Cselgáncs Eb – Pupp Réka bronzérmes
Az 52 kilogrammos Pupp Réka bronzérmet nyert a zágrábi olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján. A Nagyvad tanácsadói minden eddiginél keményebb dumát adtak Karácsony szájába: a budapesti Fidesznek lesz bukovári
Természetes, hogy Karácsony Gergelyt futtatja a Partizán most épp élő műsorban is, ahol értékelhette az elmúlt öt évet, amikor tulajdonképpen semmit nem csinált. Az interjú mégis jó hosszú lett, ahol a Nagyvad elővette legújabb, fővárosi tanácsadók százai által patikamérlegen kimért legkeményebb dumáját: a budapesti Fidesznek lesz bukovári. "Hithű katolikusként nagy megtiszteltetés találkozni Szent Péter utódjával" – Ferenc pápánál tett látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök
Ferenc pápánál tett hivatalos látogatást Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön, Vatikánvárosban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szükség van Közép-Európa hangjára
Napjainkban, amikor a világ számos országa háborús lázban ég, Magyarország számára a legfontosabb a béke – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön, Budapesten, miután megbeszélést folyatott a CEDC (Közép-európai Védelmi Együttműködés) védelmi minisztereivel. Fizetős lett Velence
Több mint 113 ezren léptek be Velencébe csütörtökön, de csak töredékük vette meg a fejenkénti öteurós belépőjegyet – közölte Velence polgármesteri hivatala a városban bevezetett fizetős belépési rendszer első napján. Macron lenyúlta Orbán receptjét Európa megmentésére, és azzal indult választási haknira
Európánk "halandó, meg is halhat", és ez kizárólag a mi választásainkon múlik – mondta Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön, a párizsi Sorbonne egyetemen, a júniusi európai parlamenti választások előtti kampányát megnyitó beszédében. Hozzátette: "óriási a veszélye annak, hogy meggyengülünk". Két hetet kapott a Magyar Ásványolaj Szövetség, hogy önkéntesen a régiós átlag szintjére csökkentsék az üzemanyagárakat
Nagy Márton közölte a kormány döntését: két hetet adott a kabinet a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagjainak, hogy önkéntesen a régiós átlag szintjére csökkentsék az üzemanyagárakat – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Szabó Tímea feljelentést tesz, amiért bőrdzsekis emberek csöveseket fizettek le, akik aztán a Párbeszéd maroknyi aktivistájára támadtak
Feljelentést tett a Párbeszéd – Zöldek a három budapesti aláírásgyűjtő sátruknál történt csütörtöki támadás miatt – közölte a Párbeszéd – Zöldek ügyvezető társelnöke a Facebookon közzétett videójában. CÖF–CÖKA: a Momentum megásta a saját sírját
A Momentum megásta a sírját, felrúgta a közerkölcs szabályait, a magyar embereknek ásott verembe maga esett bele – írta a CÖF–CÖKA csütörtöki közleményében. Mint hozzátették, az uniós források visszatartásáért küzdő Donáth Annának és Cseh Katalinnak nincs helye a pártpolitika színpadán, kivéve, ha „egy esély még mutatkozik: Klára asszony megbocsájt, és átnyújt nekik két DK-s pártigazolványt”. Simicskó István: a háborúpárti baloldal mindenféle akciókat indít, mi a béke pártján állunk (VIDEÓ)
Mindannyian tudjuk, hogy a június 9-ei választás létfontosságú, békéről és háborúról is döntenünk kell – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője Facebook-oldalán közzétett videójában csütörtökön. CPAC Hungary 2024 – „Várjuk a szuverenista, konzervatív erők győzelmét” (Videó)
Bármeddig is folytatják a nyílt társadalom eszméjének végrehajtói, bármelyik honfitársunkat is veszik meg, mi harcolni fogunk velük, úgy döntöttünk. Mert ez van a magyar génekben – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a CPAC Hungary-n. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója elmondta, hogy nekünk őszintének kell lennünk, őszintén kell beszélnünk és nevén kell neveznünk a dolgokat, ha „el akarjuk űzni ezt a mocsári szörnyet, a woke kísértetét, amely most új gúnyában újra bejárja Európát és sajnos Amerikát is”. Matt Schlapp, a Fehér Ház egykori politikai igazgatója Orbán Viktorhoz szólva azt mondta: Magyarország és Amerika méretei fontosak, de sokkal fontosabb az ember szelleme, bátorsága, és amit Magyarország tesz Amerikáért, az sokaknak reményt jelent. Íme, a bizonyíték, hogy Brüsszel mekkora sóhivatal: az EP korrupciós botrányára válaszul létrehoztak egy ETIKAI TESTÜLETET
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén jóváhagyta az etikai normákkal foglalkozó intézményközi testületet létrehozásáról szóló megállapodást. Az EP strasbourgi közleménye szerint az új európai uniós szerv működésének célja az európai döntéshozatal átláthatóságának és elszámoltathatóságának megerősítése. Gyurcsányné állítja, Orbán összehangolt támadást keretében rátámadt a DK-s aktivistákra
Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője Facebook-oldalán írta, hogy ma Budapesten három különböző helyszínen, szervezetten, szinte egyszerre támadták meg a közös listára és a közös főpolgármesternek ajánlásokat gyűjtő aktivistákat. Szijjártó Péter: minden feltétel adott a magyar–azeri gazdasági együttműködés fejlesztéséhez
Nincs semmi nyitott politikai kérdés Magyarország és Azerbajdzsán között, és így minden feltétel adott a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez, ami mellett mindkét kormány elkötelezett – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Bakuban. Tusk meg sem várja az EP-választásokat, máris átalakítja pár hónapos kormányát
Május 10-én hajtják végre a lengyel kormány átalakítását – jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök csütörtökön, az X-en. Egy őrült, vagy egy gazember, vagy egy őrült gazember megint pénzügyi álhíreket terjeszt a TikTokon
Hamis az állítás, és semmiféle valóságalapja nincs annak, amit egy ismeretlen személy a TikTokon terjeszt arról, hogy az önkormányzati választások után bizonyos összeghatárig befagyasztják a lakossági bankbetéteket Magyarországon – szögezte le csütörtöki közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Menczer Tamás: Magyarország békéjének, biztonságának és a békepártiságunknak a megőrzése egy folyamatos küzdelem (VIDEÓ!)
Magyarország békéjének és biztonságának a megőrzése és a békepártiságunknak a megőrzése egy folyamatos küzdelem – mondta Menczer Tamás, a Fidesz és a KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videóban. Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Irakli Kobahidzét, Georgia miniszterelnökét – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.