Pesti Srácok

Bevetették a Leopardokat – videón, ahogy felbőgnek a harckocsik

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 szeptember 27.
A Leopard 2A4 harckocsi 3-as számú vezetési gyakorlatán vett részt az MH 25. Klapka György Lövészdandár 11. Harckocsizászlóalja – írja a Honvédelem.hu. A portál tájékoztatása szerint a katonák az akadályelemek leküzdése mellett a harcjármű fegyverzeti eszközeinek és irányzó műszereinek a használatát is elsajátították. Mint ismert, 2010-ben szégyenteljes állapotban volt a honvédség, a szocialista kormány alatt a haderő „rendszeres, módszeres és tudatos” leépítése zajlott. Ezzel szemben 2010-hez képest duplájára emelkedett a védelmi költségvetési támogatás, a kormány életpályarendszert indított el és 50 százalékos béremelést hajtott végre, így 15 százalékkal emelkedett a haderő létszáma, mindemellett világszenzációnak számító védelmi beszerzéseket hajt végre a magyar kormány, a legkorszerűbb páncélosokat használhatja a hadsereg 2023-tól.

Romániai választások – Németh Zsolt: szívükre hallgatva úgy szavazzanak a magyarok, hogy büszkék legyenek az eredményre!

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2020 szeptember 27.
Kinyitottak a szavazóhelyiségek Romániában, ahol több, mint 3100 település és 41 megye élére választanak vasárnap önkormányzati vezetőket az országban bejelentett lakcímmel rendelkező román és európai uniós állampolgárok. Szavazásra buzdította az országban élő magyarokat a közelgő romániai önkormányzati választásokon Pászkán Zsolt külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Azt mondta: ha lehet, a magyarok magyar jelöltre szavazzanak. Tíz óráig országosan a választásra jogosultak 7,6 százaléka adta le szavazatát, míg 2016-ban a részvétel ebben az órában megközelítette a 8 százalékot. Közben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán buzdította az erdélyi magyarokat arra, hogy szavazzanak a magyar jelöltekre. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának elnöke a hétfői parlamenti vitában félrecsúszott kijelentésekre is reagálva azt mondta a PestiTV-nek: a szívükre hallgatva úgy szavazzanak a magyarok, hogy büszkék legyenek az eredményre! (A videó a cikk végén látható.)

Donald Trump a konzervatív Amy Coney Barrett bírót jelölte alkotmánybírónak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 szeptember 27.
Az elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tartott ünnepség keretében jelentette be a jelölést, amely megfelel az amerikai sajtó várakozásainak. Donald Trump "nagyszerű pillanatnak" nevezte a jelölést, és emlékeztetett arra, hogy Amy Coney Barrett a harmadik alkotmánybíró, akit elnöksége idején jelölt. Kiemelte, hogy Coney Barrett a néhai Antonin Scalia alkotmánybíró tanítványa volt, és hű ahhoz a hitvallásához, hogy a bírónak az írott törvények alapján kell döntéseket hoznia. Az elnök briliáns bírónak nevezte jelöltjét.

Nem számít bűncselekménynek Svédországban a Korán égetése

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 szeptember 26.
Svédországban az utóbbi időben egyre több alkalommal égették el a Koránt az iszlámellenes Stram Kurs dán párttal szimpatizálók. A szent írás elégetésének komoly következményei is lettek, erőszakos megmozdulások és összecsapások voltak a helyi muszlimok részéről. Svédországban hatósági nyomozás végén a rendőrség arra jutott, hogy nem számít bűncselekménynek a Korán elégetése.

Biden kampányoldalára irányítja át weboldala látogatóit az anarchista Antifák internetes platformja

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 szeptember 26.
Egyesült Államok-szerte nagy megrökönyödést keltett annak felfedezése, hogy egy, a radikális baloldalt képviselő Antifa mozgalom nevét viselő portál automatikusan átirányítja a látogatót Joe Biden demokrata elnökjelölt adománygyűjtő weboldalára – szúrta ki a Magyar Nemzet. A Facebookon és a Twitter mikroblogon felhasználók ezrei mutattak rá a furcsa összefüggésre: mi köze van Joe Bidennek az amerikai városok tucatjaiban zajló tüntetéseken is feltűnt antifákhoz?

Az LMP az egyéni választókerületekben is előválasztást tartana

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 szeptember 26.
Az önkormányzati osztozkodásban alaposan elnyomott LMP az összes egyéni választókerületben előválasztással döntené el, hogy az egyes ellenzéki pártok jelöltjei közül ki állhasson ki a Fidesz jelöltjével szemben. Az önálló akaratérvényesítésben igencsak gyengén teljesítő pártnak így vélhetően valamivel több lehetősége lenne arra, hogy egyáltalán jelöltet állítson a 2022-es országgyűlési választásokon. A párt társelnökei szombati sajtótájékoztatójukon elmondták: az LMP célja, hogy az ellenzéki pártokkal közösen győzze le a jelenlegi kormányt a 2022-es országgyűlési választáson.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.