Újabb gyűlölködő és lázító levelet írt a brüsszeli európai parlamenti képviselőknek Dobrev Klára, amelyben Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Várhelyi Olivér biztosjelölt ellen uszítja a külföldi politikusokat – tudta meg a PestiSrácok.hu. “Segítsen megállítani Orbán Viktort” – rimánkodik Gyurcsányé a portálunk által megszerzett levelében, amelyet Dobrev mellett Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ara-Kovács Attila DK-s EP-képviselők is aláírtak. “Nem hagyhatjuk. Amíg Orbán a miniszterelnök, Magyarországnak nem szabad átadni a bővítési és szomszédsági portfóliót az Európai Bizottságban, nem szabad megengedni, hogy aláássák az unió helyzetét” – uszítanak Dobrevék az EP-képviselőknek szétküldött levélben.
Gyurcsány Ferenc szélsőséges szektapártjának politikusai a dokumentumban Orbán Viktor Bakuban, a Türk Tanács VII. csúcstalálkozóján elmondott beszédéből kiragadott mondat félremagyarázásával hergelik a brüsszelitákat, amelyről azt hazudják, hogy Orbán Viktor keleti partnereinek “adja el” uniós befolyását. Ismert, a Türk Tanács októberi csúcstalálkozóján a magyar kormányfő azt mondta: Magyarország jelenleg azért harcol, hogy a hamarosan felálló új Európai Bizottságban a bővítés- és szomszédságpolitika portfólióját kapja.
Az esélyek nem rosszak, de ez egy éles csata. Ha sikerülne (…) megszerezni, akkor a keleti partnerség ügyében szoros együttműködésünk lesz Azerbajdzsánnal, és a tagsági tárgyalás ügyében pedig Törökországgal
– mondta, úgy fogalmazva: ha sikerül megszerezni ezt a portfóliót, akkor
örömmel állunk az önök rendelkezésére, hogy segítsük az önök törekvéseit
– fogalmazott Orbán Viktor Bakuban. Dobrev Kláráék levelükben riasztónak állítják be a miniszterelnök kijelentéseit.
Orbán egyrészt támogatást nyújtott Erdogan úrnak, másrészt nyíltan eladta állítólagos „befolyását” Brüsszelben a partnereinek. Ezzel súlyosan aláásta az EU külpolitikájának integritását, ezen túlmenően azt a benyomást keltette, hogy az Európai Bizottság valójában a közvetlen befolyása alatt áll
– olvasható a PestiSrácok.hu által Brüsszelből elkapott DK-s dokumentumban.
Sokan aggodalmuknak adtak hangot, amikor kiderült, az új Európai Bizottságban Orbán jelöltje kapná a bővítési és szomszédsági politika portfólióját, aki közeli szövetségese a világ autokrata vezetőinek, Oroszországnak és Törökországnak, egyértelmű, hogy Orbán bármikor kész aláásni az EU külpolitikáját, hogy az unió pénzén kétes ügyleteket kössön a külföldi autokratákkal
– áll Dobrev, Molnár, Rónai és Ara-Kovács levelében. Gyurcsányné egyértelműsíti: ezt nem hagyhatják a brüsszeli képviselők, és arra kérte őket, fontolják meg mindezeket és segítsék Orbán Viktor megállítását.
Nem ez az első eset – és feltehetően nem is az utolsó –, hogy Dobrevék gyűlölködő agitációs levélben lázítják az uniós politikusokat a magyar kormány és annak magyar jelöltjei ellen. Ahogy azt szeptember végén a PestiSrácok.hu megírta, Trócsányi László biztosjelölt brüsszeli elgáncsolása előtt Gyurcsányné és a DK-s EP-képviselők négyoldalas Trócsányi-sározó levélben követelték a baloldali, liberális és zöld EP-képviselőktől Trócsányi László leszavazását. Akkor az EP JURI-bizottsága négy pontban sorolta aggályait Trócsányi Lászlóval kapcsolatban, és mily meglepő, mind a 4 pont megtalálható és olvasható volt a DK feljelentő levelében; eszerint a szakbizottság kritika és kérdés, ellenvetés nélkül átvette a DK vádjait, és azokat használta fel Trócsányi László ellen.
Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Mészárovits Tamás
2019-11-08 at 19:35
Tamás Mészárovits
NEM ZÁRHATÓ KI, HOGY DOBREV ÉS A DK VÁLASZTÁSI CSALÁSOK ÉS VISSZAÉLÉSEK SEGÍTSÉGÉVEL JUTOTTAK BRÜSSZELBE. EZ NEMZETBIZTONSÁGI ÜGGYÉ VÁLT, MIVEL AZOK A DEMOKRATIKUSAN, 2/3-DAL MEGVÁLASZTOTT MINISZTERELNÖKÖT VESZIK SOKADSZOR, ÉS VÉLHETŐEN NEM UTOLJÁRA CÉLBA!
Az Utca Gondolkodó Magyar Embere
A Csöves
2019-11-08 at 19:51
Erdekes, hogy az oktoberi valasztasi csalasok kivizsgalasarol semmit sem hallani mostanaban. Soros altal penzelt külföldiek szavazatai, stb. Ügy tünik, mintha a kormany lassan de biztosan megagyazna az ellenzeknek.
gyozo2018
2019-11-08 at 21:43
Igen.
Polgár
2019-11-08 at 19:35
Ez egy gender???? Rémisztó, gyerekek elől elzárandó!
aladin
2019-11-08 at 19:33
Borzasztó ez a bolgár Gyurcsányné seggfej, vagyis Gyurcsány szoknyában, csipogva beszél, csip-csip-csip szinte sérti az embver fülét. Gusztustalan azzal a viaksz kinézetü fejével, mindég várja az ember, hogy mikor esik le a feje mert olyan természet ellenes.
Ilona
2019-11-08 at 19:12
A DK-ra, a Dobrev Klárára szavazók figyelmét fel kell hívni az alábbiakra és a hirdetményt kiplakátolni, hirdetni,beszélni róla ahol csak lehet, tv-ben, interneten….metrókban…… :
Gyurcsányné nem tartja, illetve nem tudja EU-s egyetlen kampány ígéretét sem betartani, mert az eleve halálra ítélt ötlet volt.
Igaz, ha ért valamit gyurcsányné a politikához, a gazdasághoz akkor már a kezdetek kezdetén tudnia kellett ezt és nem hazudozni a naiv kevésbé képzett embereknek. Tehát, vagy tudatosan hazudozott, vagy tudatlan volt. Egyik sem kedvező felállás.
1./Nem lehet sem az egységes európai bérezést, és nem lehet sem az egységes európai nyugdíjazást megteremteni, belátható időn belül megteremteni, mert az országok között hatalmas gazdasági eltérések vannak. Maximum a nagy eltéréseken lehet csökkenteni.
Ezt támasztják alá német politikusok és EU-s politikusok is.
2./ Európai Egyesült Államokról sem lehet szó, mert az USA esete az teljesen más. Ott nem voltak nemzetállamok. Ezért jöhetett létre az USA. Azt, hogy még csak fikciónak sem jó az Egyesült Európai Államok ezt még maga Jean-Claude Juncker is maga mondta.Így Gyurcsánynénak felesleges az egyesült európai államokért küzdeni mert nem valósítható meg. Szélmalomharc részéről semmi más, illetve valamit kell mondani az ATV-ben ennyi a lényeg belőle.
Összegezve tudatosítani kell a sok becsapott nyugdíjas azon naiv, hiszékeny, könnyen félrevezethető rétegét, akik hittek Gyurcsányné Dobrev Klára hamis szirén hangjának, hogy amit csalfán, hamiskásan úgy ígért, hogy maga sem hitte el abból az ígéretből értelemszerűen semmi sem lesz, mert ezek csak üres ígéretek voltak, a szavazatok kedvéért. EU-s képviselő lett akinek kampányígérete hazugságon az emberek becsapásán alapult. Dobrev csak ígér, de abból semmi sem lesz.
Poppy
2019-11-08 at 19:49
?
gyozo2018
2019-11-08 at 21:42
Nem érdekli őket.
Voszyenák ferenc
2019-11-08 at 19:08
Ugyyan olyan hazaáruló mint azanyja és a nagyapja
patriota
2019-11-08 at 18:26
Téged meg a hibbant párodat kéne megàllitani Gyülölködö gazemberek amit az orszàgunkal csinàltatok
Fàj hogy most sikerei vannak Magyarorszemàgnaj köszönet ORBÁN VIKTORNAK ÉS A MAGYAROKNAK
Nagy Lajos
2019-11-08 at 18:20
Eppen egy gyilkos- nepelnyomo es irto csalad tagja riogat- akik
eladtak az orszagot au oroszoknak -1945-1990 – , akik a magyar nep
nyomorgatasabol lettek milliardosok?!!
Költözzön vissza Bulgariaba ahol született vagy oda ahova alopott
milliardokat befektette es kamatoztatja.
hüfi
2019-11-08 at 20:24
Nem az oroszoknak adták el, hanem a szovjeteknek.
Nem győzöm hangoztatni, hogy nem lehet egyenlőséget tenni e két megnevezés közé!
Ha meg tudja szerezni, kérem olvassa el: Keresztes Hadjárat 1941.
Mekkelek
2019-11-08 at 18:05
Miért sminkeli magát ez a Dobrev Károly?
K
2019-11-08 at 18:21
Gondolom azért, mert valamit el akar takarni a sminkkel. Nem sok találgatni való van, ezért nem is említem. :))
Gáspár Anette
2019-11-08 at 21:41
Sipánka hangja az övéhez képest lágy, selymes alt.
K
2019-11-08 at 18:35
?
Konzulens
2019-11-08 at 18:00
És ez ellen mit tesz a FIDESZ? Elökelöen hallgat, mint eddig, mert mi olyan piszok erösek vagyunk, hogy ezt simán kibirjuk, es azt gondolja, hogy ezt a Jogi Bizottsag ballib tagjai ugysem hiszik (hihetik ) el. No egy nagy tévedés. Mint azt az elmult évek lepten nyomon igazolják, ezek a brüsszeli ballibek folyamatosan es örömel kézpénznek veszik, amit az ellenzékünk szetkürtöl, mert ez a feladatuk, a valoságról pedig fingjuk sincs, de nem is érdekli öket.
Ezert megfelelö informáciok terjesztésével mindent meg kell tenni, hogy legalább a képviselök nem egyertelmüen elkötelezett része számára hiteltelenné váljon a DK´s aknamunka, és a ennek támogatása lehetöleg minél többjük számára vállalhatatlanná váljon (igy pl.: kik is ezek valojában, mi a motiváciojuk, milyen konstruktiv alternativákat kinálnak es kináltak, mit várhat az EU ezektöl, stb.). Lehet, hogy ehhez személy szerint, egyenként is meg kell térdelni néhányat, de mi a fenének van titkosszolgálatunk. Földi urnak lenne talan erre nézve néhány nemhivatalos gyakorlati ötlete.
Talán van még egy pár olyan képviselö, akinek az orszaganak érdeke a magyarokkal fenntartando jo viszony, es akinek még van egy kis becsületérzése.
Benedek Károly
2019-11-08 at 21:40
“És ez ellen mit tesz a FIDESZ? Elökelöen hallgat, mint eddig, mert mi olyan piszok erösek vagyunk, hogy ezt simán kibirjuk, ”
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Horváth Margit
2019-11-08 at 17:54
Én még ennyire elvetemült “nőt” nem láttam !Semmi emberi érzés nincs magában ,ha magán múlna nem nagyon kegyelmezne ellenfeleinek!Milyen érzés ilyen gyűlölt hidegvérű nőnek lenni!….Nézzen tükörbe és jó figyelje arcvonását miden egyes ránc a képén a sátán figyelmeztetése mindent megtorol és megbünteti az ördögi “lelke”miatt !Orbán M.elnök úr , Isten tenyerén van és nélküle egy haja szála sem görbülhet,mert jó ember és az Isten kijelölte ennek az országnak a védelmére .Akármennyire gyűlöli nem árthat neki!Szégyellje magát és most csendesen eltűnhet/ha jót akar magának/ mert mindenkinek egyszer el kell számolni tetteivel és az öné nagyon súlyos…a böszme hazug ,tolvaj taknya-nyála egybefolyt ,szutykos mezítlábas,proli egyszerű ,fősulis más diplomáját lenyúló ,csúfsággal!De úgy látszik még annak az elefántorrú alkoholista ,pénzéhesnek sem kell mert,ha önre néz hányingere van!Inkább használja a disznó képű á ..cáját!Legalábbis közszájon ez forog!Isten legyen irgalmas magához!……
K
2019-11-08 at 18:09
Fletó-nak becézett Ferenc gondolom részben azért lett alkoholista, mert ezzel a nővel biztosan nem boldog.
Béla
2019-11-08 at 17:52
Épp ideje lenne hasonló levélben tájékoztatni az eus képviselőket, kinek a leszármazottja ez a Debill Kurva és ki a férje.
csakafidesz
2019-11-08 at 17:47
Segítsenek megfojtani ezt a nőt, mert én undorodok hozzáérni.
Ilona
2019-11-08 at 17:45
Hol vannak az EU-s FIDESZES képviselők miért csak az ellenséges Dobrevéket lehet hallani, akik az országot, Orbánt gyalázzák?
Miért nincs ezzel ellentétes tájékoztatás?
Miért nem kell ezt a hat fő hazaárulót igaz valójukban bemutatni az EU parlament tagjainak?
Miért nem cáfolnak a fideszesek, miért nem kérnek kiigazítást?
Miért hallgatnak, tűrnek el minden rágalmat, hazugságot ellenségeskedést?
Miért nem tájékoztatnak, vagy készítenek írásos tájékoztatót, videót pl. 2006 október 23-ól, a diktátor Gyurcsány parancsára történt népbe lövetéséről a FIDESZ emberei?Miért nem beszélnek a2010 előtti évekről, az ország csőd közeli állapotáról?
Miért nincs tájékoztatás a demokratikusan immáron háromszor 2/3-al megválasztott Orbán kormány 9 évéről az országépítésről, 800 000 munkahelyteremtésről…..?
Miért nem tudják, az EU parlamentben, hogy milyen villában laknak Gyurcsányék, kiktől kobozták el?
Miért nem beszélnek Dobrev Klára vérszomjas kommunista nagyapjáról, édesapjától, aki II. János Pált meg akarta gyilkolni?
Miért tűnik úgy, mintha a magyar ellenzék lenne többségben Brüsszelben és nem a Fidesz?
A FIDESZ-nek 15 tagja van Brüsszelben, a hazaárulóknak 6.
Akkor miért csak az ellenség ténykedéséről hallunk? Ők miért aktívabbak?
Mi az oka a vérszegény cáfolásoknak a Fidesz részéről??
Az ellenzék kártékony vírusként viselkedik, hát akkor a FIDESZ legyen erős antibiotikum a vírusokkal szemben, hatástalanítsa őket, míg nem késő.
SGI
2019-11-08 at 17:50
???
ValakiMiki
2019-11-08 at 23:18
Ilona – te mit teszel, hogy jobb legyen a helyzet? Vagy csak másoktól várod el, hogy cselekedjenek? Mondd el ahol tudod, tájékoztasd azokat akiket ismersz, menyj el tüntetni, tegyél valamit a helyzet javítása érdekében. Többet tehetsz, többet tehetünk mind gondolnánk.
Az elmult pár évben a proli/komcsi csőcselék is az utcán szerveződött és már fejutottak fölporgármesteri székig. Most mégjobban rá fognak kapcsolni, mert hozzáférést kaptak pénzcsapokhoz.
Hol vannak már a polgári körök?? Róluk miért nem hallani?
jani bácsi
2019-11-09 at 10:59
A tüntetés megszervezéséjez is pénz kell.Ha mégis sikerülne egyet megszervezni akkor azt gondolom,hogy a rendőrség velünk nem járna el olyan kesztyűs kézzel,mint ezekkel háborodottakkal.
Azonkívül ott vannak Brüsszelben,a magyar országházban olyan emberek akikre azért szavaztam,hogy képviseljenek,mellesleg nem kevés fizetésért.Most meg azt várod el,hogy végezzem el az ő munkájukat is.
Még valami,ha mi azt az eljárást követnénk mint az ellenzéki tüntetők,akkor valószínűleg a Fidesz lenne az első aki
elhatárolódik.Ők úgy akarnak az utcasarkon állni,hogy mellette szüzek maradjanak.
Nunaparte Bapóleon
2019-11-08 at 17:44
Ha az ember túl sokáig nézi ezt a banyát, hát könnyen lehet, hogy átmegy ‘trendi’-be előbb-utóbb…vagy marad marokmarcsánál.
Poppy
2019-11-08 at 17:47
?
Mehemed
2019-11-08 at 23:20
Viccelődj csak, közben meg kirúgják alólad a széket.
Kisné Kati
2019-11-08 at 17:43
Böszméné képéről le kellene takarítani a vakolatot és mindenki láthatná a valódi undorító énjét, ami mocskosabb a gyilkos nagyapjánál is.Annyira hatalmat akar magának, menjen Bulgáriába,ott rövid úton eltennék láb alól. Ez a nőnek nevezett fehérjehalmaz életfogytig tartó börtönt érdemelne a hazaárulásért és minimum megfosztást a magyar állampolgárságtól.És ez a mocsok akar 2022-ben miniszterelnök lenni?
SGI
2019-11-08 at 17:37
Továbbra sem értem azt, hogy hazánkban nincs semmiféle jogi körūlírása, egyértelmű meghatározása a HAZAÁRULÁS fogalmának, annak kimerítésének és büntetőjogi következményének???
K
2019-11-08 at 17:47
https://hu.wikipedia.org/wiki/Haza%C3%A1rul%C3%A1s
A hatályos magyar Büntető Törvénykönyvben
A 2012. évi C. törvény a hazaárulásról a 258. §-ban – a korábbi szabályozással lényegében azonos módon – a következőket rendeli:
Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.[10]
A büntetés tíz évtől tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a hazaárulást
a) súlyos hátrányt okozva
b) állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával
c) háború idején vagy
d) külföldi fegyveres erőnek behívásával vagy igénybevételével követik el.[11]
Aki hazaárulásra irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt egy évtől öt évig, háború idején két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.[12
SGI
2019-11-08 at 17:57
Ķöszönöm. Akkor már csak azt nem értem miért nem alkalmazzuk, mert már az előző ellenzéki EU tagok is bőven kimerítették a fent leírtakat.
K
2019-11-08 at 18:17
SGI-nek:
Maximálisan egyetértek, de nem én vagyok a jogalkalmazó, de sajnos Ön se.
A jogalkalmazókat kell megkérdezni, vagy ha nem tudnak válaszolni akkor törvényesen megszüntetni jogkörüket.
Az Országgyűlés is sokat tehet az újabb törvénypontosítással, és a jogalkalmazás elősegítésével.
Konzulens
2019-11-08 at 18:27
Mi a fenére várunk még ? Miert nem mer a kormány 9 eve hozzányulni a Dobrev klanhoz ? Mástól egy kis sikkasztásert vagy holmi illegális szoknya alatti settenkédésert is megvonják a mentelmi jogot. Vagy vegyük csak a hülye Demeter Marta ügyét. Megerdemli, amit kap, de az amit ö tett (vsz. felbujtásra), az piti ahhoz képest, amit Dobrev és Gyurcsány evek ota okoznak az ország és a magyar nép ellen. Tele vagyunk jogásszal, akik disztingvált felháborodással sorra adják a jogilag megtámadhatatlanul fogalmazott interjukat. Mért nem eröltetik meg magukat, hogy talaljanak egy jogi lehetöséget, hogyan lehetne kikapcsolni a hazaárulókat.
Miniszterelnökünk fennen hangoztatja, hogy mindent azért tesz, mert az a választók érdeke és ök erre megbizást adtak. Hát ennek a támadásnak az elháritására nincs felhatalmazása? Miert nem alkalmazzak a fenti törvényt? Talán ez nem a magyarok és az ország erdekeit védi? Ha ez nem eleg világos, akkor ezt világossá kell tenni. Népszavazást kell inditani, kik kell kényszeriteni a vedekezést. Szomoru, hogy ehhez kényszerre van szükség.
K
2019-11-08 at 18:45
Konzulens-nek
A magánéletemben én is azonosulok a FIDESZ-el, vagy a kormány döntéseivel, így engem is sért az ha a FIDESZT-t vagy a Kormányt sértik.
Nekem nincs hatalmam hogy védekezzek, csak érveim.
Zsolt
2019-11-08 at 17:30
Újra szükség van egy méltóságteljes, hatalmas békemenetre. Bayer, Bencsik: kérlek szervezzétek!
Nonvideor
2019-11-09 at 03:35
Isten ments!
Az egesz anarcholiberálnyilaskomcsi arra vár!
Idejárnak provokálni és jótanácsokkal ellátni.
Szó sem lehet békemenetről. Folyamatosan felvilágosítani, kampányolni kell, szüntelenül.
Ezek nem állnak le!
Ezerrel folytatják, sulykolják a hazugságaikat.
Iszlnyúan elszántak és sátáni módon sötétek.
Veiszer Nyalinda már ott tart, hogy HARÁCSony sosem állította, hogy csak kerékpárral fog közlekedni.
Zia
2019-11-08 at 17:16
Mekkora hányadék ez a nő! Már ha nő?
politikai koszfészek
2019-11-08 at 17:26
Ez egy (nem csak politikai) ribanc.
pipa
2019-11-09 at 08:58
Igen, nő a testtömege, már mint a kuffere, különben meg egy nyafogó női imitátor.
Gabi
2019-11-08 at 17:14
Csak azt nem értem,-ha már leveleket írogatunk-hogy a kormánypárt részéről nincs senki aki levelet írna az EP képviselőinek a gyurcsány-dobrev bűnöző páros és a bűnöző Vaszilev család üzleti – baráti kapcsolatáról!Ez a Vaszilev volt aki több milliárd forint értében fosztott ki egy bolgár bankot úgy , hogy a biztonságiakat lefizetve a pénzt bőröndökben vitték ki a bankból!Senkit nem érdekel ez a “zaftos”történet?!De a Vaszilev letartóztatása után semmit sem hallani erről az ügyről!Jó lenne ,ha az európai emberek értesülnének arról,hogy milyen kapcsolatot ápolt az alelnök asszony ezzel a bűnöző párossal!Talán a bolgár nyomozó hatóságot is érdekelné ez a kapcsolat!
Kovács Zsuzsa
2019-11-08 at 19:01
Igy igaz!!! Mért nem hallunk még a magyar sajtóban sem erről? És a tiltott pénzintézeti tevékenységről az altus-nál, amiért dobrev volt a felelős, és ami valszeg tiltott pártfinanszirozás v pénzmosás volt? És a leégett irodáról, ahol tiltott módon tárolták a dk pénzügyi dokumentumait? Ami visszavisz a kampánypénz-elszámoláshoz, ami nyilván nem ment volna. Ha csak ennyi lenne a rovásán, az is sok lenne. (És még ami soha nem került napvilágra!) Plusz apró elvtárs, plusz a jó édesanyja, plusz az elzabrált zsidó villa, plusz a jó édesapja, plusz a pápa elleni merénylet ügye, plusz ez a vaszilev sztori: LENNE MIT MEGÍRNI BŐVEN!!!
Attila
2019-11-08 at 17:12
Gyurcsótányné egérkefejét címlapra tenni már önmagában rettentő hatású.
Egyetlen (környező) ország sincsen megáldva ilyen tőről metszett nemzetellenes figurákkal és parazitákkal, mint mi. Ez egyszerűen elképzelhetetlen egy tót, egy “ukrán”, különösen egy oláh, egy rác, egy bunyevác, egy “szlovén” vagy egy osztrák számára. Nálunk nemzetellenes szocializmus dúlt, a környezetünkben pedig nemzeti szocializmus. Ma nálunk nemzetellenes balliberráltság van, míg a felsoroltaknál nemzeti balliberráltság. Igen, még az osztrák balliberráltaknál is, hiába emlegetnénk fel az országukat tönkretévő migráció támogatását évtizetek óta. De hallott már valaki arról, hogy az osztrák balliberráltak az osztrák nemzetet, népet gyaláznák, mocskolnák, hogy ellene zsigerileg, folyamatosanan uszító politikát folytatnának? Bármelyik országban is az ellen ágálnának, hogy az országuk befolyása emelkedjen, nőjön?
Egérkefej és alomtársainak történelmi jellemrajzát már sokan, sokszor megírták és ők maguk igazolják minden egyes nap a cselekedeteikkel, a megnyilatkozásaikkal. Csak azt adják, ami a lételemük.
montam
2019-11-08 at 17:09
nem tudom elkepzelni mennyi komunista libsi valaszto van meg koztunk,hat nem volt eleg 50 evig kerik a folytatast
Kovács Nóra
2019-11-08 at 17:08
Szégyen és gyalázat amit ez a hazaáruló némber csinál! Szerintem nem kéne beengedni többé Hazánkba.
tango47
2019-11-08 at 17:04
Én azt hiszem, hogy az EP-ben helyet foglaló és Orbánt nemigen kedvelő képviselőknek is feltűnhet egy idő után, hogy ennél a nőnél valami komoly probléma lehet, hogy ezeket a saját országa elleni akcióit eszelősként erőlteti.
Mária
2019-11-08 at 16:55
Vajon a kormány párti képviselők miért nem írnak egy levelet, amelyben leírják, hogy ki is ez a haza áruló?! Egyébként itt lenne az ideje annak, hogy az alaptörvényben szabályozza a parlament,az állampolgárság megvonásának okait és lehetőségét!! A parlament pedig alkosson erről törvényt!!Ha Európa több országában ez lehetséges, akkor nálunk miért nem??
Soproni Gyula
2019-11-08 at 17:35
Kedves Mária! Nagyon is igaza van!Sokkal szigorúbban kellene fellépni ezekkel a hazaárulókkal szemben!
Poppy
2019-11-08 at 16:53
Vöröslik a feje a dühtől, a gyűlölet izzik benne egész nap. Betegesen irigy, hogy neki semmi tekintélye nincs. A Soros halózat által a rá kiírt feladatért majd jól megjutalmazza. Nem fogja soha abba hagyni, de mi sem fogjuk hagyni hazánk eladásat. Már valójában kampányol 2022-re. Teggünk már mi is valamit, mert azt hiszik, hogy nyerők. Kell az erő fitogtatás, mert azt hiszik, hogy sokan vannak, pefig nem!
Sutike
2019-11-08 at 16:51
Gyűlölet-mamoruk teljesen meghulyitette őket. D. Klàrika “apró” agya összezsugorodott vadgesztenyeve…
K
2019-11-08 at 16:41
Az EU vezetőinek is meg kell tudnia hogy Gyurcsányné Dobrev Klára férje saját maga vallotta be hogy hazudtak ” regel, délben és este “, és ettől Gyurcsányné nem határolódott el, vagyis támogatta ezt.
Amit Orbán akar az az EU érdeke, az EU megmaradását és összetartozását mozdítja elő.A határvédelem: még a természet is úgy van megteremtve, hogy a sejteknek is van határa, sejtfala. A biológiai testnek a határa a bőr. stb.Mindennek van határa.
Az EU-nak is van határa, de a DK és Gyurcsányné meg akarja szüntetni az EU határát, és magát az Európai Uniót is meg akarják szüntetni.
Ezt kell az EU vezetőkkel megértetni a FIDESZ EU képviselőinek.
Gyurcsányné (Dobrev Klára) alkalmatlan az EU-ban betöltött posztjához, követelni kell annak megszüntetését, azonnal, minél hamarabb.
Tesorina
2019-11-08 at 16:38
Vajon mennyit fizet soros ennek a szemét hazaáruló banyának mindezért?
Karcsi bácsi.
2019-11-08 at 16:38
Mikor lép már fel határozottan a Kormány ezen hazaárulók ellen ? Már unom a béketűrésüket.
Fidesz képviselők miért nem írnak levelet a brüsszeli pipogyáknak ?
zsuzsi
2019-11-08 at 16:18
az európai bizottság Orbán befolyása alatt áll? és mi ezzel a problémája az öregasszonynak? uniós tagország vezetője, nyilván van beleszólása az uniós ügyekbe, ezzel elismerte, hogy Orbán mégsem egy kirekesztett politikus….másrészt kérdezzük már meg az öregasszonytól, hogy soros, mint egy amerikai üzletember befolyása az európai bizottságban mivel indokolható??? talán az usa is tagja az uniónak úgy mint Magyarország???
polizza
2019-11-10 at 10:14
És miért ne lehetne OV-nak a véleménye ismert az eu-s vezetők előtt. Csak elmondhatja ő is!
(mert hogy olyan befolyása lenne, ami eredményes is, az sajnos nem úgy néz ki, ahhoz az eu-s vezetők nagyobb része nem eléggé okos, intelligens, vagy máshonnan jött pénzért, más érdekek érdekében dolgozik )
Elvégre is nézzük meg, hogy Merkelen és Orbán Viktoron kívül hány olyan miniszterelnök van még a ott, akik ennyi ideje ott ülhetnek a körben és ha ott ülhet, van is joga kinyilvánítania a véleményét, akkor is, ha az eltér a más érdekű többségétől.
( Figyelem, muszáj már a teljes nevét mondani, írni, mert van másik Orbán is most már ott, igaz csak pár napja. Nehogy összekeverjék őket, mert igenycsak másmilyenek.
SGI
2019-11-08 at 16:18
Arról senki nem tud nyugat európában, hogy Szt. II. János Pál pápa elleni merénylet cinkosának egyik leszármazottja???!!! Még a Vatikánban sem fogadták!!!
Gáspár Anette
2019-11-08 at 21:40
Örülnek neki. Mit gondolsz, hogy lehetett belőle alelnök?
Egyívásúak azok ott, majdnem mind.
SGI
2019-11-08 at 21:53
Végül is van benne valami, mert mára már saját pápát is “választottak” maguknak…
Czmariann
2019-11-08 at 16:03
Hazaáruló! Börtönben a helyed!
Varga Zoltán János.
2019-11-08 at 16:02
Undotitó kommunista szuka fattya. fleto a férje egy bukott miniszter elnök. Aki az országot meg a magyar embereket tökre tette. Ezek mernek még dumálni. Ez a sunyi aljas embereket még nem hordott a világ a hátán.
Nonvideor
2019-11-08 at 15:57
Amúgy értem.
Mit cselekszik a kormány? Meghúzza magát?
Nonvideor
2019-11-08 at 15:56
Foskalap!
Amiről Orbán beszél, az a németek érdeke is.
polizza
2019-11-10 at 10:00
A németek érdeke, hogy M.o. telítődjön a törökökön keresztül beözönlő milliókkal és innen meneküljenek el a magyarok előlük a németekhez.
Javítani az europid-nem europid arányt, na meg hogy legyenek olyanok, akik dolgoznak, magukat eltartják a kapott, németekénél alacsonyabb fizetésből és adót is fizetnek.
A németeknek nagyon is jó – meg vagyok győződve, korábban is úgy akarták – ha M.o.-on válogatótábor van, amiből vihetik azokat, akiket mi már kitaníttattunk, kiderült normálisak, és átvételüktől azonnal munkára foghatók.
A beözönlők eltartása meg a mi terhünk, elvégre is miért nem őriztük a sch-i határt úgy, ahogy elő van írva a szerződésben.
Ja, és az átvettek közül is, ha valaki mégsem felel meg, azonnal ide visszaküldhető.
Vagyis most is odadobnak, odadobnának, mint fél évszázada. Nagyon ügyeskedni kell, hogy túléljünk. OV – úgy érzem – teszi legjobb tudása szerint.
Az Apró természetes pereputty és a szellemi utódok is, pedig azonnal odadobnának mindent az idegen érdekeknek megfelelően, nekik mindegy lenne, hogy milyen lakosságú, állapotú országot vezetnek, csak az ő személyes helyzetük és gazdagodásuk biztosított legyen. Ha veszélyessé válna a helyzetük a nekik járó kemény fegyveres védelem ellenére, majd elhúznak valahová a vagyonnal együtt, ahol nagyobb a biztonságuk. Nekik mindegy. Nekik – hogy volt valami feliraton? – ,,ahol szabad vagy, ott vagy otthon”?!
Mi meg sokan csak itt vagyunk itthon, szabadon, vagy rabságban, de csak ITT.
Nekünk ez a hazánk.
Átsferi
2019-11-08 at 15:50
Állítsák meg brüsszeli képviselőink ezt a Füles Gerébnét, de azonnal! D. Tomika, lesz szives kihallgatást kérni Ursula elnökasszonytól, és elmondani neki az Apró-Dobrev-Gyurcsány klán szörnyűséges dolgait! Iszonyat ez a némber! Még ő ugat, amikor alkoholista férjeura az egész bukott nómenklatúráját Budapest lerohanására vezényelte. És itt vannak mind, Karácsony összetojja magát, ha ez a szájbalógó heftijű , alkoholmámoros elmeháborodott rárittyent. Tessék följelenteni Gerébnét az illegálisan foglalkoztatott, törvénysértő “portugálja” miatt is! Ha semmit nem tesznek ott brüsszeli embereink ellene, csak leírják a látottakat, hallottakat, akkor haza lehet jönni, Hölgyeim, Uraim!
Soproni Gyula
2019-11-08 at 17:26
Átsferi! Nagyon is igaza van, mindjárt ott helyben kellene beszámólni arrol, hogy mi a helyzet ezekkel a balos képviselőkkel!
Benedek Károly
2019-11-08 at 21:38
Gyurcásány = Bauer!
Ő a főtanácsadó. Gyurcsány már elitta az agyát, nem dolgozik az már semmit, csak ott van mindenütt.
Ezt ne feledd.
Kinga
2019-11-09 at 06:23
Pontosítanám: őnagysága legálisan foglalkoztatta a portugált, az viszont igaz, hogy egyben a szabályokat kijátszva, oly annyira, hogy az egyenesen büntető jogi kategória. Ami viszont teljesen fölösleges volna: az a hölgyeket családi múltjának kiterjedése, mert a ballibsik akár még jobban mögé állnának. Hogy mi lenne, ami felrazhatná a brüsszeli bagázst, ha mondjuk Mussolini unokájának a szereplését vetné fel valaki a parlamenti sorokból. Bár ismerve a kommunizmus gaztetteiről kialakított nyugati véleményeket, kontraproduktiv lenne az egész. Ennek ellenére meg kell találni a módját, hogy ezt a féktelen “hajóágyú”-t megállítsuk. De minél előbb!
Kinga
2019-11-09 at 06:29
Helyesbítés: …az a hölgyemény családi múltjának kiteregetése.
Dodó
2019-11-16 at 11:06
Nemis értem miért ragaszkodunk mindenáron ehhez a biztosi poszthoz, amikor semmi esélyünk megkapni. Egyébként is, miután egy olyan kiváló felkészültségű embert is, mint a Trócsányi úr, meg tudott puccsolni a Dobrev és tsai nevű gyülekezet, miért kísérletezünk, minthogy Deutsch Tamást javasoltuk volna, akit csak az Isten tudja miért nem ellenezték a költségvetési bizottság élére, mint helyettest. Persze minden rosszban van valami jó is. Időben kiderül, hogy kiben mi lakozik. Arról nemis beszélve, hogy ha mégsem kapja meg a biztosunk ezt a pozíciót – mert, hogy a meccsnek még nincs vége -, még hálásak is lehetünk a sorsnak, hogy nem a mi vállunkra nehezedik az az iszonyatos nagy felelősség, ami többről szólna, mint a migránsok megállitása.
Beszédes
2019-11-08 at 15:49
Drága Klárika! Mint tudja, vagy csak elég ha sejti,isten nem ver bottal! Ön sem kerülheti el majd a számonkérést az árulása miatt. Hazája nincs, tehát nem lehet hazaáruló, az ilyenek nem képviselnek senkit , csak saját magukat! Szégyen, amit művel!
Poppy
2019-11-08 at 16:43
???
Hungaricus viator
2019-11-08 at 20:02
Csak az a tragédia, hogy ezek az EP választásokon 16 % ot szereztek, de az önkormányzati választásokon is a legerősebb ellenzéki (hazaáruló) pártnak bizonyult.1945 ben a KMP is 16 % al kezdte. Ha nem lehet megállitani ezeket,az orszagra a vègrmlás vár.
57
2019-11-08 at 15:47
Rohadék némber! K…anyád pi..ját
Contrabass
2019-11-08 at 15:46
Az a baj a bárcás leveleivel, hogy a hasonszőrű előembereknél nyitott fülekre talál és ezek hajlandóak úgy szavazni, ahogy ez a nyomorult akarja (és még többséget is jelenthetnek).
sorry
2019-11-08 at 15:44
Nem tudtam ki hiányzott a díszes társaságból. Hát füles klára. ö is szeretne belerúgni egyet az országba.
Nonvideor
2019-11-08 at 16:03
Ő bele is rúg.
K
2019-11-08 at 15:39
Erdogan még mindig elfogadhatóbb mint az aberrált liberális ” makronmerkel “.
Azt sem szabad elfelejteni hogy az EU vezetők (pl: egyik Junker) Marxszal vallanak azonos elveket, ás a kommunizmus alapja Marx ideológiája, illetve a kurdok kommunisták.
A kommunizmus jóval több ember gyilkolt meg mint a náci Hitler, így az Európai Unió aljasságához képes a török Erdogan olyan ártatlan mint egy ma született bárány.
Az EU kiírta magát az elfogadható humánus társadalmak köréből, aberált politikusaival együtt.
A kommunista kurdoktól szenvedő török Erdogaán mindenféleképpen támogatásra és segítségre érdemes.
Nonvideor
2019-11-08 at 16:02
Erdogan sem “elfogadható”, hanem üzleti partner, valamint katonai nagyhatalom, akivel szemben nem ugrálni, hanel politizálni kell.
Az viszont biztos, hogy ha ez a Gender Maki hatalmat kapna, mielőtt betörnének a barbárok, szétkapnák a maradék Magyarországot. A románok akár a Tiszáig, a Szlovákok Északon, a maradékot akár az osztrák kaparintaná meg. Ezek bármire képesek.
K
2019-11-08 at 16:21
Amit Orbán akar az az EU érdeke, az EU megmaradását és összetartozását mozdítja elő.A határvédelem: még a természet is úgy van megteremtve, hogy a sejteknek is van határa, sejtfala. A biológiai testnek a határa a bőr. stb.Mindennek van határa.
Az EU-nak is van határa, de a DK és Gyurcsányné meg akarja szüntetni az EU határát, és magát az Európai Uniót is.
Ezt kell az EU vezetőkkel megértetni a FIDESZ EU képviselőinek.
Gyurcsányné (Dobrev Klára) alkalmatlan az EU-ban betöltött posztjához, követelni kell annak megszüntetését, azonnal, minél hamarabb.
Poppy
2019-11-08 at 16:42
???
Benedek Károly
2019-11-08 at 20:19
K!
Sorosnak nem érdeke, hogy az EU hosszú távon megmaradjon. Amint kellő mennyiségű barbárt telepített be, szétveri az egészet.
Viszont amit HARÁCSony HERE, aki láthatóan Gyurcsány 2., nyilatkozott, miszerint a V4-ek fővárosait összefogná, es mint városállamokat működtetné, az sokkal többet jelent, üzen, mint ami eddig szivárgott innen-onnan.
Ha a fővárosokat betelepítik, akkor a kőzigazgatásba is 100% és évtizedekre olyan importpolitikus ágensek kerülnek, akik az egész országra meghatározóan ásnak alá mindent.
Minden útvonal Budapestre vezet valós, kulturális, kőzigazgatási és átvitt értelemben is.
Öcsi a Punk
2019-11-08 at 22:15
Kedves K!
Ne haragudj, de, a véleményed hagy némi kívánni valót maga után!
Hol is kezdjem?
A kurdok az egyetlen demokráciára alkalmas nép a közel keleten, ami nem csoda, hiszen ők nem arabok, hanem Indoeurópaiak, és a legközelebbi rokonaink. A kommunizmussal való szimpatizálás pedig mást jelent arrafelé mint itt (Nézz utána, ha nem hiszed!). Ráadásul ők sem mind kommunisták, és akkor enyhén fogalmaztam.
Erdogan viszont egy aljas, szélsőséges muzulmán, népirtó, aki még az Iszlám Államot is támogatta, és akit a CIA juttatott hatalomra, és erősített meg egy elfuserált puccsal.
Az Iszlám Állam legkeményebb és legönfeláldozóbb ellenfelei pedig a Kurdok voltak, akiket most undorító, és aljas módon hagyott cserben az USA, és dobott oda egy igazi diktátornak. És ez ellen Orbán sem tiltakozott, sőt most az árulását a Kurdok kommunistázásával és lejáratásával próbálja elkendőzni, ami undorító és nevetséges. De ami még nevetségesebb, hogy van egy két olyan jobboldali, vagy inkább csak Orbán fanatikus, aki ezt a szart megkajálja.
Mondom ezt úgy, hogy szerintem ma Magyarországon józan ítélőképességgel sajnos nem igen lehet másra szavazni, mint a Fideszre.
A dolgok nem mindig egyszerűen feketék és fehérek…
Netta
2019-11-09 at 03:21
Most azok:
1. Mindketten NATO ország vagyunk.
2. Köteleztek minket haderő fejlesztésre.
3. Gáz ügyben is komoly érdekeink vannak.
4. Egyéb kereskedelmi ügyben is.
5. Törökországban 3,5 millió barbár vagy oda megy, vagy erre indul.
De akkor az Isten sem irgalmaz nekünk.
A többi ideológiai szempont.
Amúgy oda is visszük a támogatást.
Mlndj jobbat!
De lehetőleg ne azt, hogy lépjünk ki a NATO-ból, meg az EU-ból, mert akkor azt is jelöld ki egyúttal, hogy miután felcsavartuk a Kárpát-medencét, melyik bolygóra költözzünk.
K
2019-11-09 at 10:16
A kommunizmus jóval több ember gyilkolt meg mint a náci Hitler, így a Marxizmussal és kommunizmussal szimpatizáló Európai Unió aljasságához képes a török Erdogan olyan ártatlan mint egy ma született bárány.
hivő
2019-11-09 at 17:16
Ami a törököknél,közel keleten, történik azt
csak egy diktátor tudja kontrollálni.
Ha szeretjük Erdogánt ha nem , nekünk
az a jo ha Ő az elnök.De ki tudja meddig.
Az USA arrol hires hogy röviden lecseréli
hasznavehetetlenné vált diktátorait.Hogy melyik
kis népcsoport kap saját országot azt nem Europa,főleg
nem mi döntjük el.
Simics Ildikó
2019-11-09 at 19:04
Egyetértek!
Netta
2019-11-09 at 03:14
“illetve a kurdok kommunisták.”
Ez micsoda baromság!
Rengetek keresztény van köztük.
K
2019-11-09 at 10:19
A kurodok kommunista terroristák.
A kommunizmus jóval több ember gyilkolt meg mint a náci Hitler, így a Marxizmussal és kommunizmussal szimpatizáló Európai Unió aljasságához képes a török Erdogan olyan ártatlan mint egy ma született bárány.
A kommunista kurdoktól szenvedő török Erdogaán mindenféleképpen támogatásra és segítségre érdemes.
Öcsi a Punk
2019-11-09 at 18:37
Valamit félre olvasott kedves Netta, hiszen én is pont azt írtam, hogy baromság a kurdokat egyöntetűen kommunistaként elkönyvelni. Sőt ítélkezni felettük, ezzel az ürüggyel, egyenesen aljasság.
Ami pedig a többi, főleg gazdasági érvét illeti, amik Ön szerint feketék és fehérek, nem hiszem, hogy ilyen szárazon lehet őket értelmezni, egy nép kiirtására vonatkozóan. Főleg, ha arra gondolunk, hogy a NATO elvileg a nemzetközi béketeremtés nevében jött létre. De azt sem értem, hogy amikor az ISIS-t kellett legyőzni, akkor még számítottak a kurdok mint emberek? Sőt a legfőbb szövetségeseik voltak a NATO-nak… De kíváncsi lennék, ha teszem azt holnap bejönnének a románok, és falhoz állítanák a családjával együtt, akkor is természetesnek tartaná, hogy senkit sem érdekel, mivel a románok fontosabb szövetségesei a NATO-nak, lévén Oroszország szomszédai? Egyébként pedig attól hogy tagjai vagyunk a NATO-nak, és az EU-nak még nem kell szó nélkül mindenben egyet értenünk velük! Sőt, akár el is ítélhetjük bizonyos lépéseiket, anélkül, hogy másik bolygóra kéne költöznünk… Például, ha az egyik szövetségesüket cserben hagyják, és odadobják egy vallási fanatikus diktátornak, aki lemészárolja őket. És azt sem hiszem, hogy az egész EU-nak úgy kell táncolnia, ahogy Erdogán fütyül! 3 millió menekült ide vagy oda, Erdogán még nem a világ ura!
Ghandi
2019-11-08 at 15:39
Gyurcsányné és párja még tetűnek is alkalmatlan!
Kétes
2019-11-08 at 15:36
Követelem, hogy fizessenek méltó kárpótlást azoknak, akik az Apró-Gyurcsány klán által jelenleg bitorolt villa eredeti tulajdonosainak a jogutódjai!
SGI
2019-11-08 at 16:15
Arról senki nem tud nyugat európában, hogy Szt. II. János Pál pápa elleni merénylet egyik leszármazottja???!!!
Tesorina
2019-11-08 at 16:36
Nem is engedték be a Vatikánba, mikor a paprikajancsi ott járt. Utána persze egy ordenárl hazugsággal ordtották tele a ballib sajtót.
polizza
2019-11-08 at 20:01
Biztos, hogy nem azért vannak csendben, mert megkapták azt a kártérítést már valamikor az állam – azaz mindnyájunk – pénzéből?
Benedek Károly
2019-11-08 at 20:22
Lemondtak róla. Valahol olvastam, amikor kirobbant, hogy ezek zsidóktól lopott villàban élnek , hogy megkérdezték az utódokat és ők nem tartottak rá igényt.
hüfi
2019-11-08 at 20:35
Tulajdonképpen nem történt lopás, a hittársak csupán az egyik zsebből a másik zsebbe tették a szajrét.
Lényeg, hogy “házon” belül maradjon a megszerzett vagyon.
apro_marosan_petergabor
2019-11-08 at 22:55
Sajnálatos,
hogy ennyire tájékozatlanok vagytok. Az 56-os megtorló kommunista Apró (nagyapa) az AVH-tól kapta a villát, amelyet a zsidó eredeti tulajdonosoktól rekviráltak…
A villát később a rendszerváltás után – mivel elmaradt a reprivatizáció – immár a beházasodó Gyurcsány kezelte tovább, illetve kapta meg az önkormányzattól immár tulajdonba a család – lizing – vissz lizing formájában rendbehozatta az állammal és még keresett is rajta -jé, abban az Időben volt ott Horváth Csaba SZDSZ-es pogármester…
Az, hogy megkérdezték az eredeti tulajdonosokat – az szimpla hazúgság.
Sok ávós és kommunista nyúlt le a Rózsadombon villákat – a kommunista egyenlőség ideológiának a keretében…
Logikus
2019-11-08 at 15:34
Miért nem lehet börtönbe zárni ezt a matrónát?
nene
2019-11-08 at 17:30
Kedves Logikus!
Ez a fehérje halmaz nem matróna -ez dicséret lenne a számára-, hanem egy utolsó utáni Q.rva
Janos Szabo
2019-11-08 at 15:34
100/100
api01
2019-11-08 at 15:23
Egyre nagyobb az egó ennél a lóképű hazaárulónál. Mégis mit képzel ez a kártékony hazátlan némber ?
Hiába, nagy a verseny a dk és a momentum között a legalja címért …
JÓSKA
2019-11-08 at 18:41
Ferenc,Ferenc!Tele vagy lóvéval,milliárdos vagy,ez a szegény asszon,meg mind egy sárkány.
Királytigris
2019-11-08 at 22:36
Nem Ferié a dohány, hanem az asszonyé.
Királytigris
2019-11-08 at 22:38
Nem hazaáruló ez a nőstény disznó, mert ennek nem Magyarország a hazája.
Azok a hazaárulók, akik megszavazták…. Bár itt is kétségeim vannak, és ez a tragédia!
aladin
2019-11-08 at 15:21
Gyurcsányné te csak egyet csinálhatsz, hogy tédenálva leszophatod Sorost. Hogy magyar gyülölö vagy, uztánna meg elmehetsz a francba brüsszelbe.
Netta
2019-11-09 at 02:24
Gyurcsány kijelentette, hogy Trianont megérdemeltük, a határon túl nem élnek magyarok, es semmi közük a magyarországi politikához.
Ehhez képest a DK(szadesz) ifjúsági tagozata, a Mlmentum szorgalmasan járja a rabló államokat, s a magyar pártok ellen uszítva a sovén pártoknak kampányol.
api01
2019-11-08 at 15:20
Judit Judit hozzászólónk : maga egy idióta
Maár Zoltán
2019-11-08 at 15:49
api01 egyetértünk.Csatlakozom. Nevéből ítélve dupla-hülye.
Kocsis Istvánné
2019-11-08 at 15:20
Valaki tegye már helyre ezt az elmebeteget a vörös drót lóg ki a fejéből
czozár m
2019-11-08 at 19:02
Hiába az utodok sem tudnak megváltozni! Apró ivadék,pont olyan aljas mint rokonai voltak.
Azon kellene elgondolkozni, hogy mégis kijuttatták az EU parlamentbe. Sajnos nem tanulunk saját hibáinkból.A kommunisták itt vannak még közöttünk.
ValakiMiki
2019-11-08 at 23:24
Valaki??
Te mit teszel, hogy jobb legyen a helyzet? Vagy csak másoktól várod el, hogy cselekedjenek? Mondd el ahol tudod, tájékoztasd azokat akiket ismersz, menyj el tüntetni, tegyél valamit a helyzet javítása érdekében. Többet tehetsz, többet tehetünk mind gondolnánk.
Az elmult pár évben a proli/komcsi csőcselék is az utcán szerveződött és már fejutottak fölporgármesteri székig. Most mégjobban rá fognak kapcsolni, mert hozzáférést kaptak pénzcsapokhoz.
Hol vannak már a polgári körök?? Róluk miért nem hallani?
Dániel Irén Viola
2019-11-09 at 00:02
Megmondom előre hogy a Dobrevet a saját szláv azerbajdzsanijai fogják megtanítani kesztyübe dudálni mert beleköpött a levesükbe. Nem sok vizet fog nemsokára zavarni megkapja szlav modra ami neki és a többi hazaárulónak jár. Még az EU-ban sem tisztelik a hazaárulókat a románok lebozgorozzák mint Schwarz fekete andrást ès a lotyóját a cseh katalint akire Erdélyben minden román azt mondja hogy nem kell nekik a támogatása egy ilyentől aki”bozgor imputit tradator de neam si tara”.
Netta
2019-11-09 at 02:20
Fordítad le, Irén!
Helga
2019-11-09 at 05:44
A Polgári körök miután kiüresedtek, s átmentek tingli-tangli szerepkörbe, ezzel elvesztették eredeti szerepüket, s lassan felbomlottak. Erodálásukat segitette még az is, hogy a ballibsi oldalon is létrejöttek hasonló szerveződések, szintúgy Polgári körök elnevezéssel. Csakhogy ők ezt követően ezeket a csoportokat magasabb szintre emelték, s ún. “szabadegyetem” címszó alatt szervezettebben tartanak egyben mind a mai napig. Közben létrehozták az Országos Nyugdíjas Parlamentet, majd a Nyugdíjas Parlamentek Országos Szövetségét, miután létrejöttek az ONyP helyi szervezetei, és szinte behállózták az egész országot. Szépen suttyomban, hogy szinte észre sem vettük. A mi oldalunkon pedig van egy ún. “Idősügyi tanács”, mely évente egyszer vagy kétszer ül össze, tagjairól nem tudva semmit. Miért?
Janos Szabo
2019-11-08 at 15:09
Tehén is tud követelőzni ?
GondolkozzMa
2019-11-08 at 23:21
Janos Szabo is tud tűrni?