A biztonság az első – Központban a családok augusztus 20-án
Elfogadta a biztosítási tervet az augusztus 20-ai ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs – jelentette be a testület vezetője csütörtökön, Budapesten, sajtótájékoztatón.Durvul a helyzet a migránshajók miatt: Salvini hajthatatlan, amit az olasz kormányfő nem hajlandó tovább tűrni
Olasz felségvizekre ért a Proactiva Open Arms nevű spanyol civil szervezet hajója 147 migránssal a fedélzetén csütörtökön. Spanyolország a helyzet súlyosságára tekintettel felajánlotta, hogy befogad néhányat a hajón utazó migránsok közül – írta korábban az El País című spanyol napilap madridi kormányzati forrásokra hivatkozva. Az újság értesülése szerint pontos számukat egy megállapodásban rögzítik majd, amelyben a többi között Németország és Franciaország is részt vesz. Közben az olasz kormányfő éles hangvételű üzenetet fogalmazott meg Matteo Salvininek: Conte arra figyelmeztette Salvinit, hogy "ellenszegülése az ügyben csak újabb világos példája a tisztességtelen együttműködésnek, amit nem hajlandó eltűrni".A Facebook szerint európai felhasználókat nem hallgattak le, és beszélgetéseikről sem készítettek leiratot
Európai felhasználók nem voltak érintettek azon kísérleti projektben, amelynek keretében a Facebook lehallgatott és leiratozott bizonyos beszélgetéseket – szögezte le csütörtöki közleményében a közösségi oldal.Gyurcsány fenyegetése nem érdekli Hunvaldot, aki még mindig polgármesteri tisztségre ácsingózik
Tanúim vannak arra, hogy mi történt, mivel a hívás alatt kihangosítottam a telefonomat, így mindenki hallhatta a DK-elnök kijelentését – mondta a Magyar Hírlapnak Hunvald György erzsébetvárosi politikus.Tovább gyűrűzik a rémtörténet: újabb áldozatok is lehetnek a caracali gyilkos házának udvarán
Az ügyészek ásatásokat fognak végezni a következő napokban a caracali sorozatgyilkos, Gheorghe Dincă házának udvarán, egy, az építőiparban használatos talajszkenner segítségével ugyanis tíz olyan gyanús pontot is azonosítottak a felszín alatt, ahova a gyanú szerint Dincă eláshatott valamit – írja a foter.ro portál.Fegyelmezetlen utas miatt kellett "nem tervezett leszállást" végrehajtania egy Budapestről induló gépnek
Fegyelmezetlen utas miatt "nem tervezett" leszállást hajtott végre csütörtökön a Wizz Air légitársaság Budapest-Reykjavík járatán közlekedő repülőgépe a dél-norvégiai Stavanger nemzetközi repülőterén – közölte a norvég rendőrség.Összehangolt rendőri akció a Balatonnál: drogdílereket és fogyasztókat is lekapcsoltak
Száznál több rendőr hajtott végre összehangolt akciót a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért szerdán Siófokon és más Balaton-parti településeken. Tizenkilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hetet őrizetbe vettek – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-t.Negyedmillió eurót adományozott az első romániai gyermekrák-kórház építésére a Metallica
A Metallica amerikai rockzenekar kétszázötvenezer eurót – nyolcvanegymillió forintot –adományozott az első romániai gyermekonkológiai klinika építésére – jelentette be csütörtökön a projektet kezdeményező Dariueste Viata nevű jótékonysági szervezet, a felajánlás kedvezményezettje.Madarakkal ütközött, majd kukoricaföldön szállt le egy utasszállító repülőgép Moszkva mellett
Kényszerleszállást hajtott végre Moszkva közelében, csütörtök hajnalban az Ural Airlines légitársaság egyik utasszállító repülőgépe, miután madarakkal ütközött, aminek következtében a hajtóművei tönkrementek. Az Airbus A321-es vitorlázva, behúzott futóművel, teli üzemanyagtartályokkal landolt egy kukoricaföldön; az esetet mindenki túlélte.Nem létező befolyásukkal üzérkedtek, vádlott lett belőlük
Mások mellett a fővárosi főügyész nevével is visszaéltek azok a csalók, akik állítólagos, a valóságban nem létező magas szintű kapcsolataikra hivatkozva kopasztottak meg olyan embereket, akiknek különféle hatósági ügyeik voltak, és érdekükben állt azok megszüntetése. Az elkövetők esetenként több millió forintot kértek és kaptak kamu szolgáltatásaikért. A társaság egy banánhéjon csúszott el, amikor postára adtak egy hamisított bírósági végzést, amelyet aztán a téves címzés miatt a bíróságra kézbesítettek. A Fővárosi Főügyészség kilenc ember ellen emelt vádat az ügyben.Repülőgépen csempésztek gyerekeket arabok Athénből Budapesten át
Embercsempészés és közokirat-hamisítás gyanúja miatt elfogott a budapesti Repülőtéri Rendőri Igazgatóság egy iraki férfit és egy szír nőt, akik más nevére kiállított útlevéllel utaztattak gyerekeket, két fiút és két lányt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata csütörtökön, a hatóság honlapján. A gyanúsítottakat kedden fogták el, őrizetbe vették őket és gyorsított eljárást kezdeményeztek velük szemben.Elfogták a rendőrökre támadó philadelphiai lövöldözőt
Elfogta a philadelphiai rendőrség azt a férfit, aki nem sokkal korábban tűzpárbajba keveredett a rendőrökkel, és túszokat is ejtett közülük – jelentették be a helyi hatóságok csütörtökön.Augusztus 20. – A tűzijáték miatti óvintézkedésekre figyelmezteti a kutyatartókat a Nébih
A tűzijáték miatti óvintézkedésekre figyelmezteti a kutyatartókat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A csütörtökön közzétett tájékoztatójában a hivatal kiemelte: a tűzijáték fénye és a hangos durranások megijesztik a kutyákat, ezért fontos, hogy nyugalmuk biztosításáról és ösztönös menekülésük megelőzéséről a gazdák időben gondoskodjanak.Minden tizedik fagylaltossal baj van
Nem árt az óvatosság, ha valaki fagylaltot szeretne enni, a nyári szezonális ellenőrzések alkalmával ugyanis minden tizedik fagylaltkészítő, illetve forgalmazó helyen találtak valamilyen hiányosságot a szakemberek, tíz esetben ráadásul fogyasztásra alkalmatlannak ítélték a kínált árut. Az élelmiszer-biztonsági hatóság a Magyar Nemzetet arról tájékoztatta, hogy összességében javult a helyzet: a különböző fesztiválokra kitelepült vendéglátósok, mozgóboltok többsége szakszerűen üzemelt, ezért ritkábban és kisebb összegben kellett büntetést kiróniuk.Szakértő: Zelenszkij rendelete üzenet Putyinnak
Az ukrán állampolgárság megszerzésének egyszerűsítéséről szóló rendelettel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üzent Vlagyimir Putyin orosz elnöknek – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet külpolitikai elemzője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálja a Facebook adatkezelési gyakorlatát
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálja a Facebook hangfelvétel-leírási gyakorlatát. Az utóbbi időszakban több nagy technológiai vállalat állította le azt a módszert, amely szerint rögzített beszélgetéseket emberek hallgatnak vissza és elemeznek. A legfrissebb hírek a Facebook hasonló eljárásáról szólnak. A cég nyilatkozata szerint leállították ezt a típusú adatkezelést, a NAIH azonban írásbeli garanciát vár erről.Évről évre kevesebb a bukás az iskolákban
A tantárgyi bukások és az évismétlések száma is folyamatosan csökkent az utóbbi években – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. Megkezdődik csütörtökön és a hónap végéig tart a javítóvizsgák időszaka azoknak a diákoknak, akiknek a bizonyítványába valamilyen tantárgyból elégtelen érdemjegy került. A fenti kedvező tendencia mellett országszerte még mindig tízezrével vannak olyan tanulók, akik a kettes osztályzatot sem képesek elérni.Ajánljuk még

























