Pesti Srácok

Sajtóklub: Miért is gyászolunk november 4-én?

null

Bayer Zsolt és vendégei a Sajtóklubban személyes történetek segítségével idézték fel, mit jelenthetett november 4-e az 1956-ban harcoló pesti srácoknak, és arról is beszéltek, mit jelenthet ez a dátum a ma élőknek.

A PestiSrácok.hu főszerkesztője, Huth Gergely úgy fogalmazott: a gyász mellett elengedhetetlen, hogy a hősökről is szó essen, hiszen a főváros utcáin 1957 januárjában is dörögtek a fegyverek, a jelentős túlerőben lévő szovjet hadseregnek nem adták meg magukat a szabadságért küzdő magyar fiatalok.

– hangsúlyozta Huth Gergely. Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője pedig arról beszélt, hogy a pesti srácok egy reménytelen és aránytalan küzdelemben majdnem kétszázezer vörös katonával szemben küzdöttek.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Bencsik András. Kifejtette: irtózatos csapást mért Magyarországra a kommunista bosszúhadjárat, ami megtörte a nemzet gerincét. Szentesi Zöldi László a témával kapcsolatban elmesélte, hogy nagyapja az amnesztiáig bujkált 1956 után.

A teljes adást megnézhetik ide kattintva.

Forrás: Hír TV