férfi kézilabda
Nagyot küzdöttünk Dánia ellen, de nem sikerült a csoda – A franciák ellen kell kivívni a továbbjutást
A franciák gyengélkedése és Egyiptom váratlanul jó eredményei miatt az az érdekes helyzet állt elő a férfi kézilabdatorna B-csoportjában, hogy a dánok elleni győzelem nem ért volna önmagában továbbjutást, ám vereség esetén sem kellett lemondanunk róla. A csapat azonban nem számolgatásra spekulálva ment bele ebbe a meccsbe, hanem rendesen odatette magát Tokió ezüst- és Rio aranyérmese, illetve az elmúlt három világbajnokság győztese ellen. Imponáló a dán eredménysor, ahogy imponáló volt a magyar csapat játéka is. A végére belefáradtunk ugyan az ellenfél üldözésébe, ám így sem sokon múlott. Az első félidő végén taktikai hibánk okozta, hogy döntetlen állás helyett mínusz kettővel mentünk szünetre, és a dánok innen nem engedték már ki a kezükből a kezdeményezést, ám az is fontos volt, hogy rengeteg kiállítás és büntető, meg egyéb apróbb ítéletek formájában a bírók is bőven megadták a hátszelet az esélyesebb csapatnak.A kezünkben volt a győzelem, de elvesztettük a meccsvégi drámát Norvégia ellen
Előzetesen tarthattunk a Norvégia elleni csoportmeccsünktől, hiszen az elmúlt közös meccseink eredményei nem mellettünk szóltak. Amióta ez az északi ország is megérkezett a világ legjobbjai közé az elmúlt hét-nyolc évben, azóta nagyon komoly játékerőt képvisel. Ezt legutóbb a házigazda franciák sima legyőzésével jelezték. A magyar válogatott viszont végig kiválóan játszva, a meccs nagyobb részében vezetett az esélyesebb északiak ellen, a legvégén pedig a kezünkben volt a győzelem is, de nem tudtunk élni vele, és a norvégok nyerték a meccsvégi drámát.Megvan a kötelező győzelem férfi kéziben Argentína ellen, ezután jön a neheze
Az Egyiptom elleni nagyon kellemetlen vereségtől függetlenül mindenképpen győznie kellett a férfi kézilabda-válogatottunknak, méghozzá lehetőleg minél több góllal, ha a csoportmeccseknél nagyobb ambíciókat dédelget az olimpián. A papíron leggyengébb ellenfélnek ígérkezett Argentína az első félidő közepéig bírta tartani magát, onnantól magyar fölény domborodott ki, és a végére komoly különbségű sikert tudtunk aratni.Mire jó ez?
Végülis ez csak egy olimpiára kijutás, nem nyertünk meg semmit, aztán mégis mekkora katarzis lett belőle. A meccs hajrájában szinte felrobbant a csarnok, amikor a tábor megérezte, hogy a csapat megérezte a vérszagot; nem beszélve utána a népünnepélyről. Na de mégis mire jó ez? Olcsóbb lett ettől a kenyér? – kérdezhetik a savanyújóskák, akik minden sportsikerünk után ezt kérdezik a tomboló magyar szurkolók tömegét látva. Hát igen… Ugyan mire lehetne jó sok ezer végtelenül lelkes, energikus, elkötelezett ember?Mikler Roland az olimpia után lezárja válogatottbeli karrierjét
A 239-szeres válogatott Mikler Roland a magyar kézilabdázás meghatározó alakja. A 39 éves kapus az idei, németországi Európa-bajnokságot kihagyta, de a márciusi olimpiai selejtezőn ismét a nemzeti együttes és a szakmai stáb rendelkezésére áll, hogy a reményei szerint sikerrel megvívott viadalt követően a párizsi olimpiai részvétellel koronázza meg, és – amint azt az Indexnek adott exkluzív interjúban elmondta – egyben zárja le válogatottbeli karrierjét.A Veszprém elveszítette a Kielce elleni BL-elődöntőt
A Telekom Veszprém 37–35-re kikapott a lengyel Lomza Vive Kielcétől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a kölni négyes döntő szombati játéknapján. A veszprémiek – akik hetedszer szerepelnek a kölni tornán – tizedik alkalommal játszottak elődöntőt a BL-ben, mérlegük négy siker mellett immár hat vereség. Ellenfelük a vasárnap 15.15-kor kezdődő bronzmérkőzésen a német THW Kiel és a címvédő spanyol Barcelona mérkőzésének vesztese lesz.A holland csodakapus munkából lógott el a kézilabda-Eb-re
Már meg sem lepődünk: a minkat elpáholó Hollandia 34–30-ra legyőzte Montenegrót a magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, szombaton, a budapesti MVM Dome-ban. De van itt még valami: a meccs legjobbjának Thijs van Leeuwent választották, aki 14 lövést védett és 42,5 százalékos hatékonysággal hárított. A holland kapus beugró volt, pénteken kapott behívót, ugyanis ekkor még dolgozott!Megszökött a koronavírusos francia kézilabdázó a szegedi karanténból
Az Origo értesülései szerint engedély nélkül elhagyta a szállodai karantént a francia kézilabda-válogatott koronavírusos játékosa Szegeden. Ironikus, hogy pár napja éppen a franciák voltak felháborodva a szerintük túl enyhe magyarországi járványügyi szabályok miatt.Magyarország 30–15-re verte Szlovákiát a férfi kézilabda Eurokupa-mérkőzésen
A mai estén Pozsonyban rendezték a Szlovákia–Magyarország férfi kézilabda EHF Eurokupa-mérkőzést. A találkozón nem történt nagy meglepetés, a legközelebbi EB két társrendezőjének csatáján a papírforma szerint is hazánk fiai voltak esélyesebbek. Gulyás István tanítványai nem okoztak csalódást és bő különbséggel, az egész meccset irányítva, 30–15-re nyerték meg a találkozót.Ajánljuk még