelenszkij nem szerepelhet a vasárnapi vb-döntőn

Ambrózy Áron Sport 2022 december 17.
Adrien Rabiot és Dayot Upamecano is felépült betegségéből, így mindketten részt vettek a vasárnapi, Argentína elleni világbajnoki döntőre készülő francia labdarúgó-válogatott csütörtöki edzésén. A FIFA viszont állítólag visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kérését, hogy a vasárnapi világbajnokság döntője előtt a béke üzenetéről beszéljen videóüzenetben.

A címvédő már túl nagy falat volt a világbajnokság csodacsapatának, így a francia csapat ismét az aranyéremért mérkőzhet! – Világbajnoki elődöntő: Franciaország–Marokkó 2–0 (1–0)

KAKovács Attila Sport 2022 december 14.
Bár ma is nagyszerűen játszott a katari világbajnokságon történelmet író Marokkó, végül meg kellett hajolniuk a nagyobb tudás előtt: Franciaország győzött, így a négy évvel ezelőtti diadal után lehetőséget szereztek arra, hogy megvédjék címüket! Marokkó a mai veresége ellenére tovább írhatja a futballtörténelmet, mert ha a szombati bronzmeccsen legyőzi Horvátországot, azzal a vb-k történetének első afrikai érmét szerzik majd meg.

Argentína döntős Messi életmű-világbajnokságán – Argentína–Horvátország 3:0

Sport 2022 december 13.
Folytatták a folyamatos javulást az argentinok, és eddigi legjobb teljesítményüket nyújtva gyalulták le Horvátországot az elődöntőben. Messi megint kulcsember volt, és amikor elkezdte élvezni a játékot, újra hihetetlen dolgokat művelt, még így 35 éves fejjel is. Legjobb megmozdulásainál a horvátok többször is csak halovány sejtésekkel rendelkezhettek a labda aktuális hollétéről, a harmadik argentin gól előtt pedig úgy megforgatta a védőjét, mintha a zágrábi Jellasics-szobor lenne. A horvátok egész vb-n átívelő szerencséje ma elillant, Argentína pedig 2014 után ismét döntőt játszik. Ez utóbbi pedig a csapatkapitány megbízhatóan kiváló teljesítménye mellett is hangsúlyosan csapatmunka: a dél-amerikaiak nagyon egyben vannak.

Ha az angol bulvársajtó még mindig a régi, akkor most Kane lesz a bűnbak a kiesésért – Anglia–Franciaország 1:2

Sport 2022 december 10.
Sokkal jobb meccset kaptunk az angol–francia örökrangadótól, mint amire számítottunk. Gyötrelmes unalom és mezráncigálás helyett pörgős iram, sokat veszélyeztetett kapuk, gólok és nagy fordulatok – volt itt minden, ami egy emlékezetes meccshez kell. Harry Kane pedig előbb egy belőtt büntetővel megidézte Wayne Rooney gólrekordját, majd egy kihagyott büntetővel David Beckhamet is emlékezetünkbe idézte, hiszen a nagy elődhöz hasonlóan Kane lábában is ott volt, hogy Anglia ne essen ki, de benne is maradt. A franciák a mezőnyt nem tudták uralni, viszont hatékonyságban jócskán felülmúlták a szokásos világbajnoki ügymenetükbe visszazökkent szigetországiakat.

A vébé afrikai csodacsapata a spanyolok után a portugálokat is kiejtette, és a négy közé jutott! – Marokkó–Portugália 1–0 (1–0)

KAKovács Attila Sport 2022 december 10.
Marokkó, a csodák csodája! Belgium és Spanyolország után Portugáliát is legyőzte az afrikai csapat a katari világbajnokságon, ezúttal is kapott gól nélkül lehozva a mérkőzést. Ezzel a labdarúgó-világbajnokságok történetében első afrikai csapatként Marokkó ott van a földkerekség legjobb négy csapata között, és jövő héten szerdán este már a döntőbe jutásért mérkőzhet majd a francia–angol párharc győztesével.

Argentínának háromszor kellett elvégeznie a munkát a továbbjutáshoz – Argentína–Hollandia 2:2, büntetőkkel 4:2

Sport 2022 december 9.
Folyamatos fejlődést és szokatlanul tudatos építkezést láttunk az argentinoktól a tornán. Nem brillíroztak még olyan lenyűgöző játékkal, mint a spanyolok vagy a brazilok – ők is milyen sokra mentek vele, ugye –, de amennyire szükség van a továbblépéshez, annyit mindig elő tudtak húzni a cilinderből. Ez az európaiasan kimért és taktikus, mindenféle önpusztító latinos könnyelműsködést nélkülöző játék messzire viheti őket – így tűnhetett 90 percen át, de a rendes játékidő ráadásában, az elszabadult indulatok közepette, a hollandok nagy erőket mozgósítva focit is mutattak, és hosszabbításra mentették a vert helyzetüket. Egy fordulatos és izzó hangulatú meccsen hiába nyomták meg iszonyatosan a hosszabbítás végét megint az argentinok, négy gól és tizennégy sárga lap után csak a büntetők döntöttek a javukra.

Brazília kiesett, Livakovic bravúrjai és Dalic szenzációs meccselése győzelmet ért a horvátoknak! – Horvátország–Brazília 1–1 (0–0, 0–0, 0–1), büntetőkkel: 4–2

KAKovács Attila Sport 2022 december 9.
Hiába Neymar gyönyörű gólja, az egész meccsen és a büntetőpárbajban is parádésan védő Livakovic teljesítménye, valamint Zlatko Dalic kapitány fantasztikus taktikája és cseréi révén Horvátország legyőzte a Seleçãót a katari labdarúgó-világbajnokság első negyeddöntőjében! Ezzel Horvátország az előző vébéhez hasonlóan ezúttal is ott van a négy között, Brazília számára pedig véget ért az utazás, ezúttal sem nyerhetik meg hatodik aranyérmüket.

Nem Ronaldo válogatottja, hanem Portugália hengerelt – Portugália–Svájc 6:1

Sport 2022 december 6.
Remélhetőleg a spanyolok tudtak időt szakítani a saját meccsük után a portugál–svájci nyolcaddöntőre, mert sokat tanulhattak belőle! Portugália ugyanis szépen szemléltette, milyen az a latinos foci, amelynek nem a 110 százalékos labdabirtoklás a célja, hanem a kapura lövés. A brazilok után a brazil foci európai képviselői is oktattak, ám nem véletlenül nem írjuk, hogy Ronaldóék. Portugália ugyanis hosszú idő után ismét csak Portugália lett, és nem Cristiano Ronaldo válogatottja, ami a jelek szerint jót tett nekik.

Marokkó tovább írja a futballcsodát, kiverte Spanyolországot és ott van a legjobb nyolc között Katarban!!! – Marokkó–Spanyolország 0–0, büntetőkkel: 3–0

KAKovács Attila Sport 2022 december 6.
Marokkó újabb nagy skalpot begyűjtve, a büntetőpárbajban Spanyolországot lenullázva bejutott a legjobb nyolc közé a katari labdarúgó-világbajnokságon. Spanyolország pedig képtelen túllépni saját árnyékán, mert hasonlóan a négy évvel ezelőtti, oroszországi vb-hez, ezúttal is elvérzett a nyolcaddöntőben! Marokkó a Portugália–Svájc nyolcaddöntő győztesével mérkőzik majd a negyeddöntőben.

Örömfocival üzentek a többi esélyesnek a brazilok – Brazília–Dél-Korea 4:1

Sport 2022 december 5.
Végre megkapta a közönség, ami jár! Ha ilyen meccseket kapunk, akkor hajlamosak vagyunk megbocsátani a világbajnokságnak a túl sok nulla–nullát. Brazília a fölényesnél is magabiztosabb győzelemmel ütötte ki Dél-Koreát, és ebben az a legmegdöbbentőbb, hogy a koreaiak egyáltalán nem játszottak rosszul. Ilyen brazilos játékot még a braziloktól sem látunk minden vb-n, most viszont szembeötlő, hogy játékminőségre és hangulatra is nagyon együtt van a csapat. Ha ilyet tudnak a dél-amerikaiak, lefocizni nyilvánvalóan senki sem fogja tudni őket, legfeljebb valami európaiasan körmönfont taktikával megfojtani.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.