hajómutyi
Jövőre sem indítja el a dunai hajójáratokat a BKV
Még tavasszal harangozta be a BKV, hogy pénzhiányra hivatkozva felfüggesztik a fővárosi hajók közlekedtetését, most pedig kiderült, hogy 2022-ben sem tervezik visszaállítani a szolgáltatást. Mint ismert, azóta egy gyanús tender keretében még üzemeltetőt is kerestek a menetrend szerinti forgalom lebonyolításához. Az ügy kísértetiesen hasonlított a szintén gyanús körülmények között lezajlott villamos- és buszbeszerzésekhez. Ha a baloldal valamit ideiglenesen megszüntet, az konkrétan megy a levesbe, egyszer és mindenkorra kinyírják! A dunai vonali hajójárat is erre a sorsra jutott. Karácsony, szégyelld magad! – adott hangot véleményének Wintermantel Zsolt, a BKK igazgatóságának tagja a Facebook-oldalán, arra reagálva, hogy 2022-ben sem indítja el a BKV a Duna budapesti szakaszán közlekedő hajójáratokat. Azért gazdátlan a főváros Láng Zsolt szerint, mert Karácsony az előválasztási színjátékra fókuszál
Gőzerővel beindult a baloldali előválasztásnak nevezett színjáték, a kampányoló főpolgármesternek már nyáron se nagyon volt ideje a fővárosra. Ez meg is látszik Budapest utcáin: a közlekedés katasztrofális, dugók mindenhol, a közterületek elhanyagoltak és szemetesek – nyilatkozta Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek. A napilap szombati számában megjelent interjúban Láng Zsolt úgy vélekedett: a főpolgármester elkényelmesedett a járványidőszakban. Karácsony Gergelynek megtetszett, hogy a veszélyhelyzet alatt egyszemélyben dönthetett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy egy nappal a rendkívüli jogrend megszüntetése előtt, az utolsó pillanatot kihasználva a közgyűlés nélkül döntött számos fontos kérdésben, például a használt, klíma nélküli frankfurti villamosok beszerzéséről, hétmilliárd forintért. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. Patyomkin Petike
Erdélyről mindig és mindig
Közlemény-kutatás
Reflexió a baloldali közvélemény-kutató cégek mérési eredményeire. Ezek azok a cégek, amelyek nyilvánvalóan téves eredményeikkel ráveszik Karácsony Gergelyt, hogy felszólítsa a szavazatok összesítése előtt a köztársasági elnököt, hogy az ne merészeljen mást kormányalakítással megbízni.