Pesti Srácok

Kunhalmi Ágnes az ellenzéki listáról, avagy a háromlábú szék – Kirándulás a zavaros gondolatok erdejében

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 27.
Az ellenzéki közös lista felállításáról kérdezték az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kunhalmi Ágnest. Az apropó az volt, hogy Donáth Anna nem elégedett a baloldali tárgyalások eddigi menetével – erre reagált volna az MSZP társelnöke, azonban nem sokat tudtunk meg az interjúból. Kunhalmi válaszai ugyanis egy brazil szappanopera logikai labirintusát is felülmúlták. Próbáljuk meg együtt értelmezni, hogy mire gondolhatott a társelnökasszony.

Ötvenmilliós bírságot kap a BKV – Karácsonyéknak ez csak aprópénz

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 27.
A Közbeszerzési Hatóság a nyáron kiírt, hajójárat-üzemeltetési közbeszerzési pályázatának szabálytalanságai miatt büntette meg a BKV-t. Persze, tekintve, hogy Karácsony Gergelynek és csapatának nem volt elég a Tarlósék által hátrahagyott kétszáz milliárdos megtakarítás, és jelenleg is csapkodnak a villámok a fővárosi ingatlanügyek körül, a főpolgármesternek ez valószínűleg csak aprópénz.

Politikai Hobbista – Hogy próbálta a Telex kimosni Karácsonyt a városházi botrányból? (videó!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2021 november 27.
A Telex egy e heti húzását elemezte a Politikai Hobbistában Jeszenszky Zsolt és csapata. (A műsor e részét láthatják videónkon.) A portál ugyanis úgy próbálta kimosni Karácsony Gergely városházi korrupcióval telített pelusát, hogy fideszes belügynek keretezte át az Anonymus által terített felvételeket. És mindezt ugyanolyan zseniális időzítéssel tették, ahogy csak Karácsony Gergely képes öngólokat rúgni. Mert emlékezetes pillanatokkal szolgált a főpolgármester az első tagadásakor. Azzal érvelt, hogy biztos nem akarják eladni a Városházának helyt adó épületet, mert közparkot építenek a parkoló felére. És ugyanebben a pillanatban kijött egy felvétel, hogy azért csak a parkoló felét építik be, hogy könnyebben lehessen eladni az épületet. A Telex meg abban a pillanatban nyilvánította fideszes belügynek a történteket, amikor kijött a legújabb felvétel, ami folytatólagosan elkövetett balos ingatlanmutyikról és százalékos visszaosztásokról szólt.

Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat

PPestiSrácok.hu Eco 2021 november 26.
Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat pénteken a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány szervezésében Budapesten. A díjkiosztó gálán Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, a gála fővédnöke elmondta: a kormány kiemelten támogatja a családokat, jövőre családtámogatásra háromezer-ötszáz milliárd forint, a GDP 6,2 százaléka áll rendelkezésre, ami három és félszerese a 2010. évi kilencszázhatvan milliárd forintnak. Hozzátette: az anyagi támogatás kevesebbet érne, ha nem társulna hozzá a családbarát gondolkodás, mentalitás.

Szijjártó: két életbevágóan fontos szerződést kötöttünk idén Oroszországgal

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 26.
Magyarország két életbevágó fontosságú megállapodást kötött idén Oroszországgal: az életmentő vakcinavásárlási és a fűtést biztosító gázszállítási szerződést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar–orosz kormányközi gazdasági bizottság obnyinszki ülését követő sajtótájékoztatóján.

Tarlós István helyretette a korrupciót kereső fővárosi vizsgálóbizottság pimasz elnökét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 26.
A fővárosi korrupciógyanús ügyek miatt vizsgálóbizottságot hozott létre a Fővárosi Önkormányzat. A testület többek között az elektronikus jegyrendszer ügyét is vizsgálja. A volt főpolgármester, Tarlós István pénteken eleget tett a bizotságot vezető Havasi Gábor meghívásának, aki feltehetőn utólag már bánja, hogy Tarlóst akarta kényes helyzetbe hozni, ugyanis a volt főpolgármester keményen helyretette a szemtelenkedő Havasit – számolt be a történtekről a Mandiner.

Az EU 250 millió euróval járul hozzá a magyar egészségügyi dolgozók támogatásához és a vakcinák beszerzéséhez

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 26.
Az Európai Bizottság 250 millió eurós támogatást nyújt Magyarországnak az uniós gyógyszerfelügyeleti ügynökség által engedélyezett, 13 millió adag koronavírus elleni vakcina beszerzéséhez, és a járvány idején túlórában dolgozó mintegy hétezer orvos és ápoló pénzügyi kompenzációjához – tájékoztatott a brüsszeli testület.

Azért marasztaltak el egy magyar munkáltatót, mert a transznemű beosztottja nem használhatta a női mosdót

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 26.
Az egyenlő bánásmód követelményét sértette meg az alapvető jogok biztosa szerint az a magyar munkáltató, aki a férfiből nővé operált beosztottjának nem engedélyezte, hogy a női mosdót és öltözőt használja. Pedig a munkáltató nem egyedül döntött, a többi munkatársat is megkérdezte az ügyben, de mivel leszavazták a transz nő kérését, a főnök úgy döntött, nem használhatja a női részleget a férfiként született alkalmazott. Ekkor jött a képbe a Soros-birodalom által pénzelt, az LMBTQ-t propagáló Háttér Társaság – számolt be az Origo.hu.

Az állami vagyon elherdálásában vérprofi Bajnai is belefolyt a fővárosi mutyikba

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 26.
Bajnai Gordon újra felbukkant: most a budapesti Városháza-ügy kapcsán került képbe. A volt miniszterelnök a Budapest Airport privatizációját is jó üzletnek tartotta, sőt, az értékesítés után a Wallistól az eladott reptérhez igazolt át. Korábban azt is elismerte, hogy a Wallis is érdeklődött a Budapest Airport értékesítése iránt, még a későbbi vevővel is tárgyaltak – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet. A lap felidézte azt is, hogy a 2002 és 2010 közötti időszakban a balliberális kormányok közel kétszáz magyar tulajdonban lévő céget privatizáltak.

Márki-Zay Péter szerint akik támogatják a rezsicsökkentést, azok sötétben tartott, trágyával etetett gombák (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 26.
Újabb szintet lépett a baloldal miniszterelnök-jelöltje, aki egy videofelvétel tanúsága szerint alaposan megsértette azokat az embereket, akik támogatják a rezsicsökkentést és ellenzik a migrációt. Márki-Zay azt mondta, ők olyanok, mint a sötétben tartott, trágyával etetett gombák. Márki-Zay Péter eddig nem titkolta, hogy ha hatalomra kerülne, eltörölné a rezsicsökkentést, ahogyan azt sem, hogy szerinte a magas energiaárakat az emberekkel és nem az iparral kellene megfizettetni, de a mostani kijelentésével tudta überelni saját magát, hogy még „mélyebbre lopja magát szívünkbe”.

A jövő évi választás egyik tétje a családpolitika folytatása

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 26.
A családpolitikai kérdésekben messze a kormány támogatottságán túlmutató egyetértés van; a választások egyik kérdése, folytatódhat-e ez a politika – jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter Szegeden. A beszélgetésen szó volt arról is, hogy példaértékű a magyar családpolitika, és a következő ciklus fontos lépése lesz, hogy a főállású anyaságot anyagilag is elismerjék.

Az ENSZ szerint az atomenergia a leginkább klímabarát energiaforrás

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 november 26.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Európai Gazdasági Bizottsága (ENSZ-EGB) friss tanulmányában az atomenergiát jelöli meg a leginkább klímabarát energiaforrásként. Az ENSZ számításai szerint az atomenergia szén-dioxid-kibocsátása, földterület- és nyersanyagszükséglete még a megújuló energiaforrásokénál is alacsonyabb – hívta fel rá a figyelmet Gyürk András európai parlamenti képviselő.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.