Pár éven belül érkezhetnek a miniatomerőművek Nagy-Britanniába, amivel pótolnák az orosz gázt
A brit állam 2024 közepére engedélyezheti a Rolls-Royce miniatomerőművek gyártását – mondták a cég vezetői a Guardiannek. Egymilliárdba sem kerül, elfér egy konténerben, és helyettesítheti az orosz gázt. Szijjártó Péter: Egy magyar győzelem is született a szlovéniai parlamenti választáson
Tegnap egy magyar győzelem is született a szlovéniai parlamenti választáson: ismételten Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke nyerte a magyarok számára fenntartott mandátumot, így a következő négy évben is ő képviselheti a muravidéki magyarságot Ljubljanában – írta Facebook-oldalán Szijjártó Péter. Márki-Zay Péter valószínűleg újraindul majd a polgármesterségért
„Elmegy a Lázár János által ajánlott munkamegbeszélésre?” – ezzel a kérdéssel kereste meg a Magyar Hang Márki-Zay Pétert, miután múlt héten a fideszes politikus tárgyalásra invitálta őt. Ezzel négy év után először találkozhat a két politikus.
Megállapította a népszavazás eredményét az NVB, mind a négy kérdésben érvénytelen volt a szavazás
Megállapította a gyermekvédelmi kérdésekről tartott országos népszavazás eredményeit a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén; a referendum mind a négy kérdésben érvénytelen volt. Az NVB a magyarországi szavazóköri jegyzőkönyvek és a levélben leadott szavazatok megszámlálásának eredményét megállapító jegyzőkönyv alapján állapította meg a népszavazás végeredményét, a négy kérdésben külön-külön határozattal. Pesti Imrének adta ki Gál Kinga mandátumát az NVB
Pesti Imrének adta ki a Gál Kinga lemondása miatt megüresedett mandátumot a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn. A tavaszi parlamenti választáson a Fidesz-KDNP országos listájának 5. helyén mandátumot szerző Gál Kinga április 22-én lemondott képviselői helyéről. Döntsük már el, hogy a közmédiát senki sem nézi vagy csodafegyver! – Számok és tények a Pesti TV-n (videó)
A Számok és tények friss adásában a műsorvezető, Trombitás Kristóf mellett ezúttal Kovács András, az Origo újságírója, Horváth Tamás, a vdtablog.hu főszerkesztője és Magyari Sándor, a posztok.hu egyik alapítója vett részt. Valóban a közmédia tehetett arról, hogy ennyire befuccsoltak az ellenzéki pártok? Azonnali segélyt biztosított Magyarország a földrengés sújtotta Bosznia-Hercegovinának
Azonnali segélyt biztosított a Hungary Helps Program és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a földrengés sújtotta Bosznia-Hercegovinának – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.
K.G. Jávor Benedek nevű tolmácsa társaságában Brüsszelbe látogatott
Karácsony Gergely Facebook-posztban számol be arról, hogy Brüsszelbe utazott, ahol Jávor Benedekkel, a főváros brüsszeli képviseletének vezetőjével amellett érvelnek, hogy Magyarországnak szüksége van az uniós forrásokra, az áremelkedésekkel járó gazdasági válságból csak az európai támogatások segítségével lehet kilábalni. A főpolgármester szerint a magyar kormánynak a jogállami normákat kell betartania, az EU-nak pedig az önkormányzatok szerepét érdemes erősítenie. Finnország és Svédország májusban együtt kéri felvételét a NATO-ba
Finnország és Svédország májusban együtt nyújtja be NATO-csatlakozási kérelmét – jelentette az Iltalehti című finn és az Expressen című svéd tömeglap a témához közel álló forrásokra hivatkozva hétfőn. Bár a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása óta mindkét észak-európai ország egyre szorosabb együttműködésre törekedett a NATO-val, a két ország korábban kifejezetten ellenezte a csatlakozást, amelyet a közvélemény sem támogatott az Ukrajna elleni orosz offenzíva megindulása előtt. A kormányoldal kétharmad-egyharmados parlamenti arányokra tett javaslatot
A kétharmad-egyharmados parlamenti arányokra tettek javaslatot a kormánypártok a parlament megalakulását előkészítő tárgyalásokon az ellenzéknek – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn újságíróknak, az első egyeztetést követően. Beszámolt arról, hogy továbbra is hat alelnöke lesz az Országgyűlésnek - közülük egy a törvényalkotásért felelős -, amelyből kettőt tölthetne be a két ellenzéki lista egy-egy tagja, és ahogy a megelőző ciklusban is, tizenöt bizottságot alakítanának. Áder János szerint hosszú távon nem fenntartható a jelenlegi fogyasztási kultúra
A világ minden pontján a dobd el kultúra a jellemző, ami nem fenntartható – mondta Áder János köztársasági elnök a fenntarthatósági témahetet megnyitó tanórán hétfőn Budapesten. Megfogalmazása szerint a dobd el kultúra magában foglalja azt, hogy a nyersanyagokból terméket gyártanak, amit aztán rövid ideig használnak, majd eldobják, és mivel a rendszerben nincs helye az újrahasznosításnak, a hulladék mennyisége egyre csak nő. Az EMBER, aki megszimatolta a kétharmadot - Felejthetetlen pillanatok a PestiTV választási műsorából (videó)
Három héttel ezelőtt derült ki, hogy ismét a Fidesz-KDNP pártszövetség kapta meg a kétharmados bizalmat az emberektől. Április harmadikán együtt izgultunk, hogy milyen eredménnyel zárul a választás, a PestiTV pedig a népszerű esti műsorával, a Politikai Hobbistával egybekötött választási műsorral követte az eseményeket, riportereink a pártok eredményváró helyszíneiről jelentkeztek be és készítettek rövid interjúkat politikusokkal, közéleti szereplőkkel. Az eredmény ismert: az ellenzéki tömörülést a földbe döngölő kormánypárti siker. Idézzék fel velünk, hogy milyen volt az eufórikus, mámoros este hangulata a PestiTV-n! Annyit elöljáróban elárulunk: a stúdióban a hangulat akkor ért fordulópontjára, amikor Nagy Attila Tibor már 16 százalékos feldolgozottságnál kijelentette: nem számított ilyen jó Fidesz-eredményre, de a számok a korábbi választások adataiból kiindulva kétharmados győzelmet vetítenek előre... Spanyol lap: Putyin abba a csapdába esett, hogy hitt azoknak, akik igazat adtak neki
Az El País hétfői száma interjút közölt Margaret MacMillannel, elsősorban az orosz-ukrán háború lehetséges kimeneteléről és következményeiről. A kanadai történész azt mondta az El Paísnak, Magyarország kis ország, amely sok pénzt kapott Európától, és Brüsszelnek szigorúnak kell lennie vele szemben. Gyurcsány és egykori tanítványa, Jakab Péter együtt vették át a mandátumukat
Átvették megbízólevelüket hétfőn azok a képviselők, akik az április 3-i országgyűlési választáson országos pártlistáról mandátumot szereztek, de a múlt heti ünnepélyes átadáson nem vettek részt – adta hírül az MTI. Így vette át a mandátumát Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc, illetve Toroczkai László is. Idén is lefoglalta a Mi Hazánk az Andrássy utat a Pride elől
A Mi Hazánk idén is lefoglalta a Budapest Pride szervezői előtt a felvonulásra korábban rendszeresen használt helyszínt, az Andrássy utat, így ott biztosan nem lehet majd megtartani a rendezvényt. A felvonulás szervezői egyelőre nem reagáltak a párt bejelentésére. Giorgia Meloni szerint kiválóak a kapcsolatai Orbán Viktorral
Kiválónak nevezte az Orbán Viktorhoz fűződő kapcsolatait Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, aki a 2023-as választásokra készülve pénteken Milánóban elindította pártja választási kampányát – írja a Republica.it. Az ablakon akart kiugrani egy nő egy Parlament melletti épületből (VIDEÓ!)
Ki akart ugrani az egyik parlament melletti épület ablakán egy középkorú nő, de a tűzoltóknak végül sikerült megakadályozni az öngyilkossági kísérletet. Azt, hogy miért akart öngyilkos lenni a nő egyelőre nem tudni. A PestiTV stábja épp a környéken forgatott az ominózus jelenetnél, a drámai pillanatokat és a mentést rögzítettük. Orbán Viktor: Szakmát a kézbe!
Ahogy a PestiSrácok.hu is beszámolt róla, Orbán Viktor miniszterelnök a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten mondott köszöntőt. Erről tett ki a kormányfő a hivatalos Facebook-oldalára egy képet.