aradi vértanúk
Soha el nem alvó fáklyalángok - Így emlékeztek meg a politikusok az aradi vértanúkról
Katonai tiszteletadás mellett, Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Kajári Ferenc vezérőrnagy a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, péntek reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A kormány 2001-ben nyilvánította a magyar nemzet gyásznapjává október 6-át, amikor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után Aradon kivégzett 13 vértanúra emlékeznek. Több politikus tartott beszédet a gyásznap alkalmából, azonban a "politikai nagyvadnak" csak egy Facebook-posztra futotta. Karácsony Gergelynek ismét sikerült megfognia a lényeget, azt írta, a hazát lehet sokféleképpen szeretni, lehet melldöngetve, hangoskodva, és lehet a legbelsőbb meggyőződés szerénységével. Kíváncsiak lennénk végre, hogy ő hogyan szereti a hazáját, eddig úgy tűnik, sehogy. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike