Pesti Srácok

Az Iszlám Állam elűzése után újra megünnepelik a karácsonyt az iraki keresztények

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 25.
Irakban is ünnepelték a keresztények a karácsonyt, köszönhetően a javuló biztonsági helyzetnek, egy évvel azután, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet katonai vereséget szenvedett. Az iraki kereszténység gyökerei az első évszázadra nyúlnak vissza, az ország felekezeti és etnikai sokszínűségének jeleként számos keresztény közösség él, a háború és a felekezeti konfliktusok miatt azonban a keresztények száma másfél millióról négyszázezerre apadt. Az Iszlám Állam kalifátusának négy évvel ezelőtti térnyerésével, majd az azt követő hároméves háborúval számuk tovább zsugorodott.

Újabb gazdasági szankciókat jelentett be Ukrajnával szemben Medvegyev

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 25.
Oroszország kiterjesztette az Ukrajnával szemben elrendelt gazdasági ellenszankcióit több, mint kétszáz természetes és jogi személyre – jelentette be kedden Twitter-bejegyzésében Dmitrij Medvegyev miniszterelnök. "Aláírtam egy ennek megfelelő rendeletet" – olvasható Medvegyev mikroblogján. "Ez az orosz állam, a vállalatok és az állampolgárok védelmében történt" – tette hozzá. Medvegyev a szankciók elrendelését Kijevnek az orosz állampolgárokkal és vállalatokkal szemben tanúsított barátságtalan cselekedeteivel indokolta.

Fenyegető üzenet miatt terrorkészültség van érvényben Barcelonában

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 25.
Terrorkészültséget rendeltek el az idei karácsony idejére az illetékesek Barcelonában, miután a rendőrség arról értesült, hogy egy marokkói származású fiatalember arra készül, hogy egy nagyobb járművel az utcákon ünneplő emberek közé hajt. A hatóságok megerősítették a népszerű kirándulóhelyek és a katalán főváros központjának védelmét.

Ferenc pápa szerint az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 25.
Az emberek közötti testvéri szeretetre helyezte a hangsúlyt Ferenc pápa kedden a világhoz intézett karácsonyi üzenetében, hangsúlyozva, hogy az emberek közötti különbségek nem veszélyt, hanem gazdagságot jelentenek. Ennek szellemében fejezte ki óhaját, hogy létrejöjjön a béke a palesztinok és az izraeliek, illetve a Szíriában és Jemenben egymással szembenállók között.

Bogárdi Szabó István: A karácsony történetében Isten választás elé állít

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 25.
A karácsony történetében Isten választás elé állítja az embereket – mondta a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke karácsonyi igehirdetésében kedden. Bogárdi Szabó István Budapesten, a Budahegyvidéki Református Templomban arról beszélt, az embereknek arról kell dönteniük, hogy Istent magasztaló, benne bizakodó hívők lesznek-e, vagy a sátán cselédjei, akiknek meglesz ugyan mindene, ami ebben a világban szükséges, de a gonosz ott ül a nyakukon, mint egy despota.

Víz és gyógyszerhiánytól szenvednek az indonéziai szökőár túlélői

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 25.
A mentők kedden megpróbáltak segítséget nyújtani a hét végi indonéziai szökőár túlélőinek, de az ivóvíz és a gyógyszerek hiánya nagyban nehezíti az átmeneti szállásokra menekültek életét. A segélymunkások egészségügyi veszélyhelyzetre figyelmeztettek, miközben keddre a katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladta a négyszázat. Nagyon sok gyermek beteg, lázasak, fáj a fejük és nincs elég vizük – mondta Rizal Alimin, az Aksi Cepat Tanggap civil szervezet orvosa egy iskolából átalakított átmeneti szálláson.

Továbbra is fenyegeti Európát a terrorizmus

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 december 25.
Az utóbbi évben Európa nem szembesült nagyobb terrortámadással, de csak a terroristák eredményessége mérséklődött, nem a fenyegetettség – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 tévécsatornán kedden. Az alkotmányjogász, ifj. Lomnici Zoltán szerint a Törökországban tartózkodó bevándorlók is tudják, hogy a balkáni útvonal előbb-utóbb újra megnyílhat előttük Európa felé.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.