Pesti Srácok

A magyarok buták, nincs bennük semmi különleges, nem tragédia, ha elfogynak – írja a HVG

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 május 22.
Magyargyűlölő napokat tart a hvg.hu. Bár náluk minden nap ennek a jegyében telik, most a szokottnál is erősebben megköpködte saját nemzetét a ballib lap két címeres publicistája, Tóta W. Árpád és Balavány György. Cikkeik konklúziója: nem az a fő baj, ha elfogy a magyar, úgysincs bennünk semmi extra, sőt buták vagyunk. Idézetek következnek. (Indulatosabb olvasóinkat kérjük, fejszéiket vigyék távolabb a monitortól!)

Orbánék lámpavasra húzása után egy tolószékes kislány meggyilkolásával tréfálkozik a Mérce

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 május 19.
Ismét nagyot alkotott a haladó ballibek egyik internetes zászlóshajója. A Mérce olyan karikatúrát tett közzé, amelyen egy mozgáskorlátozott kislányt azért hajítanak a szakadékba, mert Orbán Viktor támogatója. A Jámbor András által főszerkesztett, állítólag mikroadományos tarhálásból működő honlapnak nem ez az első gyilkosságra uszító, botrányos akciója.

Gaudi: A nemzetvesztő balliberálisokkal kollaborál a Jobbik, hogy egy volt SZDSZ-es lehessen Józsefváros polgármestere

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 május 19.
Álságos kifogás, szimpla hazugság, hogy a Jobbik pénzhiányra hivatkozva nem indít saját jelöltet a főváros V. és VIII. kerületében két időközi választáson – nyilatkozták a portálunk által megkérdezett politológusok, akik szerint a balliberálisokkal kötött alku állhat a háttérben. Gaudi-Nagy Tamás, a párt korábbi parlamenti képviselője pedig egyenesen úgy vélte: a Jobbik fű alatt már összefogott a balliberális pártokkal, hogy távolmaradásával egy volt SZDSZ-es figura polgármesterré választását segítse a Józsefvárosban.

Vona belefújta az orrát Toroczkaiba, majd messzire hajította őt

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 május 16.
Elnézést a címért, de némiképp Toroczkai Lászlótól származik, aki a minap olyan zsebkendőhöz hasonlította önmagát, amelybe Vona, illetve Vonáék belefújták az orrukat. Sneider Tamás eközben azt ígérte, elődje munkásságát folytatja, ideértve – gondolom – az orrfújási szokásait is. Toroczkai tehát vagy kilép a pártból, vagy megint zsebkendő lesz belőle. Komolyra fordítva: érik a pártszakadás a Jobbikban, ami akár magánügy is lehetne, bokszolják le egymás között. Mégsem az, mivel a felülkerekedni látszó Sneider-szárny azt folytatja majd, amit Vona elkezdett. Vagyis: a parlamentben most sem lesz konstruktív, jobboldali ellenzéki párt.

A volt bőrfejű pártelnök szerint ők az igazi keresztények, a Fidesz viszont tesz a tízparancsolatra

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 május 14.
Interjút adott a Jobbik frissen megválasztott elnöke a párt házi lapjának, az Alfahírnek. Ebben Sneider Tamás föltárta, valójában ők az igazi keresztények, amit az is mutat, hogy lám, ez az interjú is egy istentisztelet után készült. A Fidesz viszont semmibe veszi a tízparancsolatot. (Vajon mit szólna ehhez Kásler Miklós?) Sneider „ukrán nemzetiségű” munkavállalók dömpingjével is riogatott, akiket Orbán nyilván azért hozat be, hogy elüldözhesse a magyarokat Londonba mosogatni... Úgy fest: Vona kesztyűbábja ott folytatja, ahol mozgatója abbahagyta.

Budaházy a PS-nek: Semmilyen szerepet nem vállalok a Jobbikban

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 április 27.
Nem vagyok pártember, nem tudom elképzelni magam a Jobbikban – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Budaházy György. A nemzeti radikális jobboldal emblematikus alakját annak kapcsán kerestük, hogy a Jobbik elnöki posztjára bejelentkezett Toroczkai Lászlót azzal támadja a párt Vonához hű hátországa, hogy megválasztása esetén együtt dolgozna Budaházyval, aki pedig dicsérte a Fidesz politikáját. Budaházy kiemelte: „Nem lettem fideszes, csak elismerem, hogy Orbánnak van pár jó lépése. Azt meg, hogy '90 óta csak rosszabb kormányaink voltak, senki nem cáfolta eddig, mert nem is lehet.”

Gulyás Mártonék behódoltak a NER-nek: regisztrálták magukat külföldi zsoldosként

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 április 24.
Nem várt fordulatot vett a civil törvény elleni álcivil bolhacirkusz. A hónapok óta tartó Don Quijote-i küzdelem után olyan Soros-féle és nem Soros-féle álcivil szerveződések is regisztrálták magukat külföldről finanszírozottként, amelyek korábban kézzel-lábbal tiltakoztak a „gyalázatos”, „diktatórikus” és „megbélyegző” jogszabály ellen, tüntettek, petíciókat írtak, Alkotmánybírósághoz rohangáltak, miegyéb. A „behódolt” (értsd: a hatályos magyar jogszabályokat végül mégiscsak betartó) szervezetek között több ismerősre bukkantunk...

Gulyás Marci elhatárolódik a rendőrnőt gyalázó, cigányozó jobbikos tüntetőtől

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 április 16.
Elfogadhatatlannak nevezte, és elhatárolódik Gulyás Márton attól a Jobbik-pólós fiatalembertől, aki a szombati ellenzéki tüntetésen alpári módon sértegetett, gyalázott egy fiatal rendőrnőt, egy másik egyenruhást pedig lecigányozott. A tüntetést szervező anarchista festő-mázoló portálunknak megígérte: minden „bűnünk” ellenére a PestiSrácok.hu-t megvédi majd a népharagtól, amikor az Orbán-rezsim megbukik, és a mostani rendszer a történelem szemétdombjára kerül. A PS kollektívája nagyon hálás a fölajánlott védelemért, és bízunk benne, hogy ha 2140 táján bukik a rezsim, jön nekünk segíteni...

A fideszesek fölakasztása közben viccelődni is jut ideje a jobbikos képviselőnek

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 április 12.
Szerdai Facebook-bejegyzésében forradalmat és akasztásokat követelt a Jobbik Somogy megyei önkormányzati képviselője, Takács Richárd. A politikus ámokfutásáról portálunk számolt be elsőként, és hamar nagy vihar kerekedett belőle az interneten: még Bayer Zsolt publicista is megemlékezett róla a blogjában. Erre Takács is észbe kapott, vagy szóltak neki a pártközpontból – mindenesetre a bejegyzése mára eltűnt, és a helyére egy mesés magyarázat került arra, hogy Takács miért is nem akar valójában akasztani. Nem fogják kitalálni, mire hivatkozott!

Csintalan: „B*zdmeg, Index! Ne dorbézoljatok itt a szeretteim fájdalmán! Kussoljatok!”

Pilhál TamásPilhál Tamás Forró drót 2018 április 11.
Egészen penetráns Facebook-bejegyzést tett közzé Csintalan Sándor, amelyben káromkodva utasítja vissza, hogy az ő oligarcha jóbarátját, Simicska Lajost bántják a Magyar Nemzet megszüntetése miatt. Hogy nem lehetett teljesen szomjas írás közben, jelzi: miközben a balliberális 24.hu egyik cikkét megosztva írta a bejegyzését, aközben a jelen esetben teljesen ártatlan Indexet küldte el a francba...

Gaudi: Április 8. a magyarság győztes pozsonyi csatája volt, a nemzetellenes ellenzéknek viszont Mohács

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 április 11.
Isten megvilágosító kegyelme, Dobó, Hunyadi és minden tiszta lelkű szabadságharcos elődünk szellemisége, vitézsége és bátorsága vezette elsöprő győzelemre a mostani választáson a haza védelmében felvonult hazafias milliókat. Történelmi lépés volt ez a magyarságnak és hatalmas ugrás Európának a külső és belső ellenségektől szorongattatásban – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött levelében Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd-nemzeti jogvédő.

Vona: A parasztság alacsonyabb rendű, nem várható tőlük a nemzeti érzés megőrzése

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 április 6.
A parasztságba is belerúgott egy irgalmatlanul nagyot Vona Gábor. A Jobbik elnöke a Magyar Hüperion második számába írt esszéjében azt taglalta, hogy a parasztság alacsonyabb rendű, és teljességgel alkalmatlan a magyar nemzeti érzés megőrzésére. Kérdés, vasárnap a szavazóurnáknál milyen választ ad erre Vonának az a sok millió magyar választópolgár, akiknek paraszti gyökerei vannak, illetve maguk is gazdálkodók?

Vona: Az egyszerű emberek olyanok, mint a papucsállatkák, vagy mint a moslékban hempergő, mindent megzabáló disznók

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 április 5.
Egy egészen döbbenetes Vona Gábor-írásra bukkant a PestiSrácok.hu. A Magyar Hüperion nevű folyóirat egyik 2013-as számában a Jobbik elnöke közölt cikket, amelyben típusokra osztja az embereket. A legalsó szintre az egyszerű, általa hülyének („stupid”) tartott embereket sorolja, akiket aztán válogatott sértések kíséretében gyaláz és ócsárol: moslékban hempergő, mindent megzabáló disznókhoz, papucsállatkákhoz hasonlítja őket, majd azon sajnálkozik, milyen kár, hogy nagyon sokan vannak. Sokkoló, hogy ezek szerint a miniszterelnökségre készülő Vona Gábor gyakorlatilag állatként tekint a magyar emberek egy tekintélyes részére.

A kormány kártalanítja a Gyurcsányék által meghurcolt Kossuth téri tüntetőket! (Videóval!)

Pilhál TamásPilhál Tamás Forró drót 2018 április 4.
Fejenként csaknem 270 ezer forintnyi jóvátételt fizet az Orbán-kormány annak a körülbelül kétszáz tüntetőnek, akiket 2006. október 23-án Gyurcsány és Gergényi rendőrsége – saját ígéretét megszegve – jogtalanul kiszorított a Kossuth térről. A hírt a felperesek jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás jelentette be. A Kossuth tériek szerint elfogadhatatlan, hogy a rendőrterror felelősei, a szemkilövetők (MSZP, DK) bármilyen konstrukcióban újra hatalomra kerüljenek.

Vona akkorát hazudott terrorista „jóbarátjáról”, hogy Gyurcsány is megirigyelné

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 április 4.
Szédületesen nagyot hazudott Vona Gábor Jobbik-elnök szerda reggeli sajtótájékoztatóján. Az Echo TV arról faggatta a Jobbik elnökét, hányszor találkozott a pápa elleni merénylet egyik vádlottjával, a török Musa Serdar Çelebivel. Vona azt állította, csak a Kurultájon találkozott vele. A portálunk birtokába került fotók tanúsága szerint más helyszíneken is „randevúztak”.

Ahelyett, hogy dolgozna, Márki-Zay gépi telefonhívásokkal zaklatja a budapestieket

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 április 4.
Azt hihettük volna, hogy miután az ellenzéki pártok és médiahadsereg tolóerejének köszönhetően megválasztották Hódmezővásárhely polgármesterévé, Márki-Zay Péter végre lenyugszik, abbahagyja a médiahaknizást, a folyamatos hazudozást, és elkezdi csinálni azt, amivel megbízták: irányítja a gondjaira bízott várost. Ehelyett azzal tölti munkanapjait, hogy lázas buzgalommal próbálja meggyőzni az ország különböző pontjain élő embereket, melyik ellenzéki jelöltre szavazzanak a kormányváltás érdekében. Ebből is látszik, hogy ő egy tipikus „független” polgármester. Legújabb dobása, hogy telefonon hívogatja a választópolgárokat, és az ellenzéki jelölteket ajánlgatja nekik.

Erőszakkal elvenné a hátrányos helyzetű családok gyermekeit Janiczak Dávid (Hangfelvétel!)

Pilhál TamásPilhál Tamás Magyar ugar 2018 március 30.
Újabb hangfelvételek kerültek a PestiSrácok.hu birtokába, amelyeken Vona Gábor helyettese arról értekezik, hogy bentlakásos iskolákba kell tenni a hátrányos helyzetű (zömében cigány származású) gyermeket, akiket tárgyalás nélkül „el kell venni” a családjuktól, mert ez nem „kívánságműsor”. Egy másik felvételen Janiczak Dávid Jobbik-alelnök arról beszél: azért kell eltüntetni a szeme elől egy önkormányzati tisztségviselőt, mert nem jobbikos, és úgy érzi, nem szimpatizál velük eléggé.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.