52. nemzetközi eucharisztikus kongresszus
"Ha nem érkeztek volna a magyarok a segítségünkre, akkor már nem lenne kereszténység a ninivei fennsíkon" – Interjú Azbej Tristannal (Videó)
Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárságon jártunk, ahol Azbej Tristannal, a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkárral beszélgettünk. A beszélgetés helyszínéül az épület pincéjében kialakított kápolnát választottuk, amelynek védőszentje Szent István első keresztény vértanú. A kápolnát 2020. március 7-én Erdő Péter bíboros szentelte fel, és azóta számos különleges imaalkalomnak ad helyet a szakrális tér. A kápolna különlegessége az – amellett, hogy ez az egyetlen olyan kápolna, amely egy miniszteri épületben található –, hogy több keresztény felekezetnek is megfelel az ima helyszínéül, hiszen a szentélye úgy lett kialakítva, hogy az ortodox és a keleti katolikus szertartások is megtarthatóak benne. A kápolna egyik legértékesebb ereklyéje a Szent Charbel vér-ereklye, amelyet a libanoni maronita egyháztól kapott az államtitkárság munkájának köszönetéül. Ákos a PS-nek: Sosem érdekelt, hogy mit gondolnak a hitemről (videó!)
Exkluzív interjút adott a PestiSrácoknak Kovács Ákos előadóművész, amelyben őszintén beszélt világnézetéről. A hazai zenei élet ikonjaként emlegetett művészt annak apropóján kérdeztük, hogy egy évvel ezelőtt, az 52. Eucharisztikus Kongresszuson ingyenes koncertet adott, amely miatt a haladó-független sajtó természetesen azonnal támadásba lendült. De ő volt az a magyar zeneszerző is, akit új himnusz megírására kért fel Erdő Péter bíboros. Az interjúból kiderül, miként készült el ez a dal, valamint azt is megtudhatják, hogy az énekes miként vélekedik Istennel való kapcsolatáról. Szavai szerint "nagy szükségünk lesz a hitre, mert abban az időszakban, ami ránk vár, nagy feladat vár a keresztény közösségekre". Úgy fogalmazott: egymás számára reménnyé kell váljunk. Kérdésre válaszolva azt is kifejtette, mit gondol a jelenkor kihívásairól, miért gondolja elhibázottnak az eddigi zöldpolitikát és annak következményeit, de az is kiderül: néhány éve még konteónak tartotta, hogy világméretű válság következhet be. A jelenlegi energia- és élelmiszerválság, valamint a migráció témában is kíváncsiak voltunk arra, mit gondol az énekes, aki arról is beszélt stábunknak, hogy egy nemzetségként gondol a hívő közösségekre, hiszen "Istenre emeljük tekintetüket és rá bízzuk életünket". Exkluzív PS-interjú Ákossal! (ELŐZETES)
Exkluzív tartalommal jelentkezik a PestiSrácok.hu, hiszen Kovács Ákos énekessel, vagy ahogy mindenki ismeri, Ákossal beszélgettünk, akivel többek között együtt tekintettünk vissza az 52. Eucharisztikus Kongresszusra, amelyet Budapesten tartottak 2021. szeptember 5–12. között. Ákos volt az a magyar zeneszerző, akit Erdő Péter bíboros felkért arra, hogy a világméretű eseményre egy új himnuszt írjon. A szombati napon debütáló, teljes terjedelmű beszélgetésből megtudhatjátok azt is, hogyan készült el az új, "régi" himnusz; Ákos beszél az Istennel való kapcsolatáról, és arról is, hogy milyen párhozamot vélt felfedezni az 1938-as és a 2021-es Kongresszus között. Nézzétek meg az előzetest, szombaton pedig a teljes interjúval jelentkezünk! Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. Patyomkin Petike
Erdélyről mindig és mindig
Közlemény-kutatás
Reflexió a baloldali közvélemény-kutató cégek mérési eredményeire. Ezek azok a cégek, amelyek nyilvánvalóan téves eredményeikkel ráveszik Karácsony Gergelyt, hogy felszólítsa a szavazatok összesítése előtt a köztársasági elnököt, hogy az ne merészeljen mást kormányalakítással megbízni.