Pesti Srácok

Egymásra utalva, közös múlt, közös haza - kampány a rendszerváltoztatás cigány hőseiről

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Forró drót 2020 április 8.
A magyar cigányság sokszor bizonyította már hazánk szabadsága és függetlensége iránti elkötelezettségét. Így volt ez 1956-ban, s így a rendszerváltoztatás éveiben is. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány idén is olyan magyar romák sorstörténetét mutatja be, akik személyes helytállásukkal egész nemzetünknek mutatnak példát.

Fidesz kizárása újratöltve – Most a dán álkonzervatív, melegjogi törpék hangoskodnak

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2020 április 1.
A Fidesz azonnali kizárását kezdeményezi a „kereszténydemokrata” pártcsaládból (EPP) Søren Pape Poulsen, a Dán Konzervatív Néppárt elnöke és Pernille Weiss, a szervezet uniós képviselője – harsogja címlapon a Népszava. És lassan felhangzik és egyre hangosabb lesz a magyar független-objektív-haladó sajtó mantrája, majd jön az ellenzék részéről az egyébként igencsak bájos „tanács”, amelyben az elvileg „jobboldali” pártcsaládnak akarják megmondani Dobrev Kláráék, hogy mit tegyenek. Mintha nem lenne most fontosabb dolog az unióban vagy még inkább Dániában, teszem azt a koronavírus-járvány okozta krízissel foglalkozni, mint piszlicsáré ideológiai csatákat vívni. De, kik is ezek a nagyot mondó, bevándorláspárti és a melegjogokért síkraszálló „konzervatív” dánok, akik jelenleg csupán öt-hat százalékon tanyáznak a közvélemény-kutatások szerint? És, akik 2019-ben csak 6,6 százalékot értek el a választásokon, így a nemzeti parlamentben mindösszesen 12 képviselőjük van a 179-ből, az unióba pedig egy (ismétlem: egy!) képviselőt tudtak bejuttatni tavaly.

Az Európai Egyesült Államok emberkísérletének végnapjai

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2020 március 27.
Miközben a koronavírus-járvány megdöbbentő módon terjed és szedi áldozatait Európában, addig az unió intézményei bénultan figyelik a tragikus jelenséget; az integráció mélyítésének szellemisége, a kozmopolitizmus pedig szemünk láttára vívja haláltusáját ezekben az órákban. Történelmet írunk, de nem mi, hanem a járvány rója a sorokat. A „nagy európai program” – a mesterséges konföderáció, amely az elmúlt évtizedekben átlépett a nemzetállamok fölött – és a „legnagyobb európai program” – az Európai Egyesült Államok létrehozása – egy icipici élőlény, egy vírus miatt mára megfeneklett. Ahogy enyészeté lett az européer ember, a világpolgár álma is. A vírus megfertőzte a korlátok nélküli szabadság eszméjét, a kozmopolitizmust, és újraélesztette egy-egy nemzet szuverén cselekvésének, mint a „globális betegség” gyógyítására alkalmas eszköz használatának igényét. Az elmúlt száz évben szüntelen fellobbanó kulturális-politikai harcnak, a kozmopolitizmus és a patriotizmus küzdelmének új szakaszába léptünk, az előbbi erőfölénye azonban a fájdalmas veszteségekkel járó járvány miatt megrendült.

Rémhír kufárok, avagy az ellenzéki sajtó becstelensége

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2020 március 25.
A média a nyugati ember ópiuma. Leláncol, rabságban tart – függőséget okoz. Ugyanakkor informál, segít tájékozódni a világban, meghatározza helyes szándékainkat és cselekvéseinket, rosszabb esetben manipulál és butít. De van, hogy helyettünk gondolkodik, a mögötte állók érdekei szerint csomagolja be a történéseket, majd készen tálalja azt. A sajtószabadság a demokrácia egyik alapjoga, így – mint minden jog esetében – lehet vele élni és visszaélni. Ahogy igaz az is, hogy a jog – legalábbis a konzervatív olvasat szerint – nem csupán a szabadság mértékét jelöli ki, hanem kötelességet is jelent, illetve felelősséggel jár. Az „objektív-független-haladó” (a „balliberális” jelző szinonimái) média mikor riogat és félelmet generál valódi bűnt követ el, és mint minden bűncselekmény esetében jogos a büntetés igénye. Így a kormánypártok javaslata, azaz a rémhírkeltés és -terjesztés büntetőjogi szigorítása nem csupán társadalmi érdek, hanem a válságkezelés egyik eszköze kell hogy legyen – nem véletlen az, hogy nem támogatják a Btk. módosítását az ellenzéki politikusok, miközben a „lakáj-sajtójuk” nyűszít, mint a dorgálástól rettegő, asztal alá piszkító kutya.

Egy lista, két lista, egy-két-há-rajt!

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2020 március 11.
Bizarr légkör lengi át az ellenzék egyre dedósabb összefogósdi-játékát. Oda-oda szúrnak egymásnak, csábítgatják a másikat, lopják a polgármestereket, miközben szívélyesen üzengetnek egymásnak, nyilvánosan barátkoznak és elmélkednek azon, hogy miféle logika mentén buktassák meg közösen két év múlva a kormányt. „Szeretlek is, meg nem is” állapot ez, amit csak és kizárólag az Orbán-fóbia tart össze. Habár világnézeti és értékbeni különbség is akad jócskán, illetve a morális kérdésekre is jó lenne választ adniuk, ők mégiscsak azzal foglalatoskodnak, hogy kifundálják, milyen formában fogjanak majd össze (pedig hol van az még?). És míg abban minden törpe és még törpébb ellenzéki párt egyetért, hogy az egyéni körzetekben egy közös jelöltet kell majd állítani, abban azonban vérre menő vitát folytatnak, hogy tárgyalóasztalnál vagy előválasztáson találják-e meg az aspiránsokat; illetve abban is, hogy egy, avagy két lista legyen majd. Így a programok helyett megint csak magukkal (és persze Orbán Viktor démonizálásával, mint mellékcselekvéssel) foglalkoznak, de ha a hataloméhségüket és a választási matekot is figyelembe vesszük, akkor megérthetjük, hogy nem véletlenül.

A börtönbiznisz és ami mögötte van

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2020 február 29.
A jog mindenek felett! – ez lett a liberális demokrácia parancsa, a „jogállamiság” kategorikus imperativusa. Aztán van úgy, hogy kártyavárként omlik össze az igazság, darabjaira hullik a mesterségesen megalkotott társadalmi tájkép szépsége a jog súlya alatt; mi, esztétikai szemlélődők pedig jobb esetben kongatjuk a vészharangot, de van, hogy inkább fintorogva fordítjuk félre orcánkat. Mert, ami jogilag megállja a helyét egy liberális demokráciában, nem mindig helyes, nem minden esetben igazságos, ám, ha ennek ellenére mégis erőltetjük azt, akkor köphetünk egy jó nagyot az igazság sírjára… Ahogy ezt megteszik manapság – a joggal visszaélve – azok az ügyvédek és azok a Soros alapítványok által támogatott NGO-szervezetek, amelyek milliárdokat "alkudtak ki" az elmúlt évtizedben az elítélteknek, hivatkozva az „ellátás” minőségére.

Liberális szélvihar Gyöngyöspata miatt

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2020 február 27.
A töredezett magyar baloldal szereplői jócskán lemaradtak az ideológiai kanyargásban; ha a társadalompolitika egyes kérdéseit szemléljük, akkor határozottan állítható, hogy közelről sem követik a szocialista, kiváltképp a szociáldemokrata elveket. Horn Gyula még kereste a baloldal új hangját, más kérdés, hogy pufajkás múltja miatt az egész posztkommunista „banda” olyan hiteltelenül bukdácsolt a demokráciában, mint „Pisti a vérzivatarban”. Gyurcsány azonban rátalált a balliberális elvekre (rendkívül gyengén lemásolva Tony Blairt vagy Gerhard Schrödert), amit azóta sem tud magáról lerázni a hazai baloldal – lett légyen az MSZP, DK, Párbeszéd… Jobbik? Ha a „segélyeken alapuló szociális háló” kontra „munkaalapú társadalom” (Orbán-kormány) vitáját tesszük a politikai mikroszkóp lencséje alá, akkor kicsiben láthatjuk azt, ami nagyban is igaz: a baloldal belemumifikálódott a közösségeinkre és a társadalmi stabilitásra leginkább veszélyes liberális balzsamba. Kicsiben Gyöngyöspatán...

A három részre szakadt néppárt – Mi tartja benn még a Fideszt?

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2020 február 7.
Akár egy abszurd, Beckett által írt színpadi darab, amiben nem történik semmi, csak a feszültség és a várakozás növekszik, benne tehetetlen vagy éppen tenni nem akaró szereplők tucatjával, okoskodó, ám levitézlett, hiteltelen statisztákkal. Marad a Fidesz felfüggesztett tagsága az Európai Néppártban (EPP). Fenntartja véleményét a kizárni akarók gyülekezete, tovább mocskolódva, illetve a politikai ellenfelek – nálunk leginkább Gyurcsányné Dobrev Klára – nagy örömére, a baloldali és progresszív politikának utat nyitva, Európa liberális, hegemón kultúráját fenntartó elitjének megfelelve, a Fidesz és más egyéb pártok hagyományos kereszténydemokrata elveit védelmezőkkel szemben. Ahogy megy továbbra is az üzengetés, az ellentétes narratívák elmesélése. A Fidesz kizárását nem akaró erők vissza szeretnének térni a pártcsalád megalapításakor kitűzött kereszténydemokrata, konzervatív, lokálpatrióta és szuverenista politikához. Míg egy hangos és befolyásos kisebbség, amely vezető pozíciót foglal el a pártcsaládban, tovább óhajtja „reformálni” a közösség értékrendjét, balra tolódva, liberális értékeket elfogadva, aminek a legnagyobb akadálya – lévén a legerősebb képviselője – jelenleg a Fidesz. És végül – harmadikként – nagy többségben jelen vannak azok a mozgalmak, amelyek a kompromisszumokat ugyan elfogadnák, de elveiket nem adnák fel, és a kizárást illetően mindvégig semlegesek maradtak. Patthelyzet, amelyből előbb-utóbb szakadás lesz, hisz eddig csupán a személyi kérdések meghozatala, jelenleg pedig a költségvetés elfogadása tartja egyben ezt a morálisan erodálódó politikai közösséget.

Mementó a „Tőke mesternek” – Tőkéczki tanár úr síravatása

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Magyar ugar 2020 január 23.
Tőkéczki László Széchenyi-díjas történész, dunamelléki református főgondnok két éve hagyott itt minket. Síremlékét temetésének második évfordulóján, 2020. január 23-án avatta fel a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Dunamelléki Református Egyházkerület nevében Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. A Fiumei úti sírkertben tartott megemlékezésen beszédet mondott Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a „Tanár úr” egykori tanítványa, későbbi doktoráltja. A fekete obeliszken, melyet Juha Richárd Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész a Közép- és Kelet Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megbízásából készített, a Jelenések könyvéből származó Jézus-idézet olvasható: „Légy hű mindhalálig, s neked adom az élet koronáját”.

Liberális futóbolondok, csalók és balos agitátorok akarják kitúrni a Fideszt

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2020 január 21.
A Fideszt nem lehet csak úgy kitenni az Európai Néppártból (EPP), inkább lépnek le még időben, ha nem változik semmi sem, ők maguk – ez nem vitás; a kérdés inkább az, hogy maga a pártszövetség vissza akar-e térni a konzervatív és kereszténydemokrata, „jobboldalinak” aposztrofált értékekhez, vagy végleg átveszik az irányítást a megfelelési kényszerben szenvedő futóbolondok, a magukat kereszténydemokratáknak hazudó csalók és a baloldalról beszivárgott agitátorok. Ugyanis, ha a pártcsalád tagszervezeteit szigorú górcső alá vesszük, akkor azt látjuk, hogy jelentős többségük a saját hazájukban liberális (vagy neoliberális) gazdaságpolitikát képvisel; több, mint a fele elveti a hagyományos család intézményét (egy férfi és egy nő gazdasági és érzelmi közösségét, amely, ha nincs semmiféle egészségügyi akadálya, akkor előbb vagy utóbb gyermekek születésével bővül); jó részük támogatja a melegjogokat (ami szélsőséges liberális politika!); számos tagja internacionalista és globalista vonalon mozog, így köp a szuverenista célokra; és legalább a harmada egalitárius, azaz baloldali elvekből gyárt ócska utópiát. Feltűnő, hogy – jó futóbolondokhoz méltón – kevés kivétellel migránsbarát politikát folytatnak, hisznek a nyílt társadalom eszméjében és megvalósíthatónak tartják a multikulturalizmus utópiáját – ez lenne ma a jobboldal?! A kérdés tehát az – ahogy azt minap Novák Katalin is megfogalmazta Berlinben –, hogy folytatódik-e az EPP balra tolódása, avagy visszatérnek az alapítók „jobboldaliságához”. Vagy az, hogy az Orbán Viktor által „egy centinek” nevezett „kilépési távolság” elfogy-e a következő hetekben?

Momentum versus SZDSZ – hasonszőrű, de különböző képződmények

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2020 január 16.
Sokan vélik úgy, hogy a Momentum és az egykori SZDSZ közé vastag egyenlőségjel biggyeszthető, csupán generációs különbség van. Habár az utóbbi megállapítás igaz, és a kozmopolitizmus, a nemzetellenesség is hasonlóan sugároz mindkét formáció politikájából, illetve a hagyományos családmodellel való szembenállásban is ugyanazt az álláspontot véljük felfedezni, jómagam mégis úgy vélem, hogy bőven akad különbség a két fura képződmény között. Az egykori szabad madarak ugyanis másolták a nyugati liberális mintákat, a kádárizmusban megszokott megalkuvásuk röpítette őket a posztkomcsik ölébe, a klasszikus műveltségük miatt voltak gőgösek, kizárólagos szakértőknek és különlegesen tehetségesnek mutatták magukat; míg a momentumos nyikhajok francia érdekeket képviselnek, nem másolnak semmit, a pénz- és a hataloméhség végett fogtak kezet a szocikkal és Gyurcsánnyal, klasszikus műveltségük nincs, helyette „jól informáltak”, a pökhendiség mellett szemtelenek és pimaszok, megjelenésük pedig a XXI. századi, a belvárosi, jómódú trendiséget sugallja. Az SZDSZ a liberális értelmiséget, a „progresszív” tudósembereket és a dekadens művészvilágot igyekezet maga köré gyűjteni, a Momentum pedig a hipszter fiatalokat tekinti fő bázisának.

Az iszlám kiirtja a felvilágosodás eszméjét

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2020 január 5.
A hit alapvető attitűd, amely az ember sajátja, és amelyből, ha életképes civilizáció keretein belül él az egyén, mindig és mindenhol vallás születik. A vallásból intézményesül az egyház, majd közösség jön létre ennek „talaján”. A közösség pedig – a maga kollektív hitével – megteremti a kultúrát. Az egyén e kultúrán keresztül – akár beleszületik, akár választja azt – szemléli a világot. De mivel e világlátás minden különböző kulturális gyökerű civilizáció közt különböző, így a multikulturális társadalom, ahol ezeket az eltéréseket szeretnék erőszakkal azonos nevezőre hozni, voltaképp egyfajta utópia, amely anélkül nem valósulhat meg, hogy valamelyik szemlélet csorbát szenvedne. Ez az erőltetett, utópisztikus cél erősödött fel a tavalyi év során Európában, és ezt nevezte a keresztény-ellenes „elit” progresszív, valamint értéksemleges gondolkodásmódnak, amely a felvilágosodás eszméjének örököse. Holott csupán értelmetlen megfelelési kényszer szülte öngyilkos szellemiségről van szó, hisz mindaz, amit a felvilágosodás a mai Európára hagyományozott, szöges ellentétben áll a muszlim bevándorlók ideáival.

Fekete péntek forever

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Világugar 2019 december 22.
Miközben a terrorizmus, akár Damoklész kardja a nyugat emberének feje felett lóg, miközben milliónyi szerencsétlen vándorol szerte a világban, sokan nem restek a globális problémáktól jól távol tartva magukat, a bevásárlóközpontok felszínes, de annál izgalmasabb fogyasztói versenyébe fejest ugrani. Mert új és új ingerekre vágynak. Mert lassacskán már nem a valóságban, hanem a végtelen „szerzés” virtuális világában érzik csak boldognak magukat. Még akkor is, ha e boldogság csak látszat, valójában önáltatás, önbecsapás. A fogyasztás pedig – akár a boldogtalan versenyfutás – nemzetközileg intézményesül, majd nevet is kap. Fekete péntek, amely ugyan ebben az évben november 29-re datálódott, de minálunk – mert nekünk mindig több kell! – most már rendszeresen, minden egyes pénteken meg kell lennie – ellenben olyan, mintha valamiről lemaradnánk.

Az igazi renegátok: Donáth Anna és Dobrev Klára legújabb károkozása

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2019 december 20.
A magyar ellenzék szélsőséges része megint nagyot alkotott az európai parlament LIBE-szakbizottságának jogállamiságot féltő, még az év vége előtt a finn uniós elnökség részéről sebtében összegründolt ülésén. Hétfőn, a hónapok óta a saját hazugságspiráljába belegabalyodó, egyre inkább trágár módon mocskolódó gyurcsányista-momentumos tandem ismét az országra támadt. Mára nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy amikor valódi ügyeket figyelmen kívül hagyva, megfoghatatlanul általánosított elvekre hivatkozva féltik Brüsszelben vagy Strasbourgban a magyar demokráciát, gyalázzák az országot és egyre nagyobb büntetési mechanizmusért könyörögnek, akár az uniós pénzek befagyasztását követelik, akkor a nemzet és minden magyar állampolgár érdekeit árulják el. Csak most már arra lenne szükségünk, hogy Donáth Anna és Gyurcsányné Dobrev Klára morálisan elítélendő cselekedeteinek súlyára rámutassunk azok körében is, akiknek köszönhetően ma egyáltalán uniós képviselők lehetnek. Mert látni és láttatni kell azt, hogy olyan világpolgárok kaptak képviselői széket, akik minden órában azon agyalnak, hogy miképp lehetséges még nagyobbat belerúgni Magyarországba – csöppnyi politikai hasznot remélve a megtévesztett polgárok részéről.

A szexuális másság arisztokráciája

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2019 november 23.
A mai nyugati társadalmak egyik virtuális csúcsát hódította meg az a hangos kisebbség, amely a szexuális másságát egyfajta szellemi gőggel, a haladás univerzális kisajátításával képviseli, és ahol csak lehet – mint valamiféle erényt – mutogatja, hivalkodik vele, büszke rá; hite szerint pedig ez adja meg számára azt a progresszív többletet, amellyel különbözik más, maradi csoportoktól. Úgy viselkednek ők, mintha a különböző szexuális irányultság egyes, a többségtől eltérő (LMBTQ...) formái lennének azok az identitásképző tulajdonságok, amelyek alapján valakit tisztelnünk kellene, mint embert. Habár tény, hogy ez nem igaz minden melegre (hisz voltak, vannak és lesznek is olyanok, akiket a hivatásuk, tetteik, viselkedésül, teremtő erejük, vezetőképességük vagy éppen szorgalmas és kitartó munkájuk miatt tisztelünk), de sajnos az is látszik, hogy egyre inkább az a kisebbség válik hangadóvá, amely a másságának tudatában – minden teljesítményt nélkülözve – egyre inkább arisztokratikusan viselkedik. Hivalkodásukkal, haladónak tartott mivoltukkal – amit a más területen sikeres melegek jelentős része elutasít – mára megteremtették a másság arisztokráciáját, amelynek viselkedése váltja ki az egyébként oly jellemző kölcsönös gyűlölködést.

Karácsony Gergely – program, ígéret, valóság

Nagy Ervin (színész)Nagy Ervin (színész) Vezércikk 2019 november 17.
Az egy hónapja hivatalba lépett főpolgármester programja folyamatosan formálódott, változott az előválasztás során; és elmondható az is, hogy csupán a győzelmét követően vált véglegessé a tartalma. A városvezető a politikai cselekvésterv nem szokványos megszületését azzal indokolta, hogy több, egymástól ideológiailag mesze álló párt jelöltjeinek ötleteit kellett összefésülnie a saját maga által megfogalmazott prioritásokkal. A „Budapest Mindenkié” címet viselő politikai programot azonban több személyes ígérettel egészítette ki, melyek száma így megközelítőleg 140-re nőtt (a kisebb-nagyobb átfedések miatt nem lehet pontos számot mondani), de ha figyelembe is vesszük az eltelt idő rövidségét, akkor is azt láthatjuk, hogy az első kis lépések nagyon távol állnak az eredetileg meghirdetett cselekvési tervtől. Ennek oka egyrészről az, hogy Karácsony Gergely a választási kampány hevében többet ígért, mint amire valóban képes lehet; másrészről pedig, hogy a pozíció mögött olyan többpárti összefogás jött létre, melynek különböző érdekeit lehetetlen összehangolni; pacifikálni is csak úgy lehet az egymásnak feszülő feleket, ha hatalmi és anyagi előnyökkel látja el őket. Így – ahogy előre látható volt – a főpolgármester az ígéreteitől eltérően indult, de megtett mindent azért, hogy az őt támogató ellenzéki pártok igényeit kielégítse. Bár kérdéses, hogy ez meddig és milyen áron, mennyi megalkuvással tartható fenn.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.