Pesti Srácok

Világugar

Szlovákia agyonhallgatja, hogy elmarasztalták a Beneš-dekrétumok máig tartó alkalmazása miatt (PS-interjú)

SMSusánszky Mátyás Világugar 2020 május 26.
Nemrégiben számolt be portálunk is arról a mérföldkőnek is nevezhető nemzetközi jelentőségű döntésről, amely révén nyilvánvalóvá vált egész Európa számára, hogy a Beneš-dekrétumokra való hivatkozással máig létezik vagyonelkobzás Szlovákiában. Vajon a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletének a jogi követezményeken túl lesz erkölcsi következménye is? Nem inog ilyenkor a bizalom Szlovákia elkötelezettségében az európai demokratikus elvek iránt? Vannak hasonló, még folyamatban lévő olyan ügyek Szlovákiában, amelyeknek szintén közük van a Beneš-dekrétumokhoz? Mi az üzenete, hogy ilyen komoly akarat állt amögött, hogy ebben az ügyben megalázó döntés szülessen és pont a Beneš-dekrétumok alapján? Mózes Szabolcsot, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatóját, a szlovákiai Magyar Közösségi Összefogás elnökét kérdeztük.

Felesleges futni, ha Trump kilő minket az űrbe – Dezse Balázs videóblogja

Dezse Balázs Világugar 2020 május 24.
Érdekelne, hogy miért megy valaki politikai pályára, ha nem hajlandó kérdésekre válaszolni, még arra sem méltatja az újságírót, hogy azt mondja: nem nyilatkozik. Mindegy, történtek még hasonlóan izgalmas dolgok a nagy víz túloldalán. Például liberális anyukák rúdtáncolgatnak meztelenül a kislányukkal, Donald Trump közben kifejtette az ellenzéki újságíróknak, hogy legszívesebben egy rakétára tenné és kilőné őket az űrbe. Amerikában egyébként brutálisan viselkedik az ellenzék, azért vegzálják a szomszédaikat, mert azok képesek elmenni dolgozni, sőt, akarnak is. De, ha már Gurmai Zitát említettük, arra is kitérünk, hogy miért utálják az amerikai feministák, ha a férfiak is igénybe veszik a futópályákat.

Brutális módon végzik ki a keresztényeket, megrázó adatokat közölt Azbej Tristan (+18!)

Jurák Kata Világugar 2020 május 24.
Százhét ártatlanul, pusztán a keresztény hite miatt meggyilkolt ember. Január óta az észak-nigériai Kaduna állam egyetlen körzetében ennyi áldozatot követelt az iszlám radikalizmus; a halottak mellett több tucatra tehető a sérültek és az elraboltak száma. A merényletek miatt mintegy 20 ezer ember menekült el az otthonából – írta Azbej Tristan államtitkár Facebook-oldalán.

Egymásra talált a kommunizmus és az iszlám fundamentalizmus az USA-val való izmozásban

Ambrózy Áron Világugar 2020 május 24.
Jelenleg öt, összesen 1,53 millió hordó benzint és alkilátot szállító iráni tartályhajó tart Venezuelába, a világ egyik legnagyobb olajkincsén üldögélve csődbe ment kommunista kísérlet kikötőibe. Venezuela bebizonyította, hogy a sivatagból is ki tud fogyni a homok, amint megpróbálják megvalósítani Marx nemes elméletét a gyakorlatban. Az elvtársi szállítmány mellé az amerikaiak felé intézett szóbeli fenyegetéseket rendelt a két latorállam kísérőhajóként.

Brüsszeli kettős mérce: a migránspolitika miatt a magyar járványkezelési modellt igen, a svédet nem kritizálják

Bokor Gábor Világugar 2020 május 23.
A koronavírus-járvány hatásait már az év legelején lehetett látni. Amikor a közép-kínai Vuhanban lévő, úgynevezett "wet marketről", azaz nedves piacról – ahol a feltételezések szerint denevérhúst lehetett fogyasztani, így jutott állatról emberre a koronavírus – elterjedt a világjárvány, szájtátva nézte mindenki, hogy a kínai vezetés milyen szigorú, korábban soha nem látott szigorító intézkedéseket vezetett be. Emlékezetes volt, amikor a több, mint tízmilliós metropoliszt teljesen lezárták, hátha így sikerül megfékezni a járványt. Ez nem sikerült, és már ekkor sejteni lehetett: ha elterjed a vírus, mindenhol hasonló lépések következhetnek be. Így történt Olaszországban és Spanyolországban is, ahol európai szinten a legtöbb halálos áldozatot követelte a járvány, és hasonló intézkedéseket vezetett be a magyar kormány is az emberi élet fontosságát szem előtt tartva. A svédek nem így tettek: ők teljesen másfajta, sokkal liberálisabb politikát folytattak ez ügyben – meg is lett az eredménye.

Az agyhalál újabb fokozata: rasszistának minősített vicces reklámja miatt kellett bocsánatot kérnie a Volkswagennek

Világugar 2020 május 22.
A németektől már megszokhattuk, hogy azért is elnézést kérnek, amihez semmi közük nincsen: legutóbb a világháború összes háborús bűnéért vállalták a felelősséget. Sajnos nem mentek elég messzire, hiszen ezzel a lendülettel érdemes lett volna az eredendő bűnért is elnézést kérni, mert vélhetően Éva torkossága és Ádám gyengesége is a germánok bűne. De így jár az, aki teljesen feladja önmagát. Ki-kibuggyan a fertelmes rasszizmus azért még most is, hiszen a legutóbb a Volkswagen készített egy 10 másodperces reklámot az új Golf népszerűsítésére, de belefutottak a pofonba. Az még rendben volt, hogy kell egy fekete is a reklámba, elvégre ilyen a multikulti, és persze az sem baj, hogy az a fekete volt az egyetlen szereplő, de történt egy megbocsáthatatlan baki is, hiszen egy fehér kéz terelgette a fekete szereplőt. Micsoda nácizmus, szinte kipattantak a földből az 1945 után kivégzett náci vezetők, olyan erős lett a kontent, amit a ravasz Adolf-hívő autógyáriak még pikánsan meg is fűszereztek. Agyhalál Nyugat-Európából.

Miért akar most Zelenszkij Orbánnal találkozni? – Újrafogalmazott valóság az ukrán-magyar diplomáciában

SMSusánszky Mátyás Világugar 2020 május 21.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy interjúban elismerte, hogy Orbán Viktor folyamatosan keresi a tárgyalás lehetőségét, emellett pedig azt is bejelentette: készen áll rendezni a két ország közös dolgait. Miközben az ukrán diplomácia újabb pálfordulásaként az elnök már nem Ukrajna bomlasztóiként emlegette a kárpátaljai magyarokat, szárnyra kapott az a hír is, hogy a határ menti Beregszászon laktanyát telepítve lényegében újra megjelölné területeit a keleti és nyugati irányba is üvöltő ukrán medve. Vajon mit kér Zelenszkij a tárgyalások során a kárpátaljai magyarok jogbiztonságáért cserébe? Elismeri-e a nyugati sajtó, hogy Magyarország kisebbségvédelmi küzdelme nem az orosz érdekek képviselete? És vajon mit üzent a katonák határra telepítésével az ukrán diplomácia? A témával kapcsolatban Tóth Norbert nemzetközi jogászt kérdeztük.

Már Európa is elismeri, hogy máig üldözik a felvidéki magyarságot a Beneš-dekrétumok alapján

SMSusánszky Mátyás Világugar 2020 május 20.
Mérföldkő a szlovák jogrend történetében, hogy először kimondták nemzetközi szinten is: a Beneš-dekrétumok alapján ma is kerül sor vagyonelkobzásokra Szlovákiában – derül ki abból a közleményből, amelyben arról tájékoztatnak, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Szlovákiát egy felvidéki magyar panaszossal szemben. Az ügy még 2009-ig nyúlik vissza, amelynek során a szlovák állam lényegében a Beneš-dekrétumok érvényességére való hivatkozással akarta elperelni a magyar sértett földtulajdonát, miközben Szlovákia hivatalos álláspontja szerint a dekrétumok csak a háborús bűnösök megbüntetésére szolgáltak, és mára lezárt ügynek tekinthető. Az LMP közleményében üdvözölte a döntést, hozzátéve: elfogadhatatlannak tartják, hogy a kollektív bűnösség elvét megalapozó jogfosztásokkal óriási hátrányok érik magyar honfitársainkat.

Iohannis, a nacionalista? - A románabbnál románabb szászt már a német sajtó is támadja

SMSusánszky Mátyás Világugar 2020 május 19.
Úgy tűnik nem úszta meg Klaus Iohannis, a legrománabb szász, hogy magyarellenes kijelentései miatt a külföldi sajtó elő ne vegye. A Frankfurter Allgemeine Zeitung véleménycikke szerint, a román elnök méltatlanná vált a rangos Károly-díj idei elnyerésére azzal, hogy az erdélyi magyarok elleni gyűlöletet felhasználva akart politikai tőkét kovácsolni a közelgő román választásokra. A cikk szerzője egyenesen azzal vádolja Iohannist, hogy a román elnök előre számolt azzal, a nacionalisták körében termékeny talajra találnak majd kijelentései, hiszen a román állam esetleges bukásának vízióját a szélsőségesek mindig Székelyföldtől eredeztetik. Mint megjegyzi, ezek után nem meglepő, hogy a román nacionalisták az interneten azonnal a "bozgorok", azaz a hontalannak csúfolt tősgyökeres erdélyi magyarok kiírtását követelték.

A hurrikánokról a rasszizmus tehet, miközben a nők nem mernek utcára menni az USA-ban – Dezse Balázs videóblogja

Dezse Balázs Világugar 2020 május 17.
A liberális elit és az őket vegzáló konzervatív vloggerek ezen a héten is kitettek magukért: az amerikai feministák betiltanák azt, hogy a nőkhöz lehessen szólni az utcán. Tomi Laheren kivételesen egyetért valamiben a liberális Miley Cyrus-szal, a Facebook megalkotta a cenzúra legfelsőbb bíróságát. Joe Biden pedig azt az Occasio-Cortezt jelölte ki a klímaügyek élére, aki szerint a hurrikánok által okozott károk oka a rasszizmus. Ezen a héten kolléganőmmel, Tisóczki Flórával beszéltük ki a legbizarabb dolgokat.

Törcsi Péter a PS-nek: Brüsszel a Soros-terv 2.0-át erőltetné ránk, amire hazánk nem vevő

PPestiSrácok.hu Világugar 2020 május 14.
Magyarországról vitáztak csütörtök reggel Brüsszelben. Az Európai Parlament haladó erői azért gyűltek össze, hogy a magyar kormány járványügyi intézkedései miatt állítsák pellengérre hazánkat. A megjelent mintegy 30 képviselő majdnem mindegyike egyetértett abban, hogy Orbán Viktor és a kormány diktatúrát épít. A brüsszeli vitával kapcsolatban az Alapjogért Központ vezető elemzőjét, Törcsi Pétert kérdeztük. Törcsi úgy véli, a járványhelyzet egy újabb indok hazánk zaklatására; ez nem más, mint a Soros-terv 2.0, ami azt jelenti, hogy örökké tartó hiteleket kellene felvenni az adott országoknak.

3,5 millió külföldi EU-állampolgár, köztük százezer magyar kért tartós brit letelepedési engedélyt

PPestiSrácok.hu Világugar 2020 május 14.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint meghaladta a 3,5 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz, és több, mint 3,1 millióan már megkapták a határidő nélküli tartózkodási jogosultságot. A magyarok közül eddig csaknem százezren kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.

A német közgazdászok is elkezdték tervezni a járvány utáni világot miután rájöttek, hogy a harmadik világba kiszervezett olcsó gyártásnál hasznosabb az ellátásbiztonság

Ambrózy Áron Világugar 2020 május 14.
Német közgazdászok a gazdaság fokozatos újraindítását részesítik előnyben a járványvédelmi korlátozások feloldásával. Emellett jelzik, hogy újra kell értékelni a globális beszállítói láncok szerepét, és a költséghatékonyság mellett nagyobb hangsúlyt kell helyezni az ellátási biztonság garantálására is.

A koncepciós perek hangulatát idézte a Magyarországról szóló vita az EP-ben

JAJuhári Andrea Világugar 2020 május 14.
Miközben Magyarország az emberéletek védelmére és a koronavírus okozta válság kezelésére koncentrál, az Európai Parlamentben ismét hazánkat cincálták koholt vádak alapján, úgy, hogy az igazságügyi miniszter fel sem szólalhatott. A balliberális képviselők hiénaként vetették magukat hazánkra, kötelezettségi eljárást és a támogatások megvonását szorgalmazva. Magyarországon folyamatosan ülésezik az Országgyűlés; ezt a tényt figyelmen kívül hagyták, amikor tomboló diktatúráról értekeztek. Többen azt állították, nálunk üldözik az ellenzéket, a civileket és az újságírókat is, de akadt olyan felszólaló is, aki a transzszexuálisok magyarországi elnyomása miatt aggodalmaskodott. Bár az EP ebben a vitában hazánknak nem osztott lapot, a magyarok nem tűrték szó nélkül mindezt. Deli Andor (Fidesz-KDNP) és Vincze Loránt (RMDSZ) képviselők a helyszínen, Varga Judit igazságügyi miniszter pedig a virtuális térben osztotta ki a Magyarországra támadó balliberálisokat.

Az Európai Parlament el akarja venni a Magyar Országgyűlés jogköreit!

BBBálint Botond Világugar 2020 május 14.
Mindet. A Magyarország elleni folyamatos politikai támadások célja az, hogy az európai közvéleményt és persze minket, magyarokat is hozzászoktassanak ahhoz, hogy nemzeti szuverenitásunk megszűnt, teljesen, a brüsszeli törvényeket kell ellentmondás nélkül elfogadnunk. Orbán Viktort is azért "hívta" meg az EP elnöke, hogy a színjáték során demonstrálhassa: Magyarország miniszterelnöke az EP alárendeltje, vazallusa.

Az Európai Parlament szerint a női robotok el vannak nyomva – A cél a gendersemleges mesterséges intelligencia

Dezse Balázs Világugar 2020 május 13.
Ha kételkednénk abban, hogy az Európai Parlament egy hasznos intézmény, akkor érdemes az igazságról meggyőződni, és megnézni a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság egy igen furcsa tanulmányát, amely arról szól, hogy mlyen szerepet töltenek be a nők a tudomány, a technológia és a digitális gazdaság területén, illetve hogyan gyakorol hatást a nemekre a mesterséges intelligencia. A vaskos dokumentum kifejti, hogy az ember által alkotott mesterséges robotok túlzottan ragaszkodnak a sztereotípiákhoz, ami annyit jelent, hogy a női robotok nőként viselkednek, a férfi robotok pedig férfiként. Ha ez a probléma nem őrölné már fel most rögtön a kedves olvasó idegeit, akkor érdemes feltenni az emberiség másik legfontosabb kérdését: hogyan érhető el, hogy minden nem képviseltesse magát a robotok világában mind vizuálisan, mind audiovizuálisan. Ismeretes: jelenleg a liberális világnézet szerint elég sok társadalmi nem létezik, bár tény, hogy ez igencsak felpörgetné számok tekintetében a robotgyártást.

Mire az Európai Parlament eldönti, hogy tetszik-e neki a magyar válságkezelés, vége lehet a járványnak

PPestiSrácok.hu Világugar 2020 május 13.
Az Európai Parlament soron következő online ülése előtti sajtótájékoztatón kiderült, hogy a Brüsszelben Magyarország ellen indított újabb boszorkányüldözés némileg elhúzódhat. Az ellenzék pártok és képviselőik hiába árasztják el közösségi oldalaikat, miszerint hazánk ellen a napokban újabb döntő rohamra indulna az Európai Parlament, a közeljövőben csupán – jobb dolguk nem lévén – vitázni fognak Magyarországról, a magyar jogállamiságról és az európai értékek érvényesüléséről a brüsszeli bürokraták. Döntés leghamarabb csupán június, júliusra várható, így könnyen lehet, hogy mire kimondaná az EP hazánkkal szemben a politikai ítéletet, már véget is ér a koronavírus-járvány.

Sargentini után Sassoli - Az EP baloldali elnöke Brüsszelbe hívta Orbán Viktort

Szarvas Szilveszter Világugar 2020 május 12.
A magyar jogállamiság miatt csütörtökre Brüsszelbe hívja Orbán Viktor miniszterelnököt az Európai Parlament baloldali elnöke, David Sassoli, aki a koronavírus miatti rendkívüli magyar jogrenden rugózik és, aki ma példátlanul megtiltotta Varga Judit igazságügyi miniszternek, hogy a csütörtöki vitában felszólalhasson. David Sassoli magyar kormányfőnek címzett levelében azt írja, hogy szerinte az állam- és kormányfői szintű részvétel a megfelelő egy ilyen vitán, ezért azt kérdezte a miniszterelnöktől, részt tud-e venni az ülésen. A levélben emlékeztet a vitán csak személyes részvételre van lehetőség.

Von der Leyen szerint már Németország sem szuverén állam többé!

BBBálint Botond Világugar 2020 május 11.
Az Európai Unió Bíróságának határozatai kötelezőek minden nemzeti bíróságra nézve - mondta az Európai Bizottság elnöke. Von der Leyen szerint tulajdonképpen az uniós jogrendszer tartalmazza a tagországok jogrendszereit, hiszen az Unió vezetői az Unió bíróságai segítségével értelmezik az Uniót megalapozó szerződéseket. És mindannyiunk őszinte meglepetésére úgy, hogy szerintük minden uniós hatáskör. Például uniós hatáskör az, hogy mi uniós hatáskör. Szép példája ez annak, hogy Isten nem mindig ad észt a hivatalhoz.

Strasbourg bizonyította, jogvédelem helyett politikai inkvizíciós testületként működik

SSSzalai Szilárd Világugar 2020 május 11.
Valami nagyon nincs rendben az uniós igazságszolgáltatással. A felismerés nem új, a PestiSrácok.hu számos alkalommal foglalkozott már az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) finoman szólva is meglepő ítéleteivel. A téma azonban továbbra is aktuális, hiszen a felhatalmazás nélküli uniós igazságügy hamarosan új szárnnyal, az Európai Ügyészséggel bővül, a magyar baloldal legnagyobb örömére. Pedig a már évtizedek óta működő EJEB tevékenységét sem sikerült még teljesen megnyugtató keretek közé szorítani, erre utal az imént említett Európai Ügyészség vezetőjének, Laura Codruţa Kövesinek a strasbourgi testület előtt folyó ügye, amelyben a testület saját mércéjéhez képest villámgyors ítéletet hozott, persze a román ügyésznő javára. Holott más ügyekben valahogy nem kapkodta el ennyire a döntéshozatalt a testület.

Vergődő kommunisták és divatból transzneműek – Dezse Balázs videó blogja

Dezse Balázs Világugar 2020 május 10.
Vergődnek az amerikai kommunisták, szerintük ugyanis már vannak olyan elfogadhatóak a halálozási arányok, hogy visszaengedhessék őket dolgozni. Ezért akár a Blaze riporterét is képesek megtámadni. Közben ismét egy apróságnak látszó, de valójában fontos ügyben nyert az USA-ban a liberális lobbi: a leghíresebb vajmárkának kellett megváltoztatnia a logóját, mert a hisztérikák nem tudták elfogadni, hogy egy indián lány van a dobozon. A vállaltan transznemű, de nőként valóban csinos Blaire White pedig ismét célkeresztbe vette az LGBTQ-közösséget, ezúttal azokat kritizálja, akik “divatból” lesznek transzneműek. Szarvas Szilveszterrel beszélgettünk többek között ezekről a dolgokról, de véleményt mondtunk a hazai politikai életről is.

Ifjabb Balsai István: Az, hogy éppen Németország megy szembe az Európai Unióval, a jövőre nézve is változásokat hozhat

DDDezse-Zelenka Dóra Világugar 2020 május 6.
A történelem során először fordult elő, hogy a nemzeti jog hivatalosan is felülkerekedett az európai jogon. Kedd délelőtt történt, hogy a német alkotmánybíróság olyan döntést hozott, amely nagy csorbát ejthet az Európai Unió legitimációján. Az EU egyik legmeghatározóbb tagállamának legmagasabb szintű bírósága ugyanis elutasította az EU legmagasabb szintű bíróságának döntését. A német alkotmánybíróság úgy találta, hogy az európai intézmények egyik döntése nyilvánvalóan túlterjeszkedett az európai kompetenciákon, ezért a döntést Németországra nézve hatálytalannak minősítette.

Lehet ez már a vég: az WHO-nál 0-4 éves gyerekeket tanítanának maszturbálni

Dezse Balázs Világugar 2020 május 4.
A vírus ellenére hazánkban elkezdődtek az érettségik. A fiatalok mifelénk "hagyományos" tárgyakat tanultak az iskolában (irodalom, matek, történelem, stb.), így ezekből kell vizsgát tenniük. Valószínűleg ez szúrhatja az Egészségügyi Világszervezet szemét, a szervezet ugyanis egy partnerével, az Egészségügyi Oktatási Szövetségi Központtal (Federal Centre fo Health Education) elhatározta, hogy egy kézikönyv formájában útmutatást ad a világ tanárainak és szülőinek azzal kapcsolatban, hogy nullától négy (!) éves korig hogyan kell(ene) tanítani a gyerekeknek a szexualitással kapcsolatos dolgokat, például a gendert vagy a maszturbálás örömét. Van persze terv az ennél idősebbek érzékenyítésére is, de az a bizonyos bicska itt nyílik csak ki igazán.

Szovjet himnusz és európai értékek – egy igazán furcsa majálisra bukkantunk (Dezse Balázs videó blogja)

Dezse Balázs Világugar 2020 május 3.
Egy kommunistának látszó szerveződésre bukkantunk Budakalászon, a furcsa majálisról azonban hamar kiderült, hogy csak a RAJT Mozgalom tagjai nem bírtak magukkal ismét. A különös rendezvényen sokat megtudtunk arról, hogyan látják a világot azok, akik minden rendszert (is) meg akartak dönteni, a szervezet tagjaival az álhírekről, Donald Trumpról, Kim Dzsong Un eltűnéséről beszélgettünk (aki közben előkerült), de az is kiderült, hogyan nevezik a belvárosi, harmincas, liberális nőket.