Hihetetlen: a baloldalnak még mindig nem sikerült felfognia, hogy Székelyföldön magyarok élnek
Horváth Csabának, Zugló MSZP-s polgármesterének biztosan nosztalgikus emlékei lehetnek azokról a szocialista kormányok fémjelezte időkről, amikor a külhoni magyarokat mintegy idegen testként, külföldiként kezelte a magyar politika Emlékezzünk csak az állampolgárságról szóló népszavazásra. A külhoniakkal szembeni megvetés pedig nem párolog el: Horváth Csabának sikerült angol nyelvű meghívólevelet küldeni a kerület erdélyi testvérvárosának. Hogy vajon csak a nyelvtudás hiánya okozta, hogy nem románul írt Péter Lukács polgármesternek, vagy csak Karácsonynak akart fricskát mutatni, örök rejtély marad. Lehetséges, hogy csak a rosszemlékű korábbi polgármestert, Karácsony Gergelyt akarták távol tartani az eseménytől a számára teljesen értelmezhetetlen meghívóval – lehetséges, hogy a románt jobban értette volna.II. kerület, vigyázz: az Európai Egyesült Államok építésén ügyködő aktivistáját hozná helyzetbe a DK
Dobrev Klára újratöltve a DK II. kerületi jelöltje a városrészben vasárnap rendezendő időközi választáson. A július elején elhunyt Tompa János megüresedett székéért jelentkezett be DK-s színekben a Budán korábban teljesen ismeretlen Nagy Eszter, akiről életpályáját alaposabban megvizsgálva kirajzolódik az eszményi Gyurcsány-katona képe: a CEU-s diákéveket követően karrierjét még a baloldali kormányok alatt kezdte a külügyben, kampányolt a határon túli magyarok választójoga és Gyurcsány Ferenc felelősségre vonása ellen, illetve az Európai Egyesült Államok mellett. Utóbbit olyan magas szinten űzi, hogy az Európai Föderalisták Uniójának (UEF) magyarországi egyesületének elnöki székéig vitte. A magyar önrendelkezés elleni küzdelem élharcosa most a II. kerületi önkormányzatban folytatná munkáját.Újabb választókerületet hódítana el Budán a Fidesz-KDNP, településfejlesztővel erősítenének a II. kerületben
Terület- és településfejlesztő geográfus jelöltet indít a Fidesz-KDNP a vasárnapi II. kerületi időközi választáson Bálványkövi István személyében, aki a korábbi, jobboldali városvezetés idején elkezdett, de a baloldali hatalomátvétel után elvetett, lezüllesztett fejlesztések újraélesztését tűzte ki céljául. Ezek közül kiemelkedik a Széna tér rehabilitációja, amely túlmutat a kerületi jelentőségén is, hiszen egész Budapest forgalma számára fontos lehet a terület felújítása. A júliusban elhunyt Tompa János (DK) helyére írtak ki vasárnapra időközi választást, a tisztségért hárman indultak: Bálványkövi István (Fidesz-KDNP), terület- és településfejlesztő geográfus, Hildebrand Krisztián (Magyar Kétfarkú Kutya Párt), illetve Nagy Eszter, az Európai Föderalisták Uniójának (UEF) magyarországi egyesületének elnöke. Az Európai Egyesült Államok felépüléséért lobbizó Nagy Eszterről készült tényfeltáró anyagunkat ITT olvashatják.Törvénysértő módon kampányolt a II. kerületi szocialista polgármester a DK-s jelöltnek
Elmarasztalta Őrsi Gergely MSZP-s polgármestert a II. kerületi Helyi Választási Bizottság, miután jogszabályt sértő módon, pozíciójával visszaélve kampányolt a vasárnap tartandó időközi választás előtt a DK-s Nagy Eszter mellett. A kifogás szerint, amelynek a Bizottság részben helyt adott az sem kizárt, hogy Őrsi polgármesterként közpénzből támogatta a DK jelöltjét.Zuglói, szocialista, de nem zuglói szocialista – Horváth Csaba magától és Zuglótól is elhatárolódik
Zuglóban (is) egymásnak estek a baloldali roncsderbi versenyzői, ahol az évek alatt a pozícióikba magukat alaposan beásó szocialisták és a módszereken finomító momentumosok belharca bontakozott ki. A két élharcosa a küzdelemnek Hadházy Ákos és Tóth Csaba, akik lassan egy éve rivalizálnak Zuglóban, ez pedig már az országos médiában is hullámokat vetett. Legutóbb például azzal vádolták a szocialisták Hadházyt, hogy a megválasztása óta eltelt öt hónapban semmit nem tett a kerületért. Erről szerettük volna megkérdezni Horváth Csabát, Zugló MSZP-s polgármesterét, aki azonban magától és a kerülettől is elhatárolódott, egyfajta transz-szocialistaként tüntetve fel magát, aki ugyan MSZP-s és Zuglóban tevékenykedik, állítása szerint azonban semmi köze a zuglói szocialistákhoz. Talán nem is véletlen, hogy a legutóbbi időközin nem az ellenzék jelöltje nyert; a fideszes Juhász-Pintér Pál csütörtökön letette esküjét és – Hadházyval ellentétben – egy héttel megválasztását követően megkezdte a munkát.A Bizottsággal való megegyezéshez szükséges jogszabályok vitájával kezdi meg őszi ülésszakát az Országgyűlés
Egynapos üléssel elkezdődik hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka; a képviselők három, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges törvényjavaslat vitáját is lefolytatják.Árnyékferiként, árnyékválaszokkal tért vissza Dobrev
"Válaszolj erre te!" – tessékelte előre Dobrev Klára Kálmán Olgát kettejük pénteki sajtótájékoztatóján, miután az árnyék-miniszterelnököt arról kérdezték, hogy miképpen értékeli férje, Gyurcsány Ferenc elhíresült kijelentését, miszerint "ha nem tetszik, el lehet innen menni". Árnyékferi, aki férjének teljes retorikai készletét átvette, ehhez hasonló árnyékválaszokat adott arra a kérdésre is, hogy mi szükség van rájuk, miután 2010 előtt már megmutatták, hogy mire is képesek kormányon. A Magyarországnak járó uniós forrásokról is kérdeztük Gyurcsánynét, aki meg sem ígérte, hogy árnyék-miniszterelnökként úgy fog politizálni, hogy hozzásegítse hazánkat a nekünk járó forrásokhoz.A Baranyi-féle "liberális laborban" az a független sajtó, amelyiket a polgármester irányítja
Vágvölgyi B. Andrást egy egészen prózai ok miatt váltották le a 9 Magazin nevű lap éléről: nem járt be a munkahelyére. Két, hasonlóan evidens dolog miatt vették vissza. Baranyi kebelbarátja lényegében kerületi Pravdát csinált a helyi médiából. Az ilyen kvalitásoktól lesz független a sajtó – tudtuk meg Baranyitól.Olyan sarcot talált ki Pikó, amivel még a baloldaliak sem értenek egyet
Teljesen értelmetlen sarcot róna a VIII. kerületben élőkre Pikó András, Józsefváros baloldali polgármestere. Az új parkolási szabályok szerint fizetőssé tennék a parkolást a kerületben élők számára is, akár 30 ezer forintba is kerülhet az autónkénti engedély. A megszorítás célja elvileg a kerületi parkolók felszabadítása lenne, azonban az nem világos, hogy Pikóék mire számítanak, hova teszik a kerületben élők a már meglévő autóikat. A kerületi Fidesz szerint gazdaságilag nem indokolt az intézkedés, ráadásul a háború okozta gazdasági nehézségek közepette különlegesen érzéketlen lépés ez a kerület baloldali vezetésétől. Meglepő módon utóbbival a kerület egyetlen DK-s képviselője is egyetértett, Stettner pedig azt is belengette, hogy a polgármester javaslata ellen szavaz. Mostanáig mindenki két autót tarthatott ingyen az utcán Józsefvárosban, ehhez képest jövőre 18-30 ezer forintot kérnének éves szinten az első parkolási engedélyért, a másodikért pedig ennél is többet.DK Klára követői szerint nem kell választás, Gyurcsányné így is miniszterelnök
Dobrev Klára árnyékkormánya árnyékjogszabályok mentén akár még legitim is lehetne: a baloldalon a jogállamiság úgy érvényesül, hogy az van, amit ők akarnak, a törvények semmisek, Gyurcsány szavai – amik Dobrev Klára száján esnek ki – pedig gyakorlatilag törvénynek minősülnek. EU-kondicionalitási eljárással konform kormány a DK-s delíriumban újratöltve, Dobrev Klára vezetésével.A baloldal beismerte, külföldről akarta megdönteni a kormányt, de azt is, hogy ez nem sikerült
Az ellenzéket a választási vereséget követően újabb érzelmi hullámvasút zilálta tovább, ami (ismét) betekintést adott a magyarellenes lelkület legmélyebb bugyraiba. Miután a magyar kormány egy huszárvágással megnyitotta az utat az EB-vel való megegyezéshez, az ellenzék megmutatta az igazi arcát: a kárörvendő orbánozást helyenként a valóság tagadása, máshol a beismerés váltotta fel. Donáth Anna például nemcsak azt ismerte el, hogy meg fognak érkezni az uniós források, hanem azt is, hogy külföldi segítséggel akarták megbuktatni a kormányt – más kérdés, hogy ez nem sikerült. Persze a hazaárulás sem maradhat ki a baloldal repertoárjából, hiszen miközben folyamatosan hergelik a Bizottságot, hogy fossza meg hazánkat a nekünk járó uniós pénzektől, beismerték azt is, hogy az országnak szüksége lenne ezekre a forrásokra. És hogy ki a hibás azért, hogy Magyarország támaszkodik a neki járó pénzekre? Kettőt találhatnak.Ismét hazugságon kapták Hadházy Ákost
A baloldali narratívaépítés kivonatolt látlelete, amit Hadházy Ákos a turai sportpálya ügyében művelt: a magát valamiféle korrupcióellenes oknyomozónak képzelő országgyűlési képviselő azt sugalmazta, hogy a város sportpályáját valamiféle piszkos(nak beállított) ügy keretei között kijátszották bizonyos gazdasági érdekköröknek. Pedig a valóságban csak annyi történt, hogy az önkormányzat komoly támogatást nyert el egy új, modern komplexum létesítésére, így a régi, idejétmúlt sporttelepet értékesítették, hogy az fedezze a szükséges önrészt. Hadházy gyorsan lebukott a hazugságával, mi pedig így belátást kaptunk ismét, hogyan próbálja saját képére formálni a valóságot a baloldal.Nem kér Brüsszel "választási autokráciájából" a pesti flaszter (PS-videó)
Megszületett az ítélet a Magyarország elleni újabb koncepciós eljárásban: az európai parlamenti képviselők megszavazták a magyar jogállamiságról készült jelentést, melyet Judith Sargentini utódja Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti képviselő terjesztett elő. Az Európai Bizottságot felszólították továbbá, hogy használják ki a rendelkezésükre álló összes eszközt. Kínjában Brüsszel a régi, azóta megdőlt vádakat új köntösbe bújtatta és el is nevezte, az új agyszülemény a "hibrid választási autokrácia lett" – jelentsen ez bármit. A kacifántos megfogalmazás nem véletlen, teljesen megfoghatatlan fogalom, amit a PestiSrácok.hu rövid felmérése is igazolni látszik, a fővárosban megkérdezettek közül ugyanis senkinek sem sikerül értelmezni, hogy mire gondolhatott a költő. Az viszont kiderült, hogy az emberek nem kérnek az eurokraták ilyesfajta okoskodásából.Ha azt hinnénk, semmit sem „dolgoznak” az ellenzéki politikusok: 6400 milliárd forintnyi Magyarországnak járó forrást vonna meg Brüsszel
Nagyon próbálnak megdolgozni fizetésükért a brüsszeli és hazai ellenzéki politikusok: míg néhány napja arról szivárogtattak „bennfentes informátorok”, hogy közel a megállapodás az EU és Magyarország között a hazánknak járó uniós források kapcsán, a Reuters azonban most arról ír, hogy a baloldal legnagyobb álma fog forrásaik szerint megvalósulni. Az Európai Unió végrehajtó testülete javasolni fogja a Magyarországnak szánt eurómilliárdok felfüggesztését a korrupciós gondok miatt. Ráadásul az eddigi 6000 helyett már 6400 milliárd forintról beszéltek a források. A sajtóban kiszivárgott információk alapján a magyar fél igen erős javaslatcsomagot tett le a Bizottság elé, amely a korrupciós vádakra is választ ad, így a forrásmegvonásról szóló szivárogtatások leginkább a politikai motiváltságot igazolja a viták kapcsán.Már a baloldal szerint sem feltétlenül kellenének a szankciók (Videóval!)
Z. Kárpát Dániel szerint a Jobbik nem támogatna olyan szankciót, ami a magyar embereket negatívan érinti, Gyöngyösi Márton, a párt elnöke azonban éppen a minap nyilatkozott arról, hogy Nyugaton (Németországban) teljesen normális az embereknek, hogy a kormányzat korlátozásokat vezet be, illetve a szankciók helyessége mellett érvelt. Erre az ellentmondásra szerettünk volna feloldást kapni Z. Kárpát Dániel keddi sajtótájékoztatóján; helyette egy meghívással lettünk csupán gazdagabbak egy kilakoltatásra. Egy olyan kilakoltatásra, ami éppen a szóban forgó szankciók miatt sajnos akár az européer hétköznapok megszokott részeivé válhatnak.Amikor fontosabb a dacoskodás, mint az állatvédelem: V. Naszályi saját kerülete érdekében se hajlandó együttműködni
Több tucat kutya sérült meg és pusztult el az elmúlt években a Budavári Önkormányzat felelőtlensége miatt. Két kutyafuttató mellett is olyan alacsony a korlát, hogy azt a kutyák át tudják ugrani, de sajnos azt nem látják előre, hogy a várfal mögött több méteres mélység van. A balesetek száma annyira megszaporodott, hogy külön Facebook-oldalt hoztak létre a bejelentésre, amelyet 680 ember követ rendszeresen. Mindez csupán azért érdekes, mert a Várban számos fejlesztés van folyamatban, V. Naszályi Márta, a kerület párbeszédes polgármestere azonban teljesen kivonta magát az egyeztetésekből: a polgármestert láthatóan nem foglalkoztatják a kerületben élő állattartók igényei és kedvenceik sorsa.A Biden-klán kalandjai a világ energiapiacán – Így játszották ki az ukrán földet Amerikának (3. rész)
A PestiSrácok.hu több cikkben is foglalkozott már azzal, hogy anyagilag mennyire megtérülő befektetés lehet az Egyesült Államok számára az ukrajnai háború. Eddig a mezőgazdaság kérdéseivel foglalkoztunk, azonban méltatlanul kevés szó esik az ukrán energiaszektorról, amely közismerten nem mentes az amerikai beavatkozástól. Emlékezetes, hogy a cikksorozatunk korábbi részeihez hasonlóan ebben a szektorban is dollármilliárdok elköltésével szerzett befolyást az USA kormánya: Kevesebb mint nyolc hónappal azután, hogy Pozsarszkij köszönetet mondott Hunter Bidennek az apja bemutatkozásáért, az akkori alelnök bevallottan nyomást gyakorolt Petro Porosenko ukrán elnökre és Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökre, hogy szabaduljanak meg Viktor Shokin főügyésztől, azzal fenyegetve, hogy az amerikai kormány visszatart egy 1 milliárd dolláros hitelt, ha nem tesznek eleget Bidenék követelésének. Az ügyészt kirúgták, Hunter Biden, akit alaposan megfizetnek egy-egy „bemutatásért” maradhatott az ukrán energetikai óriás, a Burisma élén.Ajánljuk még

























