Három különböző akkreditált laboratórium mérése bizonyítja, hogy az Oroszlány VI. barnakőszén (közismert nevén Cicahomok) bányatelek rekultivációjához használt...
Csárdi Antal is bedobta a törölközőt a LMP-nél, akik így egyre kevesebben vannak. A képviselő azonban nem...
132 igen 38 nem és 1 tartózkodás mellett felfüggesztette az Országgyűlés Csárdi Antal mentelmi jogát, írja a...
Mint beszámoltunk, megtörtént, amire egy ország várt, Csárdi Antal felfedte kilépésének valódi okait. Röviden: valaki mondott neki...
Csárdi Antal, a szegény ember Magyar Pétereként még múlt héten megígérte, hogy most hétfőn elmondta, miért hozta...
Eljött az ideje, hogy valaki lekapcsolja a villanyt. Csárdi antal kilépésével ugyanis megszűnhet az LMP parlamenti frakciója,...
A jelek szerint tényleg a végnapjait éli az LMP, sorban lépnek ki a párt politikusai és politikai...
Visszaél az országgyűlési képviselői lakhatási támogatással a magát hajléktalannak beállító LMP-s Bakos Bernadett és Csárdi Antal, valamint...
Meglepő helyről érte komoly kritika a Budavári Önkormányzat első emberét, a párbeszédes V. Naszályi Mártát, akinek botrányos...
A Kúria átengedte az LMP nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezését – jelentette be keddi,...
Kézzelfogható garanciákat akarunk Karácsony Gergelytől – ezt mondta kérdésünkre Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője, akit arról...
Úgy tűnik, mégis rendelkezik Karácsony Gergely az MSZP számára hasznos képességekkel. Mondjuk nem csoda, aki bele tud...
Bár úgy tűnik Karácsony Gergely készpénznek veszi, hogy az ellenzéki pártok őt fogják támogatni a 2024-es önkormányzati...
Egyre nagyobb a káosz az ellenzéki térfélen az amerikai kampányfinanszírozás kapcsán. Legutóbb maga Márki-Zay Péter csavart egyet...
Az Országgyűlés hétfői ülésnapján sem tétlenkednek a képviselők. Elfogadták például az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével...
Mint minden demonstrációra, úgy a pedagógustüntetésre is piócaként telepedett rá az ellenzék, a mai parlamenti ülésen pedig...
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese megfejtette, hogy a kormányfő alkalmatlan az ország vezetésére. Poszt-Tusványos stressz a budapesti...
Felállt az ötödik Orbán-kormány; az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény tizedik módosítását, amelynek értelmében a szomszédban dúló háború...
A Pesti Riporter hétfői vendége Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere volt, akivel a kerületi fejlesztések mellett Csárdi Antalról,...
Látványos agresszivitással reagált Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője a Pesti Riporter azon kérdésére, hogy vajon mégis...
Az LMP országgyűlési képviselője, Csárdi Antal ismét megpróbál mandátumot szerezni és az április 3-i választásokon a budapesti...
Karácsony Gergely körülményes érkezése után kiderült, hogy Csárdi Antal jó ember, ezért érdemes rá szavazni a választáson....
Mint nemrégiben beszámoltunk, nyomoz az ügyészség Csárdi Antal, a Várnegyed és a Belváros LMP-s országgyűlési képviselője ellen,...
Csárdi Antal, a Belváros és a Várnegyed LMP-s országgyűlési képviselője a gyanú szerint az állami pénzen neki...
Mint portálunk pár napja beszámolt róla, közüzemi és közösköltség-tartozást is felhalmozhatott Csárdi Antal abban az ingatlanban, amelyet...
Közüzemi és közösköltség-tartozást is felhalmozhatott Csárdi Antal abban az ingatlanban, amelyet a képviselői költségtérítés keretében bérel neki...
A kormány utasítsa ki az orosz kémbankot! címmel tartott sajtótájékoztatót hétfő délelőtt Csárdi Antal, az LMP országgyűlési...
Önök, bárki, bármit mond, belemagyaráznak bármit – így reagált Arató Gergely a Mediaworks Hírcentrum kérdésére, ami Márki-Zay...
Egyre több videofelvétel lát napvilágot tilosban parkoló járművekről, azonban a szabályszegés nem zavarja Varju Lászlót. A DK-s...
Az LMP zöldségárusa leginkább az országos politikával van elfoglalva, de lehet, hogy ez így van jól, mert...
Néhányan próbálják magyarázni a baloldal miniszterelnökének az elmúlt időszakban tett kétes kijelentéseit. A legtöbben egyszerűen fideszezéssel mosdatják...
Orbán Viktor börtönbe zár, ha győz – ezt 2018-ban nyilatkozta Szél Bernadett az Indexnek. Az azóta is...
Márki-Zay Péterrel kampányolt a belváros LMP-s országgyűlési képviselője, Csárdi Antal nemrég a Deák Ferenc téren, ahol elmondta,...
Az ötödik kerület LMP-s országgyűlési képviselőjének, Csárdi Antalnak minden az arcára volt írva, amikor Márki-Zay Péter a...
Teljes káoszba süllyedt Kunhalmi Ágnesék Fudan-ügyben tartott sajtótájékoztatója. Az MSZP társelnöke bele-belegabalyodott a mondandójába, Jámbor András szerint...
Az oltási terv hibás, de nem azért, mert a szocialista városvezetőknek szabad azt kikerülni, amúgy pedig elképesztő...
Az LMP szerint sikeresek voltak az eddigi budapesti forgalomcsillapító programok, így azokat újabbaknak kell követniük – mondta...
Bár Brüsszelben szinte heti rendszerességgel csuklóztatják a jogállamiság címén a magyar kormányt a hazai ellenzék által fűtött...
Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki pártok az országgyűlési törvény módosításával kapcsolatban, amelyben a délelőtt elhangzott beszédeiket ismételték...
Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki pártok képviselői és „A Város Mindenkié” (AVM) csoport annak érdekében, hogy a parlament...
Adótörvényekkel kapcsolatos jogszabálysértés miatt 12 napra bezárta Csárdi Antal LMP-s országgyűlési képviselő Fővám téri zöldség-gyümölcs üzletét a...
Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese és Csonka Krisztián, a párt önkormányzati képviselője a belváros kiárusításáról beszélt egy...
Az LMP megengedhetetlennek tartja, hogy egy Magyarországon beruházó multi, a kormány stratégiai partnere, fittyet hányva a magyar...
Kilépett az LMP-ből Szél Bernadett, aki egyaránt távozott a pártból és a frakcióból is. Az LMP mostanában...
Nem Meszerics Tamás, hanem az LMP elnöksége dönt majd arról, hogy elfogadják-e jövő héten a Magyarországot elítélő...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS