fidesz-frakcióülés
Döntöttek a kormánypártok: Dr. Sulyok Tamást jelölik köztársasági elnöknek, Deutsch Tamás vezeti a Fidesz EP-listáját
A szokásoknak megfelelően az aktuális parlamenti szezon kezdete előtt a kormánypártok kihelyezett frakcióülést tartottak, amelynek helyszíne Balatonalmádi, az ülést követően pedig Kocsis Máté és Simicskó István, a két kormánypárt frakcióvezetói tartottak tájékoztatót. Azt már előzetesen tudni lehetett, hogy az ülés kiemelt napirendi pontjai között szerepel az új államfőjelölt személyéről szóló frakciódöntés, az európai parlamenti és helyi önkormányzati választásokra való felkészülés, illetve az új gyermekvédelmi törvénycsomag. Ennek megfelelően Kocsis Máté bejelentette, hogy a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasolja köztársasági elnöknek, az elnökjelöltek közüli választás időpontja pedig a pénteki házbizottsági ülésen dől el. Ezzel párhuzamosan Kocsis bejelentette a Fidesz EP-listavezetőjét is: Deutsch Tamás neve fog a szavazólap első helyén szerepelni. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!