Pesti Srácok

Szijjártó Péter: magyar kezdeményezésre május 19. mostantól a Fair Play világnapja

null

Az éjjeli órákban az ENSZ Közgyűlése a teljes tagság konszenzusával elfogadta azt a magyar kezdeményezésű határozatot, amely május 19-ét a Fair Play világnapjává nyilvánítja - jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel.

- írta a tárcavezető. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a hazánk által beterjesztett határozathoz végül 92 tagállam csatlakozott társszerzőként, tehát nem csupán 92 ENSZ-tagállam támogatta a magyarok kezdeményezését, de 92 ország tett szimbolikus vállalást is azzal, hogy a nevét adta a határozathoz, így jelezve teljes egyetértésüket a kezdeményezésünkkel.

PestiSracok facebook image

- olvasható a bejegyzésben. Ezzel a 92 országgal a hátunk mögött sikerült a legnagyobb nemzetközi fórumon érvényt szereznünk annak a szemléletnek, amely megerősíti a sportszerűség szellemiségét és az általa képviselt értékeket, mint a szabályok betartása, az ellenfél tisztelete, valamint az erőszak és a dopping elleni fellépés - fogalmazott Szijjártó Péter.

- fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. Alig három héttel a XXXIII. nyári olimpiai játékok előtt, nem túlzás kijelenteni, hogy világszinten is ez a legnagyobb kiállás a sport függetlensége mellett és a világ újbóli blokkosodása ellen. Mindez pedig hozzánk, magyarokhoz kötődik. Az ENSZ Közgyűlésének július 1-jei döntése tehát világos: május 19-e mostantól a Fair Play világnapja - zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

Forrás: MTI, fotó: Facebook