Világugar
És máris elfelejtettünk három válsággócot a posztszovjet térségben
Állítólag jelenleg legalább hatvan fegyveres konfliktus zajlik szerte a világon, de ez a szám tényleg csak attól függ, hogy melyik elfelejtett és éppen "befagyott" konfliktust számoljuk bele éppen és melyik ideiglenes tűzszünetet tekintjük békének. Belorussziában éppen forradalom van, Karabahban a szokásos háború, Kirgíziában talán a rendszeres rendszerváltások egyike ment végbe éppen. Alig tudunk valamit ezekről az országokról és bármi is történik bennük, garantáltan elfelejti őket a világsajtó, ha senkinek nem geopolitikai érdeke a nagyok között felszínen tartani a humanitárius katasztrófáról szóló híreket. Ukrajnai választások – Klicsko fölényesen nyert Kijevben, Ungváron is marad a polgármester az előzetes eredmények szerint
Az előzetes választási eredmények alapján nincs nagy változás az ukrajnai helyhatósági viszonyokban: a kijevi polgármester-választás első fordulóját Vitalij Klicsko nyerte, Olekszanr Popov juthat be még a második fordulóba. Ungváron Bogdan Andrijiv marad a polgármester, megelőzve a Nép Szolgája színeiben induló Viktor Scsadejt – írja a Kárpátalja.ma. Tüntetnek Berlinben a koronavírus-tagadók, megjelentek az antifák, a rendőrök tehetetlenek (videó!)
Koronavírus-tagadók és más baloldali csoportok is utcára vonultak Berlinben, ahol egyre aggasztóbbá válik a helyzet – legalábbis a Twitterre feltöltött videók erről tanúskodnak. A demonstrációt eredetileg egy, a koronavírusról szóló konferencia helyszíne elé hirdették meg, de annak programjait végül törölték – minderről a Tagesspiegel német lap ír részletesen. Sajtóértesülések szerint több baloldali csoport is jelezte, hogy ők is az utcára akarnak vonulni, a rendőrség viszont már most sem ura a helyzetnek. Úgy tudni, hogy a tüntetést előre bejelentették a szervezők, akik 2500 fővel számoltak, a Tagesspiegel beszámolója szerint azonban a rendőrök láthatóan kevesen vannak, így nem csoda, hogy időnként "kaotikussá" válik a demonstráció. A közösségi oldalakra feltöltött videókon pedig az is látszik, hogy az elkeseredett rendőrök egyre brutálisabban lépnek fel a tüntetőkkel szemben. Putyin, a célpont
Vlagyimir Putyin elnöknél fokozottabban védett személy kevés él a földön, ráadásul az orosz államfő KGB-s szakmai képzettsége és tizenhét éves ügynöki tapasztalata is segíti munkájában a hivatásos személyi testőrségét. Ez azt jelenti, hogy profik védenek profit, miközben éppen a védett személy irányítja a saját testőreit. Putyinnak nagyobb hatalma van, mint egykor a cárnak, és valószínűleg sokkal jobban használja ezt a hatalmat, mint pártfőtitkár előde, meg is akarják ölni, mint a cárokat és a főtitkárokat. Oroszország azonban nagyon kényes arra, hogy milyen képet alakít ki magáról külföldön. ezért van az, hogy az orosz elnökről kevesebbet tudunk, mint az amerikairól. Bident már csak az tartja a felszínen, hogy a Facebook és a Twitter blokkolja a rá terhelő tényeket!
Joe Bidenről és fiáról sorra buknak ki a botrányosabbnál botrányosabb felvételek és információk. Szerdán a New York Post amerikai napilap hozott le kellemetlen részleteket arról, milyen zűrös, korrupciógyanús ügyei vannak a demokrata elnökjelöltnek és fiának, akiről bebizonyosodott, hogy egy ukrán energetikai cég igazgatótanácsában ül nulla tapasztalattal és még kevesebb végzettséggel. Amikor Hunter Biden egy kenőpénzes botrányba keveredett, apja minden erővel próbálta hárítani magáról és fiáról a felelősséget – nem sok sikerrel –, a most előkerült terhelő bizonyítékok pedig egyértelműen rávilágítanak: Joe Biden nemcsak tudott a Burisma-botrányról, de aktív szereplője is volt. Az egész botrányt ráadásul el is kerülhették volna, ha Joe Biden fia nem annyira felelőtlen, hogy a titkos adatokkal és ciki videókkal teli számítógépét elviszi egy szervizbe és nem megy érte. Hegyi-Karabah – A kaukázusi csomót csak karddal lehet kibogozni?
Már sem a közvélemény, sem a nagypolitika irányítói nem lepődtek meg azon, hogy rögtön a megkötése után az örmények és az azeriek azonnal megszegték a humanitárius tűzszünetet, szerdán már majdnem az egész frontvonalon újra ropogtak a fegyverek. A vezető nagyhatalmak pedig ismét a lényegében béna kacsának bizonyult EBESZ minszki csoportjában bíznak, amely eddig csak a fegyvernyugvást tudta elérni az előző két háborúban, de végső megoldásig nem jutott harminc év alatt. A mostani háborúban az újdonság az, hogy Azerbajdzsán napjainkra rendkívül ütőképes hadsereget hozott létre, Törökország, természetes szövetségese pedig megerősödve követel nagyobb szerepet Hegyi-Karabah ügyében. Ezt jelzi a tegnapi Erdogan–Putyin-telefonbeszélgetés is, amelyet a török elnök kezdeményezett, és amelynek a területet a békéért-gondolat lehetett a fő vonala.
Kirgizisztánban megint győzött egy forradalom?
Immár a harmadik válsággóc alakul ki a posztszovjet térségben rövid időn belül. Kirgizisztánban hétfő óta nincs legitim hatalom, mert tömeges tüntetések zajlanak és a tüntetők összecsaptak kezdődtek a rendőrséggel. Ennek a hátterében az áll, hogy az ellenzék hívei nem fogadják el az október 4-én tartott parlamenti választások eredményét. Az egykori szovjet tagköztársaság napjainkra sem tudott gazdaságilag talpra állni: Moszkvával jelentősen lazultak a kapcsolatai, Peking viszont az „Egy övezet, egy út” elve alapján erősíti a pozícióit az országban, de a török befolyás is erős, mint már szinte mindenütt a térségben. A 83%-ban az iszlám hitet követő lakosságú, független Kirgizisztán elsősorban ásványkincsei miatt került a nemzetközi érdeklődés középpontjába. Jelenleg egyedül Szoronbaj Dzseenbekov kirgiz elnök van a helyén, a többi politikai vezető lemondott, a parlament pedig a zavargások miatt működésképtelen. "Ez a mostani háború nagy valószínűséggel sorsdöntő lesz”
A háborúkat a frontokon egyszerű emberek vívják, közkatonák és átlagemberek minden borzalmának az elszenvedői. Ők ritkán lelkesednek a háborúért, de annál inkább hisznek olyan dolgokban, amelyeknek logikus és szinte szükségszerű következménye lesz végül egy háború. Az örmény-azeri konfliktusról, háborúról most egy örmény és egy azeri értelmiségit kérdeztünk. Ráadásul az örmény Dájbukát László Erdélyből vándorolt vissza a hazájába, nyelvhasználata ismerős lehet nekünk. Lauren Chen konzervatív sztárvlogger a PestiTV-nek: irigylésre méltó, hogy Magyarország nem esett hasra a liberálisok előtt (videó)
Lauren Chen kanadai konzervatív sztárvlogger volt a The Right Brothers vendége hétfőn este. A BlazeTV-ről is ismert, milliók által kedvelt youtuber Dezse Balázsnak és Jeszenszky Zsoltnak arról beszélt: nem számít, hogy ki hol él a világban, az ellenfél mindenhol ugyanaz. "Nem normális dolog, hogy a konzervatívok nem merik elmondani a gondolataikat, mert attól félnek, hogy ez hátrányt jelent az életben" - érvelt, arra bátorítva a magyar konzervatívokat is, hogy hallassák a véleményüket a közösségi médiában. Lauren Chen azt is elárulta: nagyon érdeklődik Magyarország és Lengyelország iránt, irigylésre méltónak tartja Orbán Viktor kiállását a normalitás védelmében, sőt még a magyarul is tanult, de szembesülnie kellett vele, hogy a mienk a legnehezebb nyelv a világon. Felfegyverkezve masíroztak a színes bőrű milicisták, akik fekete nemzetet akarnak csinálni Amerikából
Mintha a náci birodalom újjászületésének lennénk tanúi – legalábbis ezt támasztják alá azok a felvételek, melyeken felfegyverezett milicisták masíroznak, majd "Black Power!" felkiáltással lendítik magasba karjukat. A helyszín ezúttal az amerikai Lafayette, ahol az NFAC állítása szerint az Egyesült Államok negyedik legnagyobb milíciája vonult fel szombaton délután és hirdette a "fekete erő" hatalomátvételét. Már komoly háborúba bonyolódott Örményország és Azerbajdzsán
A nemzetközi közösség hiába "felejtette el" és hagyta "befagyni" a karabahi konfliktust, annak "felolvasztása" az elmúlt bő harminc évben valamelyik félnek újra és újra mindig az érdekében állt. Szokás szerint mindegyik résztvevőnek vannak nagyon jó történelmi, történeti, etnikai, nemzetközi jogi érvei, és mindkét állam politikai vezetése számára a jelenben is létkérdés, hogy győztesen kerüljön ki a konfliktus megoldásából. A vesztes állam politikai rezsimje pedig szinte biztos belebukna a kudarcba. A nagyhatalmak (Oroszország és az USA) és a környező középhatalmak (Törökország és Irán) pedig a szokásos módon saját politikai céljaik elérésére használják ezt a háborút, mert szerintük nem hozható létre olyan stabil helyzet, amely jobban megfelel az érdekeiknek és amely nem vetít előre újabb konfliktusokat. Erdélyi E. Péter írása a PS-nek. The Fair Right – Transznemű gyerekek és a melegbár (Videó!)
Csodálatos Desmondot és Lactatia Királynőt már láthattátok egy korábbi Fair Right-videóban, ugyanakkor a téma még mindig, és sajnos már megint aktuálissá vált. Mit keres a tízéves Desmond egy melegbárban? Ki engedte be oda, és főleg miért táncol az ott szórakozó közönség előtt? Miért sminkel nővé egy nyolcéves kisfiút egy Hófehérkévé sminkelt férfi, akinek a helyszínen a herceg meg is kéri a kezét? Hogy lesz valakiből transzgyerek, és mi a fenét keres Magyarországon egy homoszexualitást propagáló mesekönyv? Nézzétek meg a The Fair Right videóját!
Soros képezte ki „európai alapjogokból” Jourovát
2016 áprilisában a biztos asszony Monika Ladmanova melegjogi aktivistával, a prágai Soros-alapítvány munkatársával konferenciázgatott a migrációról, a Soros által pénzelt Amnesty International European Association rendezvényén. 2018 októberében pedig szintén Monika Ladmanovával, illetve a szintén az amerikai milliárdoshoz köthető Daniel Braunnal találkozott a Soros támogatta Avaaz Foundation eseményén – világított rá az Origo. A Netflix törölte a múltat, de kaptunk helyette gyermekprostitúciót
A magukat liberálisoknak nevező neokommunisták szerint a szólásszabadság és a gyűlöletbeszéd között nagyon vékony a határ. Úgy lehet megkülönböztetni a kettőt, hogy minden a "szólásszabadság" kategóriájába tartozik, amit ők mondanak, és minden automatikusan gyűlöletbeszéddé változik, ami őket sérti/sértette vagy sértheti a jövőben. Még több a témában a PestiTV The Fair Right című műsorában. Újrakezdték Örményország és Azerbajdzsán elfelejtett háborúját?
A világ – és nem mellesleg Európa, és közvetlen környezete is – tele van elfelejtett, befagyott konfliktusokkal, háborúkkal, bizonytalan státuszú megszállt területekkel, el nem ismert államalakulatokkal. A posztszovjet térség is ilyen: Ukrajna egy része már Oroszországé, egy másik része szakadár államként működik, amit tulajdonképpen senki nem ismer el. De létezik és létezni fog az idők végezetéig, a jelen állás szerint. Hegyi-Karabah is egy ilyen zuga a világnak, harmincegy éve van ott valami háború, amit senki nem ért. Csak az biztos, hogy nagyon sok pénzbe kerül és rengeteg szenvedést okoz. Hogyan árulja el Franciaország és a 444.hu a nőket és a fehér embert! (frissítve)
Franciaországban a fehér nők zaklatása, bántalmazása teljesen megszokott hétköznapi jelenség. Fehér nő a franciáknál korábban szokásos öltözékben sem Párizs, sem egy csomó másik város számtalan negyedébe be sem mehet. Már amennyiben élni akar. Az ilyen eseményekről azonban nem szabad beszélni, ha egy-egy eset be is kerül a "hivatalos" sajtóba, egészen elképesztően érdekes stílusban folyik róla a diskurzus. Ezek a "sajnálatos események" egyre gyakrabban "csapnak ki" azokba a városrészekbe is, ahol még él a közbiztonság illúziója. A 444.hu-nak hála megismerhettünk egy ilyen eseményt, és azt is, hogy egy igazi liberális sajtótermék hogyan ír erről. The Fair Right – Öt tipp, hogyan lehetsz rasszizmus-ellenes (Videó!)
A Black Lives Matter mozgalom egyre csak növekszik, Amerika-szerte robbannak ki spontán tüntetések a legapróbb rendőri intézkedés miatt, merthogy ma már tilos igazoltatni egy feketét, letartóztatni meg egyenesen botrányos, még akkor is, ha egy késsel rohan a rendőr felé. Ebben a videóban ennek a mozgalomnak az elméleti oldalát taglaljuk, az ideológiát, ami mögötte van. Ibram Xolani Kendi, polgári nevén Henry Rogers bölcsességei kerülnek terítékre és a merész elmélete, mIszerint az emberek alapvetően két csoportra oszthatóak: rasszistákra és rasszizmus-ellenesekre. Vlagyimir Putyin kifejezetten pozitív hangvételű, az együttműködésre koncentráló beszédet mondott az ENSZ-közgyűlésen
Öt év után ismét beszédet mondott Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, az ENSZ-ben, a Közgyűlés 75., jubileumi ülésszakán. A világ második katonai hatalmának vezetőjeként és a világgazdaság jelentős szereplőjeként Putyin beszédének hasonló hangsúllyal kellene megjelennie a nyugati sajtóban, mint mondjuk az amerikai elnökének, de ez nincs így. Az ENSZ ugyan egy sóhivatal, de az oroszok talán még komolyabban is veszik, mint a nyugati államok. Ha Putyin Oroszországa nem is olyan erős játékos a világpolitikában, mint az egykori Szovjetunió, rossz szokásunk, hogy nem figyelünk rá és ellenfelei propagandája alapján ítéljük meg. És Putyin nagyon más beszédet mondott, mint öt évvel ezelőtt. Egy valódi diktatúra hétköznapjai Fehéroroszországban - "A mi brandünk"
Talán nem tanulság nélkül való a magukat diktatúrába képzelő polgártársaink számára bemutatni, hogy egy igazi diktatúrában, egy „hibrid rendszerben” milyen dolgok is történnek a tüntetőkkel, az ellenzékiekkel. Fehéroroszországban talán követendő példaként tekintenek a tömegoszlatás 2006-os, Gyurcsány Ferenc által „jogszerűnek és arányosnak” tekintett technikáira. Mindenesetre nem könnyű eldönteni pusztán a sérülések alapján, hogy jogszerűen és arányosan okozták őket Gyurcsány rendőrei, vagy egy diktátor pribékjei az elkövetők. Ezt a döntést kénytelenek vagyunk az olvasóra bízni. Szijjártó Péter a PestiTV-ben: Mi vagyunk Európa jövője! (Teljes interjú!)
Donald Trump amerikai elnök barátként tekint Orbán Viktor magyar miniszterelnökre – jelentette ki a PestiTV-nek adott exkluzív interjúban Szijjártó Péter magyar külügyminiszter. Kérdésünkre úgy fogalmazott: Orbán és Trump két erős vezető, erős víziókkal, a világpolitika legfontosabb kérdéseit azonosan közelítik meg. Szijjártó Péter elárulta: az amerikai elnök és az amerikai adminisztráció tisztelettel és nagyrabecsüléssel tekint a magyar kormányra. Hozzátette: fogadna Trump győzelmére, mint ahogy az sem kérdés, hogy Európa jövőjét itt, Közép-Európában, a V4-ek vezetésével írjuk. Botrány Amerikában, Trumpnak lett igaza: Soros emberei a Fox News-nál is jelen vannak
Óriási a felháborodás Amerikában, miután kiderült, hogy az objektív csatornaként ismert Fox News-nál is dolgoznak olyan munkatársak, akik Soros György emberei. Bár Donald Trump elnök a CBN-nek adott interjújában korábban már utalt rá, hogy ő nem igazán elégedett a Fox News-zal – akik szinte hajtóvadászatot indítottak ellene néhány műsorban –, a közvélemény számára igazán csak most vált világossá, Trump miről is beszélt valójában. Putyin elé járult Lukasenka, a belaruszok sorsa az orosz elnök kezében van?
Lukasenka Ceausescu, Duce, vagy XVI. Lajos sorsát követi? Esetleg Napóleon a példaképe? Alapvető fontosságú Magyarország számára a posztszovjet térség stabilitása. Ezért időről időre közlünk olyan írásokat, amelyek nem a nyugati, amerikai és nyugat-európai prekoncepciók alapján tekintik át a térség folyamatait. A TikTok lenyomja Európát
Vajon Věra Jourová használja-e rendszeresen a TikTok alkalmazást? Vajon az Európai Bizottság alelnöke, aki üdvözölte a videómegosztó mögött álló kínai tulajdonosok döntését, miszerint csatlakoznak az unió online magatartási kódexéhez, belekukkantott-e valaha az ott folyó kulturális és szellemi környezetszennyezésbe? Vajon van-e gyermeke, aki naponta lóg a TikTok (szenny)csatornákon? Mert attól, hogy a dokumentum tiltja a rasszista tartalom megosztását (ami alapvető elvárás), még a közösségi oldalról ugyanúgy áramlik a mocsok. A kínai alkalmazás ráadásul alkalmas a személyes adatok illegális megszerzésére, így nagyon úgy tűnik, hogy a globális szinten már küzdeni képtelen uniós bürokrácia megelégszik a minimummal: a rasszizmus rossz, a többire úgysincs befolyásunk. A gyermekek lelki egészsége pedig megy a levesbe. Nem is beszélve arról, hogy a TikTok mára a pedofilok „vadászterülete” lett. Ahogy a magyar miniszterelnök fogalmazott: Európa bajban van… Navalnij túl önálló lett, ezért kellene meghalnia? – Az oroszok szerint a politikust saját „bábmestere” unta meg
Közismert tény, hogy Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin legismertebb politikai ellenfele, és az is, hogy valaki megmérgezte. Az azonban elgondolkodtató, hogy kinek állt érdekében a gyilkosság és miért, miben hibázott. A Nyugat és Amerika szerint az oroszok állnak a gyilkossági kísérlet mögött, az oroszok álláspontja más: szerintük éppen saját támogatóinak lehetett egyre kellemetlenebb Navalnij, aki önállósította magát. Az amerikai verziót már ismerjük. Szerzőnk, az orosz ügyekben igen jártas Erdélyi E. Péter összeszedte a PS-nek, mit gondolnak erről az oroszok. A cikkből kiderül, hogy milyen oligarchák álltak Navalnij mögött, és miért lett a számukra egyre kényelmetlenebb. Bizonyos szakértők szerint ezek az emberek hoztak szakrális áldozatot Navalnijjal. A Nakanune.ru egykori emigrációs lap egyenesen így fogalmaz: „A történet kulcsfigurája Vlagyimir Asurkov – az az ember, aki valójában létrehozta az >Alekszej Navalnij< nevű projektet, és monetizálta azt, most pedig úgy döntött, hogy felszámolja saját agyszüleményét.” A Navalnij-ügy orosz nézőpontokból. Ajánljuk még
Negyvenöt percnyi rövidzárlat után nagyon kevés esélye maradt a Fradinak – Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros–Qarabag 1–3 (1–0)
Varga Barnabás gyönyörű góljára a második félidőben hárommal válaszoltak az azeriek, amellyel megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. Magyar–Foci–Túra – II. rész: A régi sikerek messze vannak, de idén felfelé törne a Loki (exkluzív)
A magyar élvonal csapatait bemutató riportsorozatunk következő részében a Debrecen mérkőzésére látogattunk ki. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.