Világugar
A koronavírus-válság haszonélvezői
A világgazdaságot megbénította a koronavírus-válság, rengeteg ember vesztette el munkáját és számtalan vállalkozás bevétele csappant meg. De mindig vannak olyanok, akik akár véletlenül, akár szándékosan, de más kárán keresnek, vagy más módon húznak hasznot a járványból. Jeff Bezos, az Amazon tulajdonosa 25 milliárd dollárt keresett, míg Joe Biden demokrata párti elnökjelöltnek semmit sem kell csinálnia, mégis vezet a közvélemény kutatások többsége szerint. Mi lesz Észak-Koreával, ha Kim Dzsongun valóban meghal?
Körülbelül egy hónapja folynak találgatások a harmincas évei közepén lévő Kim Dzsongun haláláról, romló egészségi állapotáról. Észak-Korea véres kezű kommunista diktátora, hivatalosan a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vezetője, folytatta apja, Kim Dzsongil és nagyapja, Kim Ir Szen útját, politikai ellenfeleit, köztük több rokonát is kivégeztette, ezért is lenne azonnal politikai és vezetési válság a kommunista országban, ha valóban meghal Kim Dzsongun. Fia még csak hétéves, nem reális, hogy ő vegye át a hatalmat, arra sincs túl nagy esély, hogy valamelyik tábornok kerüljön a legfelsőbb vezető pozíciójába, mert a Kim-dinasztia imádatára kondicionált lakosság nem biztos, hogy elfogadná. Ott van azonban Kim Dzsongun húga, aki az elmúlt években egyre jobban tört elő és meghatározó szerepe van a kommunista államban. Az ő gyenge pontja a neme, az ázsiai országban ugyanis a nőknek nincs akkora tekintélyük, azonban talán még így is a trónörökösök közül ő a legesélyesebb. Kim Jodzsong azonban még talán rosszabb és gonoszabb elődeinél is. De át kell-e egyáltalán adnia Kim Dzsongunnak a stafétabotot? Szombaton ugyanis az észak-koreai állami média három hét után először képeket közölt a vezetőről, amint az átadott egy gyárat. Áttekintés. Török katona egy Frontex-járőrre lőtt a görög határon
Török katona lőtt az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) egyik járőrére a török-görög határon - közölte a német belügyminisztérium csütörtökön. A tajvani hírszerzés vezetője szerint Kim Dzsong Un beteg
A Tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal, a tajvani hírszerzés (NSB) vezetője, Csiu Kuo-cseng csütörtökön közölte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beteg - jelentette a CNA tajvani állami hírügynökség. A Fülöp-szigetek elutasította, hogy Kína közigazgatási központként határozott meg egy vitatott hovatartozású szigetet
A Fülöp-szigeteki vezetés csütörtökön tiltakozott az ellen, hogy Kína regionális "közigazgatási központként" határozott meg a Dél-kínai-tengeren egy vitatott hovatartozású szigetet, amelyet korábban megerősített bázissá alakított át. Egy újabb Donyec-medencei tűzszünet szükségességéről állapodtak meg a "normandiai" külügyminiszterek
A Donyec-medencei konfliktus politikai rendezésével foglalkozó normandiai négyek, azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország külügyminiszterei megállapodtak arról, hogy a háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport a lehető leghamarabb megvitatja egy átfogó tűzszünet feltételeit a térségben és meghatározza, mikortól kell annak életbe lépnie - közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter csütörtökön, videókonferencia utáni online sajtótájékoztatóján, az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint.
Iszlamista merényletet akadályoztak meg a hatóságok Dániában
Iszlamista terrortámadást akadályozott meg összehangolt akció keretében a dán rendőrség csütörtökön - jelentették be az ország hatóságai. Megnehezíti a lengyel elnökválasztás előkészületeit, hogy a politikai erők nem működnek együtt
Megnehezíti a május 10-re kiírt lengyel elnökválasztás előkészületeit, hogy a járványhelyzetben a politikai erők nem működnek együtt, nem teszik meg a szükséges rendkívüli lépéseket - szögezte le csütörtökön a lengyel országos választási bizottság elnöke. Egy meglepő hír: támogatják a múlt heti franciaországi lázadásokat a helyi kommunisták
Számos baloldali csoport, köztük politikai pártok és szakszervezetek fogták meg egymás kezét nagy egyetértésben és írtak alá egy levelet, amiben jogosnak nevezték az emberek hatóságok iránt érzett haragját a múlt heti franciaországi lázadások kapcsán. Az aláíró kommunisták – a levél szerint – legitimnek tartják a feszültséget, ami felgyülemlett a lakosság körében. Ismeretes: az egyik leghaladóbb nyugati ország több helyen lángra kapott a napokban, hiába van ugyanis kijárási tilalom Franciaországban több helyen, leginkább a no-go zónákban, ez a helyieket nem érdekli. Mindez egy kellemetlen összetűzést eredményezett a rendőrökkel, az eset pedig az ismert balhéba torkollott. Toporzékol a The Guardian, mert nálunk fiú, aki annak születik és nem fiú, aki lánynak
A járványveszély mellett igen fontos téma foglalkoztatja a nemzetközi sajtót, mégpedig az a magyar törvényjavaslat, amely szerint a gyermek születési anyakönyvébe bekerülne az újszülött neme is. A Semjén Zsolt által beterjesztett javaslat lényege, hogy „az elsődleges nemi jelleg, illetve kromoszóma alapján meghatározott a biológiai nem", vagyis, ha valaki fiúnak születik, akkor az fiú, ha viszont lányként látja meg a napvilágot, akkor lány. A The Guardian természetesen nem is hagyta szó nélkül ezt a vérlázító, jogsértő és elképesztően diszkriminatív javaslatot, majd egy terjedelmes írásban hisztizett arról. Szerelem a korona idején, avagy miért hasznosak a migránsok, amikor tombol a járvány (Dezse Balázs videó blogja)
Kolléganőmmel, Vincze Emíliával titkos randira szöktünk a koronavírus idején, hogy végre személyesen is beszélhessünk arról, milyen kreatív megoldások születnek, ha egy országban elfogy a védőmaszk. Ezen kívül szót ejtettünk Karácsony Gergelyről, aki szerintünk azt gondolja, hogy a vírus csak április 27-e után fertőz, és azt a videót is kiveséztük, amelyben brit migránsok arról beszélnek, milyen nagyszerű érzés, hogy végre nem őket tekintik ellenségnek, akik elveszik másoktól a munkát. Meglepetésként randitippekkel is készültünk volna, azonban megjelent előttünk Győrfi Pál és hazaküldött bennünket. Szijjártó: A Vatikánnak is adományozott maszkokat Magyarország
Négy repülőgéppel újabb, a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök érkeztek pénteken Budapestre a Kína és Magyarország között működő légihídon – nyilatkozta a közmédiának a külgazdasági és külügyminiszter pénteken. Szijjártó Péter elmondta: a Szentszéknek pénteken 50 ezer maszkot szállított Magyarország, amelyet az idős papok egészségének megőrzése érdekében kért a Szentszék.
Vita a Tusk család múltjáról – Levélben kérjük a balliberális lengyel propagandistákat, hogy hazugságok helyett inkább tájékozódjanak
A Lengyelországban megjelenő Fakt nevű bulvárlap felszólította a magyar újságírókat, hogy kérjenek bocsánatot az Európai Néppárt elnöke, Donald Tusk családi múltjával kapcsolatos információk megosztása miatt. Katarzyna Kozłowska, a Fakt főszerkesztője szerint több meghatározó sajtótermék hazugságokat és manipulált fotókat próbált tényként bemutatni. A pontosság kedvéért le kell szögeznünk, hogy Donald Tusk nagyapja bizonyítottan és vitathatatlanul a Wermachtban szolgált, bár természetesen – a lengyel-német határrégió jellege miatt – ezt különféleképpen értelmezhetjük. Kozłowska írására a wPolityce.pl reagált, amelynek szerkesztői szolidaritásukat fejezték ki magyar barátaikkal szemben, egyúttal kijelentették: a németek által alapított bulvárlap leplezni próbálja a botrányos ügyet, vagyis Donald Tusk kijelentéseit, aki habár közvetetten, de mégis egyértelműen párhuzamot von a jelenlegi magyar kormányzat és a Harmadik Birodalom között. Ez elfogadhatatlan, manipuláción alapuló nyelvhasználat, amely igazából megalázza a náci Németország áldozatait – hangsúlyozták a lengyel újságírók. Tisztelt Olvasóink! A PestiSrácok.hu szerkesztősége ma lengyel nyelvű levelet küld a Fakt.pl-nek, amelyben arra hívjuk fel a portál munkatársainak figyelmét: nem állítottuk azt, hogy Donald Tusk nagyapja az SS tagja lett volna, hisz pontosan tudjuk, hogy ez nem volt lehetséges, ugyanakkor az, hogy Józef Tusk a Wehrmacht tagja volt, történelmi tény. Levelünkben – amely cikkünk végén olvasható – arra kérjük lengyel kollégáinkat, hogy hiteles, megbízható forrásokból tájékozódjanak, és ne üljenek fel a nemzetközi balliberális propaganda hazudozásainak, árokásó tevékenységének. A zöld ökofasiszták szerint hatalmas lehetőség a járvány egy új világ számára
A járvány megmutatta a világnak, hogy milyen lenne egy zöldebb jövő, kevesebb légszennyezéssel, aktívabb vadvilággal – ezt vallják legalábbis a legzöldebb aktivisták, ökofasiszták világszerte (főleg nyugatabbra), és úgy tűnik, egyre többet fogjuk ezeket a véleményeket hallani. Néhányan közülük április 22-én, a Föld Napján kezdtek vélemény-ámokfutni az interneten, az új trendhez pedig már korábban is sok celeb csatlakozott, akik szintén úgy érzik, a vírus nem egy fenyegetés, nem egy krízis, hanem egy óriási lehetőség, amit maximálisan ki kell használni. A jelen probléma megoldásáról – ahogy a klímahisztériák általában – egyik sem beszél, ahogy a járvány eddigi áldozatai is jól láthatóan hidegen hagyják őket. Viszont a lényeg: éppen lehet látni a Himaláját. Kurz: Meg lehet szüntetni a határellenőrzéseket, ha folytatódik a kedvező tendencia
A határellenőrzéseket akkor lehet megszüntetni, ha Ausztriában és a szomszédos országokban folytatódik a kedvező tendencia, és alacsony marad a koronavírus-fertőzöttek száma – erről beszélt egyebek mellett Sebastian Kurz osztrák kancellár az OE24 rádiónak adott interjúban. Az országban a vírus miatt kezelés alatt állók száma jelentősen csökkent, jelenleg 2786 beteget tartanak nyilván. Merkel: Németországnak növelnie kell befizetéseit az EU költségvetésébe
Összeurópai léptékű gazdaságösztönző program szükséges a koronavírus-járvány ellensúlyozására, amelyet Németországnak azzal is támogatnia kell, hogy átmenetileg jelentősen növeli befizetéseit az Európai Unió (EU) költségvetésébe – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön, a szövetségi parlamentben (Bundestag), a délutáni EU-csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében. A polgárok korlátlan megfigyelését vezetheti be az EU és Franciaország
Orwell víziója lassan tényleg megvalósul, Franciaország ugyanis a világon az elsők között szólította fel a Szilícium-völgy tec-óriásait, hogy a vírus idejére függesszenek fel bizonyos fontos biztonsági beállításokat, hogy egységes európai egészégügyi megoldást tudjanak kitalálni. A franciák egy kontaktok lekövetésére szolgáló alkalmazást is kifejlesztettek, amit május 11-én mutatnak majd be, amikor az országban elkezdik feloldani a tilalmakat. Az emberjogi bajnokokat, az EU progresszív politikusait egyáltalán nem zavarja ez, még akkor sem, ha már maga a gondolat is aggályos a személyiségi jogok viszonylatában. Tízezreket semmiztek ki egy piramisjátékban, de Donald Tusk, a lengyelek Gyurcsány Ference nem tett semmit
Feledésbe merül lassan egy 2012-es pénzügyi csalássorozat, amelyben Donald Tusk és fia, Michał Tusk is nyakig benne voltak – írja a hirado.hu. Az ügy nagyjából húszezer lengyel állampolgár befektetését emésztette fel, és megközelítőleg hetvenmilliárd forintnyi kárt okozott az érintetteknek. A portál Michał Karnowskit, a Wpolityce.pl konzervatív lap szerkesztő-publicistáját kérdezte, aki szerint Tusk nem más, mint a lengyelek Gyurcsány Ference. Több mint ötven emberrel végeztek dzsihadisták Mozambik északi részén
Ötvenkét civilt mészárolt le egy dzsihadista milícia Mozambik északi részén, mert nem akartak a szélsőségesekhez csatlakozni - közölte Orlando Mudumane, a délkelet-afrikai ország rendőrségének szóvivője kedden. A holland legfelsőbb bíróság engedélyezte az eutanáziát a súlyos demenciában szenvedők számára is
A holland legfelsőbb bíróság kedden engedélyezte az eutanáziát a súlyos demenciában szenvedők számára is.A hágai testület keddi közleménye szerint a döntés értelmében az orvosok törvényesen segíthetik halálba a magasabb kognitív funkciók károsodásával élő betegeiket, amennyiben pácienseik azt előzőleg, még szellemi képességeik birtokában, írásban kérvényezték. Az afgán kormány újabb tálib foglyokat engedett szabadon
Az afgán kormánya újabb 71 tálib foglyot engedett szabadon - adta hírül kedden az afgán nemzetbiztonsági tanács, hozzátéve, hogy a rabok kiválasztásában szerepet játszott egészségi állapotuk, koruk és az, hogy mennyi letöltendő büntetésük volt még hátra. Különleges bináris feketelyuk-rendszer gravitációs hullámait észlelte a LIGO-Virgo detektorhálózat
Különleges bináris feketelyuk-rendszer gravitációs hullámait észlelte a LIGO-Virgo detektorhálózat. Ez az első olyan megfigyelt kettős feketelyuk-összeolvadás, ahol a két fekete lyuknak egymástól nagymértékben eltér a tömege. A vizsgált fekete lyukak tömege mintegy 8-szor és 30-szor nagyobb, mint a Napé. Rendkívüli videokonferenciát tart néhány OPEC ország
Rendkívüli videokonferenciát tart kedden néhány OPEC ország és szervezeten kívüli olajtermelő, de a legnagyobbak nem vesznek részt. Vádat emeltek a lesothói rendőrségi miniszter ellen
Vádat emeltek kedden a lesothói rendőrségi miniszter ellen, mert megsértette az új koronavírus-járvány miatt elrendelt alkohol tilalmat.