Ha saját nincs, jó a mesterséges intelligencia is – Soproni Tamás helyett a Chat GPT írta Terézváros 5 éves gazdasági programját
Aki járt valaha felsőoktatásban az internet korszakában, az gyorsan megtanulta: a Wikipédiát nem használhatjuk forrásnak, de a Wikin megadott forrásokat már simen lenyúlhatjuk. Az idő haladt, és megjelent a mesterséges intelligencia, hogy az élelmesebb de kicsit butább hallgatók azzal írassák meg a dolgozataikat, erre válaszul persze megjelentek a mesterséges intelligencia detektorok, hogy azonnal megbukjanak, akik ezzel próbálkoznak. Ebben a fegyverkezési versenyben ragadt le egy kicsit Soproni Tamás, aki úgy gondolta várost is lehet vezetni saját intelligenia nélkül, ha van neki mesterséges.Elfogtak két dílert, akik egy budapesti társasház alagsorában termesztették a marihuánát
A VI. kerületi rendőrök két férfit vettek őrizetbe, akik egy társasház alagsorában termesztettek marihuánát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.Vétók és viták Brüsszelben – Nézzék vissza nálunk a kormányfő rádióinterjúját!
A csütörtöki EU-csúcson Orbán Viktor volt az egyetlen, aki a saját országa érdekeit vette figyelembe és nem csatlakozott a legújabb brüsszeli öngyilkos-tervezethez. Erről, és az egyéb sürgető kérdésekről beszél ma reggel a Kossuth rádió műsorában a miniszterelnök. Nézzék vissza nálunk a kormányfő péntek reggeli rádióinterjúját!Magyar Péter azért mondja, hogy a rezsicsökkentés humbug, mert el akarja törölni!
Menczer Tamásnak újra és újra olyan hazugságokra kell felhívnia Magyar Péter esetében a figyelmet, amelyeknek elhangzására nincs racionális magyarázat még Manfred Weber legjobb magyarországi tanítványa esetében sem. A gázüzletben érintett nyugati cégek vajon hány száz milliárd forintot húznának le a magyar lakosságról évente, ha ők szabhatnák meg az úgynevezett "piaci" árakat? A piaci ár ugyanis az általuk manipulált, a gáztőzsdéken spekulánsok által felfelé rángatott árat jelenti. Ezeknek a cégeknek mindent megér az, hogy nálunk is elszabaduljanak az energiaárak. Mindenki csak a számokat figyelje.Egyedül Orbán Viktor vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson, továbbá bejelentette, hogy kikéri a magyar választók véleményét Ukrajna EU tagságáról (videó)
Orbán Viktor kérései nem teljesültek, ezért vétóval élt, amire a hírek szerint a többi tagállam egyébként készült. Robert Fico szlovák miniszterelnöknek elvileg komoly engedményeket sikerült az országának az energia kérdésben kiharcolnia az EU-csúcson (már amennyiben komolyan lehet venni az ukránok ígéreteit), így ő nem nehezítette meg a csúcsot lezáró konklúzió elfogadását. Sajtóhírek szerint egy erről szóló bekezdéssel sikerült megtoldani a csúcsot lezáró dokumentumot, így Fico ezért nem vétózott.Nincs egység az egészségügyben: több szervezet is távol marad a szombati tüntetéstől
Tüntetést szervez szombatra a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a Magyar Orvosok Szakszervezete. A kormányellenes megmozdulással a szervezetek az egészségügy problémáira szeretnék felhívni a figyelmet. Az egészségügyért szervezett demonstrációja nem érinti a szakdolgozókat.Végtelenített film az ukrán férfiak utcáról történő elhurcolásáról...
A Fronthelyzet nevű YouTube-csatorna olyan videót tett közzé, amely megmutatja az ukrán férfiak sorsát, akiket a frontot nyilván jól elkerülő pribékek az utcán fogdosnak össze. A tartalom durva, ezért a film csak a szolgáltatónál tekinthető meg közvetlenül. Ehhez nem kell hozzátenni semmit. Felkavaró tartalom.Az EU-csúcs szünetében Orbán Viktor elmondta, hogy az EU az USA helyett is támogatná Ukrajnát
Az európai vezetők többsége abba az irányba érvel, hogy ezt a háborút folytatni kell, Ukrajnának a háborút folytatnia kell úgy, hogy Európa nemcsak az eddigi terhet vállalja, hanem átvállalja az Amerika által eddig fizetett pénzügyi és katonai terheket is - közölte Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.Úgy tűnik sikerült feltárni a USAID-botrány korrupciós szálait
A Szuverenitásvédelmi Hivatal - tájékoztatása szerint - feltárta "azt a politikai korrupciós rendszert, amelynek szálai a USAID-től az Európai Unión át a magyar politikáig és médiáig érnek". A hivatal az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében azt írta, a 16 oldalas jelentés részletesen bemutatja, hogy "egy kiterjedt nemzetközi hálózaton keresztül hogyan lett az amerikai közpénzből +magánpénz+, majd +hazai pénz+, és hogyan használták fel ezeket a forrásokat a demokrata érdekeknek megfelelően a közvélemény befolyásolására a migráció, gender és háború ügyében".Ha fele ilyen korrupt lenne Ukrajna, akkor is túl korrupt lenne az EU-nak
Ukrajna és az Európai Unió kapcsolata egy hosszú és rögös úton halad, ahol a legnagyobb akadály nem a háborús helyzet vagy az intézményi reformok bonyolultsága, hanem a minden rést betöltő, makacs korrupció - derül ki a Tényellenőr legfrissebb elemzéséből. Az Európai Számvevőszék 2021-es jelentése már akkor is egyértelművé tette: az ukrán állam magas szintű korrupciós gyakorlatai súlyos problémát jelentenek, s a helyzet azóta sem lett rózsásabb. Úgy tűnik, ha fele ilyen korrupt lenne Ukrajna, akkor is túl korrupt lenne az EU-nak, ahol bőröndben szállítják a katari eurót, és SMS-ben tömegrendelik a vakcinákat.Franciaország mindent megtesz a háború folytatása érdekében, katonai hírszerzési információkat ad át Ukrajnának
Párizs katonai hírszerzési információkat ad át Ukrajnának - közölte csütörtökön Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter válaszul arra, hogy Washington bejelentette, befagyasztja a hírszerzési információk megosztását Kijevvel. Franciaország láthatóan mindent megtesz, hogy a kontinens vezető katonai hatalmának tűnjön.Szentkirályi Alexandra támogatja a dílerekkel szembeni legszigorúbb fellépést
A drogok hatalmas problémát okoznak a fővárosban is, amit a városvezetés drogpárti stratégiája csak tovább fokoz. A budapesti Fidesz bármikor készen áll a közös munkára - írja Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a közösségi oldalán.Minden eddiginél szorosabb a magyar-szlovák energetikai együttműködés
Minden eddiginél szorosabb az energetikai együttműködés Magyarország és Szlovákia között, a két ország ellátásbiztonságát ugyanis folyamatos kihívások érik Brüsszel és Kijev részéről - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pozsonyban.Orbán Viktor szerint a francia-magyar kapcsolatok jó állapotban vannak
A francia-magyar kapcsolatok jó állapotban vannak, ez nem volt mindig így a történelem során, de ma kiemelkedően szoros együttműködésünk van Franciaországgal, nemcsak politikai kérdésekben, hanem gazdasági kérdésekben is - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Bohár Dániel riporter közösségi oldalára felöltött videóban.Sokféle elmebetegségnek van frakciója az Európai Parlamentben
A Volt Europe megfosztaná Magyarországot a szavazati jogától, sőt, a kilenc pont egyike alapján az ellenzéknek adná át az irányítást.Tiltakozik a család, mert jogtalanul használja történelmi nevüket a Tisza Párt
Bejárta az országos sajtót a közelmúltban, hogy a Nádasdy Tisza-sziget sárvári demonstrációja érdektelenségbe fulladt. Ekkor értesült a Nádasdy család Magyarországon élő tagja, gróf Nádasdy Borbála arról, hogy egy politikai szervezet viseli a családja nevét - írja a VAOL.A legbátrabb kozákok Amerikában tüntetnek a háborúért
Az elmúlt hetekben úgy éreztem magam, mintha egy párhuzamos dimenzióban élnék és amiket Ukrajnában tapasztalok, az nem a valóság. Csupán egy képzeletbeli világ, ahol kizárólag az én elmémben játszódnak le a háborús mindennapok borzalmai: a bujkálás, a kényszersorozás, a félelem, stb. Miközben e világon kívül minden olyan egyszerű, hogy bátor kozákok apró csapatai USA-szerte megmozdulásokat szerveznek a háború harmadik évfordulója alkalmából.Ajánljuk még

























