Egy székesfehérvári születésű katona is elesett az ukrán fronton
A háború újabb kárpátaljai áldozata, Olekszij Timirjazev, a magyarországi Székesfehérváron született, egy katona és egy tanár családjában – írja a Kárpát Igaz Szó.Letartóztatták Izraelben egy hálózat hét tagját, amely a gyanú szerint Iránnak kémkedett
Letartóztatták Izraelben egy hálózat hét tagját, amely a gyanú szerint Iránnak kémkedett - jelentette be hétfőn a Sin Bet belföldi hírszerző szolgálat és a rendőrség.Szentkirályi Alexandra: a fővárosi lakhatás ne kiváltság, hanem elérhető alternatíva legyen
A fővárosi lakhatás ne kiváltság, hanem elérhető alternatíva legyen, és a "főváros évek óta tartó tétlensége ellenére olyan cselekvés induljon", amely ezt lehetővé teszi - ismertette a Fidesz-KDNP fővárosi frakció célját Szentkirályi Alexandra frakcióvezető a Facebook-oldalán, ahol bejelentette azt is, hogy több képviselőtársával együtt hétfőn a nemzetgazdasági miniszterrel egyeztetett a Budapesten kialakult lakhatási válságról.A WikiLeaks alapítójának apja köszönetet mondott Putyinnak a fia támogatásáért, saját családjából kapott kemény kritikát érte
Julian Assange édesapja a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökségnek adott, október 20-án megjelent interjújában háláját fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnöknek fia támogatásáért, számolt be a Politico. Az Assange által alapított WikiLeaks portál hozzávetőleges becslések szerint korábban több mint tízmillió titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek.Gyurcsány Ferenc: szoba-konyháról mentem ki a latrinára
Úgy tűnik, a vallási korszakot maga mögött hagyta, de a szürrealizmust nem engedte el a hipernaturalista vonalra áttérő Gyurcsány Ferenc, aki közösségi oldalára feltöltött videójában arról vall, hogy „szoba-konyháról ment latrinára”. Bár megnyugtató, hogy ez a projekt sikerült Ferenc testvérnek, mégis aggodalomra ad okot, hogy bevallása szerint neki „fáj azoknak a sorsa, akik szoba-konyháról mennek latrinára, miközben én a Bimbó úton lakom”.Menczer Tamás: Önök nem kedvesek, meg aranyosak, képviselő úr, önök csicskák (Videó)
„A képviselő úr valamit félreértett. Ha önnek nincs álláspontja, ne menjen politikusnak. Ha nincs álláspontja, akkor más mondja meg, hogy mit kell gondolnia. Ez a Tisza Párt esetében Manfred Weber és a Néppárt” – reagált Menczer Tamás a közösségi oldalán megosztott videóban arra, hogy Magyar Péter brüsszeli embere a minap úgy fogalmazott: "nem minden kérdést illetően van határozott saját kidolgozott álláspontom, minthogy egyébként a belpolitikát illetően sem, és ez nem titok".Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyarok 1956 óta a szabadság népe
A magyarok 1956 óta a szabadság népe, az a nép, amely ma is éberen reagál minden idegen beavatkozásra, amely a nemzeti szuverenitását sérti - mondta a honvédelmi miniszter a tárcának és a Magyar Honvédségnek az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett központi ünnepségén, hétfőn Budapesten.Az eddigi legnagyobb létszámú csónak ért partot Gran Canaria szigetén
Az eddigi legnagyobb csoporttal, 231 emberrel a fedélzetén ért partot egy illegális bevándorlókat szállító csónak Gran Canaria szigetén - közölte a spanyol vöröskereszt hétfőn.Szijjártó Péter: a soros magyar elnökséggel komoly lendületet vesz az EU nyugat-balkáni bővítése
A soros magyar elnökséggel komoly lendületet vesz az Európai Unió nyugat-balkáni bővítési folyamata, újabb nagy siker, hogy decemberben várhatóan sor kerül négy csatlakozási tárgyalási fejezet lezárására Montenegróval - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Salzburgban.A Pentagon főnöke 400 millió dolláros segélycsomagot jelentett be Ukrajnának
Újabb, 400 millió dollár értékű amerikai katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajnának Llojd Austin amerikai védelmi miniszter hétfőn Kijevben.Hivatalos: felfüggesztették Csárdi Antal mentelmi jogát
132 igen 38 nem és 1 tartózkodás mellett felfüggesztette az Országgyűlés Csárdi Antal mentelmi jogát, írja a Telex.Zelenszkij a Vatikán segítségét kéri a "több ezer ukrán hadifogoly kiszabadításához"
Ukrajna számít a Vatikán és minden nemzetközi partner segítségére, hogy kiszabadítsák a még mindig orosz fogságban lévő több ezer ukránt - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn közösségi oldalain.Hidvéghi Balázs: Brüsszel legújabb embere, Magyar Péter bevallotta, feladná Magyarország szuverenitásának egy részét
Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta, ma a magyar szuverenitásra leselkedő legnagyobb veszély az elhibázott brüsszeli központosító politika, amely immár veszélyezteti az EU működését.Sajtóhír: fegyveres akciót szervezhettek az október 23-ai ünnepségre
Fiatalokra csapott le a Terrorelhárítási Központ egy pesti sörözőnél, akik amerikai titkosszolgálati információk szerint fegyveres akcióra készültek október 23-án, az 1956-os események megemlékezésén. Az őrizetbe vett hat fiatal között fiúk és lányok vegyesen voltak, azonban éles fegyvert nem találtak náluk, csak airsoft- és hatástalanított fegyvereket, írja sajtóértesülések alapján az Index.Kocsis Máté: A"brüsszeli tehetségkutató" nyertesei a DK és a Tisza Párt, amelyek szolgalelkűen teljesítenék a brüsszeli elvárásokat (Videó)
Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője a legutóbbi európai parlamenti vitanapról beszámolva elmondta, hogy ott Európa fontos ügyeinek megvitatása helyett "nagy magyargyalázást" tapasztalt. "Mi egészen mást gondolunk Európa problémáiról, és ami rosszabb a brüsszeli vezetés számára, hogy talán az európai polgárok többsége is mást gondol" - jegyezte meg.Lázár János: tíz nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvart építenek újjá
Az Építési és Közlekedési Minisztérium irányítása alatt tíz, nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvart építenek újjá - jelentette be Lázár János miniszter hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében.Emberkereskedelem miatt vettek őrizetbe három embert Szabolcsban
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a rendőrök három embert, akik egy 17 éves lányt kényszerítettek hónapokon át prostitúcióra - közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.Ajánljuk még

























