A Fidesz szerint az ellenzékkel van baj, nem a választási rendszerrel
A Fidesz szerint nem a választási rendszerrel, hanem az ellenzékkel van baj - közölte a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciója hétfőn. A Fidesz képviselőcsoportja közleményében arra reagált, hogy Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője előzőleg újságíróknak azt mondta, a Fidesznek nincs bátorsága ahhoz, hogy egy arányos választási rendszerben mérettesse meg magát 2018-ban.A szlovák kapitány és Béla király - Hipp mentheti meg a Haladást
A korábbi szlovák szövetségi kapitányt, Michal Hippet nevezték ki a Szombathelyi Swietelsky-Haladás vezetőedzőjének – adta hírül hétfőn hivatalos honlapján az NB I-es szombathelyi labdarúgócsapat. A bemutató fotón a szombathelyi klub és az MTK egykori ikonja, Illés Béla (becenevén: a legnagyobb király) és Hipp látható.Bárándy védence: egy szír, aki Orbán miatt lekéste Párizst
Két éve annak, hogy 2015. november 13-án az Iszlám Állam terroristái több, összehangolt támadásban, összesen 130 embert öltek meg Párizsban. A világ közvéleménye egy emberként hördült fel. Egyre-másra jelentek meg a részvétnyilvánító közlemények, a közösségi oldalak felhasználói francia trikolórra cserélték profilképeiket, és… És ennyi történt. Másnap már minden ment a maga útján, úgy, ahogyan a vérengzés előtti napon. Majdnem napra pontosan két hónappal a párizsi vérfürdő előtt azonban Magyarország Röszkénél föltartóztatta az Ahmed H. vezette több száz migránst, akik át akartak törni a határon. Megjósolhatatlan, hány volt közülük potenciális terrorista, és áthaladásukkal hogyan alakult volna még véresebbé, még brutálisabbá Párizs vérvörösben úszó fekete napja.Nyugdíjreformmal haknizik Gyurcsány
Alaptalanul ígérget nyugdíjemelést a szépkorúaknak Gyurcsány Ferenc ás pártja, a bukott miniszterelnök és az MSZP kormányzása azért is emlékezetes az érintettek számára, mert akkor szüntették meg a tizenharmadik havi járandóságokat. Az idei kifizetések a Fidesz szerint zavartalanul folytatódnak.Fidesz: erősödik Brüsszel és a Soros-szervezetek támadása
Arra kell számítani, hogy erősödik a következő napokban, hetekben Brüsszel és a Soros-szervezetek Magyarország elleni támadássorozata, és felgyorsul a Soros-terv végrehajtása - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a Fidesz kommunikációs igazgatója.Háromszáz fölött az iraki földrengés halálos áldozatainak száma
Háromszáz fölé emelkedett hétfőre a vasárnap Irak és Irán határvidékén bekövetkezett, a Richter-skála szerinti 7,3-as erősségű földrengés halálos áldozatainak száma. Törökország jelezte, hogy speciális mentőegységet küld az északkelet-iraki Szuleimáníjába, Irán egyelőre nem jelezte, hogy kér-e külföldi segítséget a mentéshez.Nemvárt költségekkel járhat a novemberi havazás
Az utóbbi években szokatlannak számító novemberi havazás váratlanul érheti az autósokat és a pénztárcájukat is. Az időjárás-előrejelzés szerint hétfőn a hegyekben lehet havas esőre, hózáporra számítani. A Világgazdaság eközben arról ír, a szakemberhiány miatt nagy sorbanállásra számíthat, aki téli gumira szeretne váltani, a gumicsere ráadásul akár húsz százalékkal drágább is lehet a tavalyinál.Szélsőséges dzsihadista lehet a migránsok negyede
A 2015 óta Európába érkezett migránsok háromnegyede nem az, akinek mondja magát, és a negyedük lehet szélsőséges dzsihadista a szakértő szerint. Katona Nashrin kijelentette: a bevándorlók nem dolgozni jönnek, hanem kihasználni az európai szociális hálót.Szép új világ: transzvesztiták a brit óvónénik/bácsik
Ha ön szeretné, hogy gyermeke már kicsi korában szupertoleráns legyen mindenkivel szemben, akkor legjobban teszi, ha brit óvodába íratja be, mert ott már tranvesztiták az óvónénik/bácsik. Kisfiának így nem kell majd szabadkoznia, ha hercegnő akar lenni, miközben Teddy maci is lehet kislány.A pofátlanság stációi: erdélyi politikus nevével visszaélve kampányol Gyurcsány
Egy ismert erdélyi politikus arcát, nyilatkozatát felhasználva kampányol a Facebookon Gyurcsány Ferenc, követelve, vonják meg a határon túliak szavazati jogát – írta a Magyar Idők. Az érintett, Tamás Sándor a lapnak elmondta: Romániában nem volt példa rá, hogy egy párt kétségbe vonja a külhoni román állampolgárok jogát a választásokon való részvételre.Novák Katalin: a népesedési fordulat alapja a családok jóléte
A népesedési fordulatot azzal lehet elérni, ha a családok egyre jobban élnek, és érzik, hogy ők és gyermekeik vannak a középpontban - mondta a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúban Novák Katalin, a Fidesz új alelnöke, aki fontosnak nevezte, hogy a kormány a választások előtt bemutassa az eddigi eredményeket és folyamatosan tájékoztassa az embereket a támogatások, a kedvezmények, az ellátások részleteiről.Éledezik az EU, új védelmi stratégia jöhet
Tanácskozást tartanak az uniós tagállamok külügy- és védelmi miniszterei hétfőn Brüsszelben, az ülésen nyilatkozatot írnak alá az EU védelmi dimenziójának megerősítését célzó, úgynevezett állandó strukturált együttműködés, a PESCO létrehozásáról.Náluk valahogy van futball: a horvát válogatott magabiztosan jutott ki a vébére
A horvát és a svájci válogatottnak is elég volt a gól nélküli döntetlen a visszavágón, így is könnyedén vették az utolsó akadályt, ott vannak a 2018-as labdarúgó-világbajnokságon. Horvátország Görögországot, Svájc Észak-Írországot ejtette ki a pótselejtezőn.Így reagált az ellenzék a Fidesz-kongresszusra
A Fidesz azt üzente vasárnapi kongresszusával Magyarországnak, hogy folytatni akarják a kormányzást, és ha újra hatalomra kerülnek, "marad a lopás és a problémákat elfedő gyűlöletpropaganda" - reagált az MSZP vasárnap a Fidesz kongresszusán elhangzottakra, hangsúlyozva: az ellenzék történelmi felelőssége, hogy teljes körű megállapodásra jusson a kormánypárttal szemben.Migráns ultrák verték szét Brüsszel belvárosát
Legalább huszonkét rendőr megsebesült a marokkói futballválogatott győzelmét ünneplő szurkolók randalírozása miatt kialakult összecsapásokban Brüsszel központjában- írja a 888.hu.Elveszítette veretlenségét a Veszprém, a Paris Saint-Germain megint nagy falat volt
A papírformának megfelelően szoros, de jogos vereséget szenvedett a Telekom Veszprém férfi kézilabda-csapata a Bajnokok Ligája csoportkörében, miután 33–28-ra kikapott a Paris Saint-Germain otthonában. Szombaton a Szeged is egy francia csapat, a Nantes ellenében szenvedett vereséget.Az első részeredmények szerint Pahor nyerte az államfőválasztást Szlovéniában
Az első részeredmények szerint Borut Pahor hivatalban lévő államfő nyeri a szlovéniai elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulóját - a már feldolgozott öt százaléknyi szavazat közel 53 százalékát Borut Pahorra adták le.Ajánljuk még

























