Szijjártó szerint a magyar gazdaságot a tudásra és innovációra kell építeni
Magyarország fenntartható fejlődése szempontjából fontos, hogy az országban 2010 óta kialakított, termelésalapú gazdaság tudásra és innovációra épülő gazdasággá váljon - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a parlament fenntartható fejlődési bizottságában hétfőn Budapesten. Szilágyi Péter: az identitás erősítése, a külhoni családok és a szülőföldön maradás támogatása áll a nemzetpolitika középpontjában
Az identitás erősítése, a külhoni magyar családok segítése és a szülőföldön maradás támogatása áll a magyar nemzetpolitika középpontjában - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Martonvásáron, a Kisebbségvédelem Európában címmel tartott nyári egyetem megnyitóján. Az AfD beérte a szociáldemokratákat a közvélemény-kutatások szerint
A berlini kormánykoalíció mindhárom politikai erejét megrázta a keresztény uniópártok (CDU/CSU) menekültügyi vitája – derül ki friss felmérési eredményekből. Az Emnid közvéleménykutató a Bild am Sonntag vasárnapi lapban közölt adatai szerint a bevándorlásellenes, jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) 17 százalékos támogatottsággal most először beérte a szociáldemokratákat (SPD), a világ egyik legrégebbi pártját - írja a Magyar Idők.
A "visegrádi hang" ereje az Európai Unió érdeke is
Az "erős visegrádi hang" megjelenése az Európa jövőjéről szóló vitában az EU érdeke is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. Morvai Krisztina is megszólalt a bebörtönzött székelyek ügyében
Dúl a magyarellenesség Romániában, legutóbb öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a román legfelsőbb bíróság két székely fiatalembert. A nevetséges vádak és felfoghatatlan ítéletet terrorizmus vádjára alapozták. A nyilvánvalóan igazságtalan és az ötvenes éveket idéző magyarellenes ítéletről és hátteréről korábban a Pesti Srácok is írt. Most Morvai Krisztina, az Európai Parlament független képviselője adott ki közleményt a méltánytalan eseménnyel kapcsolatban. A román szociálliberálisoknak nem tetszett a korrupcióellenes főügyész tevékenysége
Kitartásra, a korrupció elleni harc folytatására biztatta volt kollégáit és a román társadalmat Laura Codruța Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt vezetője, akit hétfőn mentett fel tisztségéből Klaus Iohannis államfő. A szociálisan érzékeny Szanyi ismét több fronton bírálta a kormányt
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy 2020 után is 5 százalék legyen az új lakások áfája - közölte az ellenzéki párt alelnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Szanyi Tibor elmondta azt is, világosabb szabályokat kell tartalmaznia az Európai Unió készülő szerzői jogi szabályozásának. A szociális érzékenység úttörője és a magyar emberek legjobb barátja több témában is kifejtette álláspontját.
Cáfolta a Magyar Idők, hogy eltűntek volna Bayer Zsolt cikkei
Több médium is azzal vádolta a Magyar Időket, hogy eltüntette Bayer Zsolt korábbi cikkeit, a Gyurcsány Ferenc vezette DK még sajtóközleményt is kiadott az üggyel kapcsolatban. A tény ezzel szemben az, hogy a cikkek ismét elérhetőek, technikai probléma miatt voltak átmenetileg elérhetetlenek. Hidvéghi Balázs szerint egyértelmű üzenetet adtak a választók
Az emberek nem kértek a bevándorláspárti ellenzéki jelöltekből, és nem kértek a bevándorláspárti ellenzékből sem a vasárnapi időközi önkormányzati választásokon - értékelte az eredményeket a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten a közmédiának. Közép-európai érdek a Kínával való együttműködés
Az európai versenyképesség dinamikus bővülését segítik a közép-európai államok azzal, hogy nyílt, szabad, akadálymentes együttműködést építenek fel Kínával – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hét végén Kína, valamint 16 közép- és kelet-európai ország Szófiában rendezett miniszterelnöki csúcstalálkozója után - írja a Magyar Idők. A veronai buszbaleset áldozatainak hozzátartozói pert fontolgatnak – el sem indulhatott volna a busz
A legújabb vizsgálatok szerint elképesztő szabálytalanságok előzték meg a veronai busztragédiát: a jármű el sem indulhatott volna. Több áldozat hozzátartozója feljelentést tesz – tudta meg a Blikk. A még barlangban rekedt nyolc gyermekért indult a második mentőakció Thaiföldön
Megkezdődött a második mentőakció a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél hétfőn annak érdekében, hogy felszínre vigyék a még bent lévő nyolc gyereket és edzőjüket - közölte Narongszak Oszotthakorn, a mentést vezető felügyelő, Csiang Raj tartomány kormányzója. Tehetetlenek a francia rendőrök a külvárosi bevándorlónegyedekkel szemben
Franciaországban a rendőrség és a külvárosok viszonya évek óta feszült, a rendőrök nem tudják, mit csináljanak a külvárosokkal, ahol magas a munkanélküliség és problémás a közbiztonság - közölte Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn. Ziccer: Nyerjen értékes sorsjegy csomagot foci VB-s kvízjátékunkban! (4. hét)
Kívülről fújja a futballtörténelem legnagyobb neveit, évszámait és mérkőzései? Akkor mindenképp szálljon versenybe az értékes sorsjegy csomagokért négy héten át tartó kvízünkben. A foci VB ideje alatt futó játékunk során a helyes megfejtők között hetente kisorsolunk egy tízezer forintos csomagot. Negyedik játékunk sorsolása július 15- én vasárnap lesz, a szerencsés nyertest e-mailben értesítjük. Felmentette a korrupcióellenes főügyészt a román államfő
Az alkotmánybíróság határozatának eleget téve Klaus Iohannis román államfő felmentette tisztségéből hétfőn Laura Codruța Kövesit, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjét - jelentette be az elnöki hivatal szóvivője. Családegyesítési vízummal özönlenek Németországba a migránsok
A német hatóságok 2015 januárja óta mintegy 322 ezer családegyesítési vízumot adtak ki - jelentette hétfőn a külügyminisztérium adataira hivatkozva a Bild című német lap. Kedden áll bíróság elé KGBéla
Előkészítő üléssel kezdődik kedden a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt Kovács Béla európai parlamenti (EP-) képviselő pere a Budapest Környéki Törvényszéken. A vád szerint a Jobbik volt tagja a bűncselekményeket az Európai Unió intézményei ellen követte el, a kémkedés végső célja pedig az volt, hogy belülről bomlassza az uniót - tájékoztatott a Magyar Idők. Szanyi kapitány újabb bölcsessége: nincs migrációs nyomás – fölösleges a határkerítés
A Judith Sargentini által jegyzett, sokak által Soros-jelentésként emlegetett Magyarországot elmarasztaló jelentés egy jó jelentés, bár sok esetben „puhán” fogalmaz – jelentette ki Szanyi Tibor az Echo Tv Echo-Mérleg című műsorában. A szocialista EP-képviselő annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a dél-magyarországi határzár nem szolgálta az európai határvédelem megerősítését meglátása szerint azért nem, mert azzal, hogy 2016 márciusában megszületett az Európai Unió és Ankara közti menekültügyi megállapodás, Törökország irányából gyakorlatilag megszűnt a migrációs nyomás.