Pesti Srácok

A nagybetűs sportember, akinek papírja is van arról, hogy „jó srác” lett – Buzgó József 70 éves

KAKovács Attila Forró drót 2025 március 16.
Sportolóként indult, majd sportágában, az öttusában edző lett, aztán évtizedeken keresztül sportújságíró is volt, de kommunikációs tanácsadóként napjainkban is a sportban tevékenykedik. Vagyis, ha létezik olyan személy, akire ráillik a jelző, hogy ízig-vérig sportember, akkor az Buzgó József, aki korábban kiérdemelte a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díját is. A minap ünnepelte hetvenedik születésnapját, s bár szinte soha, senkinek nem nyilatkozik, portálunk felkérésére mégis igent mondott, és a jeles ünnep okán elmesélte kalandokban bővelkedő élete néhány jelentős történését.

„Magát Csurkát kell beszéltetni!” – Különleges életmű-bibliográfia született Csurka István drámaíró munkásságáról (PS-interjú!)

KAKovács Attila Magyar ugar 2025 március 16.
Február 22-én emlékkonferencia keretén belül mutatták be a Csurka István életművét feldolgozó különleges bibliográfiát, amely Vasvári Erika munkája eredményeként született meg, s amely jóval több, mint bibliográfia. A Kossuth Klubban megtartott eseményen – mások mellett – felszólalt és rendkívül érdekes előadást tartott Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész és Kovács Dávid egyetemi tanár, a Jobbik egykori alapító-elnöke is. Portálunk a bibliográfia alkotójával, Vasvári Erikával beszélgetett, felidézve a drámaíró legfontosabb, máig ható üzeneteit és bemutatva a monumentális, több mint hétszáz oldalas különleges alkotást.

A korábbiaknál jóval izgalmasabbnak ígérkezik a Formula-1 idei világbajnoksága – Hétvégén Ausztráliában elrajtol a „Száguldó Cirkusz” küzdelemsorozata

KAKovács Attila Forró drót 2025 március 14.
Szabályváltozásokkal és komoly pilótamozgásokkal tarkított holtszezonon van túl az autósport legnagyobb érdeklődéssel kísért versenye, a Formula-1. Az idei év magyar szempontból is különleges lesz, jubilál a Magyar Nagydíj, augusztus 3-án ugyanis a 40. Magyar Nagydíjat rendezik majd a Hungaroringen. Beharangozónkban a téli változások mellett az idei év esélyeit is górcső alá vesszük.

Dárdai Bence máris bemutatkozhat a magyar válogatottban! – Marco Rossi kijelölte a törökök elleni keretet

KAKovács Attila Sport 2025 március 11.
Az elmúlt időszakban megszokottá vált módon, sajtótájékoztató keretén belül nevezte meg aktuális kiválasztottjait Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A Törökország elleni Nemzetek Ligája-párharcra készülő nemzeti csapatba máris behívót kapott a Wolfsburg játékosa, Dárdai Bence, bizonyíthat a Fradiban mostanság berobbanó Tóth Alex és hosszú idő után ismét kerettagságnak örülhet Styles Callum is, míg az alapemberek közül kimaradt Nagy Ádám és Ádám Martin.

Elhozta a három pontot a címvédő az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Loki otthonából - Labdarúgó NB I: Debreceni VSC–Ferencváros 0–1 (0–1)

KAKovács Attila Sport 2025 március 9.
Kihasználta a Puskás Akadémia Újpest elleni pontvesztését a Ferencváros, miután küzdelmes, nagy taktikai csatát hozó mérkőzésen legyűrte a Debrecent a labdarúgó NB I 23. fordulójában. Ezzel Robbie Keane második bajnoki sikerét ünnepelheti, a hazai csapat ugyanakkor sorrendben negyedik vereségét szenvedte el, amelynek következtében egyre távolabb kerül az élvonalbeli tagság megőrzése.

Rakonczay Gábor szenzációs hattyúdala: kenujával ismét átszelte az Atlanti-óceánt!

KAKovács Attila Exkluzív 2025 március 9.
Hazánk talán legismertebb extrém-sportolója, Rakonczay Gábor ismét különleges teljesítményt vitt végbe: saját kialakítású, egyedi építésű kenujával átszelte az Atlanti-óceánt. A két és fél hónapos expedícióval lényegében megismételte tizenhárom évvel ezelőtti eredményét, egyben méltóképpen zárta le extrém-sportolói pályafutását.

Aranycsapat a terror idején – Új könyvéről beszélgetünk Mező Gábor kutatóval (PS-exkluzív!)

KAKovács Attila Magyar ugar 2025 március 8.
“Ezek a világklasszis sportemberek kizárólag a zöld gyepen lehettek szabadok” – véli portálunk korábbi munkatársa, Mező Gábor kutató, aki legújabb kötetében – Aranycsapat a terror idején – minden idők legeredményesebb magyar válogatottjának történetét dolgozta fel, korábban még nem látott megközelítésből: a kommunista diktatúra és a csapat tagjainak viszonyait vizsgálva. A szerzővel új kötetéről beszélgettünk.

"Mr. Olló" ezúttal a Tisza sikerét vizionálja, de biztos, ami biztos, újbóli összefogást javasol

KAKovács Attila Magyar ugar 2025 március 4.
A balliberális oldal egyik felkapott közvéleménykutatóját, Pulai Andrást faggatták a minap az egyik internetes podcastben. Arról ugyan nem esett szó, hogy a műszerei korábban beharangozott újrakalibrálása miként sikerült, az viszont biztos, hogy komoly ellentmondásokba ütközött az egyébként baráti kérdésektől tarkított beszélgetés során.

Ezúttal is "vért izzadt" a Fradi, ami most egy pontra volt elég - Labdarúgó NB I: Ferencváros–ETO FC Győr 2–2 (0–1)

KAKovács Attila Exkluzív 2025 március 2.
Kétharmadához érkezett a magyar bajnokság, miután a 33 fordulós pontvadászat 22. fordulója zajlott le a hétvégén. A címvédő Ferencváros a remek tavaszt produkáló Győrt fogadta a forduló zárómérkőzésén a Groupama Arénában. Robbie Keane alakulata a múlt heti, fehérvári győzelem után ismét letért a győztes útról, csak döntetlenre futotta a Rába-partiak ellen. Maradéktalanul azonban a vendégek sem lehetnek elégedettek, mert kétgólos vezetés után kellett végül egy ponttal beérniük a bajnok otthonában.

Nekünk bolsevikból is a legalja jutott - A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjára (PS-exkluzív!)

KAKovács Attila Magyar ugar 2025 február 25.
Még az első Orbán-kormány döntése volt 2000-ben, hogy február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Bár azok után, amit ebben az országban a bolsevikok műveltek, gyakorlatilag az év bármely napját kijelölhettük volna erre az emléknapra, végül azért esett február 25-re a választás, mert 1947-ben ezen a napon tartóztatták le Rákosiék Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. Az a letartóztatás valóban egyfajta Rubicon-átlépést jelentett. Az ezt követő, évtizedeken át tartó terrort, kegyetlenkedést és diktatúrát, valamit ezek társadalmunkra gyakorolt hatásait próbáljuk felvillantani alábbi, az emléknap tiszteletére közölt írásunkban.

Az országértékelő legfontosabb bejelentése

KAKovács Attila Magyar ugar 2025 február 24.
Az elmúlt években a portálunkon megjelenő véleménycikkekben, alaposabb elemző írásokban számos érvet felhoztunk arra, hogy miért érdeke a magyarságnak az Orbán-kormány minél tovább tartó sikeres regnálása. Egyikben sem hivatkoztunk olyanra, amely ne volna fontos. Azonban az, amit a miniszterelnök az országértékelő beszédében a két- illetve három gyermeket nevelő édesanyák élethosszig tartó adómentességét illetően bejelentett, minden más intézkedést megelőz.

Idén először nyert bajnokit a címvédő, amelyben bemutatkozott a BL-győztes Naby Keita – Labdarúgó NB I: Fehérvár FC – Ferencváros 1–3 (0–2)

KAKovács Attila Sport 2025 február 23.
Megszerezte idei első bajnoki győzelmét a Ferencváros. A bajnoki címvédő a labdarúgó NB I 21. fordulójának zárómérkőzésén Székesfehérváron nyert. Ezzel a Fradi öt pontra felzárkózott a tabellát vezető Puskás Akadémia mögé, a Fehérvárnak pedig a jövő héten muszáj lesz nyernie a Debrecen elleni kiesési rangadón.

A klasszisteljesítményt nyújtó Szoboszlai vezérletével rangadót nyert és hatalmas lépett a bajnoki cím felé a Liverpool!

KAKovács Attila Forró drót 2025 február 23.
Brutális hatékonysággal játszva, káprázatos teljesítményt nyújtott Szoboszlai Dominik az angol élvonal ma esti szuperrangadóján. A magyar válogatott csapatkapitánya góljával és gólpasszával oroszlánrészt vállalt a Manchester City idegenbeli legyőzéséből (0–2). A rangadón aratott győzelem hatalmas lépést jelent ahhoz, hogy a Mersey-partiak – sorukban Szoboszlai Dominikkal – megnyerjék a Premier Ligát.

A vér szava döntött: Dárdai Bence is a magyar válogatottat választotta!

KAKovács Attila Exkluzív 2025 február 22.
Amint a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) mai, hivatalos bejelentéséből kiderült, az eddig a német utánpótlás-válogatottban szereplő Dárdai Bence kérvényezte és meg is kapta az engedélyt az országváltásra, amelynek értelmében a felnőttek között már a magyar válogatott színeiben lép majd pályára. Ennek eredményeként a korábbi 61-szeres válogatott, Hertha-legenda Dárdai Pál mindhárom fia ott lehet majd a jövőben Marco Rossi szövetségi kapitány keretében.

A negyed óra alatt kapott három gólra nem volt válasza a Fradinak, amely ezzel elbúcsúzott a nemzetközi porondtól – Labdarúgó EL: Viktoria Plzen–Ferencváros 3–0 (3–0)

KAKovács Attila Exkluzív 2025 február 20.
Hiába a hazai pályán múlt héten szerzett előny, kiesett a Ferencváros a labdarúgó Európa Ligából, miután a mai visszavágón 3–0-ra kikapott a Viktoria Plzen csapatától. A magyar bajnok ezzel, bár örvendetes módon állva maradt tavaszig, nem jutott be a legjobb tizenhat közé, igaz, a két meccsen látottak alapján egyértelműen kijelenthető, hogy jobb csapattól kapott ki.

Böde még mindig elnyűhetetlen: kivégezte az idehaza továbbra is harmatos Fradit! - Labdarúgó NB I: Ferencváros–Paks 0–2 (0–0)

KAKovács Attila Sport 2025 február 16.
A csereként beszálló Böde Dániel két góljával magabiztos győzelmet aratott a Paks a Fradi ellen a labdarúgó NB I 20. fordulójának zárómérkőzésén. A Ferencvárosnak voltak ugyan helyzetei, de azokat képtelen volt kihasználni, így a remekül taktikázó Bognár György jókor meghúzott cseréi meghozták a győzelmet a vendégeknek!