Megkéselték Gdańsk polgármesterét
Megkéselték az észak-lengyelországi Gdańsk polgármesterét, Paweł Adamowiczot vasárnap este egy jótékonysági célú rendezvényen, a politikust újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították, állapota súlyos - közölte a lengyel média. Egyre több a késes támadás Nyugat-Európában
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint több nyugat-európai országban elszaporodtak a késes támadások az elmúlt években. Londont emelte ki; mint mondta, a brit fővárosban 40 százalékkal nőtt az ilyen esetek száma 2014-hez képest. Sima magyar győzelem a vébén, a kéziválogatott esélyt sem adott Angolának
Sikerült felállni a padlóról az argentinok elleni pofon után a magyar kézilabda-válogatottnak, és simán megnyerte a második világbajnoki csoportmeccsét. Az Angola elleni siker után hétfőn a Katar elleni nehezebb mérkőzés következik, azt is be kell húzni, hogy álmodozzunk a nagy eredményről.
Felülvizsgálja migrációs politikáját a CDU
Megkezdi 2015 óta követett migrációs politikájának felülvizsgálatát a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) - jelezte egy vasárnapi német lapinterjúban a párt elnöke. Amerikai fenyegetés az Északi Áramlat 2-ben részt vevő német vállalatoknak
Büntetőintézkedésekkel fenyegeti az Egyesült Államok berlini nagykövete az Északi Áramlat-2 földgázvezeték beruházásban részt vevő német vállalatokat - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap. Szíriában utolsó napjait éli az Iszlám Állam
Utolsó napjait éli az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által ellenőrzött utolsó zárvány Szíriában, az iraki határ közelében - közölte vasárnap a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab milícia. Irán új nukleáris fűtőanyag kidolgozását tervezi
Irán új típusú, 20 százalékos tisztaságú uránt tartalmazó nukleáris fűtőanyag kidolgozását tervezi - jelentette ki Ali Akbar Szálehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője vasárnap az IRIB iráni televízióban.
Nyitrai: Nyolc év alatt 18 százalékról 40 százalékra emelkedett a dolgozó megváltozott munkaképességűek aránya
2011-hez képest tavaly év végére 18-ról 40 százalékra emelkedett a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási rátája - közölte Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap Budapesten. Kovács Zoltán: A migráció kulcskérdés minden európai országban
A migráció kulcskérdés minden európai országban; az elmúlt három évben egyértelművé vált, hogy a migrációhoz kapcsolódó politikai kérdések az élet minden területét áthatják - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Bőkezűen osztogatta a pénzt a Momentum a kampánystábnak
A Momentum Mozgalom "sok huzavona" után közzétette kampányköltéseiről készült részletes beszámolóját; erre azért kényszerült a párt, mert az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kezdeményezte költségvetési támogatásuk felfüggesztését - írta az Origo hírportál, kiemelve, hogy a Momentum bőkezű volt kampánystábja tagjaival. Elfogták a sárgamellényes tüntetőt halálra gázoló és cserben hagyó kamionsofőrt Belgiumban
Őrizetbe vették a kamionsofőrt, aki a gyanú szerint két nappal ezelőtt halálra gázolt egy sárgamellényes tüntetőt Belgiumban, majd megállás nélkül továbbhajtott - jelentette a belga sajtó vasárnap. Brüsszel tovább erőlteti a kötelező betelepítési kvótát
Brüsszel tovább erőlteti a kötelező betelepítési kvótát - közölte Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján. Közel-keleti bűnözői csoportok ellen tartottak razziát német rendőrök
Nagyszabású razziát tartottak a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban vasárnapra virradóra közel-keleti bűnözői csoportok, úgynevezett klánok ellen. A macedón névváltoztatási megállapodás miatt lemondott a görög védelmi miniszter
Lemondott tisztségéről vasárnap a görög védelmi miniszter a macedón-görög névvitát lezáró megállapodás elleni tiltakozásul, és visszahívta pártjának hat miniszterét is a kormánykoalícióból. Nagy a Brexit-megállapodás elutasításának valószínűsége
Nagy a Brexit-megállapodás brit alsóházi elutasításának valószínűsége Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint. A szakértő azzal kapcsolatban beszélt erről az M1 aktuális csatornán vasárnap, hogy a londoni alsóház a jövő héten, várhatóan kedd este szavaz a Brexit-megállapodásról, de egyelőre nincs meg a többség az Európai Unióval elért 585 oldalas egyezség elfogadásához. Azonnali: A tüntetéshullámból kisstílű börleszk lett, a képviselőnők álfeminista hisztije meg pojácáskodás
Nem mindennapi cikket rittyentett Ungár Péter lapja, az Azonnali, amikor megírták, hogyan kebelezte be a tüntetésmaffia a dolgozók tiltakozását. A cikk szerzője szerint a züllött és semmirekellő ellenzék megragadta az adandó alkalmat, hogy valaminek ők lehessenek az arcai, pedig nem másokról van szó, mint olcsó influenszerek gyülekezetéről. Többek közt ráhúzták az egész tüntetéshullámra az álfeminista hisztériát is, holott a feminizmushoz a képviselőnők pojácáskodásának az égvilágon semmi köze nincs. Az Azonnali szerzője külföldi szálakat is említ, mondván, senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy külföldön tanult módszerekkel igyekeztek manipulálni a képviselők, amit a nyugati neoliberális média azonnal el is kezdett futótűzként terjeszteni. Afgán menedékkérő késelt meg egy várandós nőt egy német kórházban, a magzat meghalt
Afgán menedékkérő késelt meg egy várandós nőt, a gyanúsított elmenekült a helyszínről, ám végül megadta magát a rendőröknek egy közeli vasútállomáson. Az erőszaktevőt gyilkosság és bántalmazás minősített esetével és terhesség törvénytelen megszakításával vádolják - jelenti a sputniknews.com. Az írást a vadhajtasok.hu írta meg. Több millió dollár értékű drogot foglalt le egy ausztrál hadihajó az Arab-tengeren
Több millió dollár értékű, több, mint 3 tonna hasist foglalt le egy ausztrál hadihajó az Arab-tengeren.