A veszélyhelyzet és Szabó Tímeáék mentelmi ügye is terítékre kerül ma a parlamentben
Az orosz–ukrán háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetről szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el szerdán az Országgyűlés. A Varga Judit igazságügyi miniszter által jegyzett, kivételes eljárásban tárgyalt, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról szóló előterjesztés alapján a kormány november 1-jéig, azaz öt hónapig kap az Országgyűléstől lehetőséget arra, hogy – ha a rendes jogrendi eszközök nem elégségesek – a különleges jogrendi eszközökkel éljen.Kőrösi Csaba: elsősorban Magyarországnak megtiszteltetés az ENSZ-közgyűlés elnöki posztja
Elsősorban Magyarország számára megtiszteltetés az ENSZ Közgyűlésének elnöki posztja – mondta Kőrösi Csaba, a közgyűlés kedden megválasztott elnöke az M1 Híradónak nyilatkozva. Kedden délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta az MTI-t, hogy az ENSZ Közgyűlése közfelkiáltással megválasztotta a 77. ülésszak elnökét New Yorkban. Szeptembertől egy éven át Kőrösi Csaba lesz az ENSZ Közgyűlésének elnöke.Két szék között a földre – Jakab újra felsült a Jobbik hatalmi harcaiban
Sajtóértesülések szerint újabb vereséget szenvedett Jakab Péter a Jobbikban zajló hatalmi harcokban. A pártelnök pozíciója egyre ingatagabb, ezért belső információk szerint megpróbált előremenekülni és biztosítani frakcióvezetői posztját, de a jelek szerint ez sem jött össze Gyurcsány Ferenc leghűségesebb katonájának.Hidvéghi Balázs: elutasítjuk az európai baloldal kicsinyes támadássorozatát
Hidvéghi Balázs a jogállamiság és a lengyel nemzeti helyreállítási terv uniós bizottsági jóváhagyásával kapcsolatos plenáris vita kapcsán elmondta, hogy a lengyel tervet több hónapos késlekedés után végül elfogadta az uniós testület, így Lengyelország hozzájut azokhoz a forrásokhoz, amelyek megilletik. A képviselő ugyanakkor leszögezte azt is, hogy elutasítjuk az európai baloldal kicsinyes támadássorozatát, amely eddig is megosztottságot okozott, és krízishelyzetben meggyengíti az EU cselekvőképességét.Scholz a NATO keleti szárnyának megerősítését ígérte Litvániában
A NATO keleti szárnyának megerősítését ígérte Olaf Scholz német kancellár kedden, Litvániában tett látogatása alkalmával. Szilárd elhatározásunk, hogy fokozzuk a hozzájárulásunkat – hangsúlyozta a német szociáldemokrata politikus Gitanas Nausėda (j) litván elnökkel és a három balti állam kormányfőivel folytatott megbeszélését követően tartott sajtótájékoztatóján. Kijelentette, hogy a német hozzájárulást egy erőteljes harci dandár irányába tervezik fejleszteni. A találkozón részt vett az észt és a lett miniszterelnök is, akik azzal keménykedtek, hogy hamarosan katonai és gazdasági értelemben is tönkreteszik Oroszországot. Mi azért erre nagy tétben nem fogadnánk.Münchenben náci karlendítés miatt tartóztattak le hét angol szurkolót
Miközben az angol média a magyar gyerekeket rasszistázza egy elejtett fütyülésért, addig nagyvonalúan eltekintenek saját szurkolóik náci karlendítéseitől. Azt már régen tudjuk, hogy a britek focikultúrája hagy maga után kivetni valót, de azért ennél a kétszínűségnél jobbat vártunk, még a nemzetek Jobbikjától is.Késes támadás volt egy lengyel üzemben – Politikai vita is lehet a háttérben
Késes támadás történt kedd hajnalban a PKN Orlen lengyel vállalat közép-lengyelországi Płockban működő olajfinomítójánál. A korábban pszichiátrián kezelt támadó azt állította, hogy tiltakozni akart a PKN Orlen és a Lotos állami olajvállalat tervezett fúziója ellen, amely országos politikai vita tárgya. Az ügyben Jacek Sasin lengyel kormányfőhelyettes is megszólalt.Von der Leyen: Brüsszel nem fizet Lengyelországnak az igazságszolgáltatás függetlenségét biztosító szabályozás elfogadásáig
Úgy tűnik, Von der Leyen visszakozik, és hiába jelentette be korábban, hogy mégis kifizetik a Lengyelországnak járó helyreállítási alapot, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban kedden már arról beszélt, hogy noha az Európai Bizottság jóváhagyta a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak lehívását lehetővé tevő lengyel tervet, a brüsszeli testület egyetlen centet sem fizet addig, amíg Lengyelország el nem fogadja az igazságszolgáltatás függetlenségét biztosító szabályozást.Íme, az ukrán mintademokrácia – Hetymanná választanák Zelenszkijt
Amikor azt hinnénk, hogy már mindent láttunk, Kijev lapot húz huszonegyre. Az ukránok ugyanis petíciót indítottak, hogy hetymanná válasszák az ukrán elnököt, tanácsadóját, Oresztij Aresztovicsot pedig nevezzék ki atamánná. A hetymani kinevezés egyébként teljhatalmat adna Zelenszkijnek, bár tekintve, hogy az ellenzéki pártokat már betiltotta, tulajdonképpen csak kozmetikai jelentőséggel bírna. Ha pedig valaki azt hinné, hogy mindez csupán egy túlbuzgó nacionalista rajongó ötlete, el kell keserítsük: a petíció az ukrán elnöki hivatal hivatalos oldalán jelent meg.Meghalt a legnagyobb orosz közösségi portál két vezetője
Az „orosz Facebooknak” is nevezett VK két menedzsere vesztette életét egy balesetben. A két üzletember egy kétéltű terepjáróval akart átkelni egy folyón a Fehér-tenger közelében, azonban a jármű nem tudott ellenállni a sodrásnak és felborult, majd a tengerbe veszett. A balesetnél még ketten voltak jelen, ők megmenekültek, és egy közeli faluban kaptak segítséget.Egy iráni tábornok izraeli városok elleni támadásokkal fenyeget
Kiumarsz Hejdari, az iráni szárazföldi erők parancsnoka kedden Tel-Aviv és Haifa elleni támadásokat helyezett kilátásba, ha Izrael "egy kis hibát is vét" Iránnal szemben.A román szélsőségesek lába alatt már vékonyodik a jég – Türelemre int Borboly Csaba az úzvölgyi katonatemető ügyében (PS-VIDEÓ)
A magyarok csákánnyal rombolták le az ősi román templomokat – indokolta meg a szélsőséges román nacionalista Mihai Tirnoveanu, a Nemzet Útja egyesület vezetője nemrégiben, miért nincs nyoma a román múltnak Erdélyben és a Székelyföldön. Az úzvölgyi katonatemetőben csütörtökre időzített újabb szélsőséges megmozdulást nem véletlenül szervezhették a csíksomlyói búcsú idejére, de mint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke portálunknak fogalmazott, most türelemre van szükség, hiszen „szorul a hurok” a nacionalista provokátorok nyaka körül, akik pártjuk népszerűségét igyekeznek az úzvölgyi provokációk sorozatára felépíteni, egyre sikertelenebbül.Magyarország addig folytatja ukrajnai humanitárius akcióját, amíg szükséges
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, az Országgyűlésben tartott felszólalásán jelentette ki, hogy Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik jelenleg a háború sújtotta Ukrajna megsegítése érdekében, és ez egészen addig folytatódni fog, amíg szükség van rá.Börtönbe kerülhet a feminista, aki szerint a férfiak nem lehetnek leszbikusok
A forradalom felfalja gyermekeit, és nemcsak a kommunizmusban; az LMBTQ szószólóira is ez vár, ha nem hajlandóak együtt haladni a lobbi ideológiai változásaival. A feministák és a transzaktivisták újabb csörtéjére került sor, amelynek során letöltendő börtönbüntetés várhat egy norvég nőjogi aktivistára, mert a biológiai nők védelmét választotta a nemváltoztató propagandával szemben.Szijjártó szerint jó döntés született Boris Johnson ügyében
Szijjártó Pétert a bangladesi külügyminiszter látogatása során kérdezték a Boris Johnson ellen indított bizalmatlansági eljárás kapcsán. A brit miniszterelnök felmentésére vonatkozóan a tárcavezető úgy fogalmazott: jó hír a magyar–brit kapcsolatok jövője szempontjából, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök megnyerte az ellene indított bizalmi szavazást, így továbbra is ő maradhat az Egyesült Királyság kormányfője.Novák Katalin: akkor van értelme klímavédelemről beszélni, ha van következő nemzedék
Novák Katalin és Miloš Zeman közös sajtótájékoztatót tartott; a fő téma a két ország együttműködése, a V4, az ukrajnai háború és a családpolitika voltak. Találkozójukon szóba kerültek az Oroszországgal szembeni szankciók is; ennek kapcsán Zeman kifejtette, hogy Magyarország nincs egyedül az álláspontjával, lényegében egyetért a magyar állásponttal, és nem az a jó szankciós politika, amivel magunkat lőjük lábon.Vučić: óriási a hisztéria, mivel Oroszország ellen nem tudnak semmit tenni, Szerbián élik ki magukat
Sokaknak fejfájást okoz, hogy Szerbia nem minden csoportba akar beállni, ezért is okozott felháborodást, hogy Belgrád fogadná Szergej Lavrov orosz külügyminisztert – hangsúlyozta Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök a szerb közszolgálati televízióban (RTS), hozzátéve, hogy rég nem tapasztalt akkora "hisztériát" Szerbia ellen, mint amely most alakult ki.Ajánljuk még

























