Tudatosan terjesztett álhírek táplálják a koronavírus körüli pánikot
Tovább tombol a koronavírus Kínában, de már a világ más pontjain is regisztráltak megbetegedést. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint Magyarországon még nem regisztráltak ilyen megbetegedést, ahogy Európa más országában sincs járvány, az interneten mégis vadabbnál vadabb spekulációk láttak napvilágot a vírus kapcsán. Az egyik megdöbbentő állítást például egy vuhani ápolónő fogalmazta meg, aki szerint Kínában több tízezerre tehető a megfertőződöttek száma. Ennek apropóján összegyűjtöttünk mindent, amit tudni lehet és kell a koronavírusról, a megelőzésről és a gyógyításról.Szabályszerű volt, hogy a mentők megvárták a rendőröket, mielőtt bementek volna a csenyétei cigánytelepre
Szabályszerűen jártak el a mentősök Csenyétén, mikor bevárták a rendőri erősítést a mentés megkezdése előtt – mondta az ATV-nek Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) elnöke. A szakember szerint ugyanis a mentősök tevékenysége során az első körülmény, amit figyelembe kell venniük a mentés megkezdése előtt, az a biztonságos helyszín, ami jelen esetben hiányzott. A mentősök szerint egyébként a férfi már a segélyhívás pillanatában halott volt, a helyiek viszont egészen mást gondolnak az esetről, az ügyben pedig előkerült a rasszista kártya is.A Jobbik új elnöke kijelentette: Gyurcsány vállalhatatlan, de összefogna a DK-val a Fidesz leváltásáért (PS-VIDEÓ)
Sajtótájékoztatón mutatkozott be a nagyérdeműnek a Jobbik új elnökeként az elismert száraztészta-sommelier, Jakab Péter szombaton este, a párt tisztújító kongresszusát követően. Jakab Péter a voksok 87 százalékát gyűjtötte be, amit akár lehengerlő sikernek is minősíthetnénk, ha nem tudnánk, hogy egyedüli indulóként sikerült elnyernie a tisztséget. Mindenesetre Jakab ezt az arányt megfelelő felhatalmazásnak érezte ahhoz, hogy komoly változtatásokat jelentsen be, amelyek közül az egyik legérdekesebb, hogy mostantól "érdem alapú" pártot szeretne csinálni a Jobbikból, ami felveti a kérdést, hogy vajon eddig mégis mi volt a tagok első számú fokmérője. Ha ez megvan, Jakab szerint a "csalódott fideszesek" megcélzása a következő lépés. Ennek kapcsán a frissen megválasztott pártelnök arról is beszélt, hogy Gyurcsánnyal "képtelen közösséget vállalni", mivel a bukott kormányfő rendszerét "az emberek nagyon egyértelműen leszavazták". Újságírói kérdésre válaszolva mégis úgy nyilatkozott: a Fidesz leváltása érdekében hajlandó a DK-val szövetkezni.Ausztriából érkezik a baloldali propaganda újhulláma (Videóval)
Egészen elképesztő szintre lépett a Magyarországot lejárató nemzetközi kampány. Az eddig megszokott internetes álhírgyártást is sikerült túlszárnyalniuk a nemzetközi baloldal igen kreatív agitátorainak, és ezúttal egy, az osztrák ORF csatornán közvetített televíziós műsorral hergelik a nemzetközi közvéleményt a magyar kormány, egyúttal Magyarország és a magyar nép ellen. A Gute Nacht Österreich című late night show Medien in Ungarn című részét ugyanis szomszédaink rendkívül figyelmes módon a kis hazánkban "uralkodó állapotok" bemutatására szentelte, hogy bemutathassa a művelt hazai közönségnek, micsoda áldatlan állapotok vannak a keleti gyepűkön túli félbarbár ex-gyarmaton. De azért persze a jó monarchistákra is gondoltak: a műsor történetében először magyar felirattal is ellátták a műremeket, hogy az orbáni média végtelen sivatagában tévelygő kevés felvilágosultnak lelki oázisként szolgálhasson a darab.Maga Karácsony Gergely mondta el végre, mit is jelent a klímavészhelyzet
A karbonsemleges Greta Thunbergről és marhahúsmentes Liget-projektről vagy hasonlóról beszélt az XFOREST-nek adott interjújában Karácsony Gergely főpolgármester. A főpolgármestert kampánycsapata, úgy tűnik, politikai termékké silányította, hiszen egyre-másra jelennek meg a róla szóló, szintetikus tartalommarketinghez hasonló cikkek olyan nagy múltú portálokon is, mint a 240 követővel rendelkező xforest.hu. Már-már megejtő a főpolgármester figyelmessége, amellyel időt szán ennyi interjú elkészítésére, akár a legkisebbekkel is.A dagadtak véleménye nem számít – A túlsúlyos embereket dehonesztáló plakátokat helyeztek ki a Körúton
Bár alapvetően az elhízottság, illetve az elhízottak védelmezése – ami jelenleg a különböző nemi identitásokat védő, illetve feminista mozgalmak előretörésével már-már jelenséggé vált a haladó Nyugaton – kifejezetten hátrányos társadalmi üzenetet hordoz magában, mégsem engedhető, hogy környezetük által direkt támadásnak legyenek kitéve ezek az emberek. Az elmúlt napokban hazánkban is fellángolt a túlsúlyos és normál testalkatú emberek közti feszültség, hála Schobert Norbert finoman szólva szerencsétlenül megfogalmazott videója kapcsán. És hogy lássuk, milyen veszélyei vannak, ha ilyen meggondolatlanul fogalmaz valaki: olvasónk vette észre, hogy valaki a túlsúlyos embereket dehonesztáló plakátokat helyezett ki forgalmas villamosmegállókba a Körúton.A fákat és a fideszeseket is száműzné a Várból V. Naszályi Márta
Új idők új kérdései miatt forr az indulat az I. kerület lakói között. A Vár új polgármestere, V. Naszályi Márta ugyanis megválasztása után egyből klímavészhelyzetet hirdetett, amit a jelek szerint úgy kezel, hogy fákat vágat ki a környezetvédő politikus. Bár ennél valószínűbb az, hogy az egész klímavészhelyzet-kihirdetés a világon semmit sem jelent. A polgármester asszony eközben annyira belelendült a dolgok eltávolításába, hogy egy interjúban már arról beszélt, kipucolja a bérlakáspiacot a Várban – mindezt állítása szerint természetesen nem a jobboldali szavazók kitelepítése érdekében. Forrásunk szerint azonban pontosan ez áll a háttérben.Megismétlik a választást, ahol az ellenfelétől "átkerült" szavazattal nyert az ellenzéki jelölt (PS-videó)
A nagytétényi országzászlónál állt a PestiSrácok.hu kamerája elé Karsay Ferenc XXII. kerületi polgármester és Csiszár Zsuzsanna fideszes képviselőjelölt, aki 17 éve képviseli választókerületét, január 19-én, vasárnap pedig megismételt választáson méreti meg magát Nagytétényben, miután szavazategyenlőség alakult ki október 13-án közte és ellenzéki ellenfele között. A helyszín szimbolikus, hiszen a polgármester szerint a nagytétényi országzászlótól indult az a kampány, amely végül a Fidesz 2010-es kétharmadához vezetett, most pedig hasonlóan szimbolikus a küldetés: az októberi sokk után meg lehet mutatni, hogy a kormánypártok megújulva tudnak felkészülni az elkövetkező választásokra. Az ellenzék egyébként a megismételt választás esetleges sikere kapcsán megismételt győzelemről kommunikál, mivel a választás másnapján még a választók számára teljesen ismeretlen DK-s fantomjelölt, Nádor Iván László örülhetett, aki két szavazattal előzte meg Csiszár Zsuzsannát. Nem sokkal később azonban kiderült: egy Csiszárra leadott szavazat "átkerült" Nádor szavazatai közé, így a hivatalos eredmény döntetlen lett. A vasárnapi megismételt választás kapcsán utáni időszakról Csiszár portálunknak elmondta: kiemelt kérdés lesz a helyi közösség további fejlesztése, illetve az önkormányzati bérlakásprogram megújítása.Teljes fogalomzavarban akarja félremagyarázni Szijjártó indiai látogatását a balliberális média (Videó!)
Ismételten sikerült arcátlan propagandát kreálnia saját fogalomzavarából a felvilágosult újságírás fároszának, az Indexnek, ugyanis kis késéssel, de sikerült belekötnie Szijjártó Péter indiai diplomáciai látogatásába. A lap ugyanis felháborodott címben közli, hogy a külgazdasági és külügyminiszter "a nacionalizmust dicsőítette a soknemzetiségű Indiában". Pedig az esetben az egyetlen felháborító elem az, hogy mennyire tévesen értelmezi az Index a nacionalizmus fogalmát."Ha egy közösség nem tesz a gyermekáldásért, hibát követ el" – Rangos díjakat kaptak a magyar védőnők (PS-videó!)
"Amikor az életről beszélünk, amikor az életpártiságról beszélünk, amikor a környezetvédelemről beszélünk, általában a teremtett világ védelméről beszélünk, és abban benne vannak a magzatok is" – mondta el Soltész Miklós államtitkár, amikor a napokban átadták a “Védőnők a Gyermekáldásért Díjakat”. Az államtitkár a rendezvényen arról is beszélt, hogy ha nem tesz egy közösség a gyermekáldásért, akkor az hibát követ el.Példátlan összefogás segíti a szomszéd cigányfamília által kifüstölt óbudai családot (Frissítve)
Példátlan összefogás segíti azt a kisgyermekes családot, akiknek háza vélhetően a szomszédjukban élő cigány család gondatlansága és visszaélései miatt gyulladt ki vasárnap Óbudán. A hozzátartozók szerint a szomszédban élő népes família rettegésben tartotta a környéket; többször halálosan megfenyegették a pórul járt családot is. A fedél nélkül maradtak egyébként hetek óta dokumentálták a szomszédságukban uralkodó állapotokat, amelyek miatt többször kihívták a rendőrséget és az önkormányzat illetékeseit is, akik a sértettek szerint csak annyit mondtak: nem tudnak mit csinálni, mert amíg vér nem folyik, addig ők tehetetlenek. Az ország viszont kiállt a család mellett, alig két nap alatt sikerült összeszedni minden szükséges használati tárgyat és ruhát; már csak pénzadományokat várnak.Elítélték Hunvald Györgyöt, de nem kell börtönbe mennie (Frissítve)
Jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt egy év letöltendő börtönbüntetést és több, mint 27 millió forint pénzbírságot szabott ki a Fővárosi Törvényszék Hunvald György szocialista politikusra, volt országgyűlési képviselőre és erzsébetvárosi polgármesterre. A vádhatóság a perújítási eljárásban – amelyet három éve kezdeményezett – több, mint tíz évvel ezelőtti megbízási, illetve munkaszerződések miatt kérte Hunvald György megbüntetését; ennek adott helyt a törvényszék. Ugyanakkor Hunvaldnak nem kell börtönbe vonulnia, mivel a bíróság beszámította a mintegy három éves, előzetes letartóztatásban töltött időszakot a büntetésbe.Vissza az '50-es évekbe: 70 esztendőt veszített Dunaújváros három hónap alatt (PS-videó)
Nehéz lenne megmondani, miért van az az érzése az embernek Dunaújvárosba érkezvén, hogy egy egészen másik világban jár. Na nem azért, mert annyira normálisnak tűnik minden a városban, épp ellenkezőleg: nehéz megmondani, hogy a sok furcsaság közül végül is miért van olyan érzése az embernek, mintha az '50-es évek Dunaújvárosában Sztálinvárosában sétálgatna. Azért, mert a szocialista ex-miniszterelnök tart fejtágítót a városházán, a "tanács" pedig ennek megfelelően "vasakarattal" tevékenykedik a proletariátusért, vagy inkább annak ellenében? Esetleg az elképesztő tisztogatási hullám miatt, amely nemcsak a kitalált ellenség likvidálását érte el, de már a város jelképének számító platánsort is kitisztogatta? Vagy csak az elképesztő igénytelenség, amellyel Pintérék csapata viseltet a várossal és a benne élőkkel szemben? Nehéz lenne megmondani: leginkább talán mindezek együttes fennállása miatt érezhetjük úgy, az új ellenzéki városvezetésnek 70 évvel sikerült visszavetni a várost 3 hónap leforgása alatt. Ha érdekli, hogy építi a jobbikos Pintér vasakarattal a szocializmus Dunaújvárosban, nézze meg videónkat, megéri.Molnár Tibor: Nem pártérdekeket, hanem a választókat szeretném képviselni (PS-videó!)
A PestiSrácok.hu-nak adott interjúban mutatkozik be az országos nyilvánosságnak Iváncsa polgármestere, Molnár Tibor, aki függetlenként, de a Fidesz támogatásával indul a dunaújvárosi választókerületben kiírt időközi országgyűlési választáson. Molnár portálunknak elmondta: döntését kemény tárgyalások előzték meg a nagyobbik kormánypárttal, ugyanis, mint kifejtette, a választókerületben élőket szeretné képviselni, nem pedig pártérdekeket. De beszélt környezetvédelemről, a felsőoktatás és a szakképzés jövőjéről, illetve arra is válaszolt, hogy hajlandó lenne-e Gyurcsány Ferenccel tárgyalni, ha a szükség úgy hozza.Megadóztatja az MSZP-s polgármester Borsod egyik legszegényebb településének lakóit
A választások előtt még az adóemelés elkötelezett ellenfelének mondta magát Sajószentpéter MSZP-s polgármestere, Faragó Péter, azonban újraválasztása után első intézkedései közé tartozott bevezetni a településen addig ismeretlen kommunális adót, ami jelentős terhet ró az alapvetően szegény és légszennyezettségtől szenvedő település adófizető lakóira. Rejtélyes baloldali szokás ez a választások utáni adóemelés.Karácsony Gergely bejelentette, hogy ő többet tud a klímakatasztrófáról, bebebe!
Nem először keveredem vitába a köztársasági elnök úrral – legutóbb a szerintem súlyosan igazságtalan tb-törvény ügyében –, és nem először van az a zavarba ejtő érzésem, hogy valami gond van azzal a tudásmennyiséggel, amit elnök úr megkap" – reagált Karácsony Gergely a köztársasági elnök vasárnapi, klímavédelmi interjújára. Áder János a közrádióban arról beszélt, hogy szerinte politikai retorikai fogás, hogy Budapesten kihirdették a klímavészhelyzetet, illetve nem létezik jobboldali és baloldali klímaváltozás. A főpolgármester, a teherautóval szállítható "mobilerdő" feltalálója a klímaváltozásról és a vészhelyzetekről is többet tud mindenkinél, habár a részletekről és az összefüggésekről nem szokta megosztani magvas gondolatait, azért nyilván, hogy a törzsszavazóit ne terhelje fölösleges információkkal.Újabb 3000 katonát vezényelt a Közel-Keletre és hazai biztonsági intézkedéseket vezetett be az amerikai kormány
Washington további mintegy 3000 katonát vezényel a Közel-Keletre – jelentette az NBC amerikai televízió egy névtelenséget kérő kormányzati tisztségviselőre hivatkozva.Ajánljuk még

























