Szabó Tímea megsértődött, amiért kormánypárti képviselők nem játszottak vele Karácsony-mentegetőst a népjóléti bizottság ülésén
A Fidesz és a KDNP képviselői bojkottálták az operatív törzs meghallgatását a koronavírus-járványhelyzettel összefüggésben az Országgyűlés népjóléti bizottságának szerdai ülésén – mondta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A képviselőnő ezúttal azért haragudott meg a kormánypártokra, mert azok nem asszisztáltak ahhoz, hogy a kitalációit számonkérje az operatív törzsön. Gyurcsány Ferenc a teljhatalom befejezésére szólította fel a valakiket, mert neki most már elege van
Helyezzék hatályon kívül az orbáni felhatalmazási törvényt! Most! – szólított fel valakit (vagy valakiket) a Facebookon csupa nagybetűvel Gyurcsány Ferenc, hogy a valaki (vagy a valakik) vessen (vagy vessenek) véget a veszélyhelyzetnek. Pikó András tovább harcolna Kocsis Mátéval, csak pillanatnyilag kifogyott a valóságból, pisztácia pedig sosem volt
Pikó Andrást, a Klubrádió egyik legkeményebb hangú propagandistáját valamilyen megmagyarázhatatlan késztetésre hallgatva polgármesterré választották a VIII. kerület lakói. Pikó azóta kormányellenes kommunikációs harcálláspontként működteti Józsefvárost, legfőbb tevékenysége pedig a Fidesz frakcióvezetőjével folytatott csatározás.
A német közgazdászok is elkezdték tervezni a járvány utáni világot miután rájöttek, hogy a harmadik világba kiszervezett olcsó gyártásnál hasznosabb az ellátásbiztonság
Német közgazdászok a gazdaság fokozatos újraindítását részesítik előnyben a járványvédelmi korlátozások feloldásával. Emellett jelzik, hogy újra kell értékelni a globális beszállítói láncok szerepét, és a költséghatékonyság mellett nagyobb hangsúlyt kell helyezni az ellátási biztonság garantálására is. Karácsony a tehetetlen őrület határán tombol, toporzékol, nyafog és vádaskodik, pedig magára hozta a bajt
A szakma egy fideszes trükk – jelentették ki a budapesti bolsevikok, és azóta üldözik a saját létezésük értelmét a virtuális mókuskerékben. Nézzük csak ezeket az operatív törzseket, amiből Karácsony – gyermeki lelkének minden őszinteségével – is akart egy sajátot! Könnyű összehasonlítani a két testületet, már csak a névhasonlóság miatt is. A kormány által létrehozott operatív törzsbe járványügyben járatos orvosok, matematikusok, statisztikusok és rendvédelmi szakemberek kerültek, míg a Budapesti Operatív Törzset (csupa nagybetű!), amit kvázi ellenkormánynak szántak, kizárólag politikusokkal és bizalmi emberekkel töltötték fel, akik nyilván mindenhez is értenek – például kiválóan posztolgatnak a közösségi médiába –, de a járványkezeléshez kivételesen nem. Most ez a teli csüddel megrúgott pöttyös pattant vissza a tűzfalról Karácsony Gergely nózijára, aki emiatt kétségbeesetten rója az őt támogató, szeretgető szerkesztőségeket, ahol könnyek között fejtegeti a független és objektív újságíróknak, hogy ő csak egy ártatlan áldozat, akit ok nélkül bántanak a nagyok. Pedig ő csak jót akar, mert egy jó ember. Hogyan készül a fake news? – A semmiből születnek feketéket nyomorgató neonácik a haladó médiában
Bajba kerülhetnek azok a polgármesterek, akik a járványt kihasználva nekiálltak a haverjaik zsebét tömni
Halkan és aprót pukkant a hír: Budapest Főváros Kormányhivatala törvényességi felügyeleti eljárás keretében megvizsgálta és jogszerűtlennek találta a Niedermüller Péter (aki jelenleg egy személyben a VII. kerület polgármestere és képviselő-testülete), valamint Czeglédy Csaba, politikus és Gyurcsány-ismerős között kötött szerződést. A kormányhivatal megállapította – miután az önkormányzat jegyzője szíveskedett elhessegetni a szerződés tartalma körül ködgéppel keltett sűrű homályt –, hogy Czeglédy megbízása általános feladatokra vonatkozik, túlmutat a veszélyhelyzeten, így a szerződéséről továbbra is csak az illetékes bizottság dönthetett volna, nem pedig Niedermüller Péter statáriális jelleggel. A kormányhivatal eljárása után felmerült a kérdés: vajon csak Czeglédy tolta túl a bringát, vagy a többi polgármester is követheti nemsokára Niedermüller fecskét, és a polgármesterek kénytelenek lesznek anélkül kitelelni a járványt, hogy nem szerződnek haverjaikkal és párttársaikkal?
A Momentum erőteljesen eltartotta a kisujját Gajda kinevezése miatt
A Budapestet irányító koalícióban a lelkiismeret szerepét eljátszó ifjúsági szervezet Czeglédy szerződéseihez hasonló módon (és várhatóan hasonló eredményességgel) kezdett tiltakozni Gajda kinevezése ellen: telesírták a közösségi médiát. A felnőttek még nem reagáltak. Tovább gyülekeznek a kommunista és szadeszos múmiák a budapesti közpénzek körül – Bánó, a feketeöves hírmanipulátor is sarzsit kap a Fővárostól
Bánó Andrást, a Göncz Árpád kifütyüléséhez már ott sem lévő, korábban letartoztatott nácikat hamisító egykori tévést a Budapesti Városüzemeltetési Holding felügyelőbizottsági tagjának nevezte Karácsony Gergely. Karácsony Gergely járvány idején is megadja magának a tiszteletet
Úriemberek háború és veszélyhelyzet idején is adnak a formaságokra. Karácsony Gergely le se tudná tagadni, hogy volt gyerekszobája, hiába gyakorolja egyszemélyben a Fővárosi Közgyűlés hatásköreit, ahogy kell, a lovagiasság szabályait betartva kérte fel magát a szerződés aláírására. A városháza kitart amellett, hogy Gál J. Zoltán titkárnői feladatokat látott el, ezért került a neve szerzőként Skultéti levelébe
Csoda történt: válaszolt a tegnapi megkeresésünkre a Főpolgármesteri Hivatal. És ez még csak az első csoda. De haladjunk sorjában! Tegnap az ügyben érdeklődtünk a hivatalnál, milyen pozícióban látja el Gál J. Zoltán Karácsony Gergely mellett a budapesti intézmények vezetőinek nevében folytatott levelezés embert próbáló feladatát. Pompás választ kaptunk. Jakab Péter ma is megpróbált gyurcsányabb lenni Gyurcsánynál
A határon túli magyarok elleni izgatás legprofibb szakembere a saját nép ellen fillérféltő soviniszta kampány folytató Gyurcsány, ennek ellenére az ellenzéki láthatósági verseny futottak még képviselői folyamatosan ezen a pályán próbálják előzni a volt miniszterelnököt. Kísértet járja be Európát, a Szovjet Tudományos Akadémia kísértete
2020-ra el(vissza)jutottunk oda, hogy egy olyan, elvileg ideológiamentes szakterületnek, mint az archeológia, is bizonyítani kell, hogy nem burzsoá tudomány. Az archeológia művelői, hogy megfeleljenek ezen elvárásnak, és ezen elvárásnak megfelelve pályázati pénzekhez juthassanak Európában, elővették Marx asztal- és szerzőtársának, Engelsnek A család, a magántulajdon és az állam eredete című munkáját, mert az abban szereplő bődületes marhaságok ma éppen úgy kötelező érvényűek, mint Liszenko uralgása idején. Kispesten a stadion és a lélegeztetőgép nem zárják ki egymást
Sikerrel zárult a Kispest Honvéd jótékonysági kezdeményezése. Az Etesd a dokit! adománygyűjtő akció keretében arra kérték a szurkolókat, hogy a meccsjegy árával támogassák a Szent László Kórházat. A kezdeményezéshez csatlakoztak olyan, a klubhoz közel álló személyiségek, mint Holender Filip saját nevelésű válogatott labdarúgó, illetve a legtehetősebb drukker hírében álló, amúgy orvostechnikai műszerekkel foglalkozó vállalkozó, Wieszt Attila is, és ennek köszönhetően sikerült beszerezni egy lélegeztetőgépet, amit csütörtökön át is adtak a kórháznak. Karácsony embere a Facebookon rótta meg Fürjes Balázst, mert szerinte túl sokat twitterezik az államtitkár
Budapest új vezetése tényleg kimaxolja a közösségi médiás jelenlétbe ágyazott semmittevést, majd a semmittevést palástoló vádaskodást. Kerpel-Fronius Gábor, aki a Momentum Mozgalom nevű tinipárt egyik felnőttjeként kiügyeskedett magának egy főpolgármester-helyettesi posztot, Fürjes Balázst, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárt vádolja azzal, hogy a járvány elleni védekezés támogatása helyett állandóan a Twitteren lóg. Románia soviniszta masinisztát játszik járvány idején (is) a magyar közösséggel
Nem hatotta meg a románokat az Európa Tanács felszólítása, amely arra próbálja rábírni a tagállamokat, hogy a koronavírussal kapcsolatos információkat a kisebbségi és regionális nyelveken is tegyék elérhetővé. A 100 éves Románia járvány alatt sem képes visszavenni primitív sovinizmusából: himnuszt játszanak a székely falvakban és kizárólag románul igazgatják az ajándékba kapott, azóta szorgalmasan rohasztott Erdélyt. A zalaegerszegi MSZP visszatért a rákosista propagandaszólamokhoz
Elképesztő üzenetet tett közzé a zalaegerszegi szocialista alapszervezet a közösségi médiában. Azt írták a mostanra már letakarított, a közelmúltból kipurgált üzenetükben, április 4-ét ünnepelve, hogy ma verték ki a német csapatokat a városból, továbbá ezekért a fényes szelekért küzdöttek apáik és anyáik. Sajnos a műveletlenség és a kontraszelekció nem ismer határokat a szocialista pártban, mert az e két tagmondatban megbúvó állítások közül egyik sem stimmel. Orbán Viktor mellett foglal állást az egyik legismertebb francia gondolkodó
Hogyan mondtak le szabadságjogokról az emberek a koronavírus idején, és hogy ez egyáltalán nem zavarja a magukat haladónak tartó médiumokat – erről gondolkodik Éric Zemmour, világhírű francia politika elemző a Le Figaróban, amiről az Origo.hu számolt be. A lap népszerű publicistájának új írásában egyértelműen Orbán Viktor mellett foglal állást. A magyar miniszterelnök bírálóival kapcsolatban úgy véli, hogy azok a szálkát észreveszik más szemében, de saját szemükben a gerendát sem.