Az ötödik hadoszlop
Ismert fogalom, még az 1936-os spanyol polgárháborúból származik – Ernst Hemingway, híres amerikai író tette közismertté. A Szovjetunió által szervezett nemzetközi brigádok a szélsőbalos spanyol szocialistákkal, kommunistákkal karöltve fel akarták számolni a spanyol nemzetet, az ősi hagyományokat és ott is egy bolsevik típusú diktatúrát akartak létrehozni. Ebben komoly szerepet játszott a hazájukért küzdő nacionalista polgárok, parasztok közé beépülő rejtett csoport, amelynek célja nemzetük kiárusítása, aláásása. Furcsa módon eredetileg egy spanyol nacionalista tábornok az ostromlott Madridban lévő saját szimpatizálásra használta először a kifejezést és tőle vette át a baloldali propaganda.
Kik voltak az igazi megszállók?
Miért nem a pesti srácok és mártírtársaik?
Ez a kérdés mostanában egyre inkább felvetődik a harminchárom évvel ezelőtti Nagy Imre és mártírtársai temetése kapcsán. Több újságíró, történész kollégám különféle megközelítésekkel írt 1989. június 16-ról, én megpróbálom másként megközelíteni ezt a korszakot. Így visszatekintve világossá válik, hogy az eresztékeiben rothadó Kádár-rendszer politikai és gazdasági elitje készült a kommunista diktatúrából való kiugrásra, de úgy, hogy igazából ne sérüljön sem politikailag, sem anyagilag, és ne veszítse el kulturális, oktatási, valamint a médiára gyakorolt befolyását, fölényét. Voltaképpen ez sikerült is nekik, mert a rendszerváltás után legalább húsz évig ezeket a stratégiai állásokat sikerült megtartania.
Ezek beszélnek jogállamról?
Zelenszkij Ukrajnája az ottani ellenzéket elhallgattatta, a magyarokon, a ruszinokon kívül az orosz kisebbség millióit megfosztotta nemzetiségi és emberi jogaitól, nem riadva vissza a népirtástól sem. Ezt az Ukrajnát akarják jogállamnak elhitetni és gyorsított eljárással felvenni az Európai Unióba? Hol élünk? Az Európai Uniónak abba kellene hagynia Magyarország folyamatos lejáratását, a jogállamisági eljárásokat, a pénzelvonásokat, a politikai erőszakkal való kísérletezést és egy beteg, hamis ideológia ráerőltetését egy független nemzetállamra.
Ne hazudj!
Nem múlik el nap, hogy „újságíró kollégáink” némelyike a Pesti TV megszűnésén ne örvendezett volna. Puzsér Róbert mindenkin túltett igyekezetében, a gyűlölet méregkútjába mártotta tollát – ha egyáltalán van tolla –, és olyan gyalázkodásba kezdett immár két alkalommal, ami rögtön hiteltelenné tette írását az olvasó számára.
A reneszánsz ember
Emillel a médiaháború első fordulójának csúcspontján kerültem kapcsolatba 1994 nyarán. Horn Gyuláék győzelme után felkértek az MSZP-s, SZDSZ-es Magyar Rádióból, hogy menjek be a stúdióba és beszélgessünk a választások utáni médiahelyzetről (a média nagytakarításról), miután kirúgtak az MTV Híradó és A Hét mb.főszerkesztői állásomból. Ezenkívül csaknem 200 tévés munkatársamat kényszernyugdíjazták vagy rendelkezési állományba helyezték. Egyszóval nem volt kedvem a „kivégzőimmel” beszélgetni, így Ludwig Emilt, a Magyar Fórum főszerkesztőjét ajánlottam, akinek írásait jól ismertem a Csurka István féle lapból. Meglepetésemre az eddig hallomásból ismert Ludwig kőkemény volt, beolvasott, miszerint a média 98 százaléka balliberális, sajtódiktatúra van, a nemzeti sajtót most végezték ki.
Te kit választanál?
Joe Biden amerikai elnök beszédet tartott Varsóban, és párhuzamot vont az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő, szovjetellenes közép-kelet-európai felkelések és a mai ukrajnai helyzet között, mondván: a demokráciáért és szabadságért folytatott harc nem ért véget a vasfüggöny leomlásával. Az USA elnöke szerint szovjet tankok nyomták el a demokratikus felkeléseket, de az ellenállás folytatódott, míg végül 1989-ben leomlott a berlini fal. Hozzátette: a demokráciáért folytatott küzdelemnek ezzel nem lett vége. Az elmúlt 30 évben az önkényuralom erői világszerte feltámadtak, amelyek megvetik a jogállamiságot, a demokráciát és magát az igazságot is.
Nekünk mindenért meg kellett harcolnunk
Néha irigykedve gondolok a semleges Svájcra, Ausztriára, meg jónéhány skandináv országra, amelyeknek néhány száz éve nyugalmuk van – eltekintve a két világháborútól – nem kellett harcolniuk a függetlenségükért, az önállóságukért, nem kellett megvédeniük az ellenség támadásaitól hazájukat. Az már közhelynek számít, hogy Magyarország történelme a szabadságharcaink története. A folyamatos honvédő harcainkra most nem kívánok kitérni, de éppen százhetvennégy éve, március 15-én robbant ki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc.
Levél Ljubov Nepopnak, Ukrajna budapesti nagykövetének
Háború
Nézem a televízió képsorait, a tankokat, a harckocsikat, az állig felvegyverzett katonákat, kötelékben elhúzott helikoptereket, harci repülőgépeket, a rakéták pusztító eredményét, a kiégett, rommá lőtt lakóházakat, középületeket. Nézem a felrobbantott gázvezetékek, olajfinomítók lángjait, füstcsóváját, a kijevi metró aluljáróba menekülő embereket, síró asszonyokat gyerekeikkel, kedvenc mackóikkal, egy hátizsákkal vagy bőrönddel a magyar határon.
Egy volt tanár a pedagógussztrájkról
Több mint negyven éve nem tanítok magyar–történelmet. Akkori tanártársaim között voltak osztályidegenek, pályát tévesztettek, igazi hivatásosak, szenvedélyes tanárok, aztán közénk keveredtek egykori leszerelt ávéhás tisztek, pufajkások, úgymond partizánok, akik állítólag Jugoszláviában harcoltak a németek ellen. És velünk együtt tanítottak megveszekedett hithű komcsik, akik szovjet emberek szerettek volna lenni.
Ujjé, a Ligetben nagyszerű...
Ujjé, a Ligetben jó. Az 1900-as évek elején énekelték Zerkovitz Béla dalát harsányan az Orfeumban, a kintornások, különböző kertvendéglői mulatságokban. Nem véletlenül, mivel a XIX. század végén, a milleniumi időkben a mocsaras, poshadt, kisséálmos külvárosi területből az ország akkori vezetői, a főváros akkori gazdái nemcsak megálmodták, de létre is hozták a Hősök terét, a Vajdahunyad várát, a Városligeti tavat, a Szépművészeti Múzeumot, a Műcsarnokot, az odavezető földalatti vasutat, az Angol-parkot, az Állatkertet és sorolhatnám tovább, amely Budapest népének – osztálykülönbségek nélkül – igazi, központi szórakozóhelyévé vált. Az Arany János által megénekelt „kopott ember, kopott ligetből” fényes liget lett.
Hazudni, csak hazudni...
A komcsik és a liberálisok fegyvere a hazugság, az ígérgetés és az ígéretek be nem tartása. Ez 1919-, 1945- és 1956-tól, tehát Kun Bélától Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig volt a jellemző, és vér-, valamint szellemi örökösei máig ezt csinálják. Ahogyan elnézem a feléledő ellenzéket, egyre inkább belekeverednek saját hazugságaikba.
„János, tartozunk neked egy rendszerváltással!”
Farkasházy Tivadar humorista emlékezett meg a Facebookon az elhunyt újságíró barátjáról, Avar Jánosról. A közös múltról, a közös harcokról írt, arról, hogy Avar rendszeresen küldi írásait a Hócipőbe, de a szokásos hat helyett csak ötöt sikerült elküldenie. A közeledő műtét az Uzsoki kórházban ebben megakadályozta.
Lázadás
A Fidelitas stabil értékrendje lázadást jelent az "Európát, sőt, az egész világot uralni akaró” liberális mainstreammel szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a Fidesz ifjúsági szervezetének tisztújító kongresszusán. Milyen pontos megfogalmazás ez. Ha a szó jelentését nézzük, akkor lázadni csak demokráciában lehet és érdemes. Diktatúrában nem ajánlatos. Mégis sokan lázadtak, lázadnak. Az ember fiatal korában többnyire lázadó, liberális.
Az árulás természetrajza
Az árulás örömét, az árulás ízét legtöbbször az irigység, a bosszú- és hatalomvágy, a pénz megszerzése sarkallja. Az árulás fokozatai közül a legaljasabb, amikor valaki, valakik a hazájukat árulják el, amikor elárulják népüket, hagyományaikat, kultúrájukat, áruba bocsátják mindazt, amiért egy nemzet évszázadokon vagy ezredéveken keresztül harcolt, küzdött, feláldozva akár az életét is. A magyar történelem sok ilyen esetet ismer, sok ilyen gazembert, akik idegen érdekekért, hamis eszmékért – természetesen a sajátjáért is – elárulják fajtájukat, nemzetüket. Petőfi Sándor a Nemzeti Dal című versében erről már 1848-ban megfogalmazta egy nép véleményét: „Sehonnai bitang ember, / Ki most, ha kell, halni nem mer, / Kinek drágább rongy élete, / Mint a haza becsülete...”
Kádárék kíméletlen megtorlása – Ezt a kegyetlenséget sohasem feledjük el
Ülök a Dühöngőben, a könyvtár-szobámban és nézem Makovecz Imre grafikáját. Nagy becsben tartott személyes ajándékként kaptam tőle 1956-ról, az Andau (Mosontarcsa) felé menekülő magyarok tízezreiről. A határmenti Osliban készült szoborcsoport terve talán sohasem valósul meg, de amit ez a művészi rajz üzen, az mindent elmond a kommunizmus könyörtelen kegyetlenségéről, a fizikai és szellemi bezártságról, a magyar–osztrák határzárról, a taposóaknákról, a vasfüggönyről és arról, hogy miként kényszerült menekülni, elhagyni hazáját több mint kétszázezer magyar.Ajánljuk még
A szektások most épp nagyon becsapják önmagukat, de ebből lesz a legnagyobb pofára esés
Pátosz és őszintén érző tömeg áradt Bütyöknél
Dadaista szósalátákat tapsoltak a Bütyökmenet résztvevői, amíg vártak Magyar Péterre.
Vau vau – csaholta Magyar Péter a pórázról
Megvan az a kép, mikor egy öleb a gazdája lába mögé bújva úgy ugat a komondorra, mintha azonnal szét akarná tépni? Aztán, amikor elengedik a pórázt nagyon csendes vakkantásokra vált az a hangos "vau vau".
Magyar Péter élete legszánalmasabb gyűlölködésével készül a nemzeti ünnepre
Magyar Péter azt hallucinálta, hogy a „hatalom” gyerekeket buszoztat a Békemenetre. Tízezerszám kapta a lájkokat az uszításra…
