Pesti Srácok

Húsz éven át vette fel halott édesanyja nyugdíját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 19.
Társadalombiztosítási juttatással való visszaélés vétsége miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy győri nő ellen, mert húsz éven át felvette halott édesanyja nyugdíját - tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész hétfőn. Takács Péter közleménye szerint a 65 éves nő a költségvetést károsító bűncselekménnyel mintegy 13 millió 705 ezer forintra tett szert.

Csak az afrikaiak tudják felemelni saját országaikat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 18.
Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke és Búr Gábor Afrika-szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense szerint Afrikát csak az afrikaiak tudják felemelni, ők "tehetik rendbe" saját országaikat úgy, hogy abból ne újabb gyarmatosítás következzen. A két szakértő vasárnap az M1 aktuális csatorna Szemtől szembe című műsorában beszélgetett Afrika jelenéről és jövőjéről; Búr Gábor azt mondta: a fekete kontinens jelenlegi helyzetéért felelős Európa is - mivel Afrika jelentős részét hét európai ország gyarmatosította -, de az ottaniak is.

A kitoloncolási szabályok szigorítására készül a német kormány

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 18.
Az elutasított menedékkérők kitoloncolását szabályozó előírások szigorítására készül a német kormány - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap. A szövetségi belügyminisztérium még nem nyilvános javaslatcsomagjára hivatkozva azt írták, hogy a kitoloncolások számának növelése érdekében egy sor szigorításra lehet számítani a közeljövőben.

Márki-Zay lánya abban a kórházban volt gyakornok, amelyet a politikus életveszélyesnek nevezett

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 18.
Pár hónapja Márki-Zay Péter még úgy nyilvánult meg a hódmezővásárhelyi kórházról, hogy az életveszélyes. Aztán kiderült, a lánya oda kérte magát gyakorlatra – írta meg az Origo. A lap szerint két eset lehetséges: Márki-Zay Péter egy életveszélyes kórházba engedte el a lányát tanulni, vagy Márki-Zay Péter hazudott a kampányban. A kórház által indított hitelrontási per hétfőn kezdődik. Eközben a hódmezővásárhelyi polgármester országos mozgalma mozgolódni kezdett.

Gyurcsány pénzért kuncsorog, az MSZP, a Liberálisok és a Párbeszéd segíti a "leégett" pártot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 18.
Gyurcsány pénzgyűjtésbe kezdett, miután szombaton tűz ütött ki a DK központi irodájában. Az MSZP tárt karokkal várja a "földönfutóvá vált" DK-t; mint mondták, a tárgyak megsemmisülhetnek, de a közös ügyük nem. Mögéjük sorakozva vasárnap kiadott közleményükben a Liberálisok és a Párbeszéd is szolidaritásukat fejezik ki.

Tarlós István: Budapesten csak az a hajléktalan nem részesül emberi ellátásban, aki visszautasítja azt (PS-MOZI!)

PPestiSrácok.hu Magyar ugar 2018 november 18.
Október 15. a hazai hajléktalanellátás történetének egyik mérföldköve, ugyanis ezen a napon lépett élet az az Alaptörvény-módosítás, amely országosan tiltja a közterületen való életvitelszerű tartózkodást. Az új szabályok értelmében, ha 90 napon belül háromszor is figyelmeztetnek a rendőrök egy hajléktalan embert amiatt, mert közterületen él, szabálysértési eljárást indítanak ellene.

Alföldi és a szexuális aberráció a Bábszínházban, természetesen a kultúra jegyében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2018 november 18.
A Bábszínházat is elérte a szexuális aberráció - ezzel a címmel érkezett meg Szakács Árpád kulturális diktatúráról szóló sorozatának legújabb része a hétvégi Magyar Időkben. A szerző ezúttal a Bábszínház bicskanyitogató új darabjáról mesél, amelyet teljesen véletlenül Alföldi Róbert rendezett. Ez a példa sajnos közel sem az egyetlen: a szerző a kultúrharc kapcsán felhozza példának a Kerekasztal Színházi Nevelési Központot is, amelynek keretein belül "a balliberálisok erőfeszítés nélkül megoldják a fiatal magyar korosztály nevelését, a magyar állam pénzéből".
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.