Pesti Srácok

hunvald györgy

A lakásmaffia lett a járványügyi veszélyhelyzet haszonélvezője

Csibra Tibor Magyar ugar 2020 április 20.
Visszavetették a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzeti intézkedések a gazdasági élet számos szegmensét, többek között az ingatlanpiacot is, amelynek forgalma minimálisra esett vissza az utóbbi egy hónapban. A vásárlók nem járnak el lakásokat megtekinteni, és bár kínálat van, kereslet szinte semennyi. A helyzet nem kedvetlenítette el ugyanakkor a lakásmaffia szereplőit, akik megtalálták azt a kis rést, amelynek révén képesek presszionálni azokat a kiszolgáltatott embereket, akiknek lakásaik a végrehajtási eljárás utolsó szakaszába, az úgynevezett elektronikus licitbe kerültek korábban. Ezeket az ingatlanokat a valós, a békeidőkre jellemző licithelyzet hiányában jelenleg rendkívül nyomott, a piaci árnál lényegesen alacsonyabb áron tudják felvásárolni. Cikkünk egy olyan konkrét esettel foglalkozik, amelyről már több alkalommal írtunk, a történetből kikerekedik, hogy miképp lett egy húsz évvel ezelőtti uzsorakölcsönből már több, mint negyvenmillió forintos tartozás. Bemutattuk azt, hogy a kilenvenes évek „sikerágazata”, az olajozás szereplői, például Portik Tamás köre miképp juthatott az uzsorázás révén hatalmas mennyiségű, a tulajdonosoktól erőszakkal kicsikart ingatlanhoz. Olvasónk esete arra is rávilágít, hogy az alvilági és a baloldali politikus-bűnözők köre összeér, mivel a lakásmaffia részéről most olyan ember akarja kihasználni a nyitva hagyott jogi kiskaput, aki a volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Hunvald György nevével fémjelzett sorozatos ingatlanpanamák miatt indított büntetőper ötödrendű vádlottja volt.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.