Erre a teljesítményre büszkék lehetünk, nagy meccsen kapott ki a Vidi a Chelsea-től
Büszkék lehetünk a Vidire, mert nagy meccset játszott a Chelsea-vel, amely csak a 70. percben szerezte a győztes gólját. A magyar bajnoknak voltak helyzetei, és felvette a versenyt a sokkal komolyabb játékosokat felvonultató csapattal. Erdogan: Törökország akkor vonul ki Szíriából, amikor annak népe választásokon szavazhat
A török hadsereg akkor vonul ki Szíriából, amikor annak népe majd választásokat tart – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Isztambulban, az állami televízió angol nyelvű csatornájának egyik rendezvényén. Szkripal-ügy – a britek és a hollandok szerint újabb bizonyíték igazolja az orosz hírszerzés érintettségét
A brit és a holland miniszterelnök Londonban ismertetett közös csütörtöki nyilatkozata szerint a Hollandiában tervezett orosz titkosszolgálati művelet leleplezése fényt derített az orosz katonai hírszerzés (GU) elfogadhatatlan kibertevékenységére. A brit külügyminiszter szerint London egyeztetéseket kezdett szövetségeseivel az Oroszországgal szembeni esetleges újabb szankciókról.
"Baloldali volt és magyar" - Máté T. Gyula temetése videóval és képgalériával
Baloldali érzelmű emberként lett a konzervatív lapok újságírója, elismert közéleti személyiség – mondta egyebek mellett tragikus hirtelenséggel elhunyt kollégánk, Máté T. Gyula csütörtöki temetésén édesapja, Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnöke fia életéről felidézte, hogy Gyulának küldetése volt ezen a világon, fiatalemberként kellett megértetnie a mával, hogy a múltban is születtek nagy dolgok. Az apa kijelentette: néhai munkatársunk fiatalon ment el, mégis teljes életet élt, megvalósította álmát: írni akart, alkotni, harcolni a tollal, és ezeket a célkitűzéseit meg is valósította. Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója búcsúztatójában felidézte, hogy a Magyar Hírlap volt főszerkesztőjeként hogy ismerkedett, majd barátkozott össze rövid idő alatt a fiatal, kimagasló tehetségű Máté T. Gyulával, aki már pályája elején is a legkiválóbb külpolitikai szakértők közé tartozott. Stefka István azt mondta, fiatal barátja elvesztése a személyes fájdalom mellett sokaknak veszteség, akik kedvelték Gyula sajátságos, fanyar stílusát, és napról napra várták kora hajnalban közzétett, aktuális, tűpontos bejegyzéseit. Pótolhatatlan kollégánk, barátunk mindössze negyvennégy évet élt. Emlékét örökre megőrizzük. Így zsarolják a nyugati világot a mesterségesen szított migrációval
Erősen indul az Alapjogokért Központ új könyvszemle-rovata Kelly M. Greenhill könyvével, amely az egész migrációs hullámot szervezett, a befogadást pedig kikényszerített folyamatnak írta le. A slusszpoén, hogy nem most, hanem 2010-ben tette ezt, az öt évvel később kezdődött migrációs válság viszont visszaigazolta a Greenhill által leírt modellt. Vagy túl sok véletlen történik, vagy tényleg szervezett bevándoroltatással van dolgunk. Hosszú Katinkáról szólt a budapesti világkupa nyitónapja, a svéd Sarah Sjöströmöt is legyőzte!
Hosszú Katinka (ahogyan szokta) hozta magát, a budapesti rövidpályás úszóvilágkupa nyitónapján 100 méter vegyesen és 200 méter pillangón is győzött, vegyesen megelőzte Sarah Sjöströmöt is. A hazai versenyről és a csodálatos hangulatról csak azt mondta: ezek itt örömúszások. Ezért harcolt a Vidi, itt a nagy meccs, a Chelsea a Willian, Morata, Pedro hármassal támad!
Kilenckor lép pályára Londonban, a Stamford Bridge-n a Vidi az Európa Liga csoportkör egyik leginkább várt meccsén. A Chelsea toronymagas esélyese a meccsnek, de az biztos, hogy az ilyen pillanatokért érdemes futballozni.
Klimkin szerint a magyarellenes propaganda bevett diplomáciai eszköz
Teljességgel és alapvetően nem megfelelőnek nevezte Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter azt, hogy a beregszászi magyar konzul kiutasítására Magyarország egy ukrán konzul kiutasításával válaszolt. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint Kijev lépései tovább élezik a Magyarország és Ukrajna közötti feszült viszonyt. Tovább folyik a rémhírterjesztés az egészségügyben
Azt állítja a Népszava, hogy Székely László elbocsátása miatt hiúsult meg egy beteg műtéti előjegyzése, és a férfi emiatt nem él már. Ausztria és Dánia szerint csak akkor jöhetnek migránsok Európába ha az Unió már tudja, mit akar kezdeni velük
Ausztria és Dánia egyetért abban, hogy mindaddig nem szabad tartósan menekülteket letelepíteni az Európai Unióban, amíg a közösség nem változtat migrációs politikáján – derült ki csütörtökön az osztrák belügyminiszter és a dán bevándorlásügyi és integrációs miniszter közös bécsi tájékoztatóján. Együtt küzd az európai ügyészségért az ellenzék, az LMP akár Hadházyval is összefogna
Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja a Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozásáról szóló aláírásgyűjtést, amelyet Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök indított. Az ellenzéki pártok csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon Magyarország korrupciós helyzetével indokolták az összefogást. Orbán Viktor: Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van
Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van, és ez az európai kultúrharc valójában a saját kultúránkért folytatott harc – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Hagyományok Házának székhelye, a felújított Budai Vigadó átadásán. Cristiano Ronaldo kikerült a portugál válogatott keretből, feltehetően az állítólagos szexuális erőszak miatt
Jókora meglepetésre kimaradt Cristiano Ronaldo az Európa-bajnoki címvédő portugál válogatott keretéből. Állítólag az a szexuális botrány van a háttérben, amelyet az utóbbi hetekben újra felmelegítettek. A nem bizonyított gyanú szerint a csatár még évekkel ezelőtt megerőszakolt egy nőt. A hírek szerint a klasszis maga kérte a mellőzését, de ha minden tisztázódik, visszatérne. Potápi: A magyar kormány továbbra is kiáll a kárpátaljaiak mellett
A jelenlegi feszült magyar-ukrán viszony nincs hatással a kárpátaljai magyar közösség anyaország általi támogatására, a magyar kormány továbbra is ki fog állni a kárpátaljai magyarság mellett – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Beregszászon, ahol magyar kormánytámogatással felújított Tanítók Házát és magyar óvodát adott át. Stefka István gyászbeszéde elhunyt kollégánk, Máté T. Gyula temetésén
Kezdeményezheti a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hét jelölőszervezetnél lezárta a kampánypénzek ellenőrzéséhez kapcsolódó adatbekérés első szakaszát. Öt jelölőszervezet – a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a DK – az adatszolgáltatásukkal teljesítették az ellenőrizhetőség alapfeltételeit, az ellenőrzésük újabb szakaszba léphet. Két jelölőszervezet – a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom – ugyanakkor az ellenőrzés lefolytatásának feltételeit nem biztosították, a két párt a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető, ezért az ÁSZ kezdeményezte a Magyar Államkincstárnál a költségvetési támogatásuk folyósításának felfüggesztését. A MKKP esetében folyamatban van az adatszolgáltatás értékelése – közölte honlapján a hatóság. Ujhelyi, Szanyi, Niedermüller, Molnár, Jávor és Meszerics – A balos képviselők a bevándorlást támogatják
A Fidesz szerint az ellenzék EP-képviselői már választottak és a bevándorláspárti oldalra álltak a bevándorlást pártoló és ellenző politikai erők küzdelmében – jelentette ki Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója. Csütörtöki sajtótájékoztatóján hozzátette, a baloldali ellenzéki képviselők legkevesebb 16 alkalommal szavaztak meg olyan bevándorláspárti javaslatot az EP-ben, amelyek mind arra irányultak, hogy még több migránst hozzanak be Európába. Elfogadta az ukrán parlament a Magyarország által is vitatott nyelvtörvényt
Az ukrán parlament csütörtökön első olvasatban elfogadta az ukrán, mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslatot. Ez az a törvény, amelyet Magyarország kormánya elfogadhatatlannak tart, mert rendkívüli mértékben korlátozza a kárpátaljai magyarok, illetve más kisebbségek nyelvhasználati jogait.