határrevízió
Nyögte Orbán bús hadát Bécsnek büszke vára – Az osztrákok attól rettegnek, hogy gyarmatosítjuk őket
Őszintén szólva egy dolgot nagyon szeretünk a nemzetközi baloldalban: az összeesküvés-elméleteiket. Nem egyről kívántuk már, hogy megvalósuljanak, például arról, hogy Orbán Trumpon keresztül építi ki a globális, magyar irányítású háttérállamot (jó, mondjuk lehet, hogy ez tényleg így lesz, meglátjuk), de most megjelent az új osztrák rettegés, nevezetesen az, hogy a kormányfő "gyarmatosítani fogja" Ausztriát, és Őrvidékkel kezdi. Mi szurkolunk. Árnyékminiszter volt Horn Gyula az Antall-kormányban? – Közvita Trianon meghaladásáról
„Az egyoldalú, lemondó gesztusokra épülő 1990 utáni magyar külpolitika alig-alig tudott eredményt felmutatni az elszakított területeket illetően: a külhoni magyarok helyzete érdemben nem változott, közösségi önkormányzataikat nem hozhatták létre (sőt, az autonómiáról általában beszélniük sem szabad), jogaikat súlyosan korlátozzák, szimbólumaikat nem használhatják, az anyaországgal való kapcsolatukat pedig – lásd a kettős állampolgárság tiltása – több országban is gátolják” – írta Hetzmann Róbert, a Patrióták elnöke, a Nemzeti Összetartozás Alapítvány kurátora Huth Gergely vitát kavaró, A horvátoknak sikerült című cikkére reagálva. Csóti György, Antall József egykori titkára ugyanakkor védelmébe vette a rendszerváltoztatás utáni nemzetpolitikát, megdöbbentő módon azt is állítva, hogy az Antall József és Jeszenszky Géza nevével fémjelzett ukrán–magyar alapszerződésbe Horn Gyula körei csempészték be azt a négy szót, amivel úgymond örökre lemondtunk Kárpátaljáról. Hogy reális esély volt-e Kárpátalja visszaszerzésére, vagy legalább a területi autonómia kialakítására, szombaton délután, a balatonföldvári Kukorica Csárdába meghirdetett Somogyi Polgári Pikniken is szóba kerül, amelyen többek között Huth Gergely kérdezi Raffay Ernő történészt, az Antall-kormány honvédelmi államtitkárát. Szakály Sándor a PS-nek: A Rongyos Gárdának is köszönhető, hogy Trianon után Sopron és környéke Magyarországé maradt – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Bár a trianoni békeszerződés megpecsételte Magyarország sorsát, a néhány ezer fős Rongyos Gárda tagjai úgy döntöttek, nem engedik, hogy az osztrák hatóságok bevonuljanak a Magyarországot illető területre. A Rongyos Gárdának nevezett szabadcsapatok bátorságukkal elérték azt, hogy 1921 decemberében Sopron és néhány környező falu hovatartozásáról népszavazás döntsön, az eredmény ismert – nyilatkozta a PS-nek Szakály Sándor történész, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója. A Rongyos Gárda főként olyan fiatalokból és idősebb katonásbók állt, akik vagy tartalékosok voltak az első világháború idején, vagy harcoltak a magyar hadseregben. Szakály Sándor szerint a népszavazás eredménye nem volt annyira meglepő annak tükrében, hogy a soproni németség magyarnak vallotta magát, nem volt bennük német tudat. Részletek a videóban! Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike