Szabaduljon ki '56 a politika fogságából!
Az 1956-os forradalom megítélése a rendszerváltoztatás óta menthetetlenül a politika foglya lett, az aktuálpolitika szereplőinek játékszereként került kényszerrabságba. Pártok jöttek-mentek, mozgalmak masíroztak, tüntettek; sokan és sok helyütt hamis politikai párhuzamokat vontak. És volt sajnos olyan is, mikor az ünnep lényegét, a szabadságszeretetet tiporta egy bukott miniszterelnök, egy böszme balfék által „engedett” rendőrszázad minden egyes fekete csizmája. A forradalom „fogoly” volt ugyan az elmúlt évtizedekben, de míg a szabadságvágyat testesítette meg, amely a magyar nemzet kollektív lelkének „alaprezgése” – hisz SZABADSÁGSZERETŐ nemzet vagyunk –, nem volt nagyon mit kifogásolnunk. Ám, ha a hazaárulás eszközévé vált, a saját nemzete ellen fordította a magyart, hazánkfiát hazánkfia – és lánya – ellen, akkor szégyen volt minden fejezet, amit az ünnep leple alatt műveltek. Mint történt ez – mondjuk ki – Gyurcsány Ferenc regnálása alatt. Pedig lenne, ami közös, lenne, ami összeköt minket a politikán túl. Ez a szabadságvágy, amely a forradalom értelmezésében búvópatakként csörgedezik, és ha szükséges, bármikor felszínre tör. Sőt! 1956-nak is köszönhető, hogy IGENIS JÓ MAGYARNAK LENNI MA.
A Jobbik, mint váltópárt? Vicc!
Nagyon komoly cuccot használhatott a jobbikos Jakab Péter – talán Rig Lajos segített beszerezni azt –, mikor váltópártnak nevezte a múlt heti helyhatósági választások után a Jobbikot; vagy túl fáradt volt; esetleg tudta, hogy jelen helyzetben – mikor a Jobbik önállóan nem létezik – bármi „bemondható”. Persze, aki elnök akar lenni, az nem mondhatja azt, hogy „villanyt leoltani jöttem, támogass, pajtás”. A számok viszont makacs dolgok, és bárhonnan csavarjuk is meg a valóság egy-egy kis szeletkéjét, azt látjuk, hogy az egykori radikális mozgalom bizony jó két éve bukórepülésben van; és hogy már önálló, szuverén mozgalomról szó sincs. Mindenesetre most Jakab – ahogy egykor Vona is – mindenki számára győzelmet ígér, talán annyi különbséggel, hogy mivel csak 2022-ben lesz ismét komoly megmérettetés, így csupán a közvélemény-kutatások és az effajta „bemondások” alapján tudunk arról tájékozódni, hogy hol tart (vagy hol nem) a mozgalom. Annyi azonban biztos, hogy ha összevetjük az elmúlt három helyhatósági választás számszerű eredményeit – ami jó képet ad arról, hogy milyen mély a társadalmi beágyazottsága a pártnak –, akkor bizony zuhanóban van az egykor szebb napokat látott mozgalom; váltópártiságról pedig a mostani eredmény után beszélni inkább tűnik kortesbeszédnek, mint valódi víziónak. A most elnyert nagyon kevés mandátum mögött ráadásul ott áll az összefogás árnyékából bármikor előbújó Gyurcsány Ferenc.
Bolond lyukból bolond szél: az ellenzék Dunakeszin is házhoz megy a pofonért
A legtöbb helyütt nem kell a regnáló kormánypárti polgármestereknek, a jobboldali képviselőjelölteknek túl sokat tenniük az eredmények és az elvégzett munka bemutatásán túl, hisz az ellenzék – már felsorolni is lehetetlen, hány és hány településen – úgy lövi magát lábon, hogy rossz nézni. Ha nem lopnának, csalnának és hazudnának (ahogy ez most már tucatnyi helyen kiderült), még talán sajnálni is lehetne őket, mert olyan lükék, mint az a cirkuszi bohóc, aki saját hátsójába igyekszik belerúgni, de ezért (vagy inkább ennek ellenére) pofára esik, mint a zsíros kenyér. Valami ilyesmi történik most Gerner Péterrel és az összetákolt csapatával Dunakeszin, mikor nekifeszülnek Dióssi Csaba polgármesternek. Összedobtak ugyanis egy ötletcunamit, melynek munkacíme az lett, hogy „Élhetőbb Dunakesziért Program”, mely hamar nevetség tárgya lett a városban, hisz a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének nemzetközileg is elismert KRAFT-index rangsora alapján a dunakeszi járás a legfejlettebb potenciállal bíró magyar kistérség, ergo: a legélhetőbb járásközpont. Talán a világ legélhetőbb fővárosára, Bécsre gondoltak Gerner Péterék, mikor a legélhetőbbnél is élhetőbb Dunakeszit vizionáltak? Nehéz eldönteni – de bolond lyukból mindig bolond szél fúj.
A terjeszkedő iszlám felfalja Európát?
Mikor Európa hagyományairól beszélünk, voltaképp két, egymással is vitában álló filozófiaiskolát jelölünk meg. Az egyik a keresztény kultúra, a másik pedig a felvilágosodás eszmeisége, szűkebben értelmezve az abban megerősödött individualizmus és közösség-ellenesség. Más dimenzióból szemlélve: a közösségi értékek és az egyén szabadságjogainak végtelen kiterjesztése, vagy a hit és a materialista ráció szembenállása áll előttünk. Így igaz lesz az is, hogy a mai politikai viták jelentős részében – ahol az európai értékekre hivatkoznak a szembeállók – ugyanez a két világkép kerül konfliktusba. Ez az antagonisztikus ellentét látszik a legégetőbb aktuális politikai vita, a bevándorlás esetében is. A „belső csatározás” azonban nem kedvez a kontinensnek, hisz bárki is lesz az intellektuális marakodás győztese, az iszlám terjeszkedés szép lassan felfalhatja Európát.
A migráció nem alapvető szabadságjog
Egyre többször látunk-hallunk-olvasunk beszámolót a beáramló bevándorlók, leginkább a muszlim emberek részéről elkövetett, sokszor szinte megdöbbentő mértékű és morális mélységű erőszakos cselekményekről. Sokszor hihetetlen gyávaságból fakadó, ártatlan gyermekek ellen elkövetett, vagy éppen a nőket sújtó agresszióról; és lassan ugyanennyiszer a megdöbbentő merészségről tanúskodó, a hivatalos szervek, a határőrök, rendőrök és katonák ellen fegyvertelenül megszervezett garázdaságról. Milyen érdekes, ugyanakkor ellentmondásos az, hogy míg egyes migránscsoportok elég bátrak ahhoz, hogy nekirontsanak a rend őreinek, addig hazájukban féltek megvédeni saját házaikat – legalábbis mindig az utóbbira hivatkozva érkeznek! No meg az emberi jogokra. Holott a migráció most tapasztalható formája nem alapvető szabadságjog.
Törvénytelen adatgyűjtés? Végre nincs rendőri tétlenség!
Józsefvárosban, az ellenzéki jelöltek kampányában gyanús, az eddig napvilágot látott dokumentumok alapján minimum aggályos dolgok történtek. Az ellenzék közös polgármester-, illetve egyéni képviselőjelöltjeinek kampánycsapata talán bűncselekményt követett el, talán nem. A vizsgálat majd fényt derít mindenre – persze addig az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. A lényeg, hogy végre-valahára – az elmúlt évtizedek annyi gyanús esete (pölö 2002, 2006) után – a rendőrség teszi a dolgát. Persze az ellenzék, élén Karácsony Gergellyel követi a szokványos, ugyanakkor sajátos ellenzéki logikát. Ha nyernek egy-egy pert, akkor lobogtatják a jogerős ítéletről szóló papírokat, mint a saját igazuk bizonyosságát; de ha vesztenek, akkor diktatúra van, sérül a jogállamiság; ha pedig a rendőrség – kötelességéhez és esküjéhez híven – nyomoz, mert komolyan felmerült a bűncselekmény gyanúja, akkor tüntetés jön, mert rendőrállam van.
Nagy Ervin: A természetes közösségek válsága a liberális demokráciákban
A liberális demokráciában, mint történelmi végtermékben a természetes közösségek válságos létállapotba kerültek; működnek, működtetjük, de a társadalmi rendszer logikája – bármit is teszünk – lassan elaprózza, atomizálja azokat. Feleslegessé válik a klasszikus család intézménye, gyengül a nemzeti összetartozás szövete, a hitbéli közösségek pedig vagy végleg felszívódnak, vagy szűkkörű klubokká változnak; és ha egyelőre még az utódnemzés nem is, de az egyén biztonságérzete bizonyosan és végérvényesen veszélybe kerül. Megjelenik a hatványozott elidegenedés. Az ember már elidegenedett Istentől, majd a természetes közösségek szétesésének köszönhetően a másik embertől, legvégül – és ez a mai kor diagnózisa – önmagunktól idegenedünk el. Magányos, szorongó, önmagát definiálni képtelen, identitászavarban szenvedő generáció születik. A liberális demokrácia nem „szent tehén”, lehet róla kritikusan írni, beszélni; sőt: lehet a politikában helyette valamilyen más demokráciát keresni, építeni.
Fikakultúra és kirekesztés, libsi módra
Borzasztó látni, bántó hallani, hogy a magyar, s úgy általában véve az európai közélet milyen kulturálatlanná vált. Mert ami a politikusok szájából néhanap „kiömlik”; ahogy egyik-másik viselkedik; amiképp a közösség színe előtt megjelenik – mindennek nevezhető, csak éppen az egymást tisztelő, az emberi méltóságot szem előtt tartó, kulturált viselkedésnek nem. Amint a tömegtársadalom fogyasztói igényeit kielégítő médiumok kulturálatlansága, az agyonnézett kereskedelmi televíziók és gyűröttre hajtogatott pletykalapok igénytelen látnivalója, tartalmatlansága, úgy a politikai közbeszéd is szép lassan a „csúnya zöld, varangyos béka” feneke alá került. És ezzel párhuzamosan megjelent, majd egyfajta sznob divattá vált az úgynevezett fikakultúra, melynek lényege az, hogy minden – nem-liberális – létrehozott értéket ócskának, maradinak, nevetnivalónak kell tartanunk, ha kellően okosnak akarjuk magunkat mutatni. E szerint minden teremtő cselekvés gúnyos megvetéssel alázható; minden cél, ami nem illeszkedik a globális, uniformizálódásra törekvő egyenlőségbe vagy a végtelen, korlátok nélküli abszolút szabadságba (azaz nem a modern liberális toposz része), azt gőgösen szemlélve le kell szólni és ki kell rekeszteni a normalitás világából.
A CSR és a szivárványszínű ragály
Csupán egy szempillantás volt, és a gigantikus multicégek világszerte átértékelték a társadalmilag hasznos tevékenységüket erőszakos melegpropagandára, illetve egyfajta XXI. századbeli uniformizálódásra. Így lett az ázsiai gyermekmunka elleni küzdelemből melegjogi harc; a kulturális értékek és hagyományok megőrzésére tett kísérletből közösségfelforgató, progresszív üzletpolitika; vagy a környezettudatos üzletfilozófiából genderideológia. És itt nem csupán az elhíresült Coca-Cola tevékenységéről van szó. A Pfizer, a FedEX, a General Electric – és így tovább, sorolva a különböző területeken tevékenykedő multikat – esetében is megjelent a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának leple alatt folytatott progresszív politikai célokat kergető őrület. Amely már rég nem a homoszexualitásról, hanem egyfajta erőszakos propagandáról szól. Amely politikai értelemben egy új „ragály”, a vörös után a „szivárványszínű ragály”. Hangsúlyozandó, hogy a politikai propaganda értelmében, nem pedig a homoszexualitás kérdésében! Nem mellékesen az egalitárius (egyenlőségelvű) ideológiákhoz, a kommunizmushoz és szocializmushoz hasonlóan egy paradicsomi állapotok uralta jövőbe vetett politikai hittel és kizárólagosnak hazudott morális többlettel.
A TöbbletTudás manifesztációja – Orbán Viktor megbukott
Vannak, akik mindig mindenről többet tudnak a politikában; és mily döbbenetes, ők azok, akik ettől az intellektuális többlettől vezérelve hétről-hétre tudni vélik azt is, hogy Orbán Viktor (terve, politikája, személye, kormánya, stb.) megbukott. Aktuálisan az Ursula von der Leyennel történt találkozó után sejtik azt – egy szűkszavú Twitter-bejegyzés, egy fotón látható gesztus, vagy egy kézcsók elmaradása láttán –, hogy a miniszterelnök pofára esett, mint a zsíros kenyér. És van olyan is, aki a nemzetközi sajtóra hivatkozva buktatja meg a magyar miniszterelnököt, pedig ha a hivatkozott cikkbe belepillantunk, akkor annyit mi – TöbbletTudásNélküliek – is megtudhatunk, hogy szerzője magyar, és véletlenül ex-népszabadságos újságírónő. És végül, vannak olyanok is, akik csupán azt írják le, amit a két politikus mondott, mert többet egyelőre tényleg nem tudunk, legfeljebb – TöbbletTudás hiányában – sejtünk...
Az illiberális demokrácia jogossága
A miniszterelnök tusványosi beszédében – bátran, magára vállalva a liberális hegemónia leendő, többfrontos támadását – ki merte mondani azt, hogy a liberalizmus nem azonos a demokráciával; az előbbi csupán egy a versenyző ideológiák közül, az utóbbi pedig egy államforma működésének rendszerszintű logikája. Így létezik más ideológiai tartalommal „feltöltött”, jelesül kereszténydemokrata vagy éppen konzervatív elvekre épített demokrácia is. Hazugság, hogy a normális létezés alapja lenne a mai, modern liberalizmus; ahogy az sem igaz, hogy a klasszikus szabadelvű gondolkodás által megfogalmazott első generációs szabadságjogokat (véleménynyilvánítás szabadsága, sajtószabadság, vallási tolerancia, magántulajdonhoz való jog, stb.) kisajátíthatja a modern liberalizmus, melynek mára semmi köze sincs az egykori célokhoz. Ha a mai, divatos liberalizmus megnyilvánulását szemléljük, sokkal inkább egyfajta szélsőséges világkép, kulturális hegemónia, kizárólagosságra való törekvés, közösség-ellenesség, véleménydiktatúra, társadalmi rombolás vágya és a hagyományokkal szembeni gőg rajzolódik ki, mely a globalizálódó világunkban nem tesz senkit önmagában boldoggá. Ahogy a végtelenített, individuális, üres szabadság sem. Sőt! A normáit veszített liberális demokrácia, mint történelmi végtermék ideje leáldozóban van – valami mást kell helyette kitalálunk Európában, ha nem akarunk oly sok elpusztult civilizáció tragikus sorsára jutni.
Heller Ágnes 90 – A kígyó, mely saját farkába harap, felfalja önmagát
Minden valamire való ógörög filozófus húszévesen találkozik a mesterével; negyven, mikor megírja fő művét; hatvanesztendős lesz, mire méltó tanítványt talál; és végül nyolcvanévesen távozik az élők sorából – summázza kissé megcsúfolva a valóságot Diogenész Laertiosz a II. században. Ma már ez egyáltalán nem így működik, ahogy Heller Ágnes, mint valamire való (mire is?) filozófus esetében is csupán az első „fordulópont” állja meg a helyét, hisz saccperkábé annyi volt, mikor férjével együtt – szakítva a nemzetközi cionista mozgalommal – belépett a kommunista pártba, majd találkozott mesterével, Lukács Györggyel, aki körül döglégyként keringő társaival együtt elkezdték megreformálni a marxizmust. Negyvenéves korára azonban nemcsak, hogy nem írta meg a fő művét, hanem oly kacskaringós ideológiai útra tévedt, amelyet ma, mikor a kilencvenet tapossa, sem tudott már visszagörbíteni. Heller Ágnes májusban lett kilencven, de azóta is sorra keresik fel tisztelői, hogy boldog szülcsinapot kívánjanak neki, és néhány klasszikus gondolatát megidézzék. Most mi is erre teszünk kísérletet – a teljes igénye nélkül, de rámutatva a sok-sok ellentmondásra.
Zöld fürtök a rögön – Az unió bitang jó embargójának eredménye
Miközben Brüsszelben véget ért a nagy sakkparti, a magyar szőlősgazdák elkezdték a még éretlen termést a földre dobálni – köszönhetően az önmagával viaskodó uniós bürokraták képmutató, oroszellenes magatartásának. Keleti nyitás ide, keleti nyitás oda, a kötelező uniós embargót ellenembargó követte, így már évek óta nem tudjuk a szőlőt (és más gyümölcsöt) az oroszoknak (sem) eladni. Mostanra annyira súlyossá vált a helyzet, hogy négy borvidéken is fizet akkor a magyar állam, ha még zölden, éretlenül a rögök közé dobjuk a szőlőtermést. Mert értékesíteni nem tudjuk, a franciák és az olaszok védik a saját territóriumokat, a magyar piac pedig szűkös. Mindeközben a német-orosz kereskedelem mértéke ismét csúcsra jár. Képmutatás, kettős mérce és a magyar gazdák tragédiája – ezt hozta az oroszokat megleckéztetni akaró béna bürokrácia makacssága. De a magyar kormány legalább igyekszik megmenteni a tragikus helyzetbe került gazdákat – feltéve, ha az uniós bürokraták nem kötnek majd ebbe is bele.
Manfred Weber – egy liberális hittérítő felemelkedése és bukása
Mint a Skinner dobozba zárt, szürke, hígagyú, de a jutalomfalatért a pedált ész nélkül nyomkodó patkányokkal, úgy bánt az elmúlt évtizedekben az unió elit alakulata a saját polgáraival. Frankón, tudományos alapon beidomította a jóléti társadalom által kínált lehetőségek utáni szaladgálásra őket. Ha a jutalomfalat elfogyott, akkor a pótlás érdekében az egyes nemzetállamok azon nyomban eladósították önmagukat, rosszabb esetben hitelekkel az egyes polgárokat – mindezt a fenntartható fogyasztás illúziójával magyarázva. Esetleg új legelőket kerestek – uniós bővítésnek nevezve ezt. Csoda, ha a nyugaton sokáig működő jóléti társadalmak mélyén kialakult egyfajta demokratikus deficit? Hogy az állampolgárokat egyre kevésbé érdekelte, hogy ki vezeti az országuk felett bábáskodó uniós bürokráciát? Csoda-e az, hogy olyan politikusok ültek az uniós szervek talmi trónjára, akik mindig azt mondták, amit az aktuális hallgatóság, de leginkább a liberális hegemónia hallani kívánt? Nem, mert csupán egy kisebbséget érdekelte - mindaddig, míg a jutalomfalat megvolt. Nos, Manfred Weber az ilyen politikusok prototípusa lett volna. Ha lett volna! De Weber - úgy tűnik - elbukott, és talán elbukik egyszer majd a régóta tartó liberális hittérítés a jobboldalon is.
Pünkösd, a közösségeket összefújó isteni szél ünnepe
Pünkösd a Szentlélek kiáradásának és az anyagi világ isteni természettel való átitatásának ünnepe a keresztény kultúrkörben. A Szentlélek pedig nem más, mint a testet lélekkel feltöltő isteni „szél”, mely összerendezi az anyagi világot. De nem csupán az egyén szintjén, hanem azon túl is. A Szentlélek az összetartozásnak igényét teremti meg az egyes lelkekben, így megnyilvánulásában nem más, mint a közösségek gyolcsa. Ma azon ritka pillanatok egyikét éljük Európában, amikor a globalizmus negatív hatásai, a népességfogyás, a bevándorlás és a harcos, pusztításra készen álló iszlamizáció miatt nagyobb szükségünk van a természetes közösségekre, mint valaha.
Birodalmi lépegetők
Kétségünk ne legyen: hiába szajkózta Juncker és most hasztalan mantrázza a „kicsién” a „nagyén” szavait, hogy nem lesz Európai Egyesült Államok, mind az isiászos elnök, mind a Juncker 2.0-ás verzió, azaz Manfred Weber is nagyobb bürokratikus, nemezetek felett álló hatalmat kíván, és egy új, leginkább német érdekeket kiszolgáló birodalom felépítése felé lépeget. Így voltaképp abban az eldöntendő kérdésben, hogy akarunk-e egy új államot a nemzetállamok felett vagy sem, csupán szavak szintjén van „ja oder nein” válasz. Csak míg Juncker egy jókedélyű csicska volt, Manfred egy közepes képességű samesz – egyelőre még Angela Mutti szoknyája mögé bújva, kivont fakarddal fenyegetve Macront (aki szintén egy idősebb nő – a felesége – szoknyája mögül mutogat vissza). De mielőtt még a bizottság leendő vezetőjét kiválasztja a tehetségkutató-show, érdemes egy kört futni Manfred frakcióvezetői kinevezése körül – melyet meglepő (vagy nem!) módon a Fidesz-KDNP képviselői is támogattak, és amelyet tévesen úgy mutatott be a nemzetközi haladó média, mint egy kis lépést a „birodalom bizottsága” felé. De a ballib sajtó erőfeszítései ellenére „nincs itt semmi szenzáció”, hisz a frakcióvezetői poszt nem egyenlő a bizottság elnöki székével. Továbbá – a későbbiekre nézve – nincs olyasfajta frakciófegyelem, mint például a magyar parlamentben; illetve létezik egy szokásjog, miszerint minden frakció (a zöldek, a szocdemek és a liberálisok is!) támogatja a legtöbb tagot adó ország jelöltjét és elfogadja a másik frakció személyi döntéseit, ami feltétele a működésképes parlamentnek. És végül érdemes még egyszer leszögezni azt, hogy nem az uniós parlament dönti el, hogy ki legyen a bizottság elnöke, így hiába lépeget Manfred a hőn áhított trón felé, a demokrácia szempontjából fontos szokásjog miatt ugyan frakcióvezető lett, de a bizottsági pozíciója még nem lefutott kör. Ahogy a nemzetek Európájának ideája sem!
Trianon - Fájdalom és megújulás a Kárpát-medencében
A történelmi bűnök a maguk sorsszerűségükben jelennek meg az életünkben; mert készen, a múlt átkozott megismételhetetlenségéből kapjuk. Beleszületünk – ha akartuk, ha nem! Éppen ezért jóvá már nem tehetjük, legfeljebb kevésbé fájdalmassá – egy-egy természetes közösség számára elviselhetővé, az egyén számára feldolgozhatóvá – alakíthatjuk. De ehhez emlékezni és emlékeztetni kell magunkat, kortársainkat és gyermekeinket! Így lesz csak némi esély arra, hogy valamiféle gyógyulási folyamat, a bűn és a fájdalom elfogadása kezdetét vehesse. Ma van a Nemzeti Összetartozás Emléknapja.Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.
Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál.
Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.
Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.
