Megadóztatja az MSZP-s polgármester Borsod egyik legszegényebb településének lakóit
A választások előtt még az adóemelés elkötelezett ellenfelének mondta magát Sajószentpéter MSZP-s polgármestere, Faragó Péter, azonban újraválasztása után első intézkedései közé tartozott bevezetni a településen addig ismeretlen kommunális adót, ami jelentős terhet ró az alapvetően szegény és légszennyezettségtől szenvedő település adófizető lakóira. Rejtélyes baloldali szokás ez a választások utáni adóemelés. Karácsony Gergely bejelentette, hogy ő többet tud a klímakatasztrófáról, bebebe!
Nem először keveredem vitába a köztársasági elnök úrral – legutóbb a szerintem súlyosan igazságtalan tb-törvény ügyében –, és nem először van az a zavarba ejtő érzésem, hogy valami gond van azzal a tudásmennyiséggel, amit elnök úr megkap" – reagált Karácsony Gergely a köztársasági elnök vasárnapi, klímavédelmi interjújára. Áder János a közrádióban arról beszélt, hogy szerinte politikai retorikai fogás, hogy Budapesten kihirdették a klímavészhelyzetet, illetve nem létezik jobboldali és baloldali klímaváltozás. A főpolgármester, a teherautóval szállítható "mobilerdő" feltalálója a klímaváltozásról és a vészhelyzetekről is többet tud mindenkinél, habár a részletekről és az összefüggésekről nem szokta megosztani magvas gondolatait, azért nyilván, hogy a törzsszavazóit ne terhelje fölösleges információkkal. Újabb 3000 katonát vezényelt a Közel-Keletre és hazai biztonsági intézkedéseket vezetett be az amerikai kormány
Washington további mintegy 3000 katonát vezényel a Közel-Keletre – jelentette az NBC amerikai televízió egy névtelenséget kérő kormányzati tisztségviselőre hivatkozva.
Cáfolja a Centrum Parkolóval való összefonódást az Atlasz Informatika Kft. ügyvezetője
Levélben reagált portálunknak a Kupper András cégeivel való kapcsolatra az Atlasz Informatika Kft. ügyvezetője, Mészáros Dezső. Szerinte a parkoltatás "egy szűk szakma", így előfordulhatnak meglepő felállások egy közbeszerzés során. Mindezt arra reagálva írta, hogy a PestiSrácok.hu két részletben foglalkozott a ferencvárosi parkoltatás csődjével. Megírtuk: az Atlasz Informatika Kft. együtt indult 2018-ban Ferencvárosban egy parkolásüzemeltetési – végül eredménytelen – közbeszerzésen a budapesti parkolás kiskirályával, Kupper András cégével. Csak a Fidesz savazása ment Baranyi Krisztinának: vezetésével máris összeomlott a méregdrága ferencvárosi parkolórendszer
Új szakaszába lépett a ferencvárosi parkoltatási dráma. Mint arról korábban beszámoltunk, Baranyi és a volt SZDSZ-es polgármester, Gegesy Ferenc alaposan megvariálta, a "zuglói modell" mintájára egy igencsak kétes hírnevű cég segítségével átszervezte a ferencvárosi parkolást, ráadásul mindezt jó sok pénzből, legalább 53 millió forintból. Tették mindezt a közgyűlés felhatalmazása nélkül, majd mindezt megkoronázták azzal, hogy Baranyi egyik volt párttársát, Pataki Mártont nevezték ki a parkoltatást is felügyelő FEV IX. Zrt. vezérigazgatójának. Most pedig kiderült: hiába a több tízmilliós (szabálytalan) átszervezés, az automaták nem működnek, vagyis az egész kerületben legalább január 15-ig teljesen ingyenes a parkolás. Elvette a nyugdíjasok támogatását és megszorít Dunaújváros ellenzéki polgármestere
Az ellenzéki összefogás sok helyen csak a választásokig tartott: az egyes pártok képviselői már másnap megkezdték a pozícióharcot 2022-re, azonban van, ahol harc helyett egymás trükkjeit tanulták el a felek. Például Dunaújvárosban, ahol az összefogás a jobbikos Pintér Tamást juttatta pozícióba, aki mintha Gyurcsány Ferenc reinkarnációja lenne: még karácsony előtt lerakott az asztalra egy megszorító csomagot, egészen hajmeresztő tartalommal. A klímaszorongás okozta pánikbetegség "az év új betegsége" – hála Gretának és követőinek
Már novemberben a "klímavészhelyzet" lett az év szava az Oxford szótár szerint, a hír pedig új löketet adott Greta Thunberg hazai alteregóinak: az aspergeres svéd kislány borderline Tourette-szindrómás kirohanásaihoz hasonlatos hangnemben kérte számon Schmuck Erzsébet Orbán Viktoron, hogy miért nem ózont pukizó csillámpónik termelik a villamos energiát a klímaféltő antikapitalisták márkás telefonjába. A baloldali "Orbán és klímaváltók" pedig odáig jutottak a világvége-riogatással, hogy a Phys.org beszámolója szerint hamarosan népbetegség lehet a "klímaszorongás" okozta pánikbetegség.
Kis karácsonyi kedvesség az Indextől
Nehéz időszak lehet a karácsony a balliberális média számára, hiszen még saját közönsége is félreteszi egy időre a keresztényekkel szembeni megvetését, és megünnepli Jézus születését. Ezt pedig nyilván nehezen viseli a haladó eszméknek az ünnepek sötétjében is irányt mutató szellemi világítótornya, az Index. Így hát karácsony utolsó napjára még oda is szúrtak egyet az elvetemült természetpusztítóknak, akik barbár módon feláldoznak egy fát vallásos extázisuk teljes kiélésnek érdekében. Már az LMP is Gajda Péter ellen tüntet (PS-videó)
Vélhetően nem a kispesti városháza előtti téren lezajlott pénteki aprócska tüntetés miatt fog megbukni Gajda Péter XIX. kerületi szocialista polgármester. Ennek ellenére a mindössze 20 fős tüntetés így is fordulópont lehet a kerületet uraló, drog- és korrupciós botrányba süllyedt szocialista városvezetés életében: végre az ellenzék számára is vállalhatatlanná vált Gajda Péter személye. Mint arról korábban már többször, több részletben beszámoltunk, a kispesti szocialista városvezetés körül sorozatosan merülnek fel a korrupciógyanús ügyletek, amelyekről a kerület polgármestere, Gajda Péter is tudott. Ezeknek az ügyeknek a kivizsgálásra tett javaslatot nemrég a kerület közgyűlése, azonban a polgármester próbál időt húzni, és nem fogadja el testülete javaslatát az alkalmazandó eljárásra vonatkozóan. Erről mesélt stábunknak a tüntetésen a testület LMP-s tagja, Ferenczi István. Soros-szervezet támogatásával listázná a számára kedvezőtlen döntéseket hozó bírókat Márki-Zay Péter? – Az OBH elnöke rendreutasít
Heti videós összefoglalójában Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, az ellenzék régi-új miniszterelnök-aspiránsa kijelentette: listázni fogja a neki nem tetsző ítéleteket hozó "vérbírókat". Az ellenzéki összefogás élére kívánkozó hódmezővásárhelyi polgármester bejelentkezésében megfenyegetett minden olyan bírót, aki szerinte erkölcstelen és "helytelen" ítéleteket hoz; az ilyenek egy listára kerül, amelyen az általa "árulónak" tartott bírák nevei szerepelnek. De Márki-Zay ennél is tovább ment: név szerint üzent Lakatos Péter szegedi bírónak, aki december 20-án dönthet a polgármester egy újabb polgári peres ügyében – írja a Promenád. Új közép-európai víziót vázolt fel Orbán Viktor Temesváron, ahol a román polgármester végre Tőkés Lászlót méltatta
Románia és Magyarország előretörésének közös vízióját fogalmazta meg Orbán Viktor szombaton, Temesváron, a romániai forradalom kitörésének harmincéves évfordulóján, ahol a román gesztus sem maradt el, hiszen szakítva a Tőkés László és a magyarok szerepét kiradírozó történelemhamisító gyakorlattal, Nicolae Robu, a város polgármestere hálával beszélt a forradalmat kirobbantó magyarokról. Más kérdés, hogy a román kormányzat nem tisztelte meg jelenlétével az eseményt. Orbán Viktor egy olyan jövőről beszélt, amelyben nemcsak visszacsalogatjuk a nyugatra távozott honfitársainkat, hanem azt is kitaláljuk, mit tudunk ajánlani a nyugatról érkező emigránsoknak. A kommunista román állam az erdélyi magyaroknak adományként küldött tízezer Bibliát bezúzatta és vécépapírt csináltatott belőlük
Harminc évvel ezelőtt, 1989. december 16-án kezdődtek a megmozdulások, amelyeknek köszönhetően alig egy héttel később végleg összeomlott a román pártállam, ami magával hozta a „Kárpátok Géniuszának”, Nicolae Ceaușescunak és családjának bukását is. A kegyetlen diktátor halála fordulópontot jelentett Románia történetében, ezzel pedig határon túli magyarok százezreinek életében is. Erre emlékeznek ma a Temesvár 2019 konferencián, amelynek esti rendezvényén beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök is. Baranyi javaslatára Ferencváros 200 milliót keres a leégett egyetemi kollégiumon
Baranyi Krisztina újabb erős hónapon van túl Ferencváros élén: miután egykori párttársa személyében új vezérigazgatót nevezett ki az őt parkolási bírsággal sújtó FEV IX. Zrt. városüzemeltetési cég élére, még arra is jutott ideje, hogy megsarcolja a református egyházat a fideszes képviselők tiltakozása ellenére. Ugyanis, mint csütörtökön kiderült, Ferencváros polgármestere 200 millió forinttal rövidítené meg a Dunamelléki Református Egyházkerületet, annak leégett kollégiumának újraépítése kapcsán. De vajon mire menne a nem kevés pénz? Talán városfejlesztésre, éppen az együttes haverhoz? Baranyi szerint nem kizárt. A konzervatív–libertariánus harc győztese lehet az európai jobboldal megújulásának letéteményese? Dézsy Zoltán és Ecsenyi Áron a Polbeatben (ÉLŐ, 19 ÓRÁTÓL!)
Az Egyesült Államokban már a kamrában van a szocializmus egy friss felmérés szerint, az elnöki székért folytatott küzdelembe pedig ezúttal a demokraták oldalán akar beszállni egy milliárdos, Michael Bloomberg. New York ex-polgármestereként és a nevét viselő hírügynökség tulajdonosaként soha nem állt távol a politikától, ugyanakkor a legnagyobb visszhangot az keltette, hogy milliárdosként a libertarianizmust, vagyis a hazánkba nemrég beférkőzött "OK Boomer" kultúra gazdasági ideológiáját tűzte zászlajára, amelynek legközpontibb eleme a közteherviselés és a közfelelősség leépítése. Minthogy az Amerikában másodvirágzását élő szocializmus eszméjét idehaza már egy ideje aktívan képviselik az új-SZDSZ Momentum a tengeren túl képzett üdvöskéi, kézenfekvőnek tűnik, hogy idővel a konzervativizmussal szemben megbukott (szocialista) baloldali machinátorok friss politikai erőt exportáljanak hazánkba is. Ennek lehetőségeit kutatják a ma esti Polbeat vendégei, Ecsenyi Áron, a libertariánus elveket valló Levesbe az adók 75%-val párt elnöke, és Dézsy Zoltán rendező, szerkesztő-riporter, egyetemi oktató. Akik kérdeznek: Ambrózy Áron és Szalai Szilárd. ÉLŐ KÖZVETÍTÉS ITT, kedd este hét órától, az R56 Sörözőből. Jöjjön el, vagy kövesse az adást! Az "OK Boomer-kultúra" új világrendje – Az európaiság alapjai is végveszélybe kerülhetnek
A rendszerváltás utáni Magyarország évtizedes lemaradásban volt társadalmilag és gazdaságilag egyaránt, aminek köszönhetően a politikai trendek is sok éves csúszással értek át hozzánk. Így az éppen aktuális elitnek volt ideje felkészülni a következő trendfordulóra, ezzel konzerválva hatalmát. Részben ennek is köszönhető, hogy 2006-ban Gyurcsány újraválasztatta magát, és az is így lehetséges, hogy a bukott kormányfő kudarcai ellenére ismét az ellenzék egyik vezető tényezője. Nem volt ez másképp az első kétharmados Orbán-kormány idején sem: a Fidesz felismerte az európai jobboldal kezdődő reneszánszát és meglovagolta azt, majd a migrációs politikában is előrelátó politikát lépett meg. Ekkor azonban még mindig erős csúszásban volt Magyarország a Nyugathoz képest, aki felkészülési időt hagyott a kormánynak, ez azonban mára megváltozott. Nehezebb lesz álcivilekkel trükközni a parlamenti frakciókban
A frakcióalakítást szabályozó javaslat-csomagot nyújtott be a Fidesz az Országgyűlésnek, amely megakadályozná, hogy függetlenekkel töltsék fel frakcióikat a parlamenti törpepártok. A javaslat arra reagál, hogy az ellenzék az önkormányzati választások során rendre független jelöltekkel trójaifalovazta be magát önkormányzatokba, így várhatóan ezt a taktikát választják majd a 2022-es országgyűlési választásokon is. Ugyanakkor ez a fajta taktikázás erősen sérti a demokratikus alapelveket és a választás tisztaságát; ezt szeretné kiküszöbölni a kormány. Albert Camus kiállt a magyar forradalom mellett – ezért is ölhette meg a KGB
Egy új kutatás szerint KGB-ügynökök végeztek az antikommunista író-filozófussal, Albert Camus-val, akiről eddig úgy hitték, autóbaleset áldozata lett 1960-ban. Először 2011-ben tárta a nyilvánosság elé elméletét Giovanni Catelli olasz tudós, miszerint Camus gyilkosság áldozata lett 46 évesen. A feltételezés Jan Zábrana cseh költőtől származik, aki naplójában azt írja, Camus halála talán nem baleset volt – írja a Guardianre hivatkozva a Fidelio. A Jobbiknak borsódzik a háta az OBH új elnökjelöltjétől
Óriási baj lehet Dr. Senyei György Barna OBH-elnökjelölt személyével, ugyanis az Országgyűlés pénteki igazságügyi bizottsági ülésén Varga-Damm Andrea úgy nyilatkozott személyéről, hogy "borsódzik a háta az örömtől" amiért őt jelölték. De az is lehet, hogy csak Handó Tünde leváltása miatt volt ilyen jó hangulatú a jobbikos politikus. Bárhogy is legyen, Senyeinek nagy tervei vannak a jövőre nézve, amelyek pártállástól függetlenül egyaránt üdvözlendőnek tűnnek.