börtön
Kitöltötte a három évet Budaházy börtönben, jogerős ítélet nélkül fogva tartva
2009 június közepén vették először őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba Budaházy Györgyöt, akkor még terrorcselekmény és emberölés előkészülete gyanújával. Kétszer engedték ki és háromszor ültették le eddig ugyanazon ügyből kifolyólag, kényszerintézkedés elrendelésére, vagyis jogerős bírósági ítélet nélkül. A minap a radikális jobboldal ikonikus alakja a fontos évfordulót is a rácsok mögött töltötte: azt a napot, amikor a harmadik évet is letöltötte egy büntetés-végrehajtási intézetben. A magyar jogszabályok szerint ennyi időre zárhatnak el valakit jogerős ítélet nélkül, ha fennállnak vele szemben a kényszerintézkedés feltételei. A harmadik év elteltével, ha nincs jogerős ítélet, a terheltet, vádlottat szabadon kell engedni, kivéve akkor, ha elsőfokú ítélet már született és abban kizárták a kedvezményekből, mint a reintegrációs őrizet vagy a feltételes szabadlábra helyezés. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike